EURÓPAI KALANDOZÁSOK, 4. RÉSZ
Bécsi bácsi – Toshinobu Takeuchi képei és egy történeti kiállítás Bécsben
Toshinobu Takeuchi japán fotóművész hatvan éves korára elérte az alkotók ideális állapotát: képes nem görcsösen, nyugodtan élni, magát és az őt körülvevő környezetet szemlélni és fényképein bemutatni.
Nagoyában járt egyetemre, majd rövid ideig közalkalmazott volt, ez után viszont hamarosan szabadúszó fotósként kezdett dolgozni. Jelenleg a Tokiói Iparművészeti Egyetem docense, fontos művészeti társaságok és csoportok tagja. Fotókiállításai, publikációi révén hazájában ismert és népszerű. Harminc éve készít tájkép-fotókat, amelyek a távol-keleti életszemléletnek megfelelően mutatják a föld, a szél, a víz és a tűz természetformáló hatalmát, valamint a hagyományos japán témákat: a cseresznyevirágzást, a holdfényt és a hóesést.
Takeuchi bécsi – a WestLichtben megrendezett – tárlatán hatvan színes, legnagyobbrészt 100x140 centiméteres tájképét láthattuk. A megnyitót felesége, Nishigata Akiko és tanítványainak koncertje tette európai fogalmakkal, szavakkal nehezen jellemezhető hangulatúvá.
A japán „átlagember” vizuális kultúrájának kiinduló pontjai a miénktől ugyan részben eltérőek voltak, ez azonban éppen a kétdimenziós fényképi ábrázolásban nem hátrányt, hanem előnyt jelent. Az elmúlt három-négy évtized képözönében kitűnően tájékozódnak; hozzászoktak, hogy jelentős gyártók jó néhány terméket éppen erre a piacra fejlesztenek ki, vagy itt vezetnek be először. (Lásd: képtovábbító mobiltelefon.)
Takeuchi a tájfényképezésben megtalálta témáját: átlagon felüli képességeit, szakmai tudását felhasználva szemet gyönyörködtető színes fényképeket tud készíteni. Hazájában jelenleg óriási a vetélkedés a pályatársak között, már csak emiatt is érdemes munkamódszerét képein keresztül tanulmányozni. Őt ugyanis szemmel láthatóan nem zavarja a konkurencia, csendben, nyugodtan, filozofikus derűt árasztva dolgozik. Boldog, boldog ember…
•
A Naturhistorisches Museum, a Technische Museum rekonstrukciója és a ma már csak MQ-ként emlegetett épületegyüttes, a Museum-Quartier kialakítása után Bécsben újabb – a projekt indulásakor használatos pénznemben kifejezve kétmilliárd schillinges – tatarozás fejeződött be. Március 14-én Edvard Munch (1863–1944) expresszionista festő reprezentatív tárlatával és egy fotótörténeti kiállítással megnyitotta kapuit az Albertina.
Az Európai Fotótörténeti Társaság 2001-ben Bécsben rendezte éves konferenciáját. Azóta a műfaj hivatalos elismertsége szemmel láthatóan megnőtt. (Biztató, hogy a szervezet hasonló rendezvényt tervez Budapesten.)
2001-ben a Technische Museum rendezett találmányokkal kapcsolatos nagy kiállítást – ezen a népes közönség természetesen Petzval József munkáit is láthatta –, majd 2002–2003 fordulóján az Osztrák Nemzeti Könyvtár mutatta be fotó-kincseit, „im blickpunkt” címen. A magyar néző a könyvtár barokk templomra emlékeztető kupolacsarnokában örömmel találkozhatott Letzter Lázárnak az 1857-es Bécsi Ipari Kiállításon készített belső felvételeivel vagy Székely József 1863-as évszámot viselő, albániai, macedóniai utazási fotóival. Az impozáns anyagban Klösz György az 1879. évi szegedi árvizet, illetve a földalatti Andrássy úti építkezését megörökítő 1894-es képeivel szerepelt.
Albert herceg bécsi palotájának építése még a XVII. században kezdődött, de az épület végleges formája csak egy 1745-től 1897-ig (!) tartó átépítés-sorozat révén alakult ki. 1945-ben az épület romba dőlt, és a későbbiekben csak részlegesen állították helyre. Az 1992-ben kezdődött rekonstrukcióból az épület tatarozásának költségei – a 2002-ben tartott sajtótájékoztató idején – 73 millió eurónál, míg a Múzeum, az Albertina kialakításának költségei 49,5 millió eurónál tartottak.
Úgy vélem, hogy az Albertina nyitó tárlata a fotótörténet elismerése, megbecsülése. Bár a fotógyűjteményt hivatalosan csak 1999-ben alapították meg, ennek ellenére a jelenleg ötvenezer darabos kollekció mégis Európa egyik legfigyelemreméltóbb gyűjteménye. Az anyagot a korábbiakban az Albertina könyvtárában őrzött korai fotókból, a Langweische Kiadó 1900 és 1960 közötti időkből származó szak- és építészeti felvételeiből, mai beszerzésekből és a Graphische Lehr-, und Versuchsanstalt tartós letétjéből alakították ki. Ez utóbbi, még Eder professzor által a XIX. század végén összegyűjtött anyag igen sok, mára már fogalommá vált fotót tartalmaz. A kollekció kiépítése folytatódik, amit az is bizonyít, hogy az illusztrációként közölt 1850-es városkép beszerzési/leltározási száma 2001-es, míg Lerski portréjáé 2002-es. Az Albertina fotógyűjteményének magyar vonatkozású képei közül a június 8-áig nyitva tartó tárlaton is láthattunk néhányat, de biztosra vehetjük, az érdeklődő kutatók még számos, további érdekességre bukkanhatnak.
Fejér Zoltán
