PANORÁMA A MÚLTBAN ÉS ESZTERGOMBAN

Mindenekelőtt tisztázzuk: milyen is egy panoráma-felvétel? Már a definíció megfogalmazása sem egyszerű, vegyük a legkézenfekvőbbet: olyan felvétel, amely egyik irányban aránytalanul nagyobb látószögű, mint az erre merőleges vagy vele szöget bezáró irányokban.

A XIII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé 2002. pályázat témája, a „Panoráma", többeket megrémisztett, elbizonytalanított. Hiába olvastam fel hallgatóimnak a pályázati felhívásból, hogy „Ezúttal sem a szokványos képi kliséket, közhelyeket, megoldásokat várjuk, hanem a Panoráma jelenség átgondolt, esetleg átértékelt megfogalmazásával készült műveket". Mielőtt azonban valaki megpróbálja elkerülni a képi kliséket, közhelyeket; és kísérletet tesz a panoráma jelenség átgondolására, átértékelésére, szüksége lesz a „panoráma-múlt" megismerésére is.

A panoráma-képek történetével - a fényképészet előtti időszakból - magyar nyelven, egy, a Fotóművészetben már publikált egyetemi szakdolgozat alapján ismerkedhetünk meg a legpontosabban.(1)

A fotótechnikai szakirodalom már igen korán foglalkozni kezdett a panoráma-képek készítésének módozataival, ám a szakművek szerzői csak a panoráma-kamerákkal készült felvételeket sorolták ebbe a kategóriába. 1905-ben Kiss Zoltán fényképészeti kézikönyvében ismerteti egy panoráma-fényképezőgép működésének elvét: „Ezen készüléknél a felvétel akként megy végbe, hogy az objektív saját tengely körül elfordul, minek következtében a fényérzékeny rétegre, melynek sugártávolsága az objektív forgópontjától a gyúpontnak felel meg; egy cca. 120-130 fokú képet rajzol le, amely egyenletes élességgel és megvilágítással bír. Ilyen készülék a többek között... »Panoráma-Kodak«, mely 6x18 és 9x30 cm képméretekre készíttetik."(2) A panoráma-képek készítését Szakál Géza is csak panoráma-fényképezőgéppel javasolta, 1919-ben.(3)

A műkedvelőknek szánt szakirodalom azonban jóval tágabban értelmezte a panoráma-felvétel készítését. „Azért tehát nyájas olvasónk... az ily felvételekhez vedd a terhes, kényelmetlen állványos készüléket, azt szereld fel egy nagy gyutávolságu objektívvel s, hogy az egész láthatárt felvehesd készits pár felvétellel többet..."(4) Igényesebb műkedvelőknek azonban már a századforduló körül sem volt elegendő, hogy több felvételből, mozaikszerűen összeillesszenek egy felvételt. Egyre több, erre a célra alkalmas és az amatőrök számára is elérhető kamera jelent meg a fotográfiai boltok polcain. Ezek közül - a reklámok tanúbizonysága szerint - az Ernemann cég által forgalomba hozott panoráma-fényképezőgép volt a „legjobb vétel". „A fényképezés legnehezebb feladatai közé tartoztak eddig az úgynevezett »panoráma-felvételek«, melynek célja egy pontból nyújtani körültekintést széles és kiterjedt körben...[de] Egy csapásra megváltozott ez állapot a kiválóan jó hírnévnek örvendő drezdai Ernemann-féle részvénytársaság korszakalkotó találmányával. [A fényképező] tetszés szerint annyit vihet fennakadás nélkül az előtte elterülő képből a lemezére, amennyit csak óhajt egészen egy zárt körig, tehát 360°-ig."(5)

Később pedig már nem csak a „jó hírnévnek örvendő drezdai" géppel fényképezhettünk, hanem akár hazai fejlesztésű modellel is. A Fotó 1958-ban Magyar panoráma felvételezőgép címmel ismertette Fejes István és Zinner Endre találmányát: „Előnye, hogy negatívanyaga kisfilm, melyet a gép kazettából kazettába tekercsel. A készített negatív mérete 24x72 cm. És ez a legnagyobb előny, ugyanis a negatív bármilyen 6x9-es méretű nagyítógépen nagyítható. Forgóobjektívja 3,6 cm gyújtótávolságú, 1:4,5 fényerejű, cca. 110° látószöggel. Beépített kereső, filmszámláló egészíti még ki a kb. 11x6x9 cm külméretű gépet..."(6) A találmány sorsa (előttem) ismeretlen, a két feltaláló a Magyar Szabadalmi Hivatalnak nem nyújtott be szabadalmi leírást és személyükről sem maradt fenn számottevő adat.(7)

Van azért olyan panoráma-fényképezéssel kapcsolatos hazai találmány is, amely nem amolyan szokványos kelet-európai véget ért. Dr. Greguss Pál ny. egyetemi tanár találmánya nemcsak hazánkban részesült számos elismerésben. A fésűskagyló (pecten maximus) szemének képalkotását modellezve olyan optikai elemet szerkesztett, amely gyűrű alakú képet hoz létre. A feltaláló, a fánkhoz hasonlító objektív forma miatt, találmányának az angol Panoramic Doughnut Lens (PDL) nevet adta, majd az 1989-ben kapott NASA-díj után - az amerikai kollégák javaslatára - a még mindig fánk alakú objektívet átkeresztelték Panoramic Annular Lens (PAL) névre. A szerkezet pedig a Geniusae-96 International Exhibition of Inventionso keretében Geniusae-96 Oscar-díjat nyert; 1998-ban olimpiai aranyéremmel is elismerték, és 1999-ben Jedlik Ányos-díjat nyert a Magyar Szabadalmi Hivataltól.(8)

Remélhetően a XIII. Esztergomi Fotográfiai Biennáléra benyújtott ötletek kicsit átértékelik elképzeléseinket a panoráma-képről, és több ilyen kamera műszaki leírása élvez majd védelmet a Magyar Szabadalmi Hivatal adattárában.

Baki Péter

Jegyzetek

(1) Kolta Magdolna: Képmutogatók. Fotóművészet, 1996. 1-2. sz. 106-113. p.

(2) Kiss Zoltán: A fényképezés kézikönyve. Budapest: Calderoni és társa, 1905. 98-100. p.

(3) Szakál Géza: A gyakorlati fényképezés. Budapest, 1919. 106-107. p.

(4) Fotográfia, 1905. 1. sz. 12-13. p.

(5) Az Amatőr, 1907. 12. sz. 260-261. p.

(6) Fotó, 1958. 4. sz. 137. p.

(7) Legalábbis a Magyar Fotográfiai Múzeum-Magyar Szabadalmi Hivatal által kiadott Fényszülte képek. Tudomány - technika - művészet című adatbázisban csak a Válogatott bibliográfiában kapunk címleírást a fent idézett cikkről, a Fényképező tudósok, tudós fotográfusok, illetve a Kép - fénykép a Magyar Szabadalmi Hivatalban című részek a találmányról és a feltalálókról nem tesz említést.

(8) A találmány hátteréről írt Fejér Zoltán: Így jutunk a csillagokba... Fotóművészet, 1999. 1-2. 102. p.