EURÓPAI KALANDOZÁSOK 2.

Egy érdeklődő közép-kelet-európai néző számára úgy tűnhetett, hogy ezen a nyáron a nagy művészeti seregszemléket a vasúttársaságok támogatták. Mindenesetre tény, hogy a világ legnagyobb kortárs művészeti eseményeként reklámozott, bázeli Art-33 sajtóanyagában is megemlítették azt az expresszvonatot, amelyikkel ötödfél óra alatt Kasselbe lehet utazni. (Ez a német város ad otthont az ötévenként - az idén már tizenegyedik alkalommal - megrendezésre kerülő Documentának.)

Az érdeklődő utazót természetesen köti az idő szűkössége, így azzal vigasztalódik, hogy a négy nagy rendezvény csak az átlagos turistautazásnál hosszabb idő alatt járható körbe. (Frankfurtban május végén megtekintettem az artfrankfurt nevű kortárs kiállítást, de a 4. Manifesta eseményeire, tárlataira már nem tudtam időt szakítani.)

A magyar utazó első állomása természetesen Bécs. A Westlichtben Christine de Grancy Pakistan - An Ort und Stelle című fotókiállítását mutatják be. A tárlathoz kapcsolódó ankéton az ismert és rokonszenvesen szerény osztrák szociofotós-riporternő türelmesen, másfél órán keresztül válaszol a feltett kérdésekre. (A kiállítást Regina Maria Anzenberger rendezte. A falakra 50x70 cm-es barit fotópapírra készült, bekeretezett fotók kerültek. A terjedelmes riportsorozatok pedig témánként csoportosítva, tízesével, húszasával összetűzve, 21x30-as digitális printek formájában a plafonról leengedett damilokon, szemmagasságban lebegnek.)

Bázelben az Art 33 bejáratánál Arnold Skip, amerikai művész hever a földbe taposva. Magyar szemmel ez nem különlegesség, sőt elmondhatjuk: mifelénk rutin.

A nagy svájci seregszemlén külön tömböt alkotnak a XIX., illetve a XX. századi művészi fotókkal magas szinten foglalkozó galériások. Előzetes híradásokból már tudhattuk, közülük az idei évtől hiányzik a szakma egyik úttörője és meghatározó egyénisége, Kaspar Fleischmann. Zur Stockeregg nevű galériáját ugyan mindössze huszonkét éve nyitotta, de az rövid idő alatt is fogalommá vált. 140 kiállítást rendezett, melyeken a látogatók a fotóművészet klasszikusainak alkotásait láthatták és vásárolhatták meg - nemritkán horribilis összegért. (Zürichben járva most is elsétáltam a Stockerstrasséra, de a Galéria már csak egyeztetett időpontban fogadja az érdeklődőket...)

Az üresen maradt piaci szegmensbe - természetesen - azonnal benyomulnak a korábbi nagy vetélytársak. Úgy látom, hogy a műfaj egyik európai főszereplője a berlini galériatulajdonos, Rudolf Kicken úr. Fel is fedezek kínálatában egy olyan képet, amit 1998-ban még Zürichben, a Zur Stockereggben láttam. Ezek szerint Kicken úr már át is vett Fleischmanntól néhány érdekes fotót...

Két évvel ezelőtt beszélgettem Rudolf Kickennel és megkérdeztem tőle, betű szerint igaz-e az a mondat, amit a müncheni Foto Magazin idézett tőle: „Az Egyesült Államokban pillanatnyilag 200-500 olyan gyűjtő él, akik több, mint százezer dollárt tudnak fizetni egy-egy fotóért". Kicken úr megerősítette, hogy ezt így mondta. Most arra a kérdésemre, hogy a 2001. szeptember 11-i események után hogy látja a helyzetet, a berlini galériatulajdonos meglepően derűlátóan nyilatkozott.

ő abban bízik, hogy a piac megnyugszik és stabilizálódik.

A pénzes vevők nagy része tehát amerikai. Nem véletlen, hogy arrafelé a kínálat is eszerint alakul, sőt magát a vásárt, az Art Baselt rendszeresen megrendezik Miami Beach-ben is.

Mr. Hans P. Kraus Jr. tevékenységét - Horváth Győző Fotómúlt című könyve révén - már a magyar olvasók is megismerhették. Mr. Kraus fotókereskedői vállalkozásának székhelye ugyan New York, de kínálatának érdekesebb darabjait rendszeresen utaztatja. Két évvel ezelőtt a bázeli művészeti vásáron - a születési évforduló okán - Fox Talbot munkáit kínálta a gyűjtőknek, idén egy Gustav Le Gray (1820-1884) tájképpel borzolta a kedélyeket. A 32x41 cm-es, kollódiumus nedveslemezről 1855 körül készített albuminmásolat egy, a fontenebleau-i erdőben álló fa részletét ábrázolja. A már említett német újságcikk - Kicken úr nyilatkozata mellé - többek között éppen ezt a képet közölte illusztrációként. Nem véletlenül. Egy londoni aukción, 1999 októberében ugyanis Le Gray egyik tengeri tájképe fél-millió font feletti leütési árat ért el, de a fontenebleau-i fa is „dobogós helyet" ért el a toplistán. (419 500 fontért kelt el!) Számunkra rendkívül érdekes az is, hogy a második helyet, tizenegy képet tartalmazó albumával, egy magyar fotós foglalta el. Ennek a cikknek keretében, ezúttal ne kérdjük, hogy ki ő. Meggyőződésem: megérdemelt helyét foglalta el a fotótörténetből a gyűjtői történetbe való látványos be-, illetve átvonulásával.

Az Auer házaspár, Michel és Michéle Auer igen jó példái az értelmes, sőt alkotó magángyűjtésnek. Kollekciójukból viszonylag gyakran rendeznek tárlatokat, melyekhez igényes kivitelű katalógusokat, könyveket jelentetnek meg. A fényképezés egyik klasszikusának, Nadarnak munkásságát (magángyűjteményük anyagából!) két kiállításon ismertették az érdeklődőkkel. őszintén remélem, hogy Nadart egyszer Magyarországra is elhozzák. A Fotóhónap keretében legutóbb a tojással kapcsolatos kortárs fotóanyagukat láthattuk.

Michel Auer 1975-ben egy vaskos albumban jelentette meg a fotótechnika, illetve a fényképezőgépek történetét, saját megközelítésében. A könyvet azóta három másik követte, némelyik több kiadásban is az olvasók kezébe került. A szerző árjegyzékkel is kiegészített egyik albuma nem kevesebb, mint 2856 fényképezőgépet ismertet és mutat be. (A külön kötetként publikált „irányárjegyzék" hétezer tételt tartalmaz.)

A feleségét inkább a fényképek és alkotóik érdeklik, de türelmesen viseli, hogy a Léman tó partján, Genf közelében álló házuk minden szegletében fotókamerákat lát. Nagy, közös vállalkozásuk, egy kétkötetes, nemzetközi fotósenciklopédia 1985-ben jelent meg. Az 1680 oldalas mű 44 ország 1600 alkotóját mutatja be, természetesen magyarokat is, kétezer-ötszáz illusztrációt közölve.

A mű sikere után a gyűjtőmunka folytatódott, de a kiadóként is tevékenykedő szerzők a szó szoros értelmében nehéz helyzetbe kerültek. A két kötet csomagolás nélkül is négy kilogrammot nyomott, így azt csak a külön erre a célra készíttetett hullámpapír dobozban lehetett postázni az esetleges megrendelőknek. A bővített kiadás postaköltsége és nyomdaszámlája a házukhoz néhány tucat kilométerre magasodó hegcsúcsokhoz közelített volna.

A megoldást a technikai fejlődés hozta: 1997-ben egy CD-ROM-on publikálták a photographers encyclopaedia international éppen aktuális állását: ötezerre növelve az ismertetett alkotók számát, ezen belül majdnem duplájára, azaz hetvenhatra a magyarokét.

Az elmúlt években sokszor szerettem volna erről a CD-ről írni, de Auerék szorgalmas munkájukkal túlléptek ezen a vágyamon. Vasárnap járok náluk, ennek ellenére szorgos munkában találom őket. Segítek a Pesten vásárolt könyvek katalogizálásában, de kérésemre megmutatják az időközben hatvanezresre (!) nőtt adatbázisuk magyar vonatkozású részét is. Szívből kívánom, hogy ez a hatalmas adattömeg mielőbb nyilvánosságot kapjon, és a CD több magyar közgyűjteményben is az érdeklődők rendelkezésére álljon!

Ezúttal a szokottnál is türelmetlenebbül várom, hogy vonatom befusson a klasszikus magyar verscímben is megörökített állomásra. Egy finisszázsra siettem a francia fővárosba. A Bibliothéque Nationale régi épületének két emeletén 250 képes monstre kiállítás mutatja be Gustav Le Gray munkásságát. Ennek az igényesen megrendezett, és másutt nem látható képeket, sőt eredeti üveglemez-negatívokat bemutató tárlatnak utolsó napjára érkeztem Párizsba. Találó a cím, egy szó, melyet gyakran hallunk az időjárás-jelentésekben: Nuages, azaz „Felhők". Le Gray volt ugyanis az első olyan fotós, akinek az 1850-es évek végén készített fotóin - és nemcsak a tengeri tájképein - látszottak a felhők, ráadásul nem is esetlegesen, hanem jelentősen erősítve, kiegészítve az adott kép kompozíciós elemeit.

A különböző nagy gyűjteményekből egymás mellé állított alkotások és a szakszerű magyarázatok egyértelművé teszik, hogy Le Gray egyes erdőrészlet-tájfotóknál két különböző eljárással készített negatív felhasználásával alakította ki a végső képet. Erre a még száz év múlva is alkalmazott eljárásra, a „felhőnegatív"-ra a nagyobb kontrasztú tengeri tájképeknél nem volt szüksége, ezért ezekre, akárcsak a kortársai, ma is csodálattal tekinthetünk.

Le Gray olaszországi utazása alkalmával, 1860 júliusában egy érdekes portrét készített Türr tábornokról, így azt mondhatjuk, hogy a kiállításnak magyar vonatkozása is van.

A fontenebleau-i fa képe erre a tárlatra a Getty gyűjteményből érkezett, míg Bázelben Mr. Kraustól egy másik példányát meg is lehet vásárolni. Ilyen tehát 2002 nyarán az európai kulturális körkép: amerikai kereskedő, francia klasszikus fotós, svájci művészeti vásár, magyar néző.

Párizs egy összetett fogalomkör, nemcsak hely, illetve helyszín, hanem örök téma. Az 1930-as és az 1960-as évek klasszikus fotósainak: Ilse Bingnek, Edouard Boubatnak, Frank Horvatnak és Willi Ronisnak alkotásait mutatja be Burkhard Arnold in focus Galériája - Kölnben.

A kiállítás az Intenationale Photoszene keretében, a photokinával egy időben tekinthető meg a német nagyvárosban.

Ezzel meg is érkeztünk az év legnagyobb szakmai eseményének helyszínére. A photokina rendezője, a Köln Messe a vásárral kapcsolatos sajtótájékoztatót „hazai pályán", a nagyvárostól kőhajításnyira, a Bensbergi Kastélyban tartja.

Bernd Aufderheide úr elmondja: idén kétszázhúszezer négyzetméteres kiállítási területen 45 ország 1600 kiállítója várja a százhúszezer német és negyvenezer külföldi látogatót. (Utóbbiak 138 országból utaznak Kölnbe!)

A bemutatott műszaki újdonságokról és a keretprogram fotókiállításairól a következő lapszámban szeretnék beszámolni.

Fejér Zoltán