A MAGYAR IPARMŰVÉSZETI EGYETEM HALLGATÓINAK KIÁLLÍTÁSA

Április 26-án második alkalommal rendezték meg a Szellemi tulajdon világnapját. A Károlyi Palota Kulturális Központban megrendezett eseménysorozat részeként a Magyar Iparművészeti Egyetem hallgatói által készített ex-libriseket és íróportrékat állítottak ki. Az alkotások létrejöttét a Magyar Szabadalmi Hivatal támogatta. Hogy miért, arról a gépészmérnöki és közgazdász diplomával is rendelkező dr. Bendzsel Miklóst, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Formatervezési Tanács elnökét kérdeztük.

- Pontosan mivel foglalkozik a Szabadalmi Hivatal?

- A Hivatalnak van egy toronyőri funkciója, elsősorban a különböző technológiai megoldások jogi védelme a dolgunk. Az intézményünk az ipari formatervezésért is erkölcsi felelősséget vállal, És mi látjuk el a korábbi Szerzői Jogvédő Hivatal állami feladatait is. A piaci termékek versenyképességét alakító szellemi értékért, a találmányi szintű originális gondolatért, a dizájn oltalmáért, a művészeti alkotások jogvédelméért felelünk. Úgy véljük, hogy az uniós csatlakozás finisében és a majd azt követő években a szellemi értékekért is felelős állami hivatalként jó infrastrukturális háttere lehetünk a magyar formakultúra feltámasztásának. Nem hisszük, hogy etatista intézkedésekkel ízlést lehet diktálni, de ahol versenyképes és művészeti értelemben is megbecsült formakultúra létezik, az állam és a kormányzat igen fontos infrastrukturális katalizátor programokat működtethet.

- Hogyan kerültek kapcsolatba az Iparművészeti Egyetemmel?

- A WIPO, a Szellemi Tulajdon Világszervezete két éve határozott arról, hogy a szellemi tulajdonnak legyen egy világnapja, április 26., amelyen a nemzeti iparjogvédelmi és szerzői jogi hatóságok ünnepeljék a kreatív potenciált, nyilvános demonstrációkkal hívják fel a figyelmet a szellemi jogvédelem fontosságára.

Én elég szélesen értelmezem a formaalkotás és -kultúra világát ahhoz, hogy abba a vizuális kommunikáció is beletartozzék. Droppa Judit rektorasszonnyal és Kopek Gábor rektorhelyettessel született a gondolat, hogy támasszunk föl egy elfelejtettnek vélt kisgrafikai műfajt, az ex librist. Ehhez társult az az ötlet, hogy ha az ex librist az alkalmazott grafikai szak hallgatói, Molnár Gyula növendékei - egyébként pedig fiatal olvasók - szakmai, amolyan hommage-ként oldják meg, akkor a hasonlóan fiatal olvasók - a leendő fotóművészek - kérjenek alkalmi bebocsáttatást a grafikákkal megtisztelt kortárs írók és költők privát életébe, és kérjék meg őket, hogy „pózoljanak" egy kicsit a fényképezőgép előtt. Ez egy klasszikus megmutatkozási forma; ma ritkán születnek művészi igényű és tartós mondandót is közlő ábrázolások, a személyiségek a képeslapok egyszerűbb riportképeire bízzák magukat, mozaikdarabjaik a média pillanatnyi érdeklődéséből állnak össze.

Elkészítettük a szóba jöhető kortárs írók névsorát, amiből a növendékek szabadon választhattak.

- Ki állította össze a listát?

- Engem szenvedélyesen érdekel a kortárs irodalom, és a szabadidőm jelentős hányadát fordítom arra, hogy lépést tartsak vele, hogy az írások megszólítsanak, és azokra reagálni tudjak. A listát természetesen többeknek megmutattam, ők kiegészítették egy-két névvel, így majdnem harminc kortárs költő és író nevét tettük ajánlatként a fiatal fotósok elé; semmiképpen sem valami egydimenziós értékrend képviselői közül, hanem változatos, széles spektrumú névsorból választhattak. Írtunk egy levelet a kiválasztott íróknak. Azt kértük tőlük, hogy legyenek partnerek, fogadják szeretettel a fiatalokat. Huszonöt író mondott igent a felkérésre, tudtommal senki sem utasította el a hozzájuk becsöngetőket. Néhányan nem értek rá, tartósan külföldön voltak, a levelet február közepén küldtük el, áprilisban már kiállítás volt, mindössze szűk két hónap állt rendelkezésre. De ezen kívül semmilyen ellenkezés nem ért a részükről, amit sikernek könyvelek el. Némelyek, mint Sebeők János vagy Somlyó György, a kiállításra is eljöttek. Az a játékosság és engedékenység, amivel az írók a művészpalánták kérésére hagyták magukat szituatív helyzetekbe kerülni, tiszteletet parancsol, és a róluk készült képek a bizonyítékai annak, hogy a megkeresésük indokolt és időszerű volt.

- A portrék láttán új arcokat fedezett fel, vagy az Önben kialakult képeket látta viszont?

- Az, hogy Varró Dániel kiült egy rétre, és húsvéti nyulakkal vette körül magát, a játékosságáról, a pózmentességéről kialakult képemet, az addigi benyomásaimat erősítette meg. Számomra Parti Nagy Lajos műve, a Hősöm tere mint alkotás is reveláció volt, és a fényképén a szellemi glória az irónia és az idézőjel bátor alkalmazása. Sebeők János városligeti csónakázása a szeretett környezet állandó megélésének egy bűbájos pillanata. Látja, olyan képekről beszélek, amik nem az író dolgozószobájában, könyvespolcnyi háttérrel, a szakma köteles jegyeinek a minimalista felidézésével hatnak. A fiatalság, a szokatlan felkérés és középpontban az író - ez a hármas kombináció gyakran előhívott valami játékosságot.

- A kiállítást a Hivatal költségvetéséből fedezték?

- A grafikusok és fotósok munkáit a Szellemi Tulajdon Világnapjára szánt keretből támogattuk. Az elbírálói és engedélyezői tevékenységünk díjaiból élő államigazgatási hatóság vagyunk. Emelt fővel kell mondhatom, hogy bevételeinkből a vállalható kultúrára is áldozunk. Ez a jó gazda befektetése.

B. S.

az álom megállíthatatlan

a bűn megállíthatatlan

a fény megállíthatatlan

a gondolat megállíthatatlan

a hajnal megállíthatatlan

a hang megállíthatatlan

a hazugság megállíthatatlan

az idő megállíthatatlan

az öröm megállíthatatlan

a szenvedés megállíthatatlan

a szó megállíthatatlan

a zuhanás megállíthatatlan

a pillanat megállítható