KARL BLOSSFELDT KIÁLLÍTÁSA, KREMS

Az 1980-as években Berlinben fellelt Blossfeldt-életmű alaposan beletalált korunk gondolkodásába. Az eredetileg öntőmodell-készítő Karl Blossfeldt (1865-1932) 20 évesen, ösztöndíjasként kerül a berlini Királyi Iparművészeti Múzeumhoz. 1891-ben egy természettudományi tanulmányi részleget rendez be Moritz Meurer professzor vezetésével. Blossfeldt szobrászként növénymodelleket készít, majd részt vesz az oktatómunkában. Főnöke Rómába is magával viszi mint modellőrt, amikor ott hasonló stúdiumot építenek fel. 1892-96 között Görögországba és Afrikába utazik, és a bronzmodellekhez kezd el növényeket fotografálni. Hajtást, bimbót, rügyet, indát, kacsot, termést. Nem a virágot, mert az szép, hanem a növény életért folytatott drámai küzdelmét, ami még szebb. Az akkor megtapasztalt törvények alapján 30 évesen sikeres szobrásznak indul Rómában. Munkássága az akkori művészetelmélet nagyjai számára egymással ellentétes tézisekhez szolgál bizonyítékul. A bécsi Alois Riegl a Gottfried Semper-féle „Metaphysischen Materialismus" elleni érveket talált a képekben. Egy nemzedékkel később viszont Walter Benjamin és Georges Bataille még mindig Blossfeldt fotóit ünneplik. 1899 és 1930 között Berlinben az „Élő növények utáni modellezés" tanszak tanára, 1921-től professzora. Ez valami olyan stúdium volt, mint a magyar művészképzésben az építészeti gipszmodellek készítése és rajzolása. 1912-től Helene Wegener operaénekesnő férjeként gyakran áll módjában Dél-Európába és Észak-Afrikába utazni. Leveleket gyűjt, makrofotókat készít és diázik.

1928-ban albumot ad ki „A művészet ősformái" címen, melybe a bevezetőt a berlini galérista, Karl Nierendorf írja. 1929-ben a Bauhaus dessaui, majd stuttgarti „Film és fotó" kiállítására hívja meg Moholy-Nagy László. Azután életműve feledésbe merül. Amikor gyermekként a Rákóczi úti tanszerbolt előtt minden alkalommal megbámultam a kirakatban az NDK-ból érkezett, szétszedhető növénymetszeteket, nem sejtettem, hogy ezek a csodák a szobrász-fotográfus Karl Blossfeldt munkásságán alapulnak.

Amit csinált, az Carl von Linné „Systema naturae" (1778) című forrásművén és a 19. századi pozitivista filozófián alapult. Fázisfotói Eadweard Muybridge vagy Étienne-Jules Marey kronofotográfiáinak lassúbb ritmusú rokonai. A lényeg nem a gyorsaság megállítása, éppen ellenkezőleg, a lassúság felgyorsítása. Ami összegyűlt belőle, az egy meg nem írt komparatisztika-struktúra tanillusztrációs anyaga. Az első fejezetet még mestere, Meurer írta meg 1896-ban, „A görög akantuszlevél-ornamentika eredete és természetes előképe" címmel. Az utolsó fejezeten ma is többen dolgoznak - különféle műfajokban. Bernd és Hilla Becher 1990-ben a Velencei Képzőművészeti Biennálé Arany Oroszlán díját kapta német ipari romokat ábrázoló fotósorozatáért. Akkor még kevesen ismerték az éppen előkerült Blossfeldt életművét, és igazi meglepetésnek számított, hogy a díjat a szobrászat kategóriájában adományozta a zsűri. A 2000. év Velencei Építészeti Biennáléján éppen a magyar pavilon egyik szenzációi voltak Makovecz Imre Blossfeldt munkája után készített, öt méter magas épületmodellje és tájépítészeti fotómontázsai. Blossfeldt drámai fotói Makovecz drámai építészetének a forrásai.

A Kunsthalle Krems kiállítása - a Berlini Művészeti Akadémia tárlatának Carl Aigner által újrarendezett változata - 2002. február 17-ig tartott nyitva. Tavasztól az anyag a wintherthuri Fotómúzeumban volt látható.