GERHARD TRUMLER KÉPEIRŐL

Október harmincadikán, a Közép-európai Kulturális Intézetben - Budapesten, a Rákóczi út 15. alatt -nyílt meg Gerhard Trumler osztrák fotóművész kiállítása.

A legjobb helyen, mondhatnánk. A néhány hónapja alakult intézmény egyik fő feladata a közép-európai kultúra bemutatása. Furcsa ellenmondás, hogy a Közép-Európában élők még ma sem igen ismerik egymás kultúráját.

Ausztriát például sokkal inkább a Strauss-valcerek, az újévi koncertek kedélyessége képviseli számunkra, mint például Karl Kraus, Robert Musil vagy Thomas Bernhard kérlelhetetlensége. Ezért írta Módos Péter, az intézet igazgatója a Trumler-kiállítás katalógusának élén: „Ha majd eljutunk oda, hogy lényeges és pontos információkkal rendelkezünk egymásról, ha majd egy-egy hír hallatán úgy idéződik fel bennünk egy osztrák, cseh, lengyel vagy délszláv arc, város, épület, esemény, mintha az a saját világunkhoz tartozna - akkor lesz valódi, lényegi a közép-európai kultúrák együttműködése".

Fogalmazhatnánk úgy, hogy az 1937-ben született, s eddig közel száz albumot megjelentetett Gerhard Trumler képei lényeges és pontos információkat adnak egy másik Ausztriáról, de ez rendkívül leegyszerűsítő lenne. A fotók nem Ausztriáról szólnak, hanem a világról, aminek Ausztria is része, még pontosabban a világ egy szemlélési módjáról, egy magatartásról.

Egy nálunk kevéssé ismert, de kiváló osztrák író szavait kell segítségül hívnunk, hogy a nálunk kevéssé ismert, de kiváló osztrák fotóművész képeihez, a képek filozófiájához közel jussunk - e szavakat hívja segítségül Trumler is. A tizenkilencedik században élt Adalbert Stifter, a költői realizmus képviselője Tarka kövek című elbeszélés-gyűjteményének előszavában beszél a „szelíd törvényről", ami szerinte az emberi nemet vezérli, s amit ábrázolni szeretne: „A levegő áramlását, a víz csörgedezését, a gabona növekedését, a tenger hullámzását, a föld zöldellését, az ég ragyogását, a csillagok szikrázását nagynak tartom ... S amiképpen ez a külső természetben van, úgy van a belsőben is, az emberi nem bensejében. Nagynak tartom az olyan életet, amely mindvégig csupa igazságosság, egyszerűség, önmérséklet, ésszerűség, a maga körében kifejtett hatékonyság, a szépnek csodálata s amely egyfajta derűs, nyugodt törekvéssel párosul".

Trumler képein ott a levegő áramlása, a víz csörgedezése, a gabona növekedése. Ott vannak a Waldviertelnek a Mühlviertelnek emberei és tájai, a teheneikkel szántó parasztok, a Pokol-zuhatag a Kamp folyón, a veteményesében álló vagy a burgonyát kapáló asszony, a malomkereket fogó molnár. A fotók nem is ritkán teljesen átszellemülnek, amit a címek is jeleznek: Árnyékfa - pajtafal, Ködbükk, Izzó jég, Kápolnafa, Téli meseerdő. A hétköznapi valóságból a fekete-fehér színek és a látvány egyszerre emelnek ki.

A hétköznapi valóság - ahogy Trumler írja a fotókhoz fűzött rövid vallomásában - „életstílusunknak a tizenkilencedik század közepe óta tartó iszonyú gyorsulása", a világ „szüntelenül változó, harsány, bonyolult és érthetetlen szemiotikája". Nincs idő, nincs energia s talán már szándék sincs a lét apró pillanatainak, szépségeinek észrevevésére, szemlélésére. Akár az asztal szélére tett tányérban heverő három szem krumpli feletti elmélyedésre. A szemlélődésre magára, a kontemplációra.

Trumler kapcsán Wilfried Seipel, a Kunsthistorisches Museum igazgatója a kínai-japán filozófiát, a zent idézi, aminek oly fontos eleme a szemlélődés, a csendes elmélkedés. Trumler képei „csendesek", „zajtalanok", ahogy csendes a gabona növekedése, az ég ragyogása, a csillagok szikrázása, legfeljebb a természet hangjait hallhatjuk, a hullámokat, a fákat vagy a szelet. (Mit is mondanak?) Nem a nosztalgiához van közük, nem visszasírnak valamit, hanem a jelenben is lehetséges szemlélődésről beszélnek.

A szelíd törvényre figyelmeztetnek Gerhard Trumler fotói, arra, amihez épp itt, Közép-Európában lenne oly fontos visszatalálni.

D. Magyari Imre