A FÉNYKÉPEZÉS JÖVŐJE

Vannak, akik azt állítják, hogy a digitális technológia az egyetlen jelentős technológiai előrelépés a fényképezés történetében. Én sem szándékozom lekicsinyelni a jelentőségét: ez a technológia lehetőséget biztosít a fényképészek számára, hogy fényképeiket azonnal elküldjék a világ bármely pontjára.. Mégis úgy vélem, a dolgot tágabb kontextusban kellene megvizsgálnunk.
Sok szó esett már az ezüsthalid és a digitális képtechnológia kölcsönhatásáról, valamint arról is, hogy e két technológia összeolvadása hogyan számos gyümölcsöző lehetőséget az iparnak és általában sok felhasználási lehetőséget az embereknek. Nem nehéz belátni, hogy az üzleti és fotóipari megfontolásokon túl sokkal nagyobb a tét, mint egyszerűen új képrögzítési (capture) és képmegjelenítési (output) stratégiák kidolgozása. Ugyanis ami ma történik, nem más, mint az információs és képalkotási technológiák (imaging technology) nagy találkozása, amely alapjaiban változtatja meg a módját annak, ahogyan ebben az évszázadban az üzletágunkban tevékenykedünk.
Mindannyian hallottuk megjósolni, hogy az Internet lesz az új gazdaság motorja és irányítója. Én erre azt mondom, hogy az Internet olyan motor, amelyet képek tartanak működésben. És a képek – az Interneten, a mobiltelefonokban, a képes magazinokban, az óriásplakátokon, vagy a buszmegállókban – lesznek az új világgazdaság mozgatórugói. Mert a kép az egyetlen, igazi világnyelv.
Két éve a világ minden országában nyugtalanul várták a rettegett Y2K katasztrófát. Mindannyian meg voltunk győződve arról, hogy a világméretű számítógépes bomba robbanásakor összeomlik az üzlet világ, a számítógépek nélkül minden megáll, a szállítás, az utazás – vagyis minden, ami a kényelmünket és létszükségleteinket biztosítja. Most próbáljuk meg elképzelni, mi lenne a világgal képek nélkül! A tömegkommunikációs eszközök – amelyekre az információ-keresés és a kereskedelem épül – azonnal elvesztenék tömegvonzalmukat. A kiskereskedelem megbénulna. A gyorséttermek "lassúéttermekké" válnának. És persze a Világháló, a World Wide Web Világgázlóvá, World Wide Wade-dé válna – kínzó vergődéssé, egyik sorról a másikra, egy vég nélküli szöveghalmazban.
A lényeg a következő: a technológiának köszönhetően a képek mára a kimondott és leírt szavak mellett a mindennapi emberi kommunikáció egyik fő eszközévé váltak. A digitális világban a kimondott szó hangposta formájában járja be a világot. A leírt szó elektronikus levelezésként folyik keresztül a Neten. És ahogy egyre több kommunikációs eszközünk képes képet készíteni és küldeni, közeledünk a mindennapos "kép-posta" korszakához is.
Hang. E-mail. Kép-posta. Mindez találkozik – mégpedig párhuzamosan – az információs és képtechnológia összefonódásával. Persze, mivel a képek egyre nagyobb teret hódítanak a mindennapi kommunikációban, számítani kell arra, hogy a képek rögzítéséhez használt hardverek gyökeres változáson mennek majd keresztül. Az elmúlt száz év során a fényképezőgépet csak arra használták, hogy passzív szem(lélő)ként megragadja, illetve rögzítse az előtte levő dolgokat. Az új technológia révén az említett szem mögé egy bonyolult felépítésű agy kerül. A globális helymeghatározó technológia segítségével a fényképezőgépünk pontosan tudni fogja minden egyes képről, hogy hol készült. Hallani fogja a fényképezés során ejtett szóbeli megjegyzéseinket, és emlékezni fog rájuk. Továbbá, adatokat tud majd közölni és továbbítani, drót nélkül.
Az ehhez szükséges technológia már létezik.
Nemrégiben alkalmam volt kipróbálni a kutató-fejlesztő laboratóriumainkban készített kísérleti rendszerünket, amit helyi, nagysebességű, vezeték nélküli hálózatra terveztek. Valójában egy Kodak DC 265-ről van szó (ez egyike a nagy tömegben gyártott digitális fényképezőgépeinknek), amit hozzákapcsoltak egy RF vezeték nélküli rendszert tartalmazó dobozhoz. Természetesen, mire a termék piacra kerül, az akkor még külön dobozban lévő technológia bekerül a fényképezőgép testébe.
A rendszer segítségével, egy RF-kártyával bővített laptopon, a fényképezőgépben "szörföltem". Mindez azt is jelenti, hogy ha akarom, egy szokványos böngésző segítségével letölthetem a fényképezőgépben tárolt képeket. De az új technológia felhasználási lehetőségei óriásiak. Például az átlagos fogyasztó a digitális fényképezőgépéről a Világhálóra tudja majd tölteni az összes képet, amit készített, mindenféle hálózati vagy kábelkapcsolat nélkül. Egy hivatásos fényképész képeit pedig a világ másik felén ülő képszerkesztő akár már másodpercekkel az exponáló gomb megnyomása után láthatja.
Más, hálózat nélküli technológiával is foglalkozunk, ilyen például a mobiltelefonon keresztüli képtovábbítás, amely képes kisebb felbontású képeket küldeni PC-kre és az Internetre. A Kodak a közeljövőben társulni fog más, ugyanezen a területen működő cégekkel.
A digitális fényképezéstechnológia hihetetlen sebességgel fejlődik. A tavaly őszi Photokina kiállításon bemutattuk a Kodak Professional DCS ProBack digitális fényképezőgépet, amelyet olyan hatalmas CCD-vel szereltek fel, amely a ma használatos digitális hátlapok felbontásának több mint kétszeresét képes szállítani. És mivel a Kodak a technológia használatában mindig egyszerűségre törekedett, az új digitális hátlap is akadály nélkül fog működni. Olyan új szoftvert installálnak rá, amely az egész képfeldolgozási folyamatot egyszerűsíti – a képrögzítéstől a kép megjelenítéséig.
Ám a jobb és okosabb fényképezőgépek csak a kezdetet jelentik. Az izgalom a képek megragadásánál kezdődik – hagyományos filmen vagy digitálisan. Ezután jön csak a megszámlálhatatlan képfeldolgozási, letöltési, rendszerezési, megosztási opció, amely mind-mind a képben rejlő lehetőségek maximális kiaknázását teszi lehetővé. Más szóval tehát, a fotózás legizgalmasabb része akkor kezdődik igazán, miután exponáltunk, és eltettük a fényképezőgépet.
Több, mint öt évvel ezelőtt még azt jósoltuk, hogy a hagyományos filmfényképezés fellendülése a digitalizálás bevezetésével várható; azzal, hogy képesek leszünk az ezüsthalid képeinket digitális fájlokká alakítanunk. Igazunk volt? Nos, tavaly ősszel vásárolt az Egyesült Államok egyik legnagyobb postai utánvételi rendszerben működő fényképelőhívó vállalata egy nagysebességű Kodak Picture Vision szkennelő berendezést, amely naponta több, mint 170 ezer nagyfelbontású képet képes kezelni. Mindezt azért, hogy eleget tudjon tenni az ügyfelei által támasztott, a fotó CD, a képlemezek és az Internet upload formátumú képek iránti igénynek.
Ugyancsak ősszel hoztuk forgalomba nagykereskedők számára a világ legfejlettebb teljes digitális filmlabor-rendszerét, amely hamarosan képes lesz filmet szkennelni és ezüsthalid papírra digitális lézer-másolatokat készíteni, óránként 20 ezres példányszámban! Számoljunk csak utána: ez azt jelenti, hogy minden egyes ilyen rendszer évente több mint hatmillió filmtekercset szkennel be. Ezenkívül a rendszer digitális fájlokat is képes fogadni és printelni, így válhat az iparág legjobb digitális képkidolgozójává.
A Kodak mindig is vezető szerepet töltött be a képrögzítésben. És minden kétséget kizáróan továbbra is versenyképesek maradunk ezen a területen. A kutatóink és tudósaink ma az idejük tetemes részében olyan technológiákon dolgoznak, amelyek a képkészítés utáni eseményekben hoznak változást (ilyen például a digitalizáció). Szeretnék bemutatni néhányat ezekből az új technológiákból, s szeretném megmutatni azt is, hogyan válhat a képtudomány felhasználóbarátabbá és szórakoztatóbbá. Ezek az innovációk a Kodak "Új Képi Világ Hét Csodája". Egyébként néhányuk már most is megtalálható a piacon, másokra várni kell még pár évet. De mind a hét "csoda" a jövőnk fontos részét fogja képezni.
Sorrendben az első a "meta-adat", ami nem más, mint adat az adatokról. Konkrétabban, "képi meta-adat" minden filmmel vagy digitális képpel kapcsolatos információ, ami nem pixel. A meta-adat különösen fontos tényező a digitális képkészítés jövőjét illetően. Ugyanis – jóllehet, a digitális képek semmivel sem többek, mint egy pixel-kollekció – a pixelek önmagukban nem hordoznak elég információt az állandó képminőség biztosításához. A különböző fényképezőgépek sokféleképpen kódolják a színeket csakúgy, mint ahogy eltérhetnek abban is, hogy milyen funkciókat, extrákat tudnak és, hogy milyen lépésekben hívják elő a képeket. Azzal, hogy meta-adat formájában a képhez rendeljük a fényképezőgép nevét vagy modellszámát, olyan irányító funkciót építhetünk be a színválasztó rendszerekbe, amely érti és helyesen értelmezi a pixelek jelentését.
Eddig arról volt szó, hogyan képes a képi meta-adat a hagyományos filmhez hasonló szabványosítást és kiszámíthatóságot biztosítani a digitális fotónak. Azonban a meta-adatban rejlő lehetőségek történetében a színválasztást irányító funkció csak az első fejezet. Mindez akkor válik érdekessé, amikor ezt a technológiát arra használjuk, hogy egyéb, a témáról, a helyszínről, vagy akár a kép készítésének céljáról szóló információt is a képhez rendeljünk.
Más szóval, minden képbe – akár digitálisan készült, akár hagyományos filmre – beágyazható lenne a képen látható emberek neve, e-mail címe, a fotós neve, a kép készítésének ideje és helye stb. Sőt, akár egy hangfájl is, vagy egy Java applet, amely mind növelné a képnézés élményét. Ha belegondolunk, a meta-adat a fényképezés legalapvetőbb céljának logikus megerősítése: az emlékek megőrzéséé. Hányszor néztünk egy családi képet és tűnődtünk: "ki az a hölgy, aki Károly bácsi mellett ül? a második felesége? vagy a harmadik?" A meta-adat segítségével mindannyian – Károly nagybácsit is beleértve – megtudhatnánk a választ.
A meta-adat a képek rendszerezésére is kiváló lehetőséget teremt. Ahogy azt mindannyian tudjuk, az emberek ma sokkal több fényképet készítenek, mint bármikor korábban. De ahelyett, hogy órákat töltenénk a képek szétválogatásával és albumokba való beragasztásával, ma már egyszerűen csak megkérhetjük a számítógépünket, hogy mutassa meg nekünk azokat a képeket, amelyeket keresünk. Tegyük fel, hogy szeretnénk megnézni a tavaly nyáron készült családi fotókat. Egyszerűen beütjük a nyaralás dátumát – például 1999. július 2-től július 9-ig – és tessék, már előttünk is vannak a képek, amelyeket azon a héten készítettünk. Vagy tegyük fel, hogy egy, a nyaralás képeiből válogatott hagyományos papírképekből álló albumra van szükségünk, mert szeretnénk adni egy példányt az anyósnak, apósnak (akik sajnos, sajnos, nem tudtak velünk utazni). A Kodak tavaly bemutatott albumkészítő szoftverével, egy egyszerű drag-and-drop utasítással elhelyezzük a képeket a képernyőn látható album oldalaira, majd tetszőleges címet adunk nekik. Ezután rákattintunk a "Print at Kodak" gombra. Egy-két nap múlva postánk érkezik: a kétoldalas Kodak papírra előhívott képeink, az általunk testre szabott albumba kötve.
A meta-adat olyan helyzetekben is megoldást jelenthet, amelyek speciális képkidolgozást vagy másolást igényelnek. Jó néhány kép víz alatt készült, víz alatti kamerával. A Kodak éppen a közelmúltban mutatott be egy új filmelőhívó technológiát, amely egy, a víz szűrőhatását ellensúlyozó szoftver segítségével lehetővé teszi, hogy a búvárok jobb és színesebb képeket készítsenek. A képhez rendelt meta-adat segítségével egy, a felszín alatt 20 méter mélyen úszó hal úgy néz ki, mintha kinn a parton fotóztuk volna! Meta-adat funkciót építünk be az Advantix Preview nevű, legújabb APS fényképezőgépünkbe is. Amint exponáltunk, a kép azonnal megjelenik egy kisméretű, színes LCD képernyőn. Miután megnéztük a képet, eldönthetjük, hány másolatot szeretnénk belőle – nulla és kilenc között –, a rendelésre vonatkozó utasításainkat pedig a filmen egy meta-adat kód rögzíti a feldolgozás közben. Lényegében tehát olyan fényképezőgépről van szó, amely egyesíti az ezüsthalid és a digitális technológia legjobb tulajdonságait annak érdekében, hogy az embereknek nagyobb beleszólása legyen a fényképezési-előhívási folyamat egészébe.
Eddig a jövőről beszéltem, amely jobb képeket ígér. Több képet és több, információban gazdag képfájlt. Mindez két feltevésen alapul. Először is azt kell feltételeznünk, hogy mindezeknek az adatoknak a tárolása egyre kevesebbe fog kerülni. És ez így is lesz! Úgy számítjuk, hogy az elkövetkező három éven belül egy otthoni PC merevlemeze – amely egy ember élete során készült összes családi képet képes tárolni – kevesebb mint 5 amerikai dollárba fog kerülni. Mindemellett persze számtalan más tárolási lehetőségünk is van, mint például az online tárolás, a flash memória és sok egyéb olyan technológia, amely széles választékot nyújt a végfelhasználó számára. Az árak pedig itt is ugyanolyan sebességgel csökkennek. A kérdés ma már nem a tárolás költsége; az új kihívást a képkezelés bonyolultsága jelenti. És itt következik a második feltevésünk, nevezetesen az, hogy a képek rendszerezésére és hozzáférésére jobb módszereket fogunk találni. Ez különösen fontos az olyan nagyfelhasználók számára, mint a kiadók, reklámügynökségek és a hivatásos fotólaborok, amelyek fotóarchívumai rohamosan növekednek, bővülnek.
A digitális korszakot megelőzően egy kép megkereséséhez mindössze egy világítóasztalra és egy rakás 35 milliméteres diára volt szükség. Általában a fényképtár dolgozóinak a memóriájára kellett hagyatkozni, akik igyekeztek felidézni, van-e anyaguk az adott témáról. Ez a rendszer működik egyébként sok helyen még ma is. A legtöbb fényképtárat azonban ma már automatikus kereső-rendszerekkel szerelték fel. De ahhoz, hogy keresni tudjanak, a fényképtár dolgozóinak még mindig kézzel kell felcímkézni minden egyes digitális képet a kereséshez elégséges, a képre jellemző adattal.
A Kodaknál a képfeldolgozás végső célja az úgynevezett content analysis and recognition a "tartalomelemzés és felismerés". Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy nincs más dolgunk, mint az összes képet tetszőleges sorrendben bedobni egy elektronikus válogatóba. Ezután egy bonyolult képfeldolgozó program elemzi a képeket, és az általunk kijelölt kategóriákba rendezi őket. Tegyük fel, hogy felvettünk négy sajtófotóst azzal, hogy kövessék az amerikai elnökjelölteket az ország különböző pontjain. Ők napi több száz képet küldenek nekünk az Interneten keresztül. A tartalomelemző programot arra utasíthatjuk, hogy csoportosítsa a képeket az arcok alapján, és így azonnal kaphatunk egy mappát George Bush képeivel és egy másikat Al Gore fotóival. Az amerikai szavazókkal ellentétben ez a technológia képes különbséget tenni a két jelölt között! Ám előfordulhat az is, hogy események szerint kívánjuk csoportosítani a képeket. Kongresszuson vannak a jelöltek? Vagy sajtókonferencián? Esetleg jótékonysági vacsorán? A tartalomfelismerő programok hamarosan különbséget lesznek képesek tenni a helyszínek között is.
A dolog lényege a folyamatosan bővülő képanyaghoz való könnyebb hozzáférés. Ma már léteznek technológiák, amelyekkel olyan képhez is hozzáférhetünk, amely nem a mi tulajdonunk. A distributed file sharing, azaz a fájlmegosztás varázslatos képességeinek köszönhetően ma már gyerekjáték védjeggyel ellátott szellemi tulajdonra szert tenni. Mindannyian szemtanúi lehettünk, hogyan ingatták meg a zeneipart bizonyos szolgáltatók, mint például a Napster. A lemezgyártó cégek most mind azért küzdenek, hogy új üzleti modellt hozzanak létre – még így is, miközben új online zenei adok-veszek közvetítők bombázzák tovább a zenei világot. Ha azt mondanám, hogy ugyanez a sors vár a védjeggyel ellátott képekre is, akkor hazudnék. Mert mindez már megtörtént! (Legközelebb, amikor csatlakozik a Világhálóra, tegyen rövid látogatást az iMesh nevű site-ra vagy a Yo! NK-ra, esetleg a File Swap-ra! Ezek mindegyike lehetővé teszi, hogy tetszőleges témához kapcsolódó kulcsszavakat üssünk be és jó pár képet letöltsünk más használók PC-jéről. Próbaképpen beütöttem a brit miniszterelnök, Tony Blair nevét az iMesh site-on, és máris kaptam kb. ötven képet. Megpróbáltam a Bill Clinton nevet, az eredmény: száz kép. Ezután begépeltem a "Spice Girls"-t – több mint kétezer kép! Mindenki maga vonja le a következtetést arról, hogy mindez mit árul el a nyugati civilizáció jövőjéről)
A fájlmegosztás technológiáját kétféleképpen foghatjuk fel. A zeneiparhoz hasonlóan, tekinthetjük a védjegy-csalás- és a képkalóz-világ katalizátorának. Vagy, ha úgy tetszik, tekinthetjük módszernek, amelynek segítségével a képtulajdonosok nagyobb piacra találhatnak, és amellyel a képfelhasználók megtalálhatják azt, amelyet kerestek, függetlenül attól, hogy a képet a világ mely pontján található. Jómagam ez utóbbi felfogás híve vagyok, éspedig azért, mert óriási áttörést értünk el a képi vízjel-technika területén. Ennek a segítségével végre rendet lehet majd teremteni a Világhálón eladott és vásárolt képek területén. Nyilván sokan ismerik az elektronikus vízjelezésnek azt a módját, amely során látható vagy láthatatlan meta-adatként a digitális képbe ágyazzák a védjegytulajdonos nevét. Ez volt a kezdet. Ma már "okosabb" vízjelen dolgozunk, amelynek segítségével a képtulajdonos képes lesz a képe jogtalan használatát bizonyítani. A Kodak által kifejlesztett, gyakorlatilag "golyóálló" vízjel minden képfeldolgozási eljárást kibír, amit csak képpel csinálni lehet, függetlenül attól, hogy a képet hányszor tömörítik, hogyan variálják át, hányszor másolják vagy szkennelik: a vízjel megmarad. Más szóval, a technológiánk teljesen rongálásbiztos. A Photokinán bemutattunk egy képet,, amely 120 bitnyi rejtett adatot is tartalmazott, egy "bevésett" vízjelet, amely a kép szkennelése közben vált láthatóvá. Ezután a képet tömörítettük, digitális zajt, karcolásokat adtunk hozzá, és valamelyest retusáltuk is; egészen addig, amíg már nem volt kivehető, hogy mi van a képen. Ám mindazok ellenére, amiket a képpel tettünk, a bevésett vízjel megmaradt eredeti formájában, mind a 120 bitjével együtt. A nagy hatékonyságú vízjel technikáink lehetővé fogják tenni, hogy bármilyen képet láthatatlanul – és véglegesen – beágyazzunk egy digitális fotóba. Természetesen a technológián és az eljárás üzleti vonatkozásain még finomítanunk kell. Biztosak vagyunk azonban abban, hogy a közeljövőben a vízjel-technika lehetővé fogja tenni, hogy minden képet visszavezessünk az eredeti tulajdonoshoz, és hogy mindenkinek tájékoztatást adjon az adott kép használati jogairól, a jogdíjakról, stb.
Eddig csak néhányat említettem azon technológiák közül, amelyek a hivatásos fotósok munkáját fogják segíteni, korszerűsíteni. Laboraink azonban másfajta fejlesztésekkel is foglalkoznak, itt a lényeg már a szórakozáson van. A valóban menő, új eszközökre célzok, amelyek segítségével megteremthetjük az úgynevezett Digital Wow Factor-t, a "Digitális Ejha Tényezőt". Természetesen ez egy komoly szakkifejezés. Nehéz meghatározni a jelentését, de van egy biztos teszt, amivel eldönthetjük, valódi "Ejha" pillanatot élünk-e át. Az elmúlt években több számítógépes cég próbált olyan módszert kifejleszteni, amelynek segítségével tárgyakat "szedhet le" és tehet fel az Internetre – három dimenzióban (3D), teljes interaktivitás mellett. Más szóval, az volt a cél, hogy a felhasználó képes legyen bármit megcsinálni a virtuális tárggyal, mintha az valódi lenne. Elméletileg ez lenne az elektronikus kereskedelem ideális technológiája. Ám egészen mostanáig az interaktív 3D nem volt más, mint egy szép elgondolás, ami komoly akadályokba ütközött, ugyanis túl sok adatot kellett túl keskeny sávszélességen keresztülpréselni. Ez túl bonyolult képrögzítési és a szerkesztési technológiákat követelt, és szinte lehetetlen volt élethű replikát készíteni olyan anyagokról, mint amilyen például az üveg. Itt volt az ideje, hogy valaki megtalálja a módját, hogyan váljon a 3D-ből is használható eszköz. A Kodak szoftverfejlesztői egészen bámulatos dolgokra képesek ezzel a technológiával. A Photokinabeli bemutatónkra egy professzionális Kodak digitális fényképezőgéppel hatvan fényképet készítettünk egy üvegről – azért éppen arról, mert a 3D technológia számára mindig is nagy kihívást jelentettek a félig átlátszó tárgyak. A teremben kivetítettük az üveg képét amit egy laptop CD-ROM-járól futtattunk. A munkatársam elforgatta az üveget a vízszintes tengelye körül, utána függőlegesen is, úgy, hogy az üveg szája a közönség felén nézzen. Ezután a teremben ülőket "bevitte" az üvegbe, mintha onnan néznének kifelé. Ebben a 3D bemutatóban az volt a legjobb, hogy rendkívül egyszerű volt elkészíteni, az elejétől a végéig nem tartott néhány óránál tovább. És az egész elfért egy 185 KB-os fájlban!
A képekkel való szórakozás másik módja az Interaktív Tartalmi Képkészítés (angolul Interactive Content Imaging, rövidítve I.C.I.) révén lehetséges. Tegyük fel, hogy most jöttünk haza a családi nyaralásból, és össze akarunk rakni egy digitális fotóalbumot. Itt egy kép a nyaraló gyerekekről; bármelyikükre rákattinthatunk – mondjuk Katyre –, és kicsinyített képek formájában az összes, a nyaralás alatt róla készült kép megjeleníthető. Vegyük egy másik képet, most megint Katyre kattintunk, de ezúttal az audio linket választjuk, és meghallgathatjuk, mit mondott a mamájának, amikor a kép készült. Választhatunk más dokumentumot is, mondjuk egy oldalt Katy emlékkönyvéből, amit előzőleg beszkenneltünk, és a képhez linkeltünk. A digitális fotóalbumunk máris egy multimédiás mindenes-füzetté vált, és az egész összeállítása nagyon egyszerű, a megszokott drag-and-drop szisztémával történik.
Mivel nem mindig lehet egy állókép segítségével az örömteli, izgalmas pillanat minden aspektusát megragadni, ezért a képet a kézi videó kameránkkal készült képsorokhoz is linkelhetjük – éppen ez benne a csodálatos, hogy a képeket más alkalmazásokba is be lehet másolni, vagy felrakhatjuk a Világhálóra, a képben létrehozott linkekkel egyetemben. A dolognak az a célja, hogy minden felhasználónak, akár amatőrnek, akár profinak, lehetősége legyen egyszerűen, de hatásosan rendezni és prezentálni a létrehozott vizuális tartalmat. Miért kellene az embernek álló- és mozgókép, hagyományos- és digitális filmfelvétel között, vagy a papírkép és az audio, a szavak és a kép között választania?
Ez a sokféle médium mind elfér ugyanazon a digitális "vásznon". A binális/digitális rendszerben minden egyesekből és nullákból áll. A dolog lényege tehát a képrögzítés és a megosztás/közvetítés, akármelyik médiumot választja is az ember. Lehet, hogy ezzel a technológiával valamelyest megelőztük az igényeket, ám meggyőződésünk, hogy a képkészítésnek ez a módja előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik. Jósolni mindig veszélyes; és ha az ember a digitális jövőt próbálja megjósolni, még zavarosabb vizeken evez. Ennek ellenére létezik valamiféle konszenzus, és elképzelhető, hogy a személyi számítógépek hamarosan kimennek a divatból, és átadják helyüket egy sor egyszerűbb és specializáltabb eszköznek. Például, jelen pillanatban mindenki a mobiltelefonok, a PDA és az Internet nagy találkozásáról beszél. A dolog még érdekesebb lehet, ha a lapos kijelzők jobbak és szélesebb körben felhasználhatók lesznek. A Kodak nemrégiben adta el az OLED – az Organikus Fényemittáló Dióda – technológiája licenszét egyszerre több elektronikai gyártónak. Aki még nem látott OLED-et, képzeljen el egy LCD képernyőt, amely fényesebb, élesebb, és minden szögből egyformán jól látható. Szenzációsan hangzik, de hamarosan videó-monitor minőségű képeket fogunk a mobiltelefonunkon nézni.
Ezzel egy időben két másik, rendkívül ígéretes technológiát is felfedeztünk, amely megdöntheti a személyi számítógépnek a digitális világegyetem fölötti egyeduralmát. Mindkettő felhasználóbarátabb és elterjedtebb, mint a számítógép valaha is volt. Ugyanis mindkettő már ott is van az Ön otthonában. Az egyik technológia, amely kiszoríthatja a számítógépeket, a nyomtatás. A nyomdaipar végre elkezdett új trükköket kieszelni: így köszönhet be a web-kapcsolatú nyomtatás korszaka. Fél évvel ezelőtt mutattuk be a Heidelberggel közös erőfeszítéseink gyümölcsét, a NexPress 2100 digitális színes nyomdát. A berendezésnek az a lényege, hogy egy vállalat honlapjának kiterjesztéseként, vagy ügyfélszolgálati központként képes működni, és egyénre szabott marketing anyagokat tud összeállítani. Nevek, képek, szövegek és egyéb változók rakhatók össze az ügyfelek online igényeinek megfelelően. A nyomtatás minden mennyiségben, bármikor lehetséges. Egyetlen példány kinyomtatása fajlagosan semmivel sem költségesebb, mint százezeré. Úgy, ha az ember az úgynevezett just in time ("éppen időben") nyomtatásra vált, nemcsak a testreszabás lehetőségét nyeri vele, hanem a raktározás és a fölösleges nyomtatványok kidobásának a költségeit is megspórolja.
Amikor a németországi DRUPA szakkiállításon bemutattuk ezt az új termékünket, mindenki egybehangzóan állította, hogy még sohasem látott ilyen egyenletes minőséget a digitális színes nyomtatásban. Sőt, a bemutató során el kellett távolítanunk a nyomdagép fedelét, hogy elhiggyék, nem tettünk bele titokban ofszet gépen nyomott mintaoldalakat. De hinniük kellett a szemüknek: a NexPress-t látták, amint óránként 2100, kétoldalas lapot nyomtat ki, amelynek mindegyikén testreszabott, szinte fotó minőségű fénykép volt. Az a véleményünk, hogy a különböző technológiák ötvözetének ez a legékesebb példája. Az ember tökéletesen kiaknázhatja a Világháló egyénre szabott marketingerejét, és az egész olyan médiumon jut el a felhasználóhoz vagy ügyfélhez, amely nem kíván sem számítógépet, sem más megjelenítőt, sőt vezetékes áramot vagy elemeket sem. Sőt mi több, a nyomtatott médium nemcsak olvasható, de szállítható is, zsebre tehető, összehajtható, és újra felhasználható. És hogy tovább fokozzuk: a Kodak szakemberei olyan eljárást dolgoztak ki, amely lehetővé teszi, hogy egy kép valamennyi digitális fájlját egy kinyomtatott lapon tároljuk – ráadásul az emberi szem által nem láthatóan. Ezt a kinyomtatott példányt csak be kell rakni egy szkennerbe, és azonnal visszanyerhető a digitális eredeti, a maga összes információjával együtt. A papír tehát mégis az információs kor alkalmazása kezd lenni.
De van egy másik eszköz is, amely mindenki otthonában megtalálható, és amely szintén felveheti a digitális világegyetem fölötti uralomért folyó versenyt. A televízióról van szó. Lehet, hogy épp a tévé lesz a tömegfotózás üzletág következő nagy mérföldköve? Hogy világos legyen, miről van szó, elmesélem a jelenleg tanulmányozott új üzleti modellt. Úgy hívjuk: a "Kodak Csatorna". A tévénéző, aki fogja a Kodak Csatornát, a tévé távkapcsolója segítségével tekintheti meg és rendezheti a családi fotókat a képernyőn. Tudjuk, hogy az emberek imádnak fotókat nézegetni és küldözgetni egymásnak számítógépükön, mégis úgy gondoljuk, hogy ezt még jobban fogják szeretni. Hol is szokott az ember hagyományos fotóalbumokat nézegetni? Nem az íróasztalánál, hanem a nappaliban, a kanapén.
Hogyan lehet képeket fogni a Kodak Csatornán? Egyszerűen. Aki digitális kamerával dolgozik, csak a tévéhez csatlakoztatja a kameráját, és közvetlenül letölheti a képeket. Ha hagyományos filmre dolgozik, a csatorna egy másik képmegjelenítési opciót ajánl majd fel, amely Kodak-előhívást biztosít. Amint a képei megjelentek a képernyőn, már továbbíthatja is őket a barátainak és minden rokonnak, akinek van Kodak Csatornája vagy Internet előfizetése. És ha ők is szeretnének másolatokat rendelni, csak a "Nyomtatás" gombot kell megnyomniuk, a képeket pedig másnap postán kézhez kapják.
És ez nem minden. A Kodak csatorna lekérhető videókat és szövegeket is tartalmaz majd, amelyek minden olyan témakört felölelnek, ami egy amatőr fotóst csak érdekelhet. Rengeteg hasznos információt lesz képes eljuttatni sportról, családi ünnepekről, vagy arról, hogyan készíthetünk még jobb felvételeket. A Kodak Csatornát azonban még hiába keresnék a piacon. A hozzá szükséges technológia nagy részét ugyan már szabadalmaztattuk, de még hónapokra vagyunk az első marketing teszttől, amelyet az Egyesült Államok kábeltévé hálózatain fogunk megvalósítani. És miután próbára tettük, még rengeteg változáson és finomításon megy majd keresztül. A Kodak Csatorna azért lesz elképesztő alkalmazás, mert elvileg – és biztos vagyok benne, hogy gyakorlatilag is – integrálhatja az összes eddig elmondott technológiát, a meta-adattól kezdve a 3D-ig és a lekérhető nyomtatásig.
És ahogy ezek az áttekinthető, új rendszerek az összes ismert és új technológiát integrálják, az üzletágról való gondolkodásunk elkerülhetetlenül és alapvetően meg fog változni: most akkor a Kodak Csatorna egy Internetes fotós szolgáltatás vagy szórakoztató-elektronikai eszköz? Információs vagy képkészítő technológia? A legbiztosabb és legokosabb, ha ezután nem a szolgáltatás megvalósításának módjai és eszközei lesznek a meghatározók, hanem a szolgáltatás célja felől közelítjük meg a dolgot, és ez kivétel nélkül minden vállalkozásra, üzletágra érvényes lesz. A Kodaknál azon fáradozunk, hogy segítsünk az embereknek képeket-tartalmakat készíteni, tárolni és egymással megosztani. A mi esetünkben ez a vizuális tartalmat jelenti. Mert az Internet növekvő és kulcsfontosságú szerepet játszik a szellemi tartalom közvetítésében. A marketing tartalom közvetítésében. A pénzügyi tartalom közvetítésében.
Persze a játék nem arról szól, hogy a tartalom a fényképezőgépből a számítógépre legyen tölthető. Vagy a szerverről a PC-re, a PC-ről a printerbe. A valódi missziónk az, hogy a tartalmat egyik embertől eljuttassuk a másik emberhez. Olyan pontosan, művészien, hatékonyan, amennyire csak a képességeink és technológiáink megengedik. Más szóval, a misszió a lényeg, nem a gépezet.
Az Egyesült Államokban ma egyetlen cég sincs, amely villanólámpát – hetven évvel ezelőtt ez volt a fotótechnikai iparág nagy találmánya – állítana elő. A technológiák jönnek és mennek. Izgalmas dolog a digitális technológia, de lehet, hogy az évszázad közepén már alig fognak rá emlékezni. A digitális képkészítés talán átadja a helyét a biológiai képkészítésnek. A tárgyra irányítható, kattintós fényképezőgépeket talán felváltják majd a szemgolyóba épített kamera-implantátumok, amelyeknél csak pislogni kell, hogy exponáljunk. Ez ma sci-fi, de nemrég egy sokkal elképesztőbb jóslatot olvastam. A szerző, a fotózás atyja, George Eastman, ezt jósolta 1902-ben: "Eljön majd az idő, hogy a gyermekink előbb tanulnak meg képet készíteni, mint járni, és a felnőttek, ahelyett, hogy szavakkal festenének, csak képeket adogatnak egymásnak, a nyelv pedig kihal." Nos, a nyelv távolról sem halt ki, maga is növekedik és átalakul, miközben a gondolataink, amelyeket hanggal és írott betűkkel közvetítünk, közös cyber-térben mozognak a gazdag gondolati- és szín tartalommal felruházott képekkel.
Ami azt illeti, sejtésem sincs arról, hogyan fest majd ötven év múlva a fényképezés.

(Elhangzott 2000. szeptember 21-én, a photokinán)