KÖNYVESBOLT

Évtizedeken keresztül ritka alkalomnak számított, ha nálunk egy-egy fotográfiai tárgyú könyv, album megjelent. (Kivétel egyedül az idegenforgalminak aposztrofált témakör volt, nagyobb választékkal és annál kisebb örömmel.) Ki gondolta volna, hogy amióta a pénz ismét mindennél nagyobb úr lett, gazdag folyamban jönnek a fotóskönyvek, érdekes módon általában éppen nem a leggazdagabb kiadóktól, ami pedig logikus lenne, hiszen képet nyomtatni drága mulatság.

Rendszeresen oldalakat tölthetne meg, ha a könyvesboltok polcairól kedvünkre szemezgetnénk, de mert az értékelés végkimenetele mindig kétesélyes, írhatunk ugye jót is, rosszat is, csak azokat a könyveket ismertetjük, amelyek bemutatását a szerző, vagy a kiadó kifejezetten kéri, jelezve ezzel, hogy vállalja a veszélyt.

Garas Kálmán: Arcterek

Annak, hogy valaki arcokat fényképez, szűkebb, vagy tágabb körben híres embereket, annak igazán az elmúlás hozza meg az értékét. Az istenáldotta tehetségű fotográfusokat leszámítva, akiknek képeit az élő modell arca helyett is érdemes nézni, be kell látnunk, hogy az eredeti, az általában izgalmasabb látvány. Az idő azonban, a maga kegyetlen módján, szünet nélkül buzgólkodik azon, hogy a fényképészek munkáját felértékelje. Sokat köszönhetünk azoknak, akik a megörökítés aprómunkáját vállalják, hiszen mire valaki befut, gyakran már csak a sírját fényképezhetnék, akik biztosra akarnak menni.

Garas Kálmán szombathelyi fotográfus modelljei közül személyesen alig egy-kettőt, és névről sem sokat ismerek. Nem tudom ellenőrizni az ábrázolás hitelességét, nem tudom összevetni a fényképet személyes benyomásaimmal, legfeljebb olyan összehasonlításokkal élhetnék, milyen "szokott lenni" egy festő a műtermében, egy tudós a laboratóriumában, egy építész a rajztáblája mellett. Ingoványos talaj, ne tévedjünk erre. Inkább azt nézzük, aprópénzre váltva a reménybéli műalkotás, vagy a tisztes iparosmunka magas követelményrendszerét, vajon az "ihletett pillanatban" kattant-e a gép zárja? Nota bene, jó helyen állt-e a fotográfus, és jó helyről jön-e a fény? Ha szabad ítélkeznem, hadd mondjam: is-is. Az ezen belüli arányokat mindenki maga döntse el ízlése, szigorúsága szerint.

Van viszont ebben a könyvben valami, amivel szemben nem vagyok ennyire bizonytalan és megengedő. És ez a valami nem más, mint maga a könyv. Amit a beírás szerint hárman is terveztek, pedig elég szokott lenni egy is, ha az érti a szakmát. Mert abban azért állapodjunk meg, hogy a tipográfia, a képszerkesztés, a tördelés, mondjuk így, a könyvtervezés sokkal inkább évszázados, és minden szabadsága ellenére a legapróbb részletekig kikristályosodott és megtanulnivaló tudomány, mintsem amatőrök könnyű prédája, még akkor is, ha manapság bárki, az asztala sarkán a mellét düllesztő pécéjével olyan kiadványt rittyenthet, hogy na. Ahol még csak a hajdani MTI-faliújságra emlékeztetnek az oldalpárok, az hagyján. De azt már végképp nem szívelhetem, amikor egyik kép félig átsettenkedik a másik kép fölé, mit átsettenkedik, beletapos és dagonyászik benne. Ettől persze a képaláírások is vérszemet kapnak, és a pimaszabbja ott trónol a képen, híven ellenpontozva a kép tónusait, fekete, vagy negatívba forgatott betűkkel. Van aztán olyan szöveg is, amit menet közben kaptak rajta, félig kinn, félig benn, nem tudni, hogy befelé nyomul éppen, vagy felébredt a jó ízlése, és szégyenkezve kifelé szalad inkább.

(B.K.L. Kiadói és Reklám Kft., Szombathely)

Násfay Béla: Víz alatti fényképezés és filmezés

Mint rendes fiúgyermek, áhitattal olvastam annak idején A csend világát, a könnyűbúvárkodás születésének (francia) történetét, és megvettem persze később, 1962-ben a Békaemberek-et is, ami nagyobb részben uszonyokról, palackokról és egyéb technikai tudnivalókról, kisebb részben az első, 1953-as magyarországi próbálkozásokról, és az azutáni néhány év élményeiről szólt. Az egyik szerző írja, miképpen eszkábált vízalatti tokot a Zorkj C-nek, egy közönséges gumi jégtömlőből, mikor 1956 nyarán Bulgáriába, a tenger partjára utazott.

Manapság, ha úszószemüveg nélkül merészkedünk a vízbe, akármelyik itthoni uszodában kimarja a szemünket a klór, és ez a kényszerűség mellesleg megajándékoz minket a nyitott szemmel úszás, és a víz alatti látvány mindennapi élvezetével, de a hazai lehetőségek az uszodáknál nem is igen terjednek tovább. Hol van már a tatai Kristály forrás, amit tiszta vize (és a külföldre való utazások lehetetlensége) miatt egykor könnyűbúvár-paradicsomként tartottak számon?

Manapság a felszerelés kiválasztásában, és a téma felkutatásában is csupán a pénztárca szab határt. A búvárkodás maga, és a velejáró vízalatti fényképezés, filmezés is főként a túristáskodással jár együtt, az teszi "tömegsporttá", és ez egyben magyarázza azt is, hogy az elkészült felvételek legnagyobb számban a privát emlékképek és a természetfényképezés kategóriájába sorolhatók. Tekintettel a rohamos technikai fejlődésre, aki pénzzel bírja, az rendkívül sokat tudó eszközök között válogathat. Azért ne feledjük, hogy kellő ügyetlenség mellett a legtökéletesebb technika sem ér sokat. Mindenesetre Násfay Béla könyve nagy segítséget nyújt annak, aki a víz alatti látvány megörökítését tűzi ki céljául, hiszen segít eligazodni a hatalmas választékban, és ha már bevásároltunk, az eszközök alkalmazásához is sok okos tanácsot, segítséget ad.

Nem a könyv kritikájaként említem, hanem éppen ellenkezőleg, a leendő olvasótábor kiszélesítésének reményében, hogy a víz alatti fényképezés egyáltalán nem szorítható a természetfényképezés című skatulyába. A víz éppúgy életelemünk, mint a szárazföld, vagy a levegő, és a víz által biztosított különös lebegés, a csodálatos fényhatások, fénytörések más érdeklődésű fotográfusokat is megihlethetnek, legyenek azok akár az alkalmazott fényképezés, vagy éppen a képzőművészeti fotóhasználat művelői.

(Csináld magad sorozat, Cser Kiadó, Budapest, 2000.)

Tímár Péter