KI MIT TUD A FOTÓRESTAURÁLÁSRÓL?

Ha levesszük könyvespolcunkról a régi Fotolexikont, döbbenten láthatjuk, hogy nem szerepel benne fotórestaurálás – vagy a témához hasonló – szócikk. Ennyire ne lenne fontos? Vakon meg kellene bíznunk fényképeink (ön)konzerválásában, hiszen az ezüst is tartós, a papír is? Mi jöhet még?

Az enyészet.

Stress Judit fotórestaurátor nem bízott a csodákban, inkább elment ösztöndíjasnak Párizsba, hogy megtanulja, ott hogyan vélekednek az ezüstről, a papírról, az enyészetről. Ma az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) könyv- és papírrestauráló műhelyében kialakított fotókonzerváló és restauráló részlegben dolgozik.

– Irigylem Önt, hisz manapság kevés ember mondhatja el magáról, hogy ennyire biztos a munkahelye. Egy nemrég megjelent fotótörténeti kiadványban olvasható, hogy közel kétmilliárd fényképre hazánkban egyetlen fotórestaurátor jut. Tényleg egyedül van?

– Rajtam kívül biztos, hogy sok amatőr próbálkozik még a fotórestaurálással. Meg kell még említenem Ormos Józsefet is, aki a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársaként végez fotókonzerválást és -restaurálást.

– Hozzávetőlegesen hány kép fordul meg a keze alatt?

– Ez attól függ, hogy milyen munkát kell elvégezni az egyes tárgyakon. Van, amikor a száraztisztítás is elegendő, vannak esetek, amelyeknél a kezelés hosszabb időt vesz igénybe. Időnként kerülnek hozzám teljes hagyatékok is, jelen pillanatban is van nálam több mint 300 felvétel, ami egy hagyatékból származik. Sajnos, még cellulóz-nitrátos negatív is volt köztük, ami azért nagy baj, hiszen ez a hordozó a bomlása közben nagymértékben károsítja a környezetében lévő, más eljárással készült felvételeket. Erről vagy másolat szoktak készíteni és megsemmisítik az eredetit, vagy olyan helyen kell tárolni, ahol nem károsíthatja a környezetében tárolt egyéb tárgyakat.

– Mennyire számít fiatal szakmának a fotórestaurálás? Lehet, hogy csak a fényképészeti szakirodalomban van róla kevés információ?

– A fotórestaurálás és -konzerválás viszonylag fiatal szakma, például a könyv- és papírrestauráláshoz képest; de nem ezért van hazánkban erről keveseknek tudomása, hanem azért, mert a köztudatban még nem eléggé kristályosodott ki a jelentősége. Kincses Károly, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója már több éve küzd azért, hogy ez ne maradjon így. Magyarországtól nyugatabbra már 15-20 éve nagyon intenzíven foglalkoznak a fotók romlásának, károsodásának a megállításával. Rendkívül sok az olyan új eljárás, új ötlet, ami a régi, ma már korszerűtlen anyagokat, konzerválási és restaurálási technikákat felválthatja. Ezért is nagyon lényeges a nemzetközi szakirodalom nyomon követése, az állandó kapcsolattartás.

– Mondana arra példákat, hogy mi tűnt annak idején jó ötletnek, de Ön ma már nem tenné meg?

– A dagerrotípiáknál volt egy olyan eljárás, „csodamódszer”, amit a hatvanas évekig használtak. Szerencsére van azért olyan dagerrotípia, amely ezt a „csodát” elkerülte. A kálium-cianidos fürdőben történő tisztításról beszélek, amely rövidtávon ugyan nagyon látványos eredményt hozott, de utána olyan vissza nem fordítható károsodások érték a lemezt, ami akár használhatatlanná is tehette a felvételt. A képet szinte teljesen eltüntette.

– Ennek esett áldozatul a Petőfi dagerrotípiánk is, amelyet Escher Károly próbált restaurálni?

– Tudtommal igen, de amit ő tett, az a szakma akkori szintjén elfogadható volt, azt a módszert sokfelé alkalmazták.

– Mikor kell egy felvételt restaurátorhoz vinni? Melyik az az állapot, amikor ez feltétlenül szükséges?

– Nagyon fontos a megelőző védelem, amivel „kiküszöbölhető” a restaurátor. Ez alatt azt értem, hogy megfelelő tárolóeszközök és tárolási körülmények biztosításával megelőzhető a fotók károsodása.

A kérdésére visszatérve: minden olyan esetben célszerű restaurátorhoz fordulni, amikor a fotón valamilyen károsodást észlelünk. Ha az eredeti tárolóeszköz nem megfelelő, az is károsíthatja a felvételt. Ezek anyaga többnyire rossz minőségű, savasodó papír. A különféle celofán, pergamenpapír és más, áttetsző tasakok sem megfelelőek. Ezek cseréje mindenképpen indokolt.

Ha a fénykép papírja elszakadt, azt meg kell ragasztani. Ezt a műveletet is célszerű szakemberre bízni. Kerülni kell a hagyományos ragasztószalagok használatát. Kevés ember gondol például arra, hogy a régi üvegnegatív bizonyos körülmények között bomlásnak indulhat. Egy ilyen installációt mindenképpen meg kell bontani és az üveget vagy ki kell cserélni, vagy pedig a régi üveg és a kép közé egy vékony, 0.9 mm vastagságú, új üveget kell helyezni. Ha az üveg törött vagy repedt, szintén indokolt ez a beavatkozás. Egy poros, piszkos képfelület nem csak esztétikailag zavaró, de elősegítheti a gombák elszaporodását is.

– Előfordul-e az, hogy okulva a Petőfi dagerrotípia tanulságaiból, az intézmények nem adják oda a restaurátornak a gyűjteményük darabjait?

– Sajnos a legtöbb gyűjteményben még azt sem tudják, hogy itt, az OSZK-ban egyáltalán foglalkozunk fotókonzerválással és -restaurálással.

– Biztosan nagyon sok tényezőtől függ, de mennyibe kerül egy felvétel restaurálása?

– Én a könyvtáron keresztül megbízásos szerződéssel dolgozom, és órabérben számolják ki a végső összeget. Remélem, hogy változni fog ez a rendszer, mert nemcsak a felhasznált anyagok és eszközök kerülnek felszámításra, hanem az adminisztráció is. Ez így végül elriasztó, és valóban nem reális összeg lesz. A legtöbb közgyűjtemény nem képes ilyen anyagi megterhelésre.

– Hány munkaórát tölt el egy-egy kép felett?

– Az, hogy egy képpel hány órát foglalkozom, mindig az adott feladattól függ. Bizonyos munkafázisokat lehet szárazon végezni, de van, amihez nyirkosításra van szükség. A több alakos dagerrotípia esetében például az installáció kiszáradt, kemény bőrszegélyét csak lassan, fokozatos puhítással tudtam leemelni.

– Tehát Ön a felvételt körülvevő anyagokkal is foglalkozik…

– Természetesen, hiszen a dagerrotípia, ambrotípia és a többi, hasonlóan installált felvétel egy zárt egység; nem helyes, ha valamelyik részét ebből kiemelem. De meg kell maradnia az eredeti paszpartunak is, amely sok esetben kettő, három, vagy akár négy rétegű is lehet. Ezek a paszpartuk általában savas, vagy kevésbé savas, de nagyon rossz minőségű papírból készültek, így egy távtartót kell elhelyezni a kép és az eredeti paszpartu közé. És mindezt persze úgy, hogy semmi sem látszódhat.

– Amikor szétszedi ezeket a műtárgyakat, olyan információhoz is hozzájuthat, melyet a kép szemlélője nem láthat.

– Igen, de sajnos ezeket a képeket biztos, hogy a készítésük óta eltelt több mint száz év alatt valaki már szétszedte, és nem tudni, hogy mit hagyott meg az eredeti állapotból. Sok információ már elveszhetett, de a lemez egyik sarkába ütött ötvösjel segíthet egy dagerrotípia azonosításánál. Az installáláshoz használt anyagok szintén segíthetnek, ilyen volt az az eset, amikor dagerrotip lemezt fotóújságból kivágott papírcsíkokkal rögzítettek a paszpartuhoz. Ezek mind hozzátartoznak a tárgy történetéhez. Dokumentálásuk elengedhetetlen.

– A dagerrotípiákat általában nem, vagy csak nagyon ritkán szignálták a szerzők. Látott már olyan jelzést, amely a készítőre utalt?

– Olyat már láttam, hogy a lemez hátoldalán olvasható volt a Daguerre név. Hasonló jellegű magyar jelölést még nem találtam.

– A legtöbb olvasónál zselatinos ezüst alapú felvételek vannak; milyen tanácsot adna nekik, hogy a legjobbnak ítélt képeik – technikai szempontból – egy idő után ne váljanak múlttá?

– Az értékesnek és megőrzendőnek ítélt fotóinkkal bánjunk kesztyűs kézzel. Ezt szó szerint kell érteni. Egy cérnakesztyű használatával elkerülhetjük a kezünkön lévő szennyező anyagok átvitelét a képoldalra. Fel szeretném hívni a figyelmet a fényre, mely erősen károsít, illetve arra, hogy a tárolóeszközök készüljenek savmentes papírból. A legideálisabb az, ha a negatív vagy pozitív tárolására szánt tasakon nincs ragasztás, inkább hajtogassuk őket. Célszerű arra is vigyázni, hogy a hőmérséklet és a páratartalom megfelelő legyen: az ideális a 18-20 fok Celsius, a páratartalomra pedig 40%-ot szoktak javasolni. Ha lehet, állítva tároljuk őket egy olyan dobozban, ahol nem csúszhatnak el.

– Sajnos az átlagos bérlakásban a levegő hőmérsékletével és a páratartalommal is gondban lennénk; az viszont jó lenne, ha képeink nem az íróasztal fiókjában kapnának helyet, hanem például fémszekrényben.

– A fémszekrény tényleg jó, ha abban a fotók egyenként tasakolva, savmentes dobozokban vannak. Persze az is több a semminél, ha egy átlagos dobozt kibélelünk savmentes papírral.

– Itthon tudunk vásárolni savmentes dobozokat?

– Persze, de az a baj, hogy a cégek csak nagy szériában gyártják őket. Igazodhatunk a standard méretekhez is, akkor nincs probléma. Például a Dunapack készít ilyen dobozokat. Arra is vigyáznunk kell, hogy negatívjainkat miben tároljuk. Amiket a különböző fotós boltokban árulnak, „Photo safe” felirattal, nem biztos, hogy megfelelő minőségűek.

– Nem akarok „csináld magad!” mozgalmat indítani, de milyen restaurálási műveleteket tudnak a fényképészek, olvasók maguk is elvégezni?

– Amit tehetnének, és tenniük is kellene, az csak a helyes tárolással függ össze. Ez prevenció, illetve egy konzerváló feladat. Azt még megengedhetőnek tartom, hogy egy felvételt finoman leporoljunk egy ecsettel, viszont a radírozás már komolyan károsíthatja a tárgyunkat. Az pedig egyenesen katasztrófa, ha valaki a port egy nedves ruhával próbálja eltávolítani.

– Szakmai szempontból sokszor bosszantó, amikor egy kiállítóteremben nem veszik figyelembe az eljárások közti különbségeket a károsodás szempontjából. Szoktak-e Öntől a kiállítók tanácsot kérni a helyes bemutatáshoz?

– A kiállítások alkalmával ügyelni kell a megvilágítás milyenségére és mennyiségére. Figyelni kell a megfelelő relatív páratartalomra és a hőmérsékletre, illetve ezek ingadozására. Indokolt A fényvédő fólia elhelyezése a fényképek elé.

– Párizsban mit tesznek másképp?

– A restaurálás etikai alapelvei és irányzatai azonosak az itthoniakkal. A francia tapasztalatok megerősítettek abban, hogy mi itthon világszínvonalon dolgozunk. Hazánkban a megfelelő anyagok és eszközök beszerzése nagyobb nehézségbe ütközik, mivel ezek közül sokat csak külföldről, például Franciaországból tudunk beszerezni. Szerencsére elmondhatom, hogy mostanra már sikerült a fotográfiák és negatívok konzerválásához szükséges hátteret megteremtenünk itt, az OSZK-ban. A kint tanult, speciálisan a fényképekre és negatívokra vonatkozó restaurálási, konzerválási elvek és technikák elsajátításával felelőséggel végezhetem a munkámat.

– Egy szakma megítélésében fontos szerepet játszik az is, hogy milyenek az elsajátításának a feltételei. Hová fordulhatunk képzésért?

– Feltétlenül szükséges a papírrestaurátori háttértudás, amit meg lehet szerezni az Országos Széchényi Könyvtárban induló, hároméves képzés során, ami felsőfokú képesítést nyújt.

– A digitalizáció milyen lehetőségeket ad az Ön kézébe?

– Remélhetőleg a közeli jövőben már egy számítógépes adatbázis is segítheti a munkát, de a restauráló műhely egyelőre még nem rendelkezik ilyennel.

Baki Péter

Akit ennél jobban érdekel felvételeinek sorsa:

Rempel, S.: The Care of Black and White Photographic Collections: Identification of Processes. IIC. Ottawa, 1979.

Crawford, William: The Keepers of Light. Dobbs Ferry, New York, 1979.

Reilly, M. James: Care and Identification of 19th Century Photographic Prints. New York, 1986.

Kincses Károly (Szerk.): Hogyan (ne) bánjunk (el) régi fényképeinkkel? Gödöllő, 1987.

Lavedrine, Bertrand: La conservation des photographies. Paris, 1990.

Clark, Susie: Fotókonzerválási tanfolyam jegyzete. PnyME Restaurátor szakosztály szervezésében, 1993.

Gaylord Preservation Pathfinder No. 3. Archival Storage of Photographic Materials. Gaylord Bros. Syracuse. New York, 1996.

Horváth Győző Ferenc: Fotómúlt. Kamera – Kép – Könyv. Budapest, 1999.

Kincses Károly: Hogyan [ne] bánjunk [el] régi fényképeinkkel. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2000.

Stress Judit: A fényképészeti dokumentumok anyagai, készítési technikái és a technikák felismerése; károsodásuk, megelőző védelmük és restaurálásuk alapjai. Országos Széchényi Könyvtár, 2000.

STRESS JUDIT (1964)

– 1984-től dolgozik az Országos Széchényi Könyvtár restauráló műhelyében; először mint betanított restaurátor.

– 1990-ben könyvkötő szakmunkásvizsgát tett.

– 1991-92-ben a párizsi École du Louvre-ban művészettörténetet tanult.

– 1997-ben megszerezte az OSZK hároméves felsőfokú papír- és könyvrestaurátor-képző tanfolyamának diplomáját.

– 1998 őszétől fél éven át az Anne Cartier-Bresson vezetése alatt álló Párizs város Fotókonzerváló és Restauráló műhelyében tanult ösztöndíjasként, a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Nemzeti Kulturális Alap, a Soros Alapítvány és az OSZK támogatásával.

– 1999 tavaszától indult meg az OSZK-ban a fényképek és negatívok konzerválása és restaurálása

Stress Judit szívesen ad szaktanácsot az érdeklődőknek