A FOTÓ, MINT MŰTÁRGY

Műtárgy fotóra csak baritált alapú, karton vagy dupla karton (ún. múzeumkarton minőségű) papír alkalmazható, a műanyag alapú fotópapír, kivéve a színes fordítós papírt, elfogadhatatlan. A papírkép széleinek, sarkainak gyűrődése, repedezése szintén nem fogadható el.

Ami a labortechnikát jelenti, tökéletes nagyításra, kihívott pozitívokra, archív mosásra, hiba nélküli szárításra, profi retusálásra kell törekedni. (Ajánlom a SPOTONE folyékony retuskészletet: két szín, fekete és szépia, 3-3 tónus-variációval, amely beivódik az emulzióba.)

A nyomatnak mentesnek kell lennie minden ujjnyomtól! A kép mozgatásakor, vizsgálatakor, retusálásakor, installálásakor vagy bemutatásakor a cérnakesztyű használata kötelező!

A képeket paszpartuban installáljuk. A paszpartu karton és a kép környezetében lévő összes kartonnak, papírnak savmentesnek kell lennie. Kivétel a savat tűrő, illetve kívánó nyomat (pl. cianotípia). Méretük tetszőleges, mégis, kívánatos a szabvány keretmérethez való igazodás (24x30 cm, 30x40 cm, 50x60 cm, 60x70 cm stb.). A tapasztalat szerint a paszpartu felülete és színe általában visszafogott legyen. Használjunk semleges színeket, ilyen például a fehér és annak összes árnyalata: a krémszín, a tört szürkésfehér stb. A színes paszpartu használata óvatosságot igényel!

A képeket a hátoldalra (csakis savmentes) ragasztóval „pikkeljük”, vagy a fotósarokba applikáljuk. Inkább a fotósarkot ajánlom, így a kép könnyen kivehető, áthelyezhető, az autorizálás ellenőrizhető. Ez a módszer több kép egymás mellé applikálásakor is alkalmazható. A keret szervesen illeszkedik a kép világához; általában semleges, nem tolakodó, egyszerűségre törekvő legyen. Ajánlatos az üveglap használata. A kasírozás csak nagy méretű képeknél szokás, elsősorban alumíniumlemezre vagy plexire.

Mindent, amit a kép hátuljára jegyzünk, kizárólag ceruzával írjunk. Ne használjunk kemény grafitot.

A szerző saját kézírással (szignóval), nem nyomtatott betűkkel, a teljes nevén autorizálja a képet. A képbe vagy a kép semleges felületére, pl. a képsarokra írás kényes dolog. Külföldi forgalmazás esetén problematikus lehet, hogy a kereszt- vagy a családnevet írjuk-e előre.

A képállás bejelölése még akkor is szükséges, ha a képállás egyértelmű.

A kép címét olvashatóan, nyomtatott betűkkel írjuk. Ajánlatos a fogadó nemzet nyelvét használni. Ha a kép cím nélküli, akkor is szükséges egy azonosító adat használata. Adhatunk valamilyen kódot is, mondjuk „4711” vagy „AAA3”.

A képek keletkezési dátumát (a felvételezési időpontot) is fel kell tüntetni.

A számozás, a képek sorszáma önkéntes, magunk szabjuk meg, hogy a negatívról a továbbiakban hány nyomatot, azaz milyen szériát készítünk. Célszerű az általunk elgondolt sorozat képeit egyszerre elkészíteni, hiszen az egyes darabok között különbség nem lehet. A képek értékét növeli, ha a példányszám alacsony. Jele például #1/3, #1/5, #1/10 stb. Kivételes esetekben a 100-as példányszámig is el lehet menni. Egyedi képnek azt tekintjük, amely nem reprodukálható ugyanolyan minőségben, mint az előző nyomat. Ilyen többek között a közvetlen direkt eljárással készült, közvetlen pozitív kép, a kézzel színezett vagy az egyedileg felületkezelt kép. Ezekből csak egy példány készíthető azonos számozással. Jele:#1/1.

Kényes kérdés a nem autonóm, vagyis a „felhasználásra” készített fotográfiák azonosítása – a riport, a divat, az illusztráció kategóriákra gondolok. Hiszen ki az, aki számozott példányt készít például egy hírügynökség számára? Hovatovább mégis készített kópiát a negatívról. Vajon ez hová sorolható? Természetesen az ilyen, felhasználásra készült képek autonómokká is válhatnak. (Természetesen a szerző aláírása ekkor is szükséges). Egy méretváltás már új szériának felel meg. A megadott sorozaton kívül, ha a széria minden képét értékesítettük, a szériaszámon túl készíthetünk még nyomatot, de csak a szériaszám 10-20%-át - vagyis, ha a szériaszám tíz, akkor egy vagy két kép az alábbi jelöléssel még kibocsájtható: A.P.1-A.P.2 (Artist Proof 1, Artist Proof 2).

Ajándékozás esetén szériaszám nélkül jelezni kell, hogy „Ajándék X.Y. számára”. Így történjen az intézménynek való ajándékozásnál is.

A képek csomagolása és exportálása legyen méltó a kép(ek)hez, hiszen jelentős értéket képvisel. Profi adjusztálást alkalmazzunk.

A szállítási költségek általában elküldéskor a küldőt, visszaküldéskor a fogadót terhelik.

A tárgyak csak abban az esetben lesznek biztosítva, ha a meghívás intézmény által történik (a szerződésben benne kell lennie), vagy ha magunk postázzuk biztosított csomagként. Ez utóbbinak az itthoni lebonyolítása még elég zavaros.

A képpel kapcsolatos minden adatot a szerzőnek regisztrálnia kell, és meg kell őriznie. Tartalmazza a kép címét, keletkezési dátumát, keletkezési helyszínét, a negatív-pozitív technikát, a szériaszámot; azt, hogy hol található, hol publikálták, hol állították ki; esetleg hol és ki vásárolta meg, mekkora az értéke, és milyen gyűjtemény tulajdona (múzeum vagy magángyűjtő).

Ajánlatos minden képet külön lapon adminisztrálni. Ezt a kísérőlapot el lehet küldeni a képpel együtt.

A kísérőlevélben még az alábbiakat kell csatolni:

1. Biográfia. (Illik a fogadó ország hivatalos nyelvén, de legalábbis angolul írni.)

2. Bibliográfia – a jelzet címzése lehet a megjelentető nyelvén, legyen benne a megjelenés dátuma, a megjelentető adatai, a kiadvány címe, kiadója, lapszám stb.

3. Kiállítási lista – időrendben, a csoportos és egyéni kiállítások megkülönböztetésével. A kisebb kaliberű kiállitóhelyeket nem ajánlatos felsorolni.

4. Gyűjtemények listája – melyik intézménynél, gyűjtőnél találhatók a képek.

A kép értékét még az alábbi tényezők befolyásolhatják: a szerző életkora, ismertsége, hogy hol, mely ország(ok)ban, milyen színvonalú kiállítóhelyen, kikkel együtt állított ki; a gyűjteményekben, magán vagy állami galériákban való jelenléte, az albumokban, katalógusokban való szereplése, publikációinak száma, az azokat bemutató médium színvonala; munkásságának folytonossága, állandó jelenléte „a fotográfiában”, megjelenése a rendezvényeken, személyes ismeretségei más alkotókkal, galéristákkal. Számít, hogy van-e szerződése galériával, részt vesz-e a nagyobb pályázatokon, a jelentős nemzetközi kiállításokon, nyert-e díjakat, vannak-e neves ajánlói.

Illik tudni, hogy a galéria foglalkozik-e értékesítéssel, vagy nem. Állami intézmények esetében az értékesítés függ az intézmény szokásaitól – ezek általában nem profitorientáltak, tehát nem értékesítenek. Más kérdés, ha saját gyűjteményük számára vásárolnak a szerzőtől képet. Ilyen esetben az ár az általuk felajánlott összeg. Magángalériák esetében szerződésben vagy szóban tisztázni kell a kép árát. A kép ára a szerző által javasolt összeg. A galérista ezt konstatálja vagy ármodósítást ajánl. Mennyi ez az összeg? Természetesen mindezt az imént felsoroltak nagy mértékben befolyásolják. A legcélszerűbb az, ha munkáinkat összehasonlítjuk a hasonló kvalitású szerzők képeinek áraival. (Tapasztalatom szerint az átlagos árfekvés 400 amerikai dollártól 1000 dollárig terjed.)

Az 1000 dollárt meghaladó ár esetén a szerzőnek rendelkeznie kell – a galériavilág sznobizmusát kielégítendő – az abszolút ismertség paramétereivel. De ez sem szabály. Másrészt nevetséges azt gondolni, hogy a közönség számára ismeretlen szerzővel szerződést kötnek, vagy kifizetnek neki mondjuk 3000 dollárt képenként.

Nem szabály, de az ár megadásánál fontos lehet a kép mérete is. A nagyobb méretű képnél valószínűleg bekalkulálják az előállítási többletköltségeket, így azokért magasabb összeg kérhető. A nyugati viszonylatban ez a gondolkodás logikus, hiszen a laborálás és az installálás költségei nagy méret esetében iszonyú összegekbe kerülnek. Ugyanez vonatkozik a különleges és költséges procedurával előállított művekre is. Itt nemcsak a méret számít. Érdekes, hogy a képek szérián belüli ára is változó lehet.

A galérián keresztül történő értékesítéskor a kialakult szokás szerint a galériát az eladott kép összárából 40-50% illeti. Ha a képet 1000 dollárért értékesítették, akkor a szerző az ár 50 vagy 60%-ra számíthat. Fontos megjegyezni, hogy ha egy képet egyszer 1000 dollárra értékeltünk, akkor azt már nem árusíthatjuk többé olcsóbban.

A galériának ugyanúgy, mint a szerzőnek, vannak jogai és kötelességei. A galériának igyekeznie kell a kép(ek)et értékesíteni, kiadványokban publikálni, kiállításokra kölcsönözni, sajtóvisszhangot kelteni, a munkákat épségben megőrizni, a szerződést felbontani. Az ezekkel járó költségek a galériát terhelik. A szerző részéről: új információt új képeket küldeni, véleményt kérni egy másik galériával kötendő, esetleges szerződés létrehozásáról, a szerződést felbontani.

A galéria és galéria, vagy a dealer és galéria közötti megállapodás feltételei és szabályai: ha a szerző itthoni galériával vagy dealerrel bonyolíttatja le a tranzakciót, a „küldő”-nek meg kell állapodnia a fogadó galériával és a szerzővel, hogy hány százalék illeti a bevételből. Ez általában az ár 10%-a, tehát a küldőt vagy a dealert egy 1000 dolláros képért 100 dollár illeti.

A kizárólagos szerződés azt jelenti, hogy a szerző teljesen elkötelezi magát egy galériának. A képeit azontúl máshol nem értékesítheti. Ez még abban az esetben is fennáll, ha a szerzőt magánúton keresik meg vételi szándékkal. Ilyen esetben a szerző köteles a vevőt a tranzakció lebonyolításához a galéria felé irányítani. A kizárólagosság a galériát viszont arra kötelezi, hogy évente meghatározott számú képet értékesít, vagy meghatározott számú képet saját tulajdonának megvásárol.

Kerekes Gábor