FEJEZETEK A MAGYAR FOTÓIPAR TÖRTÉNETÉBŐL 5.

A két ötéves terv nem kedvezett a magyar fényképezőgép-gyártás nak. 1950-1954 és 1961-1965 között körülbelül háromezer, az 1958-1960 közötti hároméves tervben viszont majdnem tízszer annyi fényképezőgép készült Magyarországon. (Terjedelmi okokból, némi egyszerűsítéssel a boxgépek előállítását jelen cikkben figyelmen kívül hagytam.)

Budapest Főváros Levéltárában a kutató nagy szerencséjére a Magyar Optikai Művek, valamint az irányítás, felsőbb szintű vezetés tervei is tanulmányozhatók. Ezeknek a néha csak 2-5 példányos iratoknak az egykori titkosítását feloldották. Egyes lapok további, kézzel írott plusz információkat is hordoznak. Így például a MOM 1959. évre szóló műszaki fejlesztési terve öt példányban készült, de a két aláírással dokumentált feljegyzés szerint a 3-4. számú iratokat 1982. december 18-án kiselejtezték...

A kutató olykor hónapokig silabizálhatja az időközben kibogozhatatlanul rejtélyessé vált mondatokat.

Az Országos Tervhivatal Ipari Osztályának az első ötéves tervről szóló összesítése egyes mondatait szó szerint kell idéznem, mert a számok egyszerűen nem egyeznek a valós termelési adatokkal: „Fényképezőgép gyártásunkat a nagyteljesítményű készülékeknél 15.000 darabra, az olcsóbb kivitelűnél 40.000 darabra emeljük. A filmvetítőgépek gyártását 3 millió Ft-ról 5 millió Ft-ra fokozzuk.” Az 1949-50-ben készült beszámolóval ellentétben 1953-ban 6100 db Útitárs boxgépet, 1954-ben kb. 300-500 db Momikont gyártottak...

Ha lehet, akkor ennél még érthetetlenebb, rejtélyesebb a pentaprizmás fényképezőgép(ek) ügye, története, Sok cikk, sőt, könyvbeli közlés említi – szerencsére már nemcsak magyar publikációkban –, hogy a pentatetőél-prizma fényképezőgépbeni alkalmazását Németh József vetette fel, még a Duflex kapcsán. Dulovits is és a gyártó is a tükrös megoldást választotta.

1950 és 1961 között – dokumentálhatóan – legkevesebb négy pentaprizmás, kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépprototípus vagy hatféle változatát fejlesztették ki a MOM-ban.

Ezeket néha fantázianevekkel, néha egyszerűen csak „Pentaprizmás Fényképezőgép”-ként említik az iratok. Az 1959-es Gyártmányfejlesztési és új gyártmány bevezetési program szerint az F 104-es rajzszámú (!) kamera 1959 előtt gyártmányfejlesztési költségei 700 ezer forintra, adott évben 200 ezer forintra rúgtak. Ebben az évben költöztünk óbudai, 60 m2-es öröklakásunkba, melynek akkori ára 180 ezer forint volt.

Ezeket a nyugodtan horribilisnek nevezhető költségeket a gyártó nem véletlenül ölte bele termékébe.

Szintén a Levéltárban található a KGST Magyarországra vonatkozó beérkezési és elosztási mérlege, mely tartalmazza a 24x36 mm-es, egy objektíves tükörreflexes kamerák (!) gyártási, exportálási és importálási mennyiségeit, két évtizedre előre tervezve...

Eszerint a kisfilmes SLR-ekből 1960-ban 500 db-os, 1965-ben 10000 db-os, 1970-ben 15000 db-os és 1975-ben 20000 db-os termelést terveztek. (Az import ennél kevesebb 3000 és 6000 db közötti.)

Az exportot országokra is lebontották, csak találomra két adat: 1960-ban Romániába 140 db, 1975-ben a „kapitalista országokba” 1800 db. Leteszem a tollat, és kinézek a hátsó udvar házai között kavargó hóesésbe. Ha behunyom a szemem, látom a Mars-mezőt, ahol az overállos munkások a nagy szilveszteri bulira készítik fel az Eiffel-tornyot és környékét.

A pincékben már hűtik a pezsgőt, amiből biztosan nagyon sok fogy majd, amikor a nagy órán elfogynak a másodpercek, és a naptárakat egy olyan évre kell állítani, melynek első számjegye már nem egyessel kezdődik...

Kinyitom a szemem és kinézek az Uszály utcára. Itt lakott a Virax fényképezőgép egyik, azóta már elhunyt tervezője. Évtizedekig szomszédok voltunk.

A hosszas előkészületek, az alapos és gondos kialakítás, a részben nyilvánosságra hozott eredmények ellenére Magyarországon (a néha elkészült protó-darabot leszámítva) pentaprizmás fényképezőgép nem készült...

Fejér Zoltán