DAVID ROSENBERG KÉPEI – POLAROID GALÉRIA

Nézem az arcod, amint ülsz ott felhúzott térddel, és álladat térdedre támasztott kezedre fekteted. Merengsz. Mondhatnám úgy is: kifejezéstelen arccal, de olyan nem létezik. A látszólag semmibe révedő tekintet is valamire rögzül, az is jelent valamit. A mozdulatlanná merevedett arc is üzen.

Eszembe jut, hogy lefényképeznélek. Leképeznélek, belefoglalnálak a fényérzékeny örök valóságba. Instant. Mire elkészül a kávé, mellé tehetlek téged is. Képletesen.

Instant életérzés. Instant kontroll. Igazolom magam. Szembesülök gondolataimmal. Felvetődik a kérdés: helyesek voltak-e megállapításaim, melyeket a tenyereden nyugvó arcod megfigyelése közben tettem? Avagy rácáfolok saját magamra. El kell tehát döntenem, hogy képes vagyok-e elhinni amit látok. Vagy inkább: látom-e, amit hinni szeretnék. Valóban azt látom, amit gondolok? Hisz annyi mindent vélek meglátni rajtad, az arcképeden, de még több mindent vélek belelátni képmásodba.

Egyfajta reklám-fíling.

Eljátszom a gondolattal, hogyan is fognék hozzá. Hogyan változtassalak fényképarccá? Mely vonásokat hangsúlyozzam? Honnan nézzelek? Hová irányítsam a pillantásod?

Figyellek, és már nem is téged látlak. Álarcból néz vissza a jól ismert tekintet. Ez lennél te? Agyamban összeállsz, mint kép, de az nem te vagy, hanem az, aki eléd tolakodott abban a pillanatban, amikor a fejemben kattant az exponálógomb, és felcsapódott a tükör. Reflexiód nem te lettél. Elrejtőztél az örökkévalóság elől. Így válik a játék színjátékká. Eljátszod önmagad egy másik arc mögé bújva. Sírsz avagy kacagsz éppen? Rajtam, esetleg valami máson? A felszín továbbra is csendes és nyugodt. Mondhatnám, arcizmod sem rándul. Pedig az fizikailag képtelenség. Vagy inkább olyan képesség, melynek gyakorlása csak keveseknek adatik meg? Önfegyelem. Én nem. Koponyám csontjaira tapadó izmaim lassú rángásai elárulnak. Ez a periodikus mozgás magával ragadja a ráfeszülő bőrt. Ami még megmaradt belőle. Mert adódott már elég alkalom, hogy elborítsa a pír, amint lassan, büdösen ég. De a természet, ó mindenható, oly csodás. Nem maradt el eddig a regenerálódás.

Odalépek a maszkodhoz és felhelyezem orrára a szemüveged. Milyen komoly lettél. Szemed mégis mosolyog. Ez visszaverődik rólam. Mert fontos vagy nekem. Azzá lettél. Mert sokat néztelek. A sok nézés eredménye sok-sok kép. Megszámlálhatatlan. Mind ott vannak a fejemben. Megannyi itt és most, most már örökre. Az egyediség varázsa visszavonhatatlanul kiemel az arctalan tömegből. De ilyen sincs. Te változtattad azzá. Arra a rövid időre, mialatt valóságod látens igazsággá magasztosult. Akaratlan metamorfózis. Telhetetlenségünk jelképe. Bár a szándék az enyém, mégis elvesztem az ellenőrzés képességét a folyamat felett abban a pillanatban, amikor valóban odanyúlnék a kameráért. Mégsem teszem, nem akarok elszalasztani egyetlen momentumot sem.

Tekintetem tovább kutatja arcodat. Nekem már szinte térkép e táj. Most tartanék a sok ezredik képkockánál. Nincs is annyi film a világon, ami elég lenne ahhoz, hogy egyértelmű képet alkothassak rólad. Végtelen vagy. Egyszeri, nem reprodukálható, nem megörökíthető. Csupán az érzet, amit keltesz bennem, miközben nézlek. Szubjektivállak. Objektív éned nem is létezik. Másképp lát anyád, vagy apád, és más kép emlékét hordja magában szeretőd.

Hát még megannyi idegen. Arcod számukra esetleges vonások összessége. Egy adott időpillanatban, amit mérhetnénk akár expozíciós idővel is. Az idő végtelen folyamából kiragadott, egyetlen intervallumban, melynek elemeit a bőr külső felületén leképződő izommozgások adják, elegyítve fiziológiai adottságaiddal. Kimerevítve. Felnagyítva. A torzulásig elváltoztatva.

Hová tűntél?

Pfisztner Gábor

(David Rosenberg (1965) Előbb filozófiát, majd festészetet tanul. 1985-89. Az AREA és az OZ galéria asszisztense. Francia és magyar plasztikus művészek művészeti ügynöke. 1990-92. Párizsban és Budapesten kiállításokat szervez. (Bateau-Lavoir, Espace Saint-Michel, Budapest Art Expo) Első magyarországi tanulmányútja. 1993. Párizsi Polgármesteri Hivatal, magyar művészek kiállítási ciklusának szervezése. 1994-97. Művészeti munkák ügynöke a modern művészet, táblaképek, rajzok, metszetek és művészeti könyvek tárgykörében. Kereskedelmi kapcsolatokat szervez Franciaország, Belgium, Svájc és Magyarország között. 1997-98. A magyarországi Művelődési Minisztérium és a Francia Intézet kiállítási biztosa Rozsda Endre kiállításánál a Műcsarnokban. (Előkészítés, logisztika, szponzorok koordinálása, koncepció és katalógus szerkesztés.) 1999. Pierre-André Boutang közreműködésével dokumentumfilm rendezése Rozsda Endréről, (Arte, Metropolis) valamint fotográfiák a L’Écho des Savanes magazin számára, és a 2 Zsiráf című mesekönyv Roskó Gáborral, mely idén decemberben jelenik meg.)