SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BÁRÁNY NÁNDOR

Amatőr festő, katonatiszt, családapa, gépészmérnök, igazgató, tanszékvezető egyetemi tanár, szakíró, feltaláló, Kossuth-díjas akadémikus, fotóművész ... A száz éve, 1899. május 31-én született dr. Bárány Nándor egy évtizedre való teendőt, feladatot ad a munkásságát kutatónak. Működésének egyes területei az őt kevéssé ismerők előtt teljesen újszerűek lehetnek, cikkünkben ezekre is megpróbálunk utalni. Rendesi Bárány Nándor nemesi családból származott, őseinek egy része a balatonboglári kápolna körül nyugszik. Ő maga, akárcsak közvetlen felmenői, a gödöllői temetőben talált végső nyugalomra. Édesapja, rendesi Bárány Pál állami építészeti intéző volt.

Bárány Nándor reáliskolai tanulmányainak egy részét Székesfehérváron végezte, ahol 1916-ban az iskolai pályadíjat fizikából és kémiából is elnyerte. Érettségit már Pesten, a Markó utcai Főreál iskolában tett, majd behívták katonának. 1918-ban az olasz harctérre került, ahonnan hadapródjelölt őrmesterként tért haza. 1919 decemberében megnősült, házasságából négy gyerek származott. Fia 1928-ban elhunyt, három leánya közül kettő – barátjához, Barabás Jánoshoz hasonlóan – iker.

Az ifjú férj a Székesfővárosi Gázműveknél dolgozott szerelőmunkásként. 1920 májusában — igyekezetét bizonyítandó — egy gázmotorszerelői tanfolyamot jelesre végzett el. Még abban az évben ismét behívták katonának, először a távírászokhoz, majd a műszaki részleghez került. Bárány ezután döntő lépésre szánta el magát: 1923-ban saját költségén jelentkezett a Műegyetem gépészmérnöki fakultására. Mérnöki oklevelét 1928-ban kapta meg. Az akkori rendelkezésnek megfelelően, miután aláírt egy 15 évre szóló kötelezvényt, tüzér műszaki tisztviselőnek nevezték ki, ez lényegében főhadnagyi rendfokozatnak felelt meg. Ezután Süss Nándor üzeméhez (későbbi nevén Magyar Optikai Művek) osztották be, mint a honvéd ellenőrző kirendeltség vezetőjét. Miután Bárány ezt a beosztását 1944-ig megtartotta, egyértelmű, hogy a Gamma Műveknek csak külső munkatársa volt.

Csak tisztelhetjük teherbírását, hogy saját munkái mellett (pl.: a Hatschek és Farkas részére a lágyrajzú objektív, a HAFAR megalkotása; a Marx és Mérei cég részére az első polarizációs szűrő elkészítése; első könyvének 1932-es megjelentetése) a Gamma optikai osztályának megszervezésére is volt ereje...

Bárányt 1944 novemberében a MOM-mal Sopronlövőre, majd a felső-ausztriai Gmundenbe telepítették ki. (Ezt később amerikai hadifogságnak ismerték el. Érdekes, hogy a Hadtörténeti Levéltárban őrzött feljegyzések szerint 1946. május 15-én tért haza, míg önéletrajzaiban ennek időpontját 1947-re tette.) Hazatérése után a háború előtti, mérnöki-őrnagyi rendfokozatát elismerték, majd a Katonai Átvételi Bizottsághoz osztották be. 1948-ban alezredessé, 1949-ben ezredessé léptették elő.

A két világháború között Bárány több világcég meghívására azok üzemét meglátogatta, termékeik előállítási módját részletesen megismerte. 1947-ben, saját költségén megjelentette az Optikai műszerek elmélete és gyakorlata című könyvsorozatának első kötetét. (Ennek az igen jelentős, hatkötetes műnek a terjedelmét a szerző saját összesítése négyezerötszáz oldalasra teszi, melyben ötezerhétszáz ábra, kép segíti a témák jobb megértését. Egy későbbi, akadémiai feljegyzés, mely az 1961-es Optimechanikai műszereket is az előző műhöz sorolja, a terjedelmet 5300 oldalasra, az ábrák számát 6550-re taksálja.)

1949-ben Bárányt, mint tényleges szolgálatot teljesítő ezredest nevezték ki az Optikai és Finommechanikai Központi Kutató Laboratórium igazgatójává. A következő évek munkájának fontosságát a díjak, elismerések sokasága is jelzi. 1951-ben Kossuth-díjat kapott. (A sors azonban kegyetlen volt hozzá, felesége már nagyon betegen értesült a kitüntetésről, és néhány hét múlva elhunyt.) Bárányt 1952-ben az Akadémia a műszaki tudományok doktorává avatta, majd két évvel később levelező taggá választották. 1953-ban a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, majd 1955-ben a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet kapta meg.

Azt hihetnénk, hogy dr. Bárány Nándor a tudománynak élő, szikár tudós volt. Munkássága azonban ennek alaposan ellentmond. Az 1930-as években portréfotókat, különös hatású csendéleteket, groteszk zsánerképsorozatot készített. Fotóival díjakat nyert, munkáit külföldi folyóiratok is közölték.

A kutatók, ha egyszer összehasonlítják az életmű művészi fotóit a családi képekkel és a könyveiben megjelent illusztrációk sokaságával, érdekes felfedezéseket tehetnek. Évtizedekkel később ugyanis a szerző a családi indíttatású fotók egy részét beleszerkesztette könyveibe, így kívánta bemutatni a különböző világítási és fényhatásokat. Az esetek döntő többségében a képaláírásokból nem derül ki, hogy kiket ábrázolnak a fotók. Például néhány képen feltűnik dr. Bárány második felesége, Herr Irma, egy színes, sztereó képpáron pedig a korábban híres, de ma már nem létező gödöllői családi ház udvarát láthatjuk.

Az Optikai műszerek első kötete második kiadásának 1034. képén egyik leányát, 1036. fotóján első feleségét, a 688. oldalon pedig, egy századeleji kabinetképen, édesanyját láthatjuk. Ezektől a szubjektív kitérőktől eltekintve dr. Bárány kötetei az Optikai Kutatólaboratórium szerteágazó tevékenységét is jól bemutatják. Az ott tervezett kisfilmes fényképezőgép, a Momikon első példányának fotóját éppúgy megtalálhatjuk benne, mint a múltkori cikkünkben is említett, 2-es fényerejű Duflex objektívet. (Dr. Bárány részletes ismertetéséből egyértelműen kiderül, hogy ezt Majoros Sándor tervezte. Sajnos, dr. Vajda 1977-ben, a Fotó c. lapban megjelent nekrológja a Maxart tévesen dr. Báránynak tulajdonította!)

Miután az Optikai Kutató igazgatói székéből felállították, dr. Bárány a Műszaki Egyetem Finommechanikai tagozatán tanszékvezető egyetemi tanárként dolgozott tovább, nyugdíjazása után is, egészen 1977-ben bekövetkezett haláláig.

Rendkívül tiszteletreméltó, hogy emellett az igen gazdag tudományos munkásság mellett a művészetre is maradt egy kis ideje. Még a II. világháború előtt gyermekei korábbi játék kockáiból kompozíciókat állított össze, azokat lefényképezte, a kópiákon ceruzával korrigálta a neki nem tetsző perspektivikus hatásokat, majd a vázlatok alapján a témáról festményeket készített.

Korai színes felvételei elkészítésében valószínűleg Hasenfeld Oszkár, az 1950-es évek tárgyfotóiban az Optikai Kutató fotósa, Bicskei Rezső segítette. (Ez utóbbi megállapítást egyes képaláírások egyértelműsítik, mások nem. Ilyenkor szaporodnak az életműben eligazodni szándékozó ősz hajszálai...) Jegyzetekből kimutatható, hogy egyes képek beállítását dr. Bárány, míg a felvételezést – és gondolom, a laborálást – Bicskei végezte.

Mind önéletrajzai, mind a mások által összeállított méltatások eltekintenek cikkei felsorolásától, pedig ezek szakmai hatása azok megjelenésekor egyenrangú volt könyveiével. Az utódok feladata a bibliográfia részletes összeállítása, éppúgy, mint dr. Bárány közvetett hatásának kimutatása. Még nehezebb, szinte megoldhatatlan a kulisszák mögötti szakértői ténykedésének dokumentálása. Egy, a Magyar Országos Levéltárban talált, 1948-as dátumú, az Iparügyi Minisztériumnak címzett feljegyzés –legnagyobb megdöbbenésemre – öt olyan fényképezőgéptípus kifejlesztését és gyártását irányozza elő, melyek a következő években, 1954 és 1961 között meg is valósultak. Aligha túlzás, hogy a sorok közül dr. Bárány szakmai tapasztalata, éleslátása érezhető ki.