PÉCSI JÓZSEF CIKKEI, TANULMÁNYAI

Pécsi József (1889-1956) sokoldalú fotográfus és szakíró teljes munkássága még több mint négy évtizeddel az életmű lezárulása után is szolgál meglepetésekkel. Fotográfusi munkásságát néhány fontos kiállítás (1) és publikáció (2) igyekezett ugyan számbavenni, de azt sem monografikus igényű kiállítás, sem életmű katalógus, sem a teljes oeuvre föltárását szolgáló monográfia nem mutatja be.

A Pécsi-életmű (fotográfusi-, elméletírói- és pedagógusi) lehetséges teljes (vagy teljes körű) föltárását leginkább az hátráltatja, hogy az 1916-tól 1945-ig használt műterme (Dorottya utca 8.), ahol fotós magániskolájában folyamatosan végzett szakoktatást is, bombatalálat következtében hatalmas károkat szenvedett. Olyan mennyiségű negatív és papírkép pusztult el, hogy ezek pótlása lehetetlen volt az idősödő, átmenetileg műterem nélkül maradt Pécsi számára. Így munkásságának bármely fontos, meghatározó, jellegadó részének a föltárásánál, földolgozásánál, leltárba vételénél számolnunk kell azzal, hogy nagyrészt megsemmisült az életmű, a gondosan összegyűjtött fotográfia-gyűjtemény és kézikönyvtár, tönkrement a műterem Kozma Lajos tervezte berendezése. A jelentékenynek sejthető Pécsi-levelezésből is csupán véletlenszerűen maradtak meg egyes darabok, ahogy az életművel, úgy a levelezéssel kapcsolatosan is bizonyos fragmentalitással, töredékességgel találkozhatunk. Ugyanez vonatkozik Pécsi műgyűjtői tevékenységére is, hiszen jelentős gyűrűgyűjteményét a második világháború nyelte el, a festmények zöme – köztük fontos Gulácsy és Egry József alkotások – elpusztult, iparművészeti gyűjteménye – kivéve a kvalitásos darabokból válogatott, XVIII. századi francia bútor-együttest – ugyancsak töredékesen vészelte át a bombázást. Pécsi egyik sajátos fotográfusi tevékenysége, a műtárgy és enteriőr fotók készítése szorosan kapcsolódik műtárgyszakértői, műgyűjtői tevékenységéhez, e téren kötött barátságaihoz, kapcsolataihoz. Úttörő jelentőségű a habán kerámiák kitűnő színvonalú fotózása, hetven jó minőségű fotó-képtábla, (3) vagy Kozma Lajos enteriőrjeinek a fotografálása. Műtárgy-felvételei sorában egészen a kortárs művészetig kísérhető nyomon a tevékenysége, Forgách Hann Erzsébet vagy Vilt Tibor szobrainak felvételeiig. E ponton legalább fölsorolásszerűen jelezhető Pécsi kapcsolatrendszerének azon része, amit támogatnak az özvegyénél fönnmaradt levelekből kihámozható elemek. Csányi Károly művészettörténésszel, Oltványi Imrével, Krisztinkovich Bélával, Szabolcsi Hedviggel és más múzeumi szakemberekkel rendszeres kapcsolatot tartott. Kávéházi asztaltársaságához, baráti köréhez tartozott több fotós kollégája, Angelótól Rónai Dénesig, valamint képzőművészek Bernáth Auréltól Pátzay Pálig, Ferenczy Bénitől Márffy Ödönig, Gulácsy Lajostól Palasovszky Ödönig.

Az utóbbi években, a Pécsi-könyvek kiadásának előkészítése során (4) egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az életmű szervesen ötvözi az évtizedeken át tartó alkotói tevékenységét, a szerkesztői–elméletírói–szakírói munkásságot és a szerteágazó, a kor minden műfajára reflektáló fotográfusi praxist.

Pécsi munkássága oly sokszínű és szerteágazó, olyan sokrétűen motivált, hogy nem elegendő, csak fotográfusi műfajai szerves együttesében beszélni róla. Pedig óhatatlanul, máig praktikusan hat a romantika művészetszemléletéből adódó mechanikus szétválasztás, amikor egy–egy alkotó életművéből külön valóságában, izoláltan tárgyalták az embert, a művészt, a pedagógust. Pécsi életműve nehéz feladvány e szempontból is. Lehet-e, szabad-e úgy beszélni róla, a profi, müncheni fotóiskolát (Lehr- und Versuchsanstalt für Photographie, Chemiegraphie, Lichtdruck und Gravüre: 1908-10) végzett alkotóról, hogy cikkei, elméletírói munkássága fölvázolásakor csupán jelzésszerű elnagyoltságában jelenhessenek meg a művészi alkotómunka releváns elemei? Noha éppen a művészi alkotómunka, fotografálás, a Pécsi József által választott egyéni út, a művészegyéniség belső fejlődése a teljes életmű fundamentuma. Vagyis: a kísérletek, nagyítások, vegyszerek, a fotókémia, a papírok és az objektívek, a kamerák használatából származó, cikkeiben, könyveiben is levont tanulságokat egyéniségére szabottan hasznosítja. De mindig a mű, a kompozíció, a föladatmegoldás a fontos. A művészi alkotómunkára, annak megerősödő műfajaira (arckép, gyermekfotó, reklámfelvételek stb.) szervesen épül az elméletírói, fotószakírói tevékenység. Pécsi szemléletében – egyéni adottságként érzékelhetően – pontosan körvonalazódik történeti és fotótörténeti szemléletének cikkekben, tanulmányokban, könyvekben levont-összegzett tanulsága. Az, amiért saját maga küzdött meg. A magas szintű alkotóművészi-fotográfusi gyakorlat, a több évtizedes fotóoktatói praxis. Ez, valamint a fotós önfejlődéséből adódó fotószakírói tevékenysége olyan szerves egymásraépültségben és motiváltságban egzisztálnak, hogy a Pécsi-életmű teljes épületéből e releváns elemek egyike sem vonható ki sérülések, az oeuvre-ön támadó (újabb) hiátusok képződése nélkül. A tevékenységi ágakkal, az alkotóművészi-fotográfusi működésre épülő komplexummal Pécsi a magyar fotókultúrát szolgálta magas szinten.

A magyar fotográfiának olyan sokoldalú munkása ő, hogy szinte mindegyik szegmensében otthonosan mozog: kiállításokat szervez, szerkeszt, ír, évtizedeken át oktat. 1913-19, majd 1947-49 között tanít a Székesfővárosi Iparrajziskola Bárczi István főpolgármester megbízásából általa megszervezett Fotográfusi Tanműhelyében (6) és az iskola Szépmíves Líceumnak nevezett utódjában. Pécsit pályakezdésétől egészen élete utolsó évtizedéig végigkíséri a fotóoktatás, a fotográfiai képzésben való részvétele – akár a műtermeiben, (7) akár az első magyar fotóstanoda (8) keretében történt is az. Így természetesnek tűnik az is, hogy írásaiban a fotós képzés, majd később – amikor az Ipartestületi Szék gondjaiban aktívan osztozik több fotóstársával – a tanoncképzés mibenléte és megoldásra váró kérdései egyaránt foglalkoztatják. Az Emlékirat a fényképészet felsőfokú oktatásáról gyűjteményünkbe fölvett, kéziratban fönnmaradt írásában pedig ő az egyik első követője annak a magas szintű fotósképzésnek, amit majd jó néhány évtizedes késéssel – az 1980-as évek közepén – vezetnek be az Iparművészeti Főiskolán. Itt nemcsak Pécsi saját példája, a müncheni iskola elvégzése az ösztönző, hanem a több évtizedes szakmai, fotográfusi motiváltság is. A fölismerés ereje, a továbblépés, a tudás és a megszerzett tapasztalat átadásának a szükségessége, az „hogy a képi ábrázolásnak ez a modern tevékenysége (technikája, ipara, művészete)” sok fontos eredményt tud fölmutatni Magyarországon, s mindez együttesen indokolja „egy felsőbb fokú fényképészeti szakiskola és kísérleti állomás” létesítését. (9) Pécsi fotóoktatásának a mérlegét, gyakorlatát – egyúttal célrendszerét is jelezve – maga vallja meg 1948-ban: „Múltam arra kötelez, és becsvágyam arra ösztönöz, hogy tanítványaimból (...) haladó szellemű, alaposan képzett mesterek és a tehetségesekből művészi ízlésű műiparosok váljanak. Nemcsak a puszta mesterséget tanítom, hanem ennél kétségtelenül sokkal többet: lépést tartok mesterségünk legújabb vívmányaival, követem a külföldi szakirodalom minden jelentős, fejlődést jelentő mozzanatát. Tanításom haladó és modern irányát korunk művészeti szellemével egészítem ki, mert csak így nevelhetek az átlagon túlmenő, jóízlésű, tehetséges műiparos nemzedéket. Tanításom szolgálatába állítom 40 éves tudásom és tapasztalatom számos mesterfogását. Az egyoldalú képzés veszedelmét elkerülve, igen számos ágát oktatom a fényképezésnek, s mindezen nagy tananyagot olyan speciális elméleti előadásokkal támasztom alá, amelyek a gyakorlattal szorosabb kapcsolatban állnak, mint a tanulók számára kötelező száraz fizikai és kémiai technológiai előadások. Tehetséges növendékek magasabbfokú kiképzéséhez szükségesnek tartom annak a különleges fényképészeti esztétikai tananyagnak is az előadását, amely a hosszú évek tanításomnak leszűrt eredményei. Művészi portré-, genre-, reklámfelvételek-, anyagfényképezési tanulmányok és még több más hasznos műfaj azok amelyek alapos elsajátításához szükséges a megfelelő esztétikai alátámasztás és mindezekhez szorosan kapcsolódó céltudatos ízlésnevelés”.

A cikk- és ismertető-író tevékenységéhez szerkesztői munka is társul. Az 1921-től megjelenő Magyar Fotográfia szerkesztését a VII. évfolyamba lépéskor, az 1927/1. számmal veszi át Pécsi, s ezzel régi terv látszik megvalósulni: illusztrált lesz a lap, és a formaváltozás, de különösen az új címlap (Gróf József tiszta tipográfiai eszközökkel tervezte) már az új szerkesztő elképzeléseit tükrözi. Az új folyam Beköszöntő–Felköszöntő című program-írásában (10) a felelős szerkesztő elvárásokat fogalmaz meg: „Pécsi József (...) kiváló tehetsége és tudása elég garancia arra, hogy a Magyar Fotográfia nívója nemcsak eléri, de túl is szárnyalja a külföldi szaklapokat”. Ez túlzott, a hazai realitásokkal nem számoló elvárás, mert hiszen az 1929–30-as gazdasági válság mindezen szép törekvéseket keresztülhúzta. Pécsi mégis megpróbálja a szerkesztés szűkebbre vont eszköztárával (jó írások közlése, (11) fotómellékletek megjelentetése stb.) olvasmányos, szakmailag is színvonalas orgánumként működtetni a Magyar Fotográfiát. Pécsi egy jelöletlen írásában (12) elmondja, hogy „A fotográfusnak nagy szüksége van arra, hogy állandó vizuális táplálékban részesüljön. Az illusztráció hivatott közvetlen kapcsolatot teremteni közte és olyan szaktársai között, akiknek oktató értékű és tehetséges munkáit fejlődése érdekében szem előtt kell tartani”. Illusztrációkkal, azaz négyoldalas képes műmellékletekkel, mélynyomással, az 1927/5. szám jelenik meg először. Az előkészületek elhúzódását megindokolják: „a legfontosabb kérdés az anyagi nehézségek elhárítása volt”. A képekhez, képmellékletekhez rendszerint Pécsi ír rövid ismertetőket, bemutató sorokat. Sajnos, a fönt hivatkozott anyagi nehézségek mégsem múltak el végleg a lap fölül: akadozott, ki-kimaradt a képes melléklet. Újabb kísérlet 1932-ben: „A MF mai száma új köntösben köszönt be. Célszerűbb formában, finom papíron, modern tipográfiával és néhány gondosan reprodukált illusztrációval lépünk a nyilvánosság elé”. (13) Az új külalak is rövid életűnek bizonyul. A szerkesztőség és kiadóhivatal által jegyzett Képek nélkül (valószínűleg ez volt a végleges szakítás legfőbb oka!) című cikk közli, (14) hogy „Pécsi József szerkesztőnk sokirányú más elfoglaltsága miatt tisztségéről legőszintébb sajnálatunkra lemondott”.

Pécsi szerkesztőségi munkapadja, egyik fontos szellemi építménye: a MF több mint öt évfolyama, a bennük közölt kitűnő írásaival egyetemben fontos fejezete az életműnek. Annak az életműnek, amelyben éppen a húszas évek végére következik be a legnagyobb fordulat: a festői fotográfiától, a szecessziós-jelmezes, a reneszánsz portrék bizonyos reminiszcenciáit is hordozó korai Pécsi-fotóktól eljut a tárgyias fényképezésig, a fotografált tárgy (motívum) textúrájának, elsődlegességének szintjére, a távolságtartóbb, érzelemmentesebb alkotói attitűdhöz: a Neue Sachlichkeit, az új tárgyiasság horizontjára, a konstrukció, a megépítettség, a reklám és tipográfia (16) fontosságához. Mindenben együtt mozdul a fotográfus, a cikkíró és a MF-nak új, modernebb, korszerűbb, a Bauhaus tipográfiáját is szem előtt tartó címlapot készíttető szerkesztő.

Pécsi írásainak és fotográfiáinak sajátos összeforrottságát, szervességét jelzik azok a publikációk, amelyekben a cikkek képmellékletei: Pécsi saját fotográfiái (17) jelentek meg. A Pécsiről szóló írások mellett többször az ő fényképeit találjuk (18) és publikálják fotólapok, évkönyvek mellékletei (19) vagy illusztráció gyanánt pl. épületfotóit. (20) A kiállítási szerepléseiről szóló rövid híradások vagy elemzőbb/részletezőbb bemutatók természetszerűen a fotográfusnak egy–egy tárlaton szereplő, lehetőleg a kiállítás összképében megmért kollekciójával foglalkoznak. (21) Kevesen jutnak el Pécsi fotográfusi pályájának fejlődésrajzáig, fotóművészi helyének meghatározásáig. „Pécsi József az, aki talán legjobban el tudta fotóművészetében szakítani azt a köldökzsinórt, amely eddig a fotográfiát a festészethez kötötte. (...) Nagyon közel áll a modern fotó forradalmi eredményeihez, amelyekkel szemben mindig bizonyos távolságot tart. Hogy meggyőződésből, művészi felfogásból vagy kommerciális óvatosságból-e, azt így, kívülállva nehéz volna eldönteni. Mert bizonyos, hogy látásának szabadsága és modern fotókultúrája arra utalták Pécsit, hogy erősebb és bátrabb tempóban törjön az új irányba. Ezzel szemben képeiben újra és újra valami hűvös tartózkodást, valami túlokos önmérsékletet érzünk. Legmerészebb, legmodernebb megoldásaiban is azt látjuk, hogy mily gonddal vigyáz képeinek előkelő csiszoltságára, kellemes, tetszetős és szalonképes voltára. Túlhaladni ezen a finommá tompított, leszordínózott modernségen: véleményem szerint ez Pécsi szerencsés fotóművészeti fejlődésének prognózisa”. Hevesy Iván idézett összefoglalása (22) az életmű egészére kiterjeszthető érvényű. Érzékletesen jeleníti meg Pécsinek a pikturializmusban gyökerező, abból kiinduló munkásságát, amely a „látásának szabadsága és modern fotókultúrája” segítségével a „finommá tompított, leszordínózott modernség”-ig emelkedett. Más szóval mondhatnám megfontolt modernnek, higgadt korszerűnek, olyan alkotónak, aki a technikai csiszoltságot, fotóinak korrekt megjelenését és a hűvös-távolságtartó alkotói attitűd folyamatos fönntartását teljes tevékenységi körében fontosnak tartja. Az egyéniség, az alkotói szenzibilitás felől is érvényes elemeket sorjáz Hevesy. Még akkor is így van ez, ha jól tudjuk: Pécsinek az újra fogékony fürkész figyelme, minden technikai újdonságot (23) kipróbáló fotográfusi praxisa ugyanakkor nyitott személyiségéről, kísérletező kutató szellemiségéről árulkodik.

Írásának, cikkeinek gyűjteménye is ezt a mindig nyugtalan, kereső-kutató, az új, a legújabb jelenségeket rendre megfogalmazó (24) személyiséget állítja elénk.

Pécsiről – könyveiről – már a kortársak elismerően nyilatkoztak. Nekrológjában (25) Escher Károly említi, hogy A fényképezés művészete „hozzájárult a későbbi magyar fotóművészgárda felfejlődéséhez, világméretű sikereihez”.

Cikkeire, elemző írásaira legelőször Bán András hívta föl a figyelmet, beválogatva néhányat fundamentális fontosságú magyar fotótörténeti gyűjteményébe. (26) Ugyancsak Bán jelezte elsőként, hogy „szükség lenne (...) kiadni (...) Rónai Dénes és Pécsi József írásait”. (27) A magyar fotókritika rendszerezése (28) vagy a hazai fotóbibliográfia (29) összeállítása során Pécsi művei kikerülhetetlenek. Magam Pécsi műveinek az újrakiadáshoz való előkészítése során, az életművel való többéves ismerkedés révén és özv. Pécsi Józsefnénak a férje munkásságát megismertetni, közzétenni óhajtó töretlen akarata-késztetése okán kezdtem összegyűjteni az írásokat. Gyűjteményünk a huszadik század egyik leginkább kísérletező kedvű, sokrétű munkásságú fotográfusának könyveit kiegészítő szellemi lenyomata.

Sümegi György

Jegyzetek:

1. Pécsi József fotóművész emlékkiállítása. Műcsarnok, 1970. június; Pécsi József gyűjteményes kiállítása, Vigadó Galéria, 1989. IX. 27- X. 15.

2. Féja Sándor: Pécsi József munkássága. Corvina Kiadó, Bp. 1976.; Beke László: Pécsi József (1889-1956) In: A fénykép varázsa 1839-1989, szerk.: Gera Mihály, Bp. 1989.

3. dr. Karl Layer: Oberungarische Habanen Keramik, Friedrich Ernst Hübsch Verlag, Berlin, Leipzig und Wien, 1927.

4. özv. Pécsi Józsefné ösztönzésére – az Akt-albumnál anyagi segítségével is – kezdtünk hozzá a Pécsi könyvek újrakiadásához ill. az első magyar nyelvű kiadások elkészítéséhez: 12 aktfelvétel Pécsi Józseftől, utószó: Beke László, Pelikán Kiadó, Bp. 1995. – 12 Akt Aufnahmen von Josef Pécsi, Verlag W. J. Mörlins, Berlin, 1922. magyar nyelvű fűzött kiadása. A fényképezés művészete, utószó: Sümegi György, Intera Kiadó, Bp. 1997. – I. k.=A Fény, Bp. 1916; II. k.=Bp. 1928. Az 1997-es III. kiadás a II. kiadás címlapjával és képmellékleteivel (egy eltéréssel) jelent meg. Fotó és reklám, Intera Kiadó, Bp. 1997. – Photo und Publizität (Photo and advertising. Josef Singer A.-G. Berlin, 1930, nyomtatta: Athenaeum Rt. Bp. alapján.

5. Pécsi már 1911-ben, A Fényben hirdettte fotós magániskoláját: „Szakoktatás hivatásos fényképészek és amatőrök részére” – A Fény, 1911. 43. Az év közepe táján a Baross utca 43-ban jelzett műterem átköltözött a Kígyó utca 6-ba.

6. Valószínűleg Kozma Lajos tervezte vignettájú mappája maradt csupán fönn – üresen. Lásd: Keller Katalin: Fejezetek a fotóoktatás történetéből. A fotóoktatás kezdeti törekvései, III. kézirat, 103-199.

7. Pécsi műtermei, ahol magániskolája is működött: 1911: Baross u. 43.; 1911-16: Kígyó utca 4-6.; 1916-45: Dorottya utca 8.

8. Pécsi tanítványok: Berndorfer Ilonka, Bohacsek Margit, Brenner Zsófia, Forbát Böske, Füredi René, Walter Olga (In: Növendék-fényképek, Magyar Iparművészet, 1917. 144-145.), Mikes Éva, Heidelberg Klára, Stark Maca, Szabó Éva, Gerő Edith, Triangi Lilian, Laub Juci (In: Angelo: Reflexek. Magyar Fotográfia, 1934. (7. 47.), Besnyő Éva, Pintér Zsuzsa, Kelen Margit, Barta Éva (In: Féja Sándor: Pécsi József munkássága, Corvina Kiadó, Bp. 1976. 6.), Bíró Éva In: A fénykép varázsa 1839-1989, szerk.: Gera Mihály, Bp. 1989. 245.).

9. A fényképezés művészete (Bp. 1916.) című Pécsi-könyv megszületéséhez az is hozzájárult, hogy valami okulásra-tanulásra alkalmas összefoglaló-félét, rendszeres fotótörténetet akart adni a fotográfia iránt érdeklődők és nyilvánvalóan tanítványai kezébe is. Egy újsághír szerint Pécsinek «A portréfényképezés tankönyve» című munkáját a legnagyobb amerikai fotókönyvkiadó-vállalat az «American Photographic Co Boston» angol nyelvre lefordította és gazdagon illusztrálva, pompás bőrkötésben adta ki. A fotóirodalomban ily terjedelmű és szép kiállítású tankönyv még nem jelent meg és öntudatosan mondhatjuk, hogy magyar ember munkáját érte ez a kiváló elismerés. A könyv ára 5 dollár s így sajnos nem szerezhető be, mivel pénzünk mai értéke szerint a könyv több mint 8000 magyar koronába kerülne”. Fotóművészeti hírek, 1922/8. 88., 90.– Az említett mű mindezideig csak eme hivatkozásból ismert.

10. Torda József: Beköszöntő-Felköszöntő, Magyar Fotográfia, 1927/1. 5. 11. pl. Albert Renger-Patzsch: Fénykép és művészet, Magyar Fotográfia, 1928/2. 11-12.

12. Az illusztráció fontossága, Magyar Fotográfia, 1927/5. 7-8.

13. Olvasóinkhoz!, Magyar Fotográfia, 1932. június, 3.

14. Magyar Fotográfia, 1932. szeptember 3.

15. A Magyar Fotográfia 1932 júniusi számának új címlapján Rónai Dénes, a júliusin Balogh Rudolf, az augusztusin szociófotók (Tabák-Haár-Frühof művei) láthatóak.

16. Pécsi József-Nemes György: Fototipo-reklám, Magyar Grafika, 1930. 263.

17. pl. A fényképezés művészete, A Fény, 1916; Fotó és reklám, Magyar Grafika, 1930. 256-263.

18. pl. Nádai Pál: Művészi fényképek, A Fény, 1917. 85-92., 95.; Kontakt, 1931. december

19. Az Újság könyve 1927. szerk.: Dick Bódog, velencei emlék, 12 felvétel, táncművészet 6 felvétel.; Magyar Fotográfia, 1927/8., A műterem 1929/5-6, 1930/4., Fotóművészeti Hírek, 1935/10-11.

20. Épületfényképekről szóló íráshoz két Pécsi fotó: A Fény, 1912. 91., 94.

21.-i.: A művészi fénykép. Pécsi József. Szabad Művészet, 1912/1. 14-15.; Növendék-fényképek, Magyar Iparművészet, 1917. 144-145.; Rabinovszky Máriusz: Fényképkiállítás, Magyar Grafika, 1922/8. 183-184.; Nádai Pál: Áruk a fénysugárban. Pécsi József reklámjai, Fotóművészeti Hírek, 1930. 241-243.; Mihályfi Ernő: A könyv- és reklámművészeti kiállításról, Magyar Grafika, 1930/3-4. 76-82.; Révész Imre: A modern reklámkiállítás és fotómontázs, Magyar Fotográfia, 1930/9. 6-7.; Maximilian Karnitschnigg (Graz): Magyarok a bécsi kiállításon, Fotóművészeti Hírek, 1932/7.; Vadas Ernő: Hozzászólás az 1932. évi országos kiállításhoz, Fotóművészeti Hírek, 1932/10. 281.; Hevesy Iván: A fényképkiállításról, Magyar Fotógrafika, 1931/9. 6-7.; Angelo: Reflexek, Magyar Fotógrafia, 1934/7. 4-7.

22. lásd 21. jegyzet

23. „Pécsi József a legújabb fotográfiai érdekességnek, a relief-fotográfiának néhány példányát mutatta be”. dr. Zajky Zoltán: A magyar amatőrfényképezők országos szövetsége jubiláris kiállításának kritikai beszámolója, Fotóművészeti Hírek, 1936. 274.

24. Pécsi rendszeresen tartott előadásokat is. Pl.: Mester- és segédképző tanfolyam (Magyar Fotografia, 1928/7. 10.) szakelőadói sorában Pécsi; Pécsi: A közelmúlt évtizedek modern arcképfotografálása, Magyar Fotografia, 1929/23. 7-8. – lásd e kötetben. Pécsi: Modern portré című előadása, New York palota, Fotóművészeti Hírek, 1936/1.

25. Escher Károly hasábba szedett nekrológja (levonat, özv. Pécsi Józsefné tul.) erősen megrövidítve, a szerző nevének föltüntetése nélkül jelent meg: Fotó, 1957. május, 13.

26. Fotográfozásról, Bp. 1982.

27. lásd: 26. jegyzet

28. Albertini Béla: Magyar fotókritika 1839-1945. Bp. 1987. 87., 191-195.

29. Szilágyi Gábor: A magyar fotográfusok szakírói tevékenységének repertóriuma (1882-1978), Magyar Fotóművészek Szövetsége, Bp. 1981. 36-37.