FEJEZETEK A MAGYAR FOTÓIPAR TÖRTÉNETÉBŐL – 3. rész

1998 októbere óta megsokasodtak a magyar napilapokban azok a híradások, melyek Greguss Pálnak, a BME tanárának találmányáról szólnak. A cikkek szerint a NASA szinte minden űrkísérleténél – a Marskutatásig bezárólag – a magyar fejlesztésű és gyártású, PAL (=Panoramic Annular Lens) nevű nagylátószögű gyűrűs-objektívet használja.

Erről a sikergyanús történetről nekem Majoros Sándor (1906-1970) jut az eszembe. A magyar optikai kutatás és fejlesztés egyik legnagyobb egyéniségéről manapság már sajnos kevés szó esik. Csak azzal vigasztalódhatunk, hogy a vergiliusi mondás szerint ő már eljutott a csillagokba.

Majoros Sándor az 1940-es évek elején a Gammában dolgozott, és Barabás Jánossal (1900–1973) együtt megterveztek három vagy négy kisfilmes fényképezőgép-objektívet. Ezek közül került ki a Duflex 1:3,5 fényerejű normál objektívje, mely először Artar, később Gammar nevet kapott. Majoros éppen akkorra készült el a 2-es, nagyobb fényerejű változattal, amikorra a Duflex gyártását leállították...

Szintén ő tervezte az 1950-es évek elején a Gamma nagyítók (50, 75 és 105 mm-es, Mayar, Magnar nevű) objektívjeit. Munkásságának nagyobb részét viszont nem ezek a munkái jelentették.

Az Optikai Kutató Laboratórium tervező csapata azt a feladatot kapta 1951-52 körül, hogy egy, a tankból minden irányba kilátó, periszkópszerű műszert tervezzen. A 360 fokos látószögön túl az is követelmény volt, hogy a kezelő egy sávban felfelé is tudjon vizsgálódni. (Helikopterek stb...) Bár a feladattal az OKL egész tervezői gárdája foglalkozott, a legtöbb eredményt Majoros érte el, sőt a téma módosított változataival élete végéig foglalkozott.

Tizenhét bejelentett találmánya közül három közvetlenül kapcsolódik – kicsit egyszerűsítve – a „körképet adó tükör objektív” ügyéhez. Egy 1961-ben kelt, saját kézzel írt visszaemlékezése szerint Majoros 1954 és 1960 között támogatás híján „merő szórakozásból” három olyan műszer kifejlesztésén dolgozott, mely testüregek vizsgálatát és fényképezését tette lehetővé. Majoros Sándor felismerte ugyanis, hogy az akkortájt alkalmazott testüreg-vizsgáló műszereket mozgatni, forgatni kell ahhoz, hogy a teljes tér minél nagyobb részét láthatóvá tegyék. A korábbi katonai műszerét közelfelvételre alkalmazhatóvá tette, a rövid gyújtótávolság pedig nagy mélységélességet eredményezett. Egy, a műszert ismertető levele szerint: „...a panoráma endoszkóppal filmezett körgyűrű alakú kép a 3754 ikt. sz. szabadalom szerinti Panoráma projektorral hengerfelületre vetíthető és ott perspektivikus torzulástól mentesen szemlélhető, illetve újra fényképezhető. Így a két eljárás egyesítésével a teljes üreg képe tetszés szerinti nagyításban síkbaterítetten előállítható...”

Majoros műszerének alkalmazása csökkentette a betegek vizsgálat közbeni fájdalmait, az eszközt nem kellett forgatni, illetve jelentősen mozgatni. Arról a tervező már nem tehetett, hogy a megvilágításhoz sem az amerikai gyártmányú 1,5 mm-es, sem a csak

hírből ismert, 0,6 mm átmérőjű japán lámpa nem állt rendelkezésre. (A hazai ipar még a

2,5 mm-es „szinten” termelt.)

Cikkünkhöz – minden kommentár nélkül – mellékeljük Majoros Sándor 152163-as számú „Panoráma projektorának” és Greguss Pálnak évtizedekkel későbbi, 192125-ös számú találmányának sematikus rajzát. („Képalkotó tömb terek központelvű leképezésére és visszaadására.”)

Majoros Sándor feltétel nélkül tisztelte nagytudású elődeit. 1958-ban ő tett javaslatot arra, hogy Budapesten nevezzenek el utcát Petzval Józsefről.

Fejér Zoltán