DIPLOMA UTÁN: GRÓF ANNAMÁRIA

– Csaknem hat hónap telt el a diplomamunkáitokat bemutató kiállítás óta. Mivel töltötted az azóta eltelt időt, és mivel foglalkozol most?

– Nyakunkba szakadt a munkás hétköznapok mázsás tömegű valósága. Ha kicsit egyszerűbben fogalmazok, akkor ez így hangzik: megrendelésre fényképezek. Kapcsolatban vagyok egy reklámügynökséggel, főként nekik dolgozom. Ezenkívül leginkább csak informális úton jutok megbízásokhoz. Ismerősök keresnek meg a legkülönbözőbb feladatokkal. Nem mondanám, hogy megszakadok, igaz, nem is töröm össze magam azért, hogy huszonnégy órán keresztül dolgozhassak, pedig biztos lehetne.

– Mi ennek az oka?

– Leginkább az, hogy mással is szeretek foglalkozni. Most például egy Németországban élő fotós társammal igyekszünk tető alá hozni egy külföldön megrendezendő kiállítást. A pénz engem csak annyira érdekel, hogy megvalósíthassam a saját ötleteimet, terveimet. A diplomamunka befejezése óta elég hosszú idő telt el, és egyre csak az foglalkoztat, hogyan lehetne tovább folytatni azt, amit ott elkezdtem. Nem csak a tematikában és a technikában rejlő lehetőségek izgatnak, de az is, hogyan lehet mindehhez megfelelő körülményeket biztosítani.

– Mit értesz megfelelő körülmények alatt?

– Az évfolyamtársaim közül sokan helyezkedtek el a legkülönfélébb helyeken, reklámstúdióknál, vagy kezdtek saját vállalkozásba. Az itt megkövetelt munka kitölti minden idejüket, lefoglalja összes energiájukat, fizikai és szellemi értelemben egyaránt. Én viszont nem szeretném magam ennyire lekötni. Elsősorban a saját terveim megvalósításával szeretnék foglalkozni. A megrendelésre végzett munkánál pedig szeretném én irányítani a folyamatokat, és nem óhajtok senkit sem kiszolgálni. Fenntartom magamnak a gondolkozás privilégiumát. Szeretek a saját ötleteim, elképzeléseim alapján dolgozni.

– Ez megvalósítható?

– Már az iskolában tanakodtunk néhányan azon, hogy magunknak kellene összefognunk, és saját vállalkozást alapítanunk. Jelenleg már folyamatban van ennek a saját stúdiónak a megalakítása, ahol majd fotográfiai és grafikai szolgáltatásokat kínálunk, valamint képfeldolgozással foglalkozunk. Nagy rálátása még egyikünknek sincs ezekre a dolgokra, de szerintem ez a biztos irány a szükséges anyagiak előteremtéséhez.

– A diplomamunkád olyan képekből állt, amelyeknek nem nagyon van előzménye a hazai fotográfiában. Különleges atmoszférájú, sajátos mikrovilágokat teremtettél, amelyekhez nagyon nehéz közel férkőzni.

– Jó, ha így van. Fontos szempont volt, hogy a képek ne legyenek azonnal dekódolhatók, illetve a technikai megoldások se legyenek egyértelműek, leleplezhetők. A montázs lényege, hogy az alkotórészek önmagukban nem hordozhatják ugyanazt a jelentéstartalmat, mint amit a végleges kompozíció. Ezért nem hinném, hogy szerencsés lenne, ha rögtön mögé látnának a végeredményt létrehozó szándéknak, hisz itt a jelentéstöbblet kifejezése válik a technika lényegévé. Eredetileg én is innen közelítettem ehhez a problémához. Az egyik évben kaptunk egy feladatot, hogy hozzunk létre fotókollázst. Akkoriban egy Budapesten rendezett kiállításon találkoztam Calum Colvin képeivel, akit ötletadónak tekinthetünk. Azonban a technikai megvalósításban alapvető különbségek vannak. Míg Colvin egy létező teret rendez be és fest meg, addig én egy azelőtt sosem létezett teret igyekszem kialakítani, azaz nem is biztos, hogy csak egyetlen teret, sokkal inkább különböző terek kompozícióját. Ez vetül azután rá egyetlen felületre. Viszont Colvin megoldása és az én installációim közös vonása, hogy mindkettő csupán egyetlen nézőpontból, a kamera keresőjén keresztül áll össze a felépített elemekből egyetlen képpé, mivel az arra lett felépítve. Ha erről a pontról kimozdulunk, a megépített kollázs alkotóelemeire esik.

– Az egyik legizgalmasabb motívuma a képeidnek, hogy a képfelület teljesen heterogén, annak ellenére, hogy a hordozófelület egyetlen anyag: fotópapír.

– Valóban, ez annak köszönhető, hogy a képet alkotó részleteket, tehát a beállított csendéleteket különböző médiumok (videofelvétel, TV-képernyő, tükör, papírkép) felhasználásával, elegyítésével közvetítem. Így, bár valamelyest távolodom a fotó sajátos kifejezésmódjától, mégsem kényszerülök a fotóidegen montírozás eszközével élni. Tehát nem mechanikus szétdarabolásról van szó, hanem csakis képi trükkök, optikai csalások jóhiszemű alkalmazásáról, annak érdekében, hogy megtartsam a fotográfia tisztaságát. Úgy gondolom azonban, hogy a befogadó számára nem kell feltétlenül feltárni ezeket az „intim” részleteket, nem kell mindenáron megmagyarázni neki, mi miért van. A teljes leleplezés szétrombolhatja a képeket, amelyeket így, értelmüket veszítve, megfosztanánk létjogosultságuktól.

– Korábban említetted, hogy folyamatosan foglalkozol a téma mind technikai, mind tartalmi továbbfejlesztésével. Hol tartasz?

– Egy-egy aspektus kiemelésével és hangsúlyozásával szeretnék behatóbban foglalkozni. Az egyik, számomra nagy jelentőségű szempont az időtényező, ami többszörösen is felmerül, és megannyi variációs lehetőséget és ezáltal értelmezési módot tesz lehetővé. A montázsok egy másik fontos momentuma a terek problematikája. Egy-egy kép alkotórészei akár több, egymástól teljesen függetlenített térben is létrehozhatók, ami ily módon természetesen összekapcsolható az időtényezővel. Nagyon izgalmas feladatnak ígérkezik az itt felvetett kérdések következetes vizsgálata, hisz az ilyen jellegű problémafelvetés a fotográfia elméletének alapvető kérdéseit feszegeti.

Pfisztner Gábor