FOTÓPIACI KÖRKÉP

A Német Fotóipari Szövetség nemrégen közzétett kimutatása szerint 1997-ben három százalékkal növekedett a fotópiac forgalma az előző évihez képest. Az idén megrendezésre kerülő 25. photokina – a várakozások szerint – újdonságaival, a tendenciák formálásával, esetleg új irányok kijelölésével jótékony hatással lehet e hatalmas felvevőpiacra.

Bár az általunk felhasznált mennyiségek, fogyasztói szokások némileg eltérőek, mégis érdemes a német piac néhány fontos adatát felsorolni. Németországban 1997-ben több mint 4 millió fényképezőgépet vásároltak, és az APS és a digitális kamerák forgalma megduplázódott. A felhasznált filmek 83%-a színes negatív (A színes diapozitív és a fekete-fehér filmek részesedése az összmenynyiségből 1997-ben csökkent Németországban.)

A számadatok mögött a kidolgozó laboratóriumok és természetesen a gyártók összehangolt erőfeszítései állnak. (Jobb minőség, többféle szolgáltatás, a felhasználóknak nyújtott új lehetőség stb.) Természetesen a vásárlók számára igen csábítóak a technikai újdonságok is, hiszen az eladott négymillió gép következtében a használói kör fényképezőgépeinek túlnyomó többsége nem idősebb öt évesnél...!

Bár találóan – kissé szubjektív megítélésünk szerint – két photokina között több jelentős újdonság szokott megjelenni mint az elmúlt időszakban, a következőkben ismertetünk néhány olyan terméket, melyek bemutatásával a gyártók nem várták meg az őszi seregszemlét...

Filmek

Az ILFORD XP2 SUPER jobb minőséget kínál, változatlan áron. A gyártó szerint az EI 50/18°–EI 800/30° érzékenység között exponálható (C–41 hívású) fekete-fehér negatív film élessége jobb, mint az XP-sorozat előző változataié.

A túlexponált negatív is eredményesen nagyítható. A film felépítéséből adódóan még erős, vakus megvilágítás esetén is szépen átrajzoltak a fényrészek. Csökkentették az alapfátyol-értékét is, ez a nagyításnál megrövidíti az expozíciós időt.

A KODAK megjelentette az EKTAPRESS PROFESSIONAL PJ filmcsaládot. Az egyelőre kisfilmes formátumban forgalmazott színes negatív filmek háromféle érzékenységben készülnek:

PJ 100 = igen finomszencsés, a legnagyobb élességet adó anyag, amelynek érzékenységnövelő (push) előhívását nem javasolják

PJ 400 = különlegesen finom szemcsézet mellett is nagyon jól átrajzolt fényrészeket és árnyékrajzot adó, ISO 1600/33-ig fokozható érzékenységű anyag

PJ 800 = a magasérzékenységű színes negatív kategóriában eddig nem látott élességet és jó színvisszaadást biztosít felhasználóinak. Push kidolgozással az anyag érzékenysége ISO 1600/33-ig vagy 3200/36-ig növelhető...!

A színes diapozitívek választékában újdonság a FUJICHROME MS 100/1000 PROFESSIONAL elnevezésű, napfény típusú, többféle érzékenységre exponálható fordítós nyersanyag.

Az E-6-os rendszer szerint kidolgozható színes diapozitív alapérzékenysége (6 perces első előhívás esetén) EI 100/21. Ez az érzékenység 15–16 perces első előhívással 1000/31-re növelhető.

Ebben az esetben sem változik jelentősen a film gradációja, színegyensúlya, szemcsézete, színtelítettsége. Az első próbák tanulságait Nick Meers ismerteti a British Journal of Photography-ban megjelent cikkében. A bemutatott képek alapján a film jól tűri a vegyes, kevert megvilágítást és a hosszú expozíciós időket is. Meers szerint korábban egyetlen EI 200/24-nél nagyobb érzékenységű film sem adott számára olyan jó eredményt, mint a FUJICHROME MS.

Fényképezőgépek, objektívek

Az amatőr fényképezők és a hivatásosak számára is az egyik legizgalmasabb kérdés az, hogy a gyártók által kínált muníciót milyen eszközök segítségével „lövöldözik” el...?

A már-már követhetetlen mennyiségű újdonságnak néha csak kis jóindulattal nevezhető termék közül a következőkben megpróbálunk néhány érdekességről hírt adni.

A YASHICA/CONTAX változatos termékskálájában az igényes felhasználóknak szánt tükörreflexes, kisfilmes fényképezőgépeikhez most a Carl Zeiss egy f/8 fényerejű, hatlencsés tükörobjektívet jelentetett meg. A Mirotar nevű 500 mm-es teleobjektív manuálisan, 3,5 métertől állítható élesre, súlya 802 g, ára körülbelül 4000 DM lesz. Ehhez az obejktívhez is ajánlják az új 1,4-szerező, Carl Zeiss Mutar III-as elnevezésű konvertert.

A cég másik újdonsága a tíz évvel ezelőtt bemutatott félformátumú Yashica Samurai kamerát kimondottan elődjének valló, kézreálló formájú, APS-rendszerű fényképezőgép. A kissé hosszú nevű Samurai 4000 ix 30–120 Zoom fényképezőgép objektívje 11 tagból áll, ebből egy lencsetag aszférikus. (A kisfilmes képméretre átszámítva a 4,5–9,9-es fényerejű objektív a 37,5–150 mm-ig terjedő tartományt fogja át.)

A FUJIFILM GA 545zi Professional az első 4,5x6 cm-es képformátumú autofókuszos, zoom-objektíves fényképezőgép. A Fujifilm GA sorozat ötödik típusának megtervezésénél a gyártó felhasználta a korábbi modelleknél szerzett tapasztalatait. Így például pontosabb lett a képkivágás beállítása és gyorsabb az élességállítás. (Rövidült a kioldógomb lenyomása és az exponálás között eltelt idő.)

A 4,5–6,9-es fényerejű, 55–90 mm-es objektíven túlmenően a Fujifilm GA 645zi Prof. fényképezőgép a beépített vaku mellett számos olyan szolgáltatást nyújt, mely a használatát igen kellemessé, kényelmessé teszi. A gép kezelése olyan egyszerű, mint a kisfilmes kameráké. (200-as rollfilmre 32 felvéltel készíthető!) A filmbefűzés automatikus, Fuji film használata esetén a gép vonalkódról automatikusan felismeri a film típusát (120 vagy 220) és érzékenységét. Lehetséges a részben exponált film visszatekercselése is. A gép fénymérője programautomatikára, időautomatikára és kézi vezérlésre állítható be. A zárszerkezet automatikus üzemmódnál 25 és 1/700 s közötti megvilágítási időket tesz lehetővé. Kézi beállításnál a legrövidebb expozíciós idő 1/400 s.

A FUJIFILM másik újdonsága egy, az APS rendszerben is kiemelkedően formatervezett gép, a FOTONEX 3500ix Zoom MRC.

Az igen vékony, mindössze 29 mm-es kamera kinyitásakor a lencsét védő előlap levehető. (Ennek hátoldalán egy nagyméretű LCD-kijelzőn a gép és a beépített vaku működésének aktuális, főbb jellemzői olvashatók 13 különböző nyelven...)

Ha eltekintünk a gép egyéb jellemzőinek részletesebb ismertetésétől, akkor is fel kell hívnunk a figyelmet arra az újdonságra, amit a levehető előlap jelent a használat során. Azon túl, hogy az előlap védi az objektívet, leemelve távirányítóként, távkioldóként is működik, harmadik funkciója pedig az, hogy a gép hátoldalára illesztve, ratja keresztül ellenőrizhetőek, beállíthatóak a kamera főbb funkciói.

Aligha túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a FOTONEX 3500ix Zoom MRC egy újfajta fejlesztési irányt jelölt ki.

A gyártók között előkelő helyet foglalnak el azok a nagy múlttal, több évtizedes hagyományokkal rendelkező, vezető cégek, melyeknek újdonságait a világ minden táján mindig érdeklődéssel várják, fogadják.

A NIKON négy objektív-újdonsággal állt elő.

A kisfilmes fényképezés hőskorának teljes objektív-skáláját, a nagylátószögűtől a teleobjektívig, 28 mm-től 200 mm-ig átfogja az új AF Zoom Nikkor D IF, 3,5–5,6 fényerővel. Ez az 555 g-os objektív 16 lencsetagból áll, makro állásban 28 mm-nél a 0,85–2 méteres, 200 mm-nél a 1,5–2 méteres távolságban biztosít felvételi lehetőséget.

Hasonlóan rövid és kompakt objektív a 4–5,6 fényerejű AF Zoom Nikkor D ED, 70–300 mm gyújtótávolsággal. Az igen könynyű, mindössze 515 gr-os objektív 13 lencsetagból áll és 1,5 métertől (!) állítható élesre. Ez az első olyan kedvező árfekvésű Nikon zoom objektív, mely részben ED üvegből készült.

Az AF-S széria profiknak szánt teleobjektív-sorozata teljes lett a Nikon 2,8 fényerejű AF–S IF–ED 400 mm-es objektívjével. Ennek élességállítása a már piacon lévő társaihoz, a 300-ashoz, az 500-ashoz és a 600-ashoz hasonlóan ultrahang-motorral működik.

Az új tele az eddig forgalmazott 2:8/400 AF–I objektívnál 1500 grammal könnyebb (!), 4800 g súlyú. A 11 lencsetagból felépített objektív 3,8 métertől állítható élesre.

A kisméretű tárgyak fényképezése, az úgynevezett makrofotografálás, túlzás nélkül mondhatjuk, egy külön világ. Ennek a nehéz, de hálás műfajnak az újdonsága a most bemutatott, 4,5–5,6 fényerejű AF Zoom-Micro Nikkor objektív, 70–180 mm-es gyújtótávolsággal.

A világ első, változtatható gyújtótávolságú, automatikus élességállítású makro objektívje 18 lencsetagból áll, súlya 990 gramm. Az 1:1-es leképezéshez, 180 mm gyújtótávolságnál előtétlencsére van szükség. Egyébként a maximális leképezési arány 70 mm-nél 0,31, 180 mm-nél pedig 0,75.

A változtatható gyújtótávolság igen előnyös közelfelvételek esetén. A fényképezőgép elmozdítása nélkül módosítható a téma leképezési aránya (pl.: reprodukciónál). A gépnek a tárgyhoz való közelítésével-távolításával, a gyújtótávolság egyidejű változtatása mellett pedig azonos leképezést, de eltérő perspektívikus hatást kapunk.

A jelentős múlttal, nagy hagyományokkal rendelkező gyártók szívesen és természetesen jogosan hivatkoznak, utalnak újdonságaikkal is korábbi, sikeres termékeikre.

A Nikon az első, még 24x32 mm-es képméretű, távmérős fényképezőgépe megjelenésének 50. évfordulójára a most forgalomban lévő F5-nek egy jubileumi változatát jelentette meg.

A géptető titánbevonatú, a prizma és a hátoldal felirata pedig egy kis cégreklámtörténeti tanulmány is. A gyártó legendás, Nippon Kogaku Tokyo szövegű emblémáján túl ez az F5 modell a távmérős gépek névfeliratát hordozza, a most alkalmazott, vastag és dőlt betűs Nikon felirat helyett.

Az egykor Wetzlarban, ma Solmsban működő Leica Camera AG helyzete nehezebb. Az egyfényaknás, tükörreflexes gépeinek tervezésénél a haladottabb amatőrökre és a profikra kell gondolnia. Az egyszerűbb kivitelű, kompakt kameráiknál pedig elegáns megoldásokkal kell különböznie a piac más, néha kedvezőbb árfekvésű termékeitől.

A távmérős M modellekhez piacra dobott újdonságok tervezői azonban olykor gúzsbakötve táncolnak. A jelenlegi M6 típus tervezési kiindulása egyértelműen az Oskar Barnack-féle 1935-ös prototípus, a Leica IV. Ennek alapján alakították ki, még az 1950-es évek legelején az M3-at, mely az 1954-es photokinára jelent meg. A kereső jelentősebb módosítása (1958; M2) óta is eltelt már negyven év...!

A Leica újdonságai esetében gyakran kell korábbi előzményekre utalni, hiszen egyes megoldások makacsul vissza-visszatérnek. Ilyen például a távmérős gépekhez alkalmazható új, kétrészes polarizációs szűrő, melyhez nagyon hasonlót már 1939-től gyártottak a Leicához.

Két évvel ezelőtt, a photokinán bemutatott Leica R8, tükörreflexes fényképezőgép rajzain, tervezői makettjein már láthattuk a vázhoz illeszkedő Windert. A műszaki kialakítás – úgy tűnik –, egy kissé elhúzódott, mert a termék csak az idén jelent meg a piacon.

A távmérős, pl. M6 modellhez már korábban is kínálták a már 1976 óta forgalmazott Windert, ami egy-két éve eltűnt a kínálatból, majd ez évben újra megjelent. Érdekes módon sem a gyári fotóból, sem a leírásból egyelőre nem tűnik ki, mi a különbség a régi és az új változat között. Ha van egyáltalán ilyen, akkor a photokina beszámolójában egy mondat erejéig még visszatérünk erre.

A Leicaflex megjelenésekor az f/2 fényerejű Summicront gyártották normál objektívként. Csak négy évvel később készült el az 1,4 fényerejű Summilux-R első változata. Az azóta eltelt tizenkilenc (!) évben csak a foglalat kialakításán módosítottak, az új felépítésű, nagy fényerejű normál objektív most jelent meg. Az új 1,4/50 mm-es Summilux-R eggyel több, nyolc lencsetagból áll és a mai követelményeknek megfelelően többszörösen tükrözésmentesített.

Az új Apo-Elmarit R 2,8/180 mm-es teleobjektív a tükörreflexes Leicához harminc éve forgalmazott 2,8/180-as telét váltja fel. Az új Apo-Elmarit R belső élességállítással működik, felépítéséből, valamint az alkalmazott, nagy törésmutatójú üvegekből adódóan a színkép eltérő hullámhosszú fénytartományaiban is egyforma leképezést biztosít.

A történeti hűség kedvéért feltétlenül meg kell említenünk, hogy az ilyen típusú objektívek gyártásában a Leitz cég évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik. A Leitz kanadai gyárában, Midlandban, a már legendás hírű objektív-tervező, Walter Mandler az amerikai haditengerészet megrendelésére fejlesztette ki a cég első, tükörreflexes fényképezőgéphez használható apokromatikus teleobjektívjét. Ezt a 3,4/180 mm telét Apo-Telyt R néven a későbbiekben polgári célokra is gyártották, és 1975-től forgalmazták.

Az 1994-ben bemutatott kom-pakt kamera, a Leica Mini Zoom Vario-Elmar objektívjét fejlesztették tovább a solmsi tervezők és építették be a cég most megjelent újdonságába.

A két évvel ezelőtt piacra dobott Leica Miniluxnak új, változtatható gyújtótávolságú objektívval felszerelt típusáról érdemes néhány szót ejtenünk.

Az új kamera, a Minilux Zoom 3,5–6,5 fényerejű 35–70 mm-es objektívje egy titánbevonatú, elegáns, de meglehetősen szögletes gépvázban foglal helyet. (Ez a kategóriájában ma kissé szokatlan szögletesség tette viszont lehetővé azt, hogy a tervezők a gép tetejére egy szabványos, külső vakupapucsot helyezzenek.)

A géphez gyártott Leica CF nevű, kisméretű, könnyű villanót valószínűleg a cég más fényképezőgépein is használni fogják az amatőrök, akik már évek óta hiányoltak egy igazi, „Leica vakut”. (A 20-as kulcsszámú vaku manuális beállítással, vagy 2,8-as és 5,6-os munkablendével működik.)

A Leica Minilux Zoom érdekessége, hogy az élességet nemcsak automatikusan, hanem kézzel is be lehet állítani. A gyújtótávolság változtatását természetesen – ahogy ezt ebben a típus- és árkategóriában a vevő joggal elvárja –, az optikai kereső automatikusan követi. (A 35 mm-es állásnál 0,33-szoros, a 70 mm-esnél pedig 0,57-szeres témanagyságot mutatva.)

A Leica M modellek újdonságainak tervezői néha lehetetlennek tűnő feladatokat kénytelenek megoldani. A jelenlegi Leica M-ek külső kialakítása a visszatekercselő gomb formájával, működési módjával lényegében 1967-ben (!), az M4-es típusnál lezárult. Újabb változtatásokat már csak a gép belsejében, vagy a tartozékok (objektívek) kialakításában lehet végrehajtani.

Az idei év egyik nagy érdekessége az új Leica M6 „0,85”. Ennek a modellnek a 104 darabból álló távmérője egy finommechanikai, optikai remeklés. A tervezők a fény belső sugármenetének módosításával, külső változtatás nélkül (!) 49,9 mm-ről 59,1 mm-re növelték a távmérő bázistávolságát. Ez jóval pontosabb élességállítást tesz lehetővé. Ez pedig igen fontos egy olyan fényképezőgépnél, melynek 1-es fényerejű normál objektívnél 1 méter, 1,4/75 mm-es távobjektívjénél 0,75 méter a legrövidebb tématávolság...

Az első M3-as Leicáknál alkalmazott Newton-rendszerű optikai kereső a téma egy részét 0,91-szeres nagyságban mutatta. Ezen belül pedig a normál objektívhez tartozó képkivágást egy, a keresőképbe vetített világos vonalból álló keret, amely elmozdulásával élességállításkor a tengelytáv-eltérést automatikusan kiegyenlítette. Az objektív kicserélésekor a 90 mm-es objektív egy, a gépvázban lévő kis kart „balra”, a 135 mm-es objektív pedig „jobbra” mozdított el. (Később ez az alkatrész a gépvázon, a kereső alatt, egy kis retesz formájában jelent meg és az azóta forgalomba került valamennyi M Leicán megtalálható.) A keresőben látható, a képkivágást mutató keret annak megfelelően jelenik meg, hogy a gépbe milyen objektívet illesztettek.

Mivel a gép keresője többet mutatott, mint a normál objektívhez tartozó képkivágás, egy kis módosítással, a téma 0,72-szeresére való kicsinyítésével (M2; 1958) lehetővé vált a 35 mm-es gyújtótávolsághoz tartozó képhatárolásnak a bevilágítása is. A 35 mm-es objektív is „jobbra” mozdította el a reteszt. 1981-ben alakult ki a hat gyújtótávolság párosítása. A Leica M4P keresője a retesz középső állásában az 50 és 75, jobb oldaliban a 35 és 135, bal oldaliban pedig a 28 és 90 mm-es objektívekhez tartozó képkivágást mutatta. (Ehhez az M6 az objektíven keresztüli, belső fénymérés komfortját tette hozzá.)

A számokból is érzékelhetően hosszú idő alatt kialakított rendszer egyik érzékeny pontja az, hogy a normál objektívnél hosszabb gyújtótávolsághoz tartozó témarészlet viszonylag kis része a keresőben látható képnek. Ezt változtatták most meg a tervezők. A kereső 0,85-szörös képnagyságával a két méret közé álltak be, így a jobb kinagyítású kép, hála a megnövelt bázistávolságnak, könnyebben állítható élesre.

Le kellett viszont mondani a 28 mm-es képkivágásról. Ez a gyújtótávolság 1935 óta (!) szerepel a Leica objektív-választékában, de a fotósoknak most ismét külön optikai keresőt kell használnia, miként hosszú évtizedekig.

A Leica Camera AG továbbra is fontosnak tartja távmérős gépéhez a rövid gyújtótávolságú objektívjeit, hiszen az aszférikus 24 mm-es után a 21 mm-es nagylátószögűt is ilyen felépítésűre tervezte át. (A már nem is nagylátószögűnek, hanem szinte normál objektívnek számító és igen népszerű, 2-es fényerejű 35 mm-es is megjelent aszférikus változatban.)

A Leica Camera AG tehát a jövőben az M6 két változatát fogja forgalmazni, hiszen a legújabb, szenzációsnak nevezhető újdonságuk használatához szükséges a 28 mm-es keret bevetítése.

A kétféle dioptriaszámú, úgynevezett bifokális szemüveghez hasonlóan lehet olyan objektívet készíteni, mely kétféle gyújtótávolsággal „működik”. A solmsi tervezők újdonsága ennél jóval bonyolultabb, sőt az optikai megoldással legalábbis egyenértékű az új objektív mechanikai működése is.

A Leica M6-hoz megjelent világújdonság, a Tri-Elmar M az első, távmérős gépben használható, változtatható gyújtótávolságú objektív. A nyolc lencsetagból kettő aszférikus, az objektív gyújtótávolsága pedig 28 mm-re, 35 mm-re és 50 mm-re állítható be. (Itt kell megemlíteni azt, hogy a külsőleg egy 90 mm-es objektívhez hasonlítható újdonság a 70 mm-es építési hossza miatt a keresőkép egy részét eltakarja.)

A Tri-Elmar M nem úgy működik, mint az ismert és megszokott zoom objektívek. Egyrészt a gyújtótávolság nem folyamatosan, hanem szakaszosan állítható. Másrészt a beállítási lehetőség nem a legnagyobb látószögtől a legkisebb felé (vagy fordítva) működik, hanem vagylagosan. Gondoljunk vissza az M Leicák keresőrendszerének működésére. A Tri-Elmar M gyújtótávolság-változtató gyűrűje a képkivágást betükröző reteszt vagy középen hagyja (= 50 mm), vagy balra mozdítja el (= 28 mm), vagy pedig jobbra (= 35 mm). A felhasználó tehát 28 mm-ről 35 mm-re csak az 50 mm-es álláson keresztül tud váltani és fordítva.

Ennél az objektívnél igen előnyösen jelentkezik az M Leicák keresőinek az a tulajdonsága, hogy a képre nem kerülő témarészletek is láthatók benne, a retesz kézzel történő elmozgatásakor pedig előre ellenőrizhető és beállítható a gyújtótávolság-változással egybefüggő képkivágás...

LAPZÁRTAKOR érkezett a hír, hogy az EISA (European Imaging and Sound Association) „Az 1998–99. év legjobb APS kamerája”, a TIPA (Technical Imaging Press Association) pedig „Az 1998–99. év APS terméke” kitüntetést adományozta szokásos évi zsürizésénél a Fuji Fotonex 3500ix Zoom MRC kamerának. Mindkét szervezet indoklása kiemeli a multifunkcionális kártya különleges alkalmazását, a formatervezést és a kiváló minőséget.

TIPA kitüntetést kapott a fordítós filmek kategóriájában a Fujichrome MS 100/1000 film, az EISA pedig a színes negatívok közül a Fujicolor Superia filmcsaládot találta az 1998–99. év legjobbjának.

NIKON F60

Egy fényképezőgép üzleti sikerét legalább olyan mértékben határozza meg a kezelhetősége, mint a műszaki színvonala. Aki már az első elektronikus tükörreflexes gépek 20–25 évvel ezelőtti megjelenése óta követni tudta ezek fejlődését, az tanúsíthatja, hogy minél több lehetőséget nyújtottak ezek a kamerák, annál bonyolultabbak és kezelhetetlenebbek lettek. Nyolc-tíz évvel ezelőtt ez már olyan mértékű volt, hogy kezelési útmutató nélkül szinte lehetetlen volt velük dolgozni. A különböző „titkos fiókok” mögé rejtett parányi gombok özöne, amelyeket szinte csak gyufaszállal lehetett megnyomni – ha sötétben egyáltalán megtaláltuk a kívánt gombot –, az olykor három kezet igénylő beállítási módok nagymértékben voltak okozói a tükrös gépek iránti csökkenő keresletnek.

A három vezető márka – Canon, Minolta, Nikon – közül akkortájt viszonylag a Nikon volt a kevésbé komplikált, a másik két cég azonban hamarabb vette észre, hogy zsákutcába jutottak a gépek kezelhetőségét illetően. A fotós – legyen profi vagy amatőr – nem számítógépet akar kezelni ahhoz, hogy rögzítse a látványt, de azt elvárja, hogy gépe a kor technikai színvonalának megfelelő szolgáltatást nyújtson. Ez a felismerés, és ennek tudatosítása a cégek részéről meg is hozta eredményét.

Kiderült, hogy a funkciók túlnyomó részének egy lépésben történő elérhetősége műszakilag megvalósítható. A legegyszerűbb – és ezért legjobban bevált – megoldást a Canon hozta ki a váz baloldalán lévő központi beállító tárcsával. Csak akkor van szükség második lépésre, ha a rekeszt vagy időt (esetleg mindkettőt) a fotós akarja megválasztani. Mivel az amatőr fotósok túlnyomó részének ritkán van más kívánsága, mint ami a Canonokon egy lépésben elérhető, nyilván nem véletlen, hogy a Németországban 1997-ben eladott tükörreflexes kamerák valamivel több, mint felét a Canon gyártotta.

Július végén bemutatott gépével most a Nikon is erre az útra lépett. Az F60 funkciói és műszaki adatai szinte azonosak a négy éve piacra került F50-ével, kezelhetősége azonban lényegesen egyszerűbb, a fent ismertetett módon működik. Még méretei és súlya is egyforma az azonos kategóriába tartozó elődjével, tehát feltehetően belső világában sem sok változás történt. Műszaki újdonságot sem tartalmaz, célszerű viszont az a megoldás, hogy az ún. sportprogram beállításakor automatikusan folyamatos autofókuszra áll.

Az egyik magyar hifi-újságban nemrégiben nyilatkozott a nemzetközi hifi-világ egyik ismert „pápája”. Szerinte a digitális hangrögzítésnek az az alapvető problémája, hogy számítás-technikai szakemberek csinálják, nem hang-technikusok. A cikk olvasásakor a mai fényképezőgépek – és a digitális fényképezés – megannyi problémája jutott eszembe. Bízzunk benne, hogy saját eszközeik tervezésekor a fotósok véleményét is előbb-utóbb figyelembe veszik a gyártók.