FEJEZETEK A MAGYAR FOTÓIPAR TÖRTÉNETÉBŐL, 1. RÉSZ
Bálint István Bilux fénymérője
Máig ismeretlen időtartamú előkészítő munka után, 1938. december 22-én, 122221-es számon adták be a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságon egy készülék leírását találmányi bejegyzésre. A bejelentők a Süss Nándor Präcisiós mechanikai és optikai intézet rt. (sic!) cég és Bálint István műszaki hivatalnok, budapesti lakos voltak. 1937. december 23-i, ausztriai elsőbbséggel, 1939. december 1-jén kapták meg a bejelentők a szabadalmat a fényképészeti célokra használható, a visszavert fényerősség mérésére szolgáló műszerükre.
1940-ben, az akkor már Magyar Optikai Művek Rt. néven működő cégnél a szabadalmi leírásban felsorolt kiviteli megoldások közül a harmadik megvalósításához kezdtek hozzá. Bálint István elképzelései szerint fénymérőjében a tárgyról visszaverődő fénysugarakat a gyűjtőlencse egy áttetsző ernyőre vetíti. Egy – a készülékbe épített – raszter mögé szárazlemezről táplált izzólámpát helyeznek. Az elem és az izzó közé iktatott ellenállás, valamint voltmérő segítségével az izzólámpa világításának erőssége változtatható. A fényképezendő tárgy világossága és a fénymérőbe épített izzólámpa fénye közötti arányos összefüggés vizsgálatát segíti a fénymérő keresőjébe vetített raszter megfigyelése is.
A szabadalmi leírás szerint Bálint István fénymérőjét úgy kell használni, hogy: „...először az ellenállást állítjuk be, addig forgatva, míg a raszter árnyéka a keresőben jól látható legyen. Ezután az ellenállást addig növeljük, amíg az árnyék éppen eltűnik. A voltmérő mutatóállását leolvasva állítható be a fényképezőgépen az adott megvilágítási időhöz tartozó rekesznyílás...”
Egy 1940. május 3-i dátumú, belső jelentés a fénymérő harminckét alkatrészét ismerteti részletesen. Ezek szerint a gyártáshoz szükséges anyagok egy részét a MOM külső cégektől rendelte meg, míg például a tárgylencséhez gyári hulladékot (!) kívántak felhasználni. 998 db tükörüveglemez már beérkezett a gyárba, de ekkor még hiányzott a fénymérő bakelit háza és a voltmérő is.
Nagyon érdekes az a két oldalas, 1940. szeptember 19-i dátumot viselő irat, mely a gyártás akkori állásáról számol be. Ekkor az Isola cég már leszállította a szükséges bakelit alkatrészeket, és a voltmérők is rendelkezésre álltak. A feljegyzés szerint: „A készülék úgy van szerkesztve, hogy annak szerelése lányok által is percek alatt elvégezhető...” Bálint István két hetes határidőt adott annak végleges eldöntésére, hogy a MOM megkezdi-e a gyártást vagy sem. Az iratra kézzel, két nappal későbbi dátummal feljegyzett sorok szerint akadályt kizárólag a beszabályozás jelentett.
A száz darabos próbagyártás tapasztalatai alapján a MOM és Bálint István 1941. május 12-én, 129553-as számon pótszabadalmat jelentett be. Ebben már felvetették a készülék fényképezőgépbe építésének lehetőségét is.
A szabadalom – és a fénymérő kivitele – úgy módosult, hogy a gyártó elhagyta a rasztert, így a fénymérő keresőjében nem annak árnyéka, hanem az izzószál képe jelent meg. A Szabadalmi Bíróság 1942. május 1-jén megadta a védettséget a feltalálónak, az időközben legyártott ezer darab fénymérő értékesítése is megkezdődött.
A Fotóélet című folyóirat 1943. július 1-jei számának 127. oldalán szerepel a Bilux elektromos megvilágításmérő hirdetése. Eszerint a műszer „...fényt fénnyel mér, azért olyan pontos, megbízható...”
Egy magángyűjtőtől fényképezésre kölcsönkapott példány belsejében a korábban említetteket alátámasztó Isola felirat és a 722-es gyártási szám látható. A fénymérőn nem szerepel a MOM akkori védjegye, emblémája, csak a „Bilux” domború felirat. A szép, zöld bőrtokon ugyanaz az emblémaszerű körbe foglalt felirat látható, mint az újsághirdetésben.
A találmány sorsa a későbbiekben az ismeretlenség, a felejtés lett. Tudomásom szerint a később megjelent szakmunkák nem ismertetik mint magyar gyártmányt. A Szabadalmi Tárban fellelhető két találmányi leírás, a Magyar Országos Levéltárban, a MOM iratai között őrzött feljegyzések és a magángyűjtő birtokában lévő eszköz viszont jól egymásba illeszkedő, logikus láncolatot, egyértelmű bizonyítékot jelentenek. Eszerint a Dr. Vajta–Dr. Riszdorfer-féle fénymérőkön kívül (Kodalux-Superlux-Gammafot) 1945 előtt a MOM-ban is gyártottak ilyen, magyar tervezésű műszert.
Fejér Zoltán
