INTERMÉDIA FOTOGRÁFIA

A Magyar Képzőművészeti Főiskola Intermédia Tanszéke 1990-ben jött létre, s szakalapítási kérelmünk benyújtása után 1993-tól ötéves képzés keretében indult az intermédia szak.

Tanszékünk az egyetlen, médiaművész egyetemi diplomát nyújtó képzés az országban. A hallgatók az első évtől tanulnak multimédia- és web-tervezést, videokészítést és médiaelméletet, fotográfiai és filmes alapismereteket, mindezt az általános művészeti képzéssel összhangban. Az intermédia e tekintetben a nemzetközileg ismert médiatanszékek között is modellértékű, egyedi képzési forma: a hagyományos és a digitális kultúra minőségorientált laboratóriuma.

A szak létrehozásának elsődleges célja volt, hogy az autonóm művészeti képzés keretébe vonja mindazokat a kifejezési formákat, eszközöket, melyek sajátosan e században jöttek és jönnek létre, lehetővé tegye a tudomány-technika-művészet hármasának szintézisét, illetve az erre való törekvést, mint lehetséges művészeti projektet segítse.

A képzésben a fotográfiának közvetve kitüntetett szerepe van, ami annyit tesz, hogy bár speciális fotóművészeti kurzust nem illesztettünk a tantervbe, a fénykép mint az első, eredeti technikai kép mind elméleti, mind gyakorlati szempontból állandó referenciális elem. A technikai alapkurzus mellett a történeti és elméleti ismeretek elsajátítása azon a nyomvonalon folyik, melyet a század avantgárd művészete a húszas évek új fotográfiájától a konceptuális fotóhasználaton keresztül a mai digitális képfeldolgozásig kijelöl. Moholy-Nagy László és Vilém Flusser praktikus, illetve filozófiailag megalapozott képfeldolgozásából következően ez a még nem ismert iránti nyitottságot, a kreatív fotóhasználat anyagközpontú, a technika határain mozgó felfogását jelenti.

Az a kollekció, melyet az Országos Fotóhét kiállításán a tanszék bemutat, válogatás az elmúlt néhány évben készült munkákból, vagyis együtt szerepel a jelenlegi első éves hallgatók anyaga, valamint olyan, több éve végzett művész munkája, aki időközben a tanszék tanára lett.

Az intenció jellege szerint nagyjából négy különálló csoportra oszthatók a képek: több olyan munka kerül kiállításra, mely a camera obscura különböző aspektusaival foglalkozik. A camera obscurával való foglalatosság kezdetektől alapvetően a tanszék programjában, Császári Gábor egyéves kurzusától a főiskolán ideiglenesen – Kapitány András munkája eredményeként – installált valóságos camera obscurán át Szegedy-Maszák Zoltán számítógépes művéig vagy Bakos Gábor képcső camera obscurájáig sorolhatók a korábban már publikussá vált példák. E műtípusnak különös esetei A. Ádám József Fotoráliái, ő ugyanis markába rejtett, illetve szájába helyezett fényérzékeny anyagra készíti a képek alapjául szolgáló negatívot.

A fotogram a következő olyan állomás, mely felfogásunk szerint kikerülhetetlen alapja a kreatív, képzőművészeti szellemű fényképkészítésnek, ide sorolva a vegyszeres manipulációkat, lenyomatokat, valamint a színes foto-

gram nehezen kontrollálható, de épp ezért izgalmas eredményeit. Színes fotótechnikát Zalka Imre vezetésével tanulnak hallgatóink, s így az eljárást nem csupán a nagyipari feldolgozás végtermékeként ismerik meg.

A következő csoportba az egy szóval gyűjtésként megnevezhető fotóhasználat tartozhat, beleértve a talált képek átdolgozását, és a valamilyen előre meghatározott szempont alapján történő fotókollekciók készítését (utóbbira példa Csörgő Attila: Álművek című kitűnő anyaga) is. A negyedik halmaz pedig az exponált negatív és a kész pozitív közötti folyamatba való beavatkozás, mely közvetlenül átvezet a fényképezés legáltalánosabb formájához, ahogy e technikát legtöbben használjuk, s amelynél az ismert „mit és hogyan fényképezzünk le” kérdésre adott válasz a kész mű.

Peternák Miklós

Teljes képaláírások:

Szegedy-Maszák Zoltán: Camera Obscura

Erdei Gábor: Moving Gallery

Az emberek a helyváltoztatáshoz autóba ülnek, ami tulajdonképpen mozgó kiállítótérként üzemel. A létrejött alkotás az autó belső terében elhelyezett tárgyak szándékos/spontán installációja. Praktikus okokból általában a hátsó ülés használatos erre, mert nem zavarja a vezetőt. Műtárgy jellegű lehet maga a gépkocsi is, díszítettsége, vagy a rajta elhelyezett képek, festmények, tárgyak miatt. Az autó megfelel egy átlagos galéria kívánalmainak, azaz tárgyak, képek láthatók benne, rajta, és időszakosan nyitva tart.

Csörgő Attila: Álművek

A valódi mű és a megszólalásig „műszerű”, akár művész nevéhez is köthető álmű kapcsolatában felvetődik a kérdés: melyik volt előbb? Bonyolult, visszacsatolásos rendszer hipotézise állítható fel: az álművek eredetileg olyan, köztereken látható jelenségek voltak, melyeket a valódi művek mintaként használtak. Ennek a módja és áttétele különböző lehet, adott esetben a jelenség akár saját anyagában (vakolat, beton stb.) is beépülhet a műbe. A mintaként használt dolgokkal szembesülve, ezek immár – művészettörténeti visszfényükben – módosult jelentést kapnak, álművekké válnak. A mellékelt fényképeket Hollandia, Anglia és Olaszország különböző városaiban készítettem.

Vécsei Júlia: 1997. április

Két fényképezőgépet egymással szembefordítottam, s az optikákat összeillesztve az egyik lencsében a tükrön visszaverődő, a keresőből érkező fény képét, majd a fénykép készítőjének szemszögéből, a keresőn keresztül látható képet rögzítettem.

Ádám József: Fotorália, fotomanugráfia

Fotorália. A: Fotópapírt helyezek a szájüregembe, a szájam elé tartott kartonpapírt kilyukasztom, ezen keresztül történik az exponálás. B: Fotópapírt helyezek a szájüregembe, apró lyukat formázok (csücsörítek), hogy elérjem a camera obscura-hatást.

Fotomanugráfia: a kezeimet egy apró lyuk kivételével fénymentesen összekulcsolom. A két tenyerem közé helyezett fotópapír fényérzékeny felülete a nyílás felé „néz.

Kettős önarcképek; mutatják a felszínt és a rejtettet. Saját magamat fényképezem belülről és ugyanabban a pillanatban kívülről.

Láng Imola: Vezeték-út-hálózat

A vezetékek hálózata a föld felett valamiféle hártyaként húzódik.

Annak a sávnak kirajzolt része, amelyet az emberek a levegőből, a föld környezetéből meghódítottak.

Egy erőtér látható felszíne, melyen az élet tágabban értelmezett szelete függ. Második élettér, amely beágyazódik a házak közé, vagy egymagában húzódik.