EGY ERDÉLYI SZOCIOFOTÓS ÉLETÚTJA ÉS MUNKÁSSÁGA

„Igen tisztelt Kádár Elvtárs,

kérem, ne vegye rossz néven, hogy ügyemmel, bajommal újra Önhöz fordulok […] Az idén nyáron is beadtam kérelmemet az útlevél iránt, de kérésemet, majd fellebbezéseimet is (II. 14176/1973) sz. alatt elutasították. Az indoklás: »fia jogellenesen tartózkodik külföldön«. Tudom, hogy van egy ilyen rendelkezés, mely szerint, ha valamelyik közeli családtag külföldön marad, a család többi tagjai nem számíthatnak kiutazásra. El kell mondanom, hogy fiam 26 éves. Nős. Nősülése után (1970) elköltözött tőlem. Megrázott, amikor közölte velem, hogy ott végzi el a festészeti akadémiát, mivel itthon nem vették fel […] Írtam, majd […] üzentem, hogy térjen vissza. Megígérte, de nem teljesítette. Újabb infarktust kaptam. A mellékelt kórházi javaslat – melyet mellékelek – ismételt külföldi kezelést, konzíliumot, esetleg műtétet javasol. Olyan műtét ez, melyet itthon ez idő szerint nem végeznek. Éppen a Párt és személy szerint Kádár Elvtárs tanított arra, hogy a szocializmusban nem a rendelkezések merev betűje, hanem annak szelleme számít. Mindenkor vizsgálandó a mögötte lévő ember. Biztosan tudom, hogy e rendelkezés éle nem egy fél szívvel még épp hogy létező, 67-ik évében lévő ember számára találták ki [sic !]. Aki a kiutazást nem szórakozás miatt kéri. […] Kádár Elvtárs köztudott, általam is ismert igazságérzete, embersége reményt nyújt arra, hogy ügyem, kérésem kedvező elintézést nyerjen.”

A csaknem másfél oldalas levél végén látható az MSZMP Központi Levélátvevőjének elismervény-másolata: „Igazolom, hogy 1 darab levelet Kádár János részére átvettem. 1973. év X. hó 13. nap.”(1)

Azt, hogy a levél szerzője– ahogy ő aláírta: Ráth László iparművész – pályafutását fotográfusként kezdte, elég kevesen tudják. Hogy a két világháború közötti erdélyi magyar szociális fényképezés egyik legfontosabb művelője volt, szintén korán feledésbe merült. A Tény-kép című, 1981-es gyűjteményes fotótörténeti kiállítás katalógusában (A Férfiakt c. képe szerepelt a tárlaton.) kérdőjelek állnak alapvető életrajzi adatainak helyén is.(2) Halála után állítólag ruháskosárban hordták ki hagyatékát a szemétbe. És ez nem egy távoli tanyán történt, hanem a főváros szívében, a Petőfi Sándor utcában.

Mint a fentiek is jelzik, a fotográfus életútjának, szakmai tevékenységének kutatásában még vannak tennivalók. A jelen tanulmány a tájékozódásnak csak az első lépcsőfokát jelenti, remélhetőleg a kutatás folytatása gazdagabb eredményekhez vezet.

Írásom főszereplője Erdélyben, a Szilágy megyei Tasnádon született, Roth Fülöp és Weisz Amália gyermekeként 1907. február 8-án. (3) Élete első éveinek helyszíne is itt, a szilágysági Érmellék közepe táján, Ady Endre szülőhelyének közelében található.

Roth László apja, aki korábban jogot tanult, de tanulmányait nem fejezte be, ügyvédi írnok volt, az anya a háztartást látta el. (4) A családnak a helyi társadalomban elfoglalt helyzetét jellemzi a Tasnád című hetilap két tudósítása. Az 1912-ből származó hír arról szól, hogy a Tasnádi Polgári Olvasókör egyik műkedvelő előadásán a „túlfizetők” között szerepelt Roth Fülöp is 1.60 koronával. – A legnagyobb mértékű túlfizetés 24 K volt, a legkisebb 20 fillér. Az 1914. február 22-i műkedvelő előadással összekötött táncmulatságon Roth Fülöp felülfizetése 1 korona – a legmagasabb túlfizetés ekkor 30 K, a legkisebb ismét 20 fillér volt 5) Az olvasóköri tagság és a felülfizetés mértéke azt jelzi, hogy Rothék biztonságos, de szerény polgári szinten éltek.

A tízesztendős Roth László a közeli Zilahon, a nagy múltú református Wesselényi-Kollégiumban (ismét egy Ady-emlék) lett első gimnazista az 1917/18-as tanévben. Magántanuló volt.

Az intézmény nyilvántartásában a szülők foglalkozása szerint felállított kategóriák közül Roth László abban a csoportban szerepel, amelybe az értelmiségi, illetve az értelmiségi munkát elősegítő szakmával rendelkező szülők gyermekei kerültek. Ebben a „másféle értelmiségi” elnevezésű csoportban mindössze hét gyermek neve található. E tény a szülők ambiciózus voltára enged következtetni.

A tanulók vallási megoszlása az iskola nyitottságáról tanúskodik. A legtöbb diák – érthető módon – református, de római, görög és örmény katolikus, görögkeleti,unitárius és izraelita is található közöttük.(6)

A kis Roth László pályafutása tehát a zilahi gimnáziumban folytatódott. Az első tanév végi eredményekből úgy látszik, hogy az új iskolai szintre való átállás nem volt könnyű feladat; az osztályzatai között nincs egyes (vagyis az akkori legjobb) minősítés, a latinból pedig az eredménye négyes, azaz tantárgyi bukás. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a tizenöt első osztályos magántanuló közül heten „vágódtak el” latinból, a hetvenhat rendes tanulóból pedig huszonhárom fő bukott meg, ami a szakmai szigort és az intézmény igényességét mutatja.

A fiatal Roth László életútjának további követését az ismert történelmi változások nehezítették. Az első világháború után román fennhatóság alá került hírneves kollégiumban egy ideig nem jelent meg évkönyv. Az 1922-től román és magyar nyelven kiadott kötetek a hazai könyvtárakban nem lelhetők fel. (7) A Romániai magyar irodalmi lexikon első kötete (1981) előrevetíti, hogy a „szociofotó” a későbbi kötetek valamelyikében önálló címszóként fog szerepelni. Mivel már az első kötetben is olvasható, hogy „Temesvárt Roth Lászlóval az élen működött egy szociofotó-csoport”, bíznunk kell abban, hogy vagy az „R” betűs nevek között, vagy a „szociofotó” fogalom alatt lesznek Roth Lászlóval kapcsolatos bővebb adatok.(8)

Hiteles forrásunk van ugyanakkor fotográfiai szakmai tanulmányainak legkorábbi eredményéről. 1933-ban napilap-vita keletkezett Roth László és Angelo, az akkor már neves fényképészmester (1894-1974) között. (9) A „pengeváltás” során Roth László azt állította, hogy közös mesterük volt Budapesten, Székely Aladár (1870-1940) személyében. (10) Ez a nyom vezet el egy, a Fővárosi Levéltárban őrzött dokumentumhoz. A Fényképész Ipartestület nyilvántartója szerint Roth László 1927. április 29-én – húszéves volt ekkor – budapesti iparhatósági bizonyítvánnyal rendelkezett arról, hogy fényképész iparostanonc volt, majd segédként a 457/1927. számú munkakönyv tulajdonosa lett. Itt olvasható az is, hogy öt gimnáziumi osztályt végzett. (11) Sajnos a második világháború előtti tanonclajstromok nagy valószínűséggel megsemmisültek, így még nem ismeretes hivatalos dokumentum arról, hogy Roth László Székely Aladárnál lett volna tanonc. Közvetett bizonyítéknak tekinthető, hogy az idézett vitában Angelo kemény ellenfélként jelent meg, de a nevezett mester közös voltát ő sem cáfolta. (Az 1918 és 1927 között eltelt kilenc esztendőt az öt gimnáziumi év és a tanonckodás nem töltik ki – Roth László ezen esztendőire a későbbi kutatás deríthet fényt.)

Az életút következő ismert forrása egy román nyelvű dokumentum. A Temesvárott 1928. május 4-én kelt Buletin de înscriere szerint Vasilie Roth– fotograf a „Carol Bul.” 15. szám alatt lakott. (12)

A huszonegy éves Roth László tehát ez időben erdélyi fényképész pályafutás kezdetén állt. A mögötte lévő szellemi-szakmai tőke, a zilahi gimnáziumi tanulmányok – még érettségi híján is –, a Székely Aladárnál folytatott szakma-elsajátítással együtt nem akármilyen alapokat jelenthettek a továbblépéshez.

Ma még kérdéses a temesvári letelepedés oka. Tasnád – s általában Szilágy megye – elég messze van a Bánát „fővárosá”-tól. Mindenesetre temesváriak az 1928 utáni időszak legkorábbinak ismert, 1933-ban keletkezett Roth-dokumentumai is. (Elemzésükre a későbbiekben kerül sor.) A két időpont között olyan események történtek, amik Roth László szakmai, politikai orientációját egész életére meghatározták.

A fotográfus egy 1962-ben kelt leveléből tudjuk, hogy a Korunk (Világnézeti és irodalmi havi szemle, Cluj-Kolozsvár, 1926-1940) körül kialakult „művészcsoport” tagjaként, Gaál Gábor és Franyó Zoltán ösztönzéseitől buzdítva határozta el, hogy megpróbálja „…a fényképezést a festészet és a mozgó fényképezés hatásszintjére emelni”. Majd ez olvasható: „…kiállításokon mutattam be az új műfajt: a szocio fotóimat és szocio montázsaimat.” (13)

Ne felejtsük el: 1962-ben Magyarországon még nem volt Gaál Gábor-reneszánsz; a Korunk később legendásnak nevezett szerkesztőjét a hazai publicisztika ekkor még nem „fedezte fel”, így a rá való emlékezés a fotográfus részéről belső indítékú volt. Franyó Zoltán, aki a húszas-harmincas évek fordulóján a temesvári Tíz Perc főmunkatársa, illetve a 6 Órai Újság felelős szerkesztője volt,1978-ban hunyt el, (14) tehát a hivatkozást 1962-ben ellenőrizni is lehetett volna. A fentiek alapján a visszatekintést hitelesnek fogadhatjuk el. (Gaál Gábor kiadott leveleinek kötetéből tudjuk, hogy ő „megállapíthatóan levelezett” Franyó Zoltánnal.) (15)

A kolozsvári Korunkkal kapcsolatban annyi közhely van forgalomban mind a történeti-politikai, mind az irodalomtörténeti munkákban, hogy a velük való viaskodás igen sok munkát kívánna. Az ezekbe való belekeveredést elkerülve most csak a tárgyunk szempontjából fontos tényezőket kísérelem meg kiemelni.

A folyóirat szerkesztősége nagy érzékenységet tanúsított a „valóságirodalom” iránt és ezzel összefüggésben logikusan támogatta a szociális fényképezést is. Ennek konkrét példája Kállai Ernő, az ismert művészeti író, kritikus 1927-ben közreadott, Tendencművészet és fotográfia című írása, és a pozsonyi fotográfiai szakíró Brogyányi Kálmán A fotográfia társadalmi jelentősége című tanulmányának közlése 1932-ben. (16) Áttételesebb állásfoglalást tükröz a társadalomlátó (szociális) fényképezéshez közel álló Moholy-Nagy László írásainak megjelentetése a folyóirat hasábjain. (17) Végül, ami a Roth által idézett „szocio montázs”-t illeti: 1931-ben maga Gaál Gábor adott közre a folyóiratában egy viszonylag rövid, de történeti előképet is nyújtó cikket a fotómontázsról. (18) Ez utóbbiból jól látható, hogy a Korunk szerkesztője felfigyelt a fotómontázs szociális lehetőségeire – a német Hannah Höch (1889-1978) munkásságáról úgy vélekedett, hogy az „…a közösség szociális energiáit s lelkiismeretét mozgatja meg” -, egyik mondata pedig a politikai vonatkozást is érzékletessé teszi: „Oroszország [értsd: a Szovjetunió] hamar felfedezte a photomontage propagandaerejét, különösen azok előtt a tömegek előtt, amelyek számára az írás ha nem is ismeretlen, de szokatlan.” (19)

A fentiekkel összefüggésben szólni kell a Korunk művészetpolitikai hátteréről is, mert a Roth Lászlót ért hatások képe így válhat teljesebbé. Politika- és művelődéstörténeti tény, hogy a kolozsvári folyóirat a harmincas évek elejétől a marxizmus eszméit érvényesítő orgánum volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy a Korunk – nem utolsósorban Gaál Gábor művészetelméleti, esztétikai szemléletének köszönhetően – a kommunista mozgalomban ekkor uralkodó ultra-balosság élét esetenként csökkentette, csak tompítva hagyta érvényesülni. (20) Fotográfiai téren ennek beszédes példája a Korunk és a montázs viszonya. A kommunista publicisztika és művészetpolitika képviselői kezdetben gyanakodva tekintettek a fotómontázsra. A dadaizmus felől érkező gyanús jövevényben formalizmus-veszélyt szimatolva annak alkalmazásától óvták a munkásfotográfusokat. (21) Később – bizonyára John Heartfield baloldali élű politikai montázsainak sikere folytán is –, ez a hozzáállás megváltozott. Érdemes megjegyezni, hogy a fotómontázs munkásmozgalmi „szalonképességének” kialakításában éppen egy magyar publicista játszott fontos szerepet, Kemény Alfréd (mozgalmi álnevén: Durus ) személyében. 1931-ben a Der Arbeiter-Fotograf-ban napvilágot látott cikke a fotómontázs és a fotogram politikai hasznosítási lehetőségeit taglalja. (22) Aligha tekinthető véletlennek az események időbeli alakulása: Kemény Alfréd az „elmélet szintjén” 1931 nyarán Németországban mintegy legalizálta a munkásfotográfusok számára a fotómontázst, s decemberben jött Gaál Gábor fentebb idézett montázs-ismertető és -népszerűsítő írása Erdélyben, a Korunkban. Talán nem belemagyarázás, ha ezt az esetet a korábban tiltott gyümölcs fogyaszthatóvá tételének nevezem.

Több jel arra utal, hogy a szovjet kultúrpolitika a húszas évek második harmadában jött rá a szociális fényképezésben rejlő agitatív lehetőségekre. A kérdéskör még alaposabb kutatást igényel, de az eddig ismertté vált források azt jelzik, hogy az SZKP illetékesei számára ehhez a húszas évek elején virágzó német munkásfotós mozgalom eredményei képezték az „ahá”-élményt. (23) Ettől kezdődően a szovjet kommunista politika minden alkalmasnak tűnő eszközt igénybe vett, hogy a szociális fényképezést nemzetközileg a politikai propaganda – végső soron saját világhatalmi szándékai – eszközévé tegye. (24) Ez a hatás érvényesült a kommunista befolyás alatt álló európai újságokban, folyóiratokban is – esetenként oly módon, hogy a közvetítő-szerepet a németországi munkás(fotós)-mozgalom főszereplői, illetőleg sajtóorgánumai (az Arbeiter-Illustrierte Zeitung – A.I.Z., ill. a Der Arbeiter-Fotograf) játszották.

Az idézett irodalmi lexikonban emlegetett, Roth László vezette szociofotó-csoport munkájáról egyelőre nem ismerünk adatokat. Vannak viszont források Roth László egyéni szociofotós munkásságáról.

Az osztrák szociáldemokrata mozgalom illusztrált hetilapja Der Kuckuck címmel 1929 áprilisától 1934 februárjáig jelent meg. Az ausztriai szociális fényképezés legjelentősebb orgánuma teret adott magyar szociofotók számára is. (25) 1933. március 5-én ifjú Kubán András (1909-1991) egész oldalas riportját közölte: EINER VON MILLIONEN. Wie die Arbeitslosen in Temesvar leben (EGY A MILLIÓK KÖZÜL. Hogyan élnek a munkanélküliek Temesváron). (26) A riport szerzője fiatal temesvári újságíró volt, aki szakmai pályafutását a Déli Hírlap című napilapnál kezdte. (27) A bécsi képeslapban a riport mellett nyolc fotográfia látható; „Photos L. Roth”. A képek közül kettő nagyobb méretű és egy bukaresti vasutas-sztrájkról tudósít, hat kisebb fénykép pedig közvetlenül a szöveghez kapcsolódik; temesvári bódélakók életéből emel ki pillanatokat. Az írott és a képes riport szervesen kötődik egymáshoz. A szövegben megszólaltatott Stavlik János munkanélküli szobafestő és felesége, valamint a többi kép szereplője láthatóan tudatosan vállalta a lefényképezést.

Figyelmet igénylő momentum, hogy a Der Kuckuckban az akkori Magyarországról megjelenő írások és képek (szociofotók) többnyire szignálatlanok, (28) szemben az ifj. Kubán-Roth szerzőpár által készített erdélyi riporttal – ezt a tényt az akkori politikai viszonyokat illetően jellemzőnek nevezhetjük.

A Déli Hírlap 1933. május 18-án arról adott hírt, hogy Roth László „…a fiatal temesvári fényképész-generáció tehetséges tagja” hamarosan kiállítást rendez a Lloyd-sori Farber-palotában. A híradás szerint a fotográfus „…kiállításán főleg aktokkal szerepel, amelyekben a fotóművészet csúcspontjára jutott el.” Ha ezt az előzetest a napisajtó túlzó megnyilvánulásaként értékeljük is, a továbbiakban témánk szempontjából fontos információt kapunk. (Roth László) „Szépszámú nyomorképe, természet utáni felvételei, tanulmányai, tájképei eseménnyé avatják majd kiállítását, amelyre annak megnyitása után még visszatérünk.” (29)

Ezt az ígéretet az újság be is váltotta: június elsején A fotografálás címmel hozott ismertetést a tárlatról. „Igazi útjára csak most néhány évvel ezelőtt lépett a fotografálás, midőn megszűnt fotóművészetté lenni és nagy objektív adottságai eredményeként a széles valóság megszólaltatója lett. Roth László fotográfiai kiállítása a Hitelbank földszinti helyiségében ennek az igazi szemléletnek hatalmas erejű megnyilvánulása. Roth László ugyanis nemcsak technikus, hanem széleslátású, szociális ember is, aki ki tudja választani, hogy mi az, ami a lencséje elé kerüljön és amit ad, az nem holt személy vagy tárgy, hanem vizuális összefüggés az optikai kölcsönösség nagy széles bensőségeivel is. Egyéni látás és szimbolikus erő uralja ezeket a felvételeket, amelyeknek legtöbbje társadalmi keresztmetszet, jellegzetesség és expresszív erejű megkapása a komoly lényegnek, az esszenciálisnak. (30) (Pillanatnyilag csak valószínűsíthető, hogy az írás szerzője a bécsi publicista-társ ifj. Kubán András lehetett.)

E kiállításon tehát Roth szociofotói is szerepeltek. A cikk egyes passzusaiból az vehető ki, hogy azok általában az új tárgyiasság jegyében születtek, legalábbis a méltatás szerzője ilyen jellegű képekről tudósított.

A kiállítás sikere adott alkalmat Roth Lászlónak ahhoz, hogy írásban is megnyilatkozzon. 1933 júniusában két cikket írt a Déli Hírlapba, mindkettő a fényképportréval foglalkozott. (31) A témaválasztás újabb közvetett bizonyíték volt a Székely Aladár-tanítványi múltra: Roth budapesti tanonckodása idején a portré akkor legjobb magyar művésze mögött már ott voltak az „Írók, művészek” fotókötet és az Ady-fotók sikerei; (32) az arckép-fényképezésben igazán volt mit tanulni tőle.

Ma már nemigen rekonstruálható, hogy Székely Aladár szakmai-elvi nézetei mennyiben jelenthettek konkrét előképet a két Roth-cikkhez, más hatás viszont tételesen kimutatható. Ha az összehasonlító fotótörténet eszközével élünk, azt láthatjuk, hogy a huszonhatodik évéhez közel álló, tehát a fotográfiai elmélet művelőihez képest fiatal Roth László első ismert írásához a már idézett Brogyányi Kálmán egyik tanulmánya jelentette az előképet. A művészi fényképportré című Roth-cikk a bevezetőben a portréfotó őszinteségének méltatja, majd így folytatódik: „A mai élet világosságra és tisztánlátásra van beállítva, a víziók köde felszállt, a természettudomány és a technika detronizálta a miszticizmust. A tárgyi igazságokra irányult a szem, tehát az optika-kultúra standardizálása csakis ma következhetett be…” (33) [Kiemelések tőlem – A. B.] Brogyányi Kálmán egy évvel korábbi tanulmánya a Korunkban többek között a következőket tartalmazza: „…az optikai kultúra standardizálása csakis ma következhetett be, amikor […] A víziók köde felszállt, a tárgyi valóságokra csapódott a szem.” (34) A kapcsolat nyilvánvaló. Roth a szakmában történő elméleti elmélyüléshez kiváló elődöt talált – legfeljebb a hivatkozás elmaradásán sajnálkozhatunk. Az 1905-ös születésű Brogyányi Kálmán ugyan alig idősebb mint ő, előélete azonban gyorsabb haladásra predesztinálta. 1932-ben szerzett abszolutóriumot a pozsonyi egyetemen. (35) 1928 óta a Sarló mozgalom tagja s az ottani szociofotó- munkacsoport vezetője volt. A Sarló mint szellemi műhely jelentősége a szociális fényképezést illetően ismert, (36) ezúttal csak arra kell felhívni a figyelmet, hogy a szociális fotográfia – és annak elmélete – mennyire nemzetközi jelenség volt.

Roth idézett cikke ezzel a konzekvenciával zárul: „…szociális feladatot teljesít a jó portré, amikor megmutatja az embert úgy, ahogyan van, a maga hétköznapi valóságában…” (37) Ha a hétköznap és a portréfényképezés fogalom-kapcsolat ismerősnek tűnik az olvasó számára, nem téved: a német Helmar Lerski (1871-1956) Köpfe des Alltags (Mindennapos fejek) című kötetét 1931-ben mutatta be Hevesy Iván, a Korunk hasábjain. (38)

Roth László másik, a Déli Hírlapban publikált cikke konkrétan is kapcsolódott temesvári kiállításához. Abból az apropóból, hogy onnan többen hiányolták a női portrékat, a női szépségversenyek elleni nézeteit fejtette ki, a polgári világ hazugságai közé sorolva a „missválasztási” vetélkedőket. (39)

Ha figyelünk e cikkek fogalmazásmódjára, az alkalmazott terminológiára, a szerző erős baloldali politikai elkötelezettségére következtethetünk. (Egyelőre nem ismeretes, hogy már akkor tagja volt-e a kommunista pártnak.)

A Déli Hírlap-beli cikkek megjelenése (tehát 1933. június) és 1933. szeptember 18-a között újabb írásos Roth-megnyilatkozás látott napvilágot, ezúttal egy százoldalas kis könyv formájában. Az új fotografia (nincs elírás: nem fotográfia az írásmód!), Temesvárott, Victoria- kiadójelzéssel hagyta el a nyomdát. (40)

E könyv átfogó elemzése – beleértve az összehasonlító fotótörténeti vizsgálatot is – még nem történt meg. Ez a feladat is a fotótörténet-írás adósságai közé tartozik. A jelen tanulmány nem vállalkozhat a teljes törlesztésre, mivel a Roth-könyv a szociális fényképezésnél szélesebb területet ölel fel.

A könyv felépítése egyértelműen jelzi Roth értékrendjét: a kis kötet „A művészi fényképezés fejlődési útja” történeti áttekintéssel indul, majd mintegy csúcsként a „Filmtechnika – a film művészete – az orosz film” témával zárul s, ezt közvetlenül előzi meg „A szocio-foto” című fejezet.

Brogyányi Kálmán hatása ebben a munkában is jól érzékelhető. 1933 tavaszán a pozsonyi Forum kiadásában megjelent Brogyányi könyve, A fény művészete. A szerző ebben a kötetben a Forum című folyóiratban korábban közreadott tanulmánysorozatát szervezte összefüggő művé, amely tartalmazta a már idézett, Korunk-beli tanulmány szociofotóra vonatkozó gondolatait is. Brogyányi hatása érződik Roth könyvének első, A művészi fényképezés útja című fejezetén is. „Az emberi arc kultúrája tudatossá válik, – olvashatjuk. – Történelmet ír a lencse, amikor az emberi arcba vésődő egyéni életet meggyőző igazsággal tárja elénk: az üde gyermekarctól a barázdás munkásarcon át, az éhség és az alkohol borzalmait viselő, kitágult pórusos arcig. A valóság megmásíthatatlanul jut kifejezésre és kapukat nyit a tudatba. Ezen felismerés teremtette meg az osztályharc frontjára állított fotót – a szociofotót is.” (41) [Kiemelés Roth Lászlótól – A. B.] Brogyányinál 1932 nyarán ez így jelent meg: „…az emberi arc kultúrája tudatossá válik. Az a történelem, mely a származás, véralkat, egyéni élet alakulása folytán minden emberi arc felületébe vésődik, minden ember valójának a legigazabb tükre. A fotólencse, amikor ezeket rögzíti, történelmet ír a mosolygó, fiatal gyermekarctól a proletár asszony ezerráncú arcán át a verchovinai éhséglegendák nyomorult hőséig. A valóság kitudatosul bennük és tovább hat. A tervszerű tudatosítás és a dokumentáció teremtette meg az osztályharc frontjára vont fotót, a szociofotográfiát,…”(42) A szöveg átalakulása Roth kezén igen tanulságos. Azon kívül, hogy Brogyányinál a „verchovinai” fotókról szólva Rosie Ney (Földi Rózsi) 1931-es konkrét képi látomásai kapnak írásos testet, (43) az egyéb szövegmódosulás is nagyon jellegzetes. A baloldali elkötelezettségű, de polgár Brogyányi minden skrupulus nélkül emleget „véralkat”-ot; a mozgalmilag keményebben iskolázott Rothnál ez a fogalom eltűnik…

A Roth-könyv „szocio-foto” fejezete (az eredetiben így, kötőjelesen és „o”-val írva) pontos képet ad a szerző akkori politikai, művészeti felfogásáról, látóköréről, szakírói képességeiről, s végső soron az erdélyi magyar szociális fényképezésben betöltött szerepéről. Az első és legfontosabb sajátosság: az itt megismerhető szemléletmód az osztályharcos szempontnak alárendelten értelmezi a fotográfia szociális funkcióját (lehetőségeit) is. „Az emberiség életérzése és világlátása két mederben folyik – mondja a szerző. – Az egyik oldalon mint regresszió, vagy élesebben reakció: visszafelé, az idő ellen; a másik oldalon mint szociális progresszió, vagy élesebben forradalmi osztályharc: előre a holnap felé. Az új művészeti formák, így a fotografia is, mihelyt tartalmi lesz, vagy az egyik, vagy a másik szolgálatában áll, ami attól függ, hogy mit mond, kinek mondja és ki mondja. Emberségünk és maga az idő a társadalmi előrehaladásba való bekapcsolódást követel. Ez az előrehaladás azonban a dolgozó tömegekbe való minél intenzívebb belekapcsolódással egyenlő, tehát a fotográfus alkotásai is a nagy tömegek életéről, gondjairól, céljairól, harcairól kell beszéljenek olyan szempontok alatt, melyek a felszabadulni vágyó társadalmi réteg harci elveinek és teóriáinak megfelelnek – és ez a szocio-foto.”

„Miután tehát a szocio-foto a szociálista [sic!] elv szolgálatában áll, tendenciozitása kétségtelen.” (44) [Kiemelés a szerzőtől – A. B.] Ez a megközelítés félreérthetetlen. A III. Internacionálé kategorikus szellemisége tükröződik benne: vagy – vagy; csak az egyik oldalon (a „miénken”) vagy a másikon (az „ellenségén”) lehet állni. Hogy mely tendencia szolgálatában kell ezt tenni, nem lehet kétséges. A fényképező ember szerepe ebben a felfogásban: „A szocio-fotografus az objektívvel a kezében mint fegyvert használja, érzi a társadalom igazságtalan ferdeségeit, látja az összefüggéseket és képességeit arra fordítja, hogy ezeknek dokumentálásával elvtársainak harcukban segítsen és felvilágosításukban agitatíve részt vegyen.” (45)

Roth két „szociofotó forma” ismeretéről beszél: a fotóriportról (ahogy ő mondja: riportázsról) és a fotómontázsról. Hogy más fotográfiai műfajok, mint pl. a portré, a szociális mondandó kifejezési lehetőségeként nála nem merülnek fel, annak magyarázata kézenfekvőnek tűnik: az általa számbavett fotóriport és a fotómontázs kínálta politikai szempontból a legdirektebb hatást, ennek igénye a fentebb megismertek alapján teljesen nyilvánvaló. A szociális fotóriportról szóló eszmefuttatás szinte receptszerű: „A riporter a munkást úgyszólván reggelijétől kezdve – ha van neki – kamerájával kíséri el a munkahelyére. Hazamenet megbámultatja vele a részére elérhetetlen árucikkeket tartalmazó kirakatokat és hazaérkeztekor a kenyér után nyújtózó gyermekekkel fejezi be a riportját.” (46) Hogy volt-e ennek a receptnek szövegszerű előzménye a nemzetközi szakirodalomban, nem tudom. Azt viszont igen, hogy a fentiek képi megvalósítása modellszerűen működött: Erich Rinka német szociofotós veterán Fotografie im Klassenkampf” című, 1981-ben megjelent könyvében bemutat egy olyan 1931-es ( ! ) A. I. Z -oldalt, ahol a proletárasszony a számára drága üzlet kirakata előtt áll,majd egy olcsóbb árut kínáló utcai standnál vásárol, (47) egyszóval nemzetközileg bejáratott sémáról van szó.

A Roth által a szocioriportázsról adott nemzetközi panoráma széleskörű tájékozottságról tanúskodik: szó esik itt a már idézett A. I. Z.-ről, a párizsi Vu-ről, a bécsi Kuckuckról (mint fentebb láthattuk, a szerző ennek az orgánumnak a szociofotót éltető törekvéseiről személyes tapasztalatokkal is rendelkezett – bár itt erről nem szólt), s felidézi – hivatkozás nélkül, de nyilván Brogyányi nyomán – Rosie Ney ruszinszkói szociofotós útját. (Úgy tűnik, nem tudja, hogy magyar származású pályatársról ír: „francia fotografusnőt” emleget.)

Még osztályharcosabb az a kép, amit Roth László a fotómontázsról vázol fel. „A fotó-montázs készítője [ … ] nem elégszik meg az egyszerű tények megállapításával, hanem képeit úgy komponálja, hogy azok lehetőleg a megoldást is mutassák.” (48) A szerző ideológiai, politikai szempontból „túlmegy” szakíró-elődjén, Brogyányi Kálmánon, hiszen ő a szociofotókról szólva úgy foglal állást, hogy azok „nem vonják le a végső konklúziót, de az élére állított ellentétek megmutatásával kapukat nyitnak a tudatba ennek megtevésére.” (49) Az előzmények ismerete alapján leszögezhetjük, hogy ez beleillik a teljes képbe.

Roth László a továbbiakban a fotómontázs mibenlétével foglalkozik, leírja megalkotásának általános módját. Jellemző, hogy milyen fotómontázst tart végső hatásában jónak. „A részlet-képek [t. i. amelyekből a montázs egésze összáll – A. B.] abszolút realisztikusak, világosak és tárgyilagosak. A mindennapi élet forgatagában készült fotografiák, amelyek jó elrendezést akkor nyertek, ha sem azt nem érezzük, hogy véletlenül keverődtek így a képek, sem azt, hogy egy kéz rakta így őket mesterkélten – hanem azt a hatást keltik, hogy itt valóságos, lázító eseményekről és helyzetekről van szó, tényekről, melyek életösszefüggéseinkben követelnek változást.” (50) [Kiemelések a szerzőtől – A. B.]

Roth példákat is mond az általa megfelelőnek tartott megoldásokra, majd számbaveszi a szociális fotómontázs hatását, közreadásának következményeit. „Az osztályharcos szocio montázs készítői semmitől sem riadnak vissza, hogy a társadalmi és gazdasági ferdeségeket leleplezzék. Éppen ezért tartalmukban támadóak és minden egyes kép egy-egy vágás a kapitalista társadalom kinövései ellen.” (51)

A „szociofotó-fejezet” végén megemlékezik a Munka fotócsoport 1932-es magyarországi kiállításának betiltásáról. „Legutóbb például Magyarországon Szekszárdon [sic !] rendezett kiállítást Lengyel Lajos, szocio fotografus. A rendőrség a kiállítás anyagát egyszerűen lefoglalta és a helyiséget lezárta,…” (52) A közismerten szolnoki esemény Szekszárdra kerülése lehet egyszerű elírás – a két helységnév kezdőbetűje végül is alliterál – de lehet szerzői figyelmetlenség is.

Megjegyzendő, hogy Roth a szociofotó-montázs legjobb művelőjének John Heartfieldet nevezi, s kifejezésre juttatja, hogy ismeri a berlini A. I. Z-et (legalábbis olvasott róla, s tud rá hivatkozni). (53)

Bár a Brogyányira való „támaszkodást” fentebb elég élesen kimutattam, aligha felejthető tény, hogy az Erdélyben megjelent kis kötet a maga idejében nagy hullámverést keltett. 1933 szeptemberében szignálatlan, pozitív hangvételű ismertetés jelent meg róla a temesvári Déli Hírlapban. (54) Ezt követően a lap többször is hirdette: „Nélkülözhetetlen e könyv minden fényképező részére.” (55) Méltatta Roth munkáját Méliusz József (1909-1996), az ekkor már neves író-publicista a Korunkban, kiemelve, hogy a szerző „…a fotográfiát mint osztályművészetet méri le.” (56) Hírt adott róla a pozsonyi Forum is, amely a könyvről szólva „…jó és komoly színvonalú szöveget…” emlegetett. (57)

Tanulságosak a magyarországi reagálások. A Munká-ban maga Kassák Lajos írt recenziót, ami önmagában véve sem mindennapos jelenség. Kassák úgy ítéli meg a könyvet, hogy az elsősorban a munkásfotósok számára hasznos, „…akik helyzetükből következően nagyrészt kulturálatlanok a fotóművészet eszközeiben, szociológiájában és esztétikájában, ami nélkül pedig szinte teljesen lehetetlen annak a feladatnak a betöltése, amire a munkásfotósok vállalkoztak.” (58) A kötet eszmei balosságát a Munka első embere finom megfogalmazással minősítette és tette a helyére. „Sajnos, a szöveg részletei sok helyütt inkább lendületesek, mint tárgy- és tényszerűek. De kétségtelen, hogy Roth László így is előbbre jutott a pártkritikusok szimpla agitációs formuláinál. […] A fotót nem állítja egyszerűen a politikai mozgalom szolgálatába, hanem mesterségbeli tökéletesítésére törekszik, mert úgy véli, nagyon helyesen, hogy a fotográfus világlátásának a tudatosításával, optikai kultúrájának elmélyítésével tulajdonképpen a művészet frontján ugyanazt a szociális célt szolgáljuk, mint a szocialista politikusok a politika frontján.” (59) Igazi „kassákos” megközelítés; a politika nem kerekedhet a művészet specifikumai fölé. Kassák olvasatában a Roth-könyvben ez a felfogás érvényesül. (A Munka szerkesztője nagyvonalúan „átlép” a Roth-könyv már érintett Szekszárd-Szolnok kiállítási helyszín-tévesztésén.)

Kritikusan, de támogatta a könyvet a Budapesti Fényképészek Ipartestületének hivatalos közlönye, a Magyar Fotografia. Az akkor már tekintélyes mester, Rónai Dénes adott értékelést. Véleménye szerint „Roth László a háború utáni magyar fotografusnemzedék egyik legértékesebb ígérete.” Rónai úgy ítéli meg, hogy a fiatal szerző túl sokat szeretne megmutatni. „Amit maga és magától mond, az zavaros és nem mindig helytálló. Magát az írást és írásmódját nem bírálhatjuk szigorúan, hisz nem íróművész, hanem szakfotografus írása. De ezeken túl örülnünk kell Roth László könyvének, hisz kortársai között az egyetlen, aki meg mert és meg tudott mutatkozni.” (60) A mesterség csúcsán álló Rónaitól ez figyelemre méltó elismerés.

Másképp közelített a könyvhöz a polgári amatőrök orgánuma, a Fotoművészeti Hírek. Az itt megjelent recenzió nincs aláírva, a szerző valószínűleg az amatőrök egyik legnagyobb szaktekintélye, Vydarény Iván. volt. Az ő értékítélete eszmei-politikai alapú. Úgy vélte, tulajdonképpen örülni kellene annak, hogy magyar nyelvű szakkönyv jelenik meg „…nem a Csonka-ország határain belül […] de még a fotográfiát is az osztályharc-elmélet hordozójává tenni és ennyi oldalon semmi praktikusat nem mondani, tényleg »önálló művészet«.” (61)

A fentiek egyértelműen bizonyítják: Roth László könyve szinte minden lehetséges téren rezonanciát keltett: a fotográfusokétól a képzőművészekéig; az amatőrök táborát éppúgy megszólaltatta, mint a hivatásos fényképészekét, politikailag pedig a bal- és jobboldalon egyaránt visszhangra talált. Gyakorlati fotográfiai-politikai hatását ennyi idő távlatából természetesen igen nehéz lenne felmérni, az előbbiek nyomán azonban valószínűsíthető, hogy e téren is mély nyomokat hagyott.

1934-ben ismét a gyakorló fotográfust láthatjuk, ezúttal nagyváradi kiállítása által. „Megnyílt Roth László fotokiállítása a Regina Mária téren a Mobila műasztalosok szövetkezete kiállítóhelyiségében (az Újságíró Klub mellett)” – írta a nagyváradi Napló 1934. március 11-én. (62) A tárlatot méltatta az író-publicista Tabéry Géza (1890-1958) a nagyváradi Szabadságban: „…a proletársorsok s a munka lendülete mind olyan témák Roth László masinája előtt, amiken keresztül nemcsak a művészi fotografust, hanem az állástfoglaló embert is megismerjük.” Tabéry felhasználta az alkalmat arra, hogy egyúttal Roth könyvéről is dicsérőleg szóljon. (63) Elismerését fejezte ki a korábban már idézett Méliusz N. József is, ezúttal a Napló hasábjain. „Riport fotográfiáiban Roth László […] a kristálytiszta, dokumentatív művészetnek a folytatója. Ez a riportanyag viszi az egész kiállítás vezetőszólamát.” (64) Méliusz a kiállítóhelység állandó zsúfoltságáról beszélt, ami aligha volt túlzás. A Brassói Lapokban Erdélyi Ágnes, Radnóti Miklós féltestvére napilapokban szokatlan terjedelmű írásban elemezte a tárlat képeit. Már a cím is jellegzetes: „A fénykép, mint tömeg-művészet. Megállapítások Roth László szociofotóiról.” (65) A cikk felidézi és dicséri többek között a fotómontázsokat: „…gyermekek, rongyos munkanélküliek, nyomortanya, tömeg, agitátort, hallgatnak, tüntetők, fejük fölött táblák: Új műsor !” (66)

Az 1934-es kiállítást követően – legalábbis egyelőre – nincs nyom Roth László további szociofotós munkásságáról sem elméleti, sem gyakorlati síkon.

Egy 1938-as dokumentum szerint fényképészeti műtermet tartott fenn Bukarestben a Calea Victorei 91-93. számú ház 3. emeletén. Az írógéppel kitöltött, román nyelvű nyomtatvány arról tanúskodik, hogy Vasilie Roth bejegyzése a Kereskedelmi- és Iparkamara Céghivatalánál március 10-én történt; a Roth által használt cégnév: General Photograph Service. (67)

1938. szeptember 13-án 485. számú mester-könyvet kapott a Bukaresti Munka Kamarától a szakképesítési bizottság 1938. június 27-én kelt jegyzőkönyve alapján. Iparigazolványának száma: 58251/940.(68)

A családi levelezésből az tűnik ki, hogy a harmincas évek végén, a negyvenes évek

elején szülőhelyén, Tasnádon (is ?) volt fényképészeti műterme, amit a későbbiekben Erzsi nevű húga vitt tovább. (69)

Egyelőre nincs pontos adat arra, hogy a fotográfus mikor jött újra Budapestre, az itteni tartózkodásra utaló legkorábbi dokumentum egy 1941. május 9-én kelt irat. Ez egy „Igazolvány az állítási kötelezettség teljesítéséről”, kitöltője Budapest székesfőváros sorozóbizottsága. A nyomtatvány kézírásos részei szerint Ráth László, akinek atyja György, anyja Szabó Katalin, foglalkozása „foto-techn.”, 1907. február 8-án született Albert-Irsán, megjelent a sorozóbizottság előtt. Ezek után egy aláhúzott nyomdai szöveg következik: „mivel mint minden katonai szolgálatra alkalmatlan nem soroztatott be, állítási kötelezettségének végleg eleget tett.” (70)

A már idézett ipartestületi Segédnyilvántartó kézírásos részében az szerepel, hogy a fotográfus 1942. május 1-től 1943. május 1-ig munkában állt. A munkaadó neve nehezen olvasható; a „Csiszár” vezetéknév biztosnak látszik, a keresztnév bizonytalan. Azt tudjuk, hogy egy Csiszár Viktor és Sárdi Elemér nevével fémjelzett fotográfiai vállalkozás létezett 1943-ban Budapesten a Váci u. 21. sz. alatt, az viszont egyelőre tisztázatlan, hogy Roth/Ráth László valóban itt dolgozott-e, vagy hamis ez a bejegyzés.

1943. március 10-ei az Albertirsán kitöltött születési anyakönyvi kivonat. Azonossági száma 29210700-16. Ennek értelmében az 1907. február 8-án született László utónevű fiú római katolikus vallású; György nevű, 30 éves, római katolikus apja magántisztviselő, anyja Szabó Katalin, 22 éves római katolikus, a szülők Albert-Irsán laknak. A dokumentumon három anyakönyvvezető neve szerepel: Balogh László, Weber Sándor, aláíróként Szánthó János.

A korabeli viszonyokra jellemző, hogy a két gyenge hamisítvány elegendő volt a túléléshez. – A jelzett időszakban Alberti és Irsa önálló települések voltak, s a fenti neveken anyakönyvvezetők sem az egyik, sem a másik községben nem léteztek. (71)

1943 és 1944 fordulóján a fotográfus munkaszolgálatos volt. A szolgálat pontos kezdete, ill. befejeződése egyelőre nem ismeretes. Fennmaradt viszont egy levél, amely „Róth Fülöp úrnak” szól Tasnádra, ebben az apát a M. kir. budapesti I. honvéd hadtestparancsnokság arról értesíti, hogy a fia leszerelésére irányuló kérelmét „…a Honvédelmi Miniszter Úr nem találta teljesíthetőnek”. Dátum: 1944. január 28. (72)

Szülei és húga 1944-ben a holocaust áldozataivá váltak.

1945-ben Ráth László a magyar fővárosban élt. A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya június 28-án egy igazolványt adott ki számára: .„Igazolom, hogy Ráth László (Bp. XI. Lágymányosi u. 13. sz. lakos) 1945. február 25-től, 1945. júl. 1-ig, a Magyar Államrendőrség kötelékében teljesített szolgálatot. Munkáját a fasizmus ellen folytatott könyörtelen harc jellemezte. A rendőrség kötelékéből saját kérelmére vált ki.” (bélyegző, aláírás). (73) Egy 1945. március 18-án kelt gépírásos dokumentumból megtudható, hogy Ráth László (az adott időpontban) detektív volt a politikai rendőrségnél. (74)

Ezek után Ráth László visszatért a szakmájához. Egy levelében azt írja, hogy „1946-ban a »Szabad Nép« képes mellékletének szerkesztésével bíztak meg a lap akkori vezetői: Révai József és Horváth Márton”. (75) A megbízást egy 1947. március 24-én kiadott igazolvány tanúsítja Horváth Márton aláírásával. (76) Az akkori társadalmi-politikai viszonyok közepette ez jelentékeny funkció volt.

A képes melléklet megszűnését követően Ráth balszerencsés lépést tett. Saját visszaemlékezése szerint 1947 közepe táján a Városház utca 16. szám alatti társbérleti lakásban kölcsön pénzből és bérbevett gépekkel műtermet nyitott Magyar Képszolgálat név alatt. Ennek következményeként 1949 májusában mint kapitalistát kizárták a kommunista pártból, majd a következő évben műtermét államosították. Hosszú, személyeskedésektől sem mentes csetepaték részese lett, rövid időre visszakapta tulajdonát, majd végleg vereséget szenvedett. Ezzel összefüggésben ő is felidézett szereplője a fényképészeket érintő államosításokról szóló interjúcsokornak, amely 1983-ban jelent meg a Fotóművészetben. (77) Az államosítás következtében elvesztette húsz éven át felhalmozott, s a háborút is átvészelt – ahogy ő mondja – „szellemi és művészeti termékeit.” (78)

E végzettől az sem mentette meg, hogy 1945 után hurrá-optimista képek sorát készítette, (79) s 1948-ban az ő szerkesztésében jelent meg A demokratikus Magyarország újjáépítése című politikai kirakat-album. (80)

Az államosítás csapását valójában sohasem heverte ki. Volt még néhány fellángolása: 1950-ben közreadott egy cikket az Új Magyar Fotó-ban, A fénykép új értelme címmel. Új lap, új értelem – Ráth László viszont harmincas évekbeli önmagát ismételgeti ebben az írásban. (81)

A Radnóti emlékkiállítás (Petőfi Irodalmi Múzeum) egyik képét a költő özvegye elismerően méltatta 1963 januárjában egy, a fotográfushoz intézett, Radnóti Fifi aláírású levélben. (82)

1965-ben a Fényképművészeti Tájékoztató hasábjain jelent meg A szociofoto-montázs című cikke, amelynek nagy részét – bevallottan – az 1933-as könyvéből vett idézet teszi ki. (83)

A hatvanas évek elején a Kádár Jánosnál folytatott instanciázása folytán valamelyes kárpótlásban részesült az államosításkor elvesztett javaiért, de ez sem adott igazi vigaszt a számára. (84)

1979. szeptember 16-án halt meg, miután a politikai rendszer, amelyért ifjúkorában egyértelmű hittel, elkötelezettséggel harcolt, két döntő csapásban részesítette. Mint fentebb láttuk, az első ütést a szocializmus kemény változatától kapta, amikor az államosítással nemcsak a „maszek-lét” lehetőségét vették el tőle, hanem megfosztották a szakmában két évtized alatt produkált régi értékeitől is. A másikat a puha szocializmus méri rá, amikor fia boldogulási, szakmai érvényesülési szándékáért büntette.

A magaválasztotta út nem pusztán egyéni, hanem jellegzetesen közép-kelet-európai is volt; minden sikerével és bűnhődésével egyetemben.

A felidézett élet-tények ugyanakkor nem kizárólag ideológiai-politikai tanulsággal szolgálnak. A végső mérleg készítésekor aligha tagadható: a fotográfusnak a harmincas évek első felében végzett szakmai munkássága a magyar szociális fényképezés történetének kitörölhetetlen és sajátos értékeket is hordozó része.

Albertini Béla

JEGYZETEK

(1) Ráth László gépírásos levele Kádár Jánoshoz Budapest, 1973. (Gépirat, a fénymásolat a szerző gyűjteményében van.) 1. p.

(2) Tény-kép. A magyar fotográfia története 1840–1981. Műcsarnok, Budapest, 1981 december 19–1982. január 31. (Katalógus.) Budapest: Műcsarnok, 1981. (66.) p.

(3) Román nyelvű „mesterkönyv” Bukarest, 1938. szeptember 13-iu keltezéssel. 1. p.; Születési anyakönyvi kivonat másolata – Budapest, 1954. július 12-i dátummal.

(4) A 3. sz. jegyzetben idézett születési anyakönyvi kivonat – 1. p.

(5) A Tasnádi Polgári Olvasókör... = Tasnád, 1912. 5. sz. 3. p.; 1914. 9. sz.

4. p.

(6) A zilahi ref. Wesselényi-Kollégium Értesítője 1917–1918. Szerk. Kerekes Ernő igazgató tanár. Zilah: Seres Samu Könyvnyomdája, 1918 47. p.

(7) A zilahi ref. Wesselényi-Kollégium évkönyvei = A zilahi református Wesselényi-Kollégium évkönyve az 1940–41. tanévről. Közzéteszi: Szász Árpád, koll. igazgató. Zilah: Zilahi ref. Wesselényi-Kollégium Elöljárósága, 1941. 14. p.

(8) Romániai magyar irodalmi lexikon. Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés. 1. (köt.) A–F. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1981. 612–613. p.

(9) Helyreigazítás = Déli Hírlap, 1933. 115. sz. =máj. 22.) 5. p.; Nyilatkozat = U. o., 1933. 116. sz. (máj. 24.) 6. p. –. Újraközlése: Szemelvények a szociofotó forrásaiból 2. köt. Vál., szerk., jegyz. ell. Albertini Béla. Budapest: Országos Közművelődési Központ-Magyar Fotóművészek Szövetsége, 1989. 78–79. p.

(10) Nyilatkozat = Déli Hírlap, 1933. 116. sz. (máj. 24.) 6. p., ill. Szemelvények.... 2. köt. mint fent.

(11) Budapesti Fényképészeti Ipartestület Segédnyilvántartó. Budapest Főváros Levéltára, IX-233 b/3. köt. 457. sz. lap.

(12) Buletin de înscriere – Orasul Timisoara, 1928. május 4.

(13) Ráth László levele Kádár Jánoshoz 1962 októberében. – Gépirat, 1. p.

(14) Romániai magyar irodalmi lexikon – i. m.: 1. köt. 629–631. p.

(15) Gaál Gábor levelek 1921–1945. Sajtó alá rend., jegyz. ell., utószó: Sugár Erzsébet. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1975. 767. p.

(16) Tendencművészet és fotográfia/Kállai Ernő = Korunk, 1927. 766–771. p., – újraközölve: Szemelvények... 2. köt. 59–74. p.: A fotográfia társadalmi jelentősége/Brogyányi Kálmán – Korunk, 1932. 7–8. sz. 561–563. p., újraközölve: Szemelvények... 2. köt. 143–151. p.

(17) E szemlélet egyik legközvetlenebb bizonyítéka Moholy-Nagy László „Festészet és fényképészet” c. tanulmánya – in: Korunk, 1932. 2. sz. 104–105. p.

(18) A photomontage. (Írta:) Sz. A. – a szignó mögött a Korunkat akkor már szerkesztőként jegyző Gaál Gábor állt. – G. G. Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről/Tóth Sándor. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó, 1971. 274. p. Korunk, 1931. 12. sz. 897–898. p. Újraközölve: Szemelvények... – i. m.: 1. köt. 41. tétel.

(19) A photomontage... – i. m.: 898. p.

(20) V. ö.: Korunk. Szerkesztette Gaál Gábor 1929–1940. Vál. és összeáll.: Tordai Zádor, Tóth Sándor. Budapest: Magvető Kiadó (1976.), 237 p. – Ez a kicsengése a fentebb már idézett, Tóth Sándor által írt Gaál Gábor-monográfiának is.

(21) Fotomontage/Höllering, Franz = Der Arbeiter-Fotograf, 1928. 8. sz. 4. p.

(22) Fotomontage, Fotogramm/Durus (Kemény Alfréd) = Der Arbeiter-Fotograf (Berlin), 1931. 7. 166–168. p. – másodközlése: Szemelvények... 4. köt. 192–197. p.

(23) Vszegermanszkaja konferencija rabocsih-fotografov =A munkásfényképészek össznémet konferenciája) = Szovjetszkoje Foto (Moszkva), 1927. 7. sz. 196. p. – Újraközölve: Szemelvények a szociofotó forrásaiból 4. köt. 175–178. p.

(24) A fenti állítást bizonyító – eddig elért – dokumentumok a már idézett Szemelvényeknek a jelen időpontig megjelent négy kötetében olvashatók.

(25) A Munka-kör és a Der Kuckuck kapcsolatát a magyar fotótörténet-írásban Csaplár Ferenc Kassák-kutató mutatta ki először. – Magyar szociofotók a Der Kuckuckban 1930–1933 = Fotóművészet, 1983. 2. sz. 11–13. p. – Itt kell megjegyezni, hogy a Csaplár által ott másolatban felidézett, Wo Horthy herricht: Keine Milde für Arbeitslose c. Kuckuck-beli írás fotóinak készítője – akit a bécsi lap „Anonymer Budapester Arbeiterphotograph”-ként aposztrofál, Szélpál Árpád volt. – Vö.: Levélinterjú Szélpál Árpáddal/Albertini Béla = Fotóművészet, 1983. 2. sz.

4. p.

(26) Einer von Millionen. Wie die Arbeitslosen in Temesvar leben/Andreas Kubán, jun. = Der Kuckuck (Wien), 1933. 10. sz. (márc. 5.) 7. p. Új-

raközlése: Szemelvények... 4. köt. 81–84. p.

(27) Romániai magyar irodalmi lexikon 3. köt.

(28) Pl.: Herr Horthy läßt wahlen/Horthy úr választani enged) = Der Kuckuck, 1931. 27. sz. 4. p.; s nincs névaláírás az Erinnerung ane Budapester Strassen: Das Elend geht spazieren (Budapesti utcai emlék: a nyomor sétálni megy) című fotóhoz sem – Der Kuckuck, 1933. 26. sz. 2. p.

(29) Roth László fényképész kiállítása = Déli Hírlap, 1933. 111. sz. (máj. 18.) 4. p. – másodközlése: Szemelvények.... i. m.: 2. köt. 8. p.

(30) A fotografálás – Déli Hírlap, 1933. 122. sz. (jún. 1.) 3. p. – másodközlése: Szemelvények... 4. köt. 85–86. p.

(31) A művész fényképportré/Roth László = Déli Hírlap, 1933. 126. sz. (jún. 5.) 4. p., ill.: A művészi portré társadalmi jelentősége/Roth László, 1933. 135. sz. (jún. 19.) – másodközlésük: Szemelvények... 2. köt. 81–83. ill.: 84–86. p.

(32) Fotó Székely Aladár. Az előszót írta: Dávid Katalin. Budapest: Corvina Kiadó, 1968. 15. p.

(33) A művészi fényképportré – lásd a 35. sz. jegyzet első tételét.

(34) A fotográfia társadalmi jelentősége/Brogyányi Kálmán – i. m.: 562. p. – másodközlése: Szemelvények... 2. köt. 144. p.

(35) Curriculum vitae/Brogyányi Kálmán. (Gépirat, év nélkül.) – Magyarországon első ízben közreadva: Szemelvények... 2. köt. 152–155. p.

(36) A Sarló szociofotó vonulata/Albertini Béla. Pozsony/Bratislava: Madách Könyv- és Lapkiadó, 1993. 144. p.

(37) A művészi fényképportré/Roth László i. m.: 4. p.

(38) Mindennapos fejek/Hevesy Iván = Korunk, 1931. 3. sz. 214–216. p. – Másodközlése: Szemelvények... 1. köt. 15. tétel.

(39) A művészi portré társadalmi jelentősége/Roth László i. m. 4. p.

(40) Az új fotografia/Roth László. Temesvár: Victoria, 1933. 100. p.

(41) Az új fotografia/Roth László – i. m.: 15. p.

(42) A fotográfia társadalmi jelentő-

sége/Brogyányi Kálmán – i. m.:

563. p.

(43) A fény művészete/Brogyányi Kálmán. Bratislava (Pozsony): Forum, 1933. 58. p.

(44) Az új fotografia/Roth László... – i. m.: 91. p.

(45) U. o.: 92. p.

(46) U. o.: 92. p.

(47) Fotografie im Klassenkampf. Ein Arbeiterfotograf erinnert sich/Rinka, Erich. Leipzig: VEB Fotokinoverlag, 1981. 175. p.

(48) U. o.: 92. p.

(49) A fotográfia társadalmi jelentősége/Brogyányi Kálmán – i. m.: 563. p.

(50) Az új fotografia/Roth László – i. m.: 93. p.

(51) U. o.

(52) U. o.

(53) Az új fotográfia/Roth László – i. m.: 94. p.

(54) Az új fotográfia. Roth László könyve = Déli Hírlap [Timisoara (Temesvár)], 1983. szeptember 18. 2. p. – új-

raközölve: Szemelvények... 2. köt.: 87–88. p.

(55) Fényképezők figyelmébe! = Déli Hírlap, 1933. szept. 27. 6. p.; szept. 28. 2. p.; okt. 4. 5. p.; okt. 7. 8. p. Újraközlése: Szemelvények... 2. köt. 89–90. p.

(56) Az új fotográfia című könyvében... M(éliusz) N. J(ózsef) = Korunk (Cluj-Kolozsvár), 1934. 3. sz. 237. p. – újraközölve: Szemelvények... 2. köt – i. m.: 91–92 p.

(57) Új magyar fotográfia-könyv = Forum [Bratislava (Pozsony)], 1933. 366. p. – újraközölve: Szemelvények... 37. tétel... 1. köt. – i. m.:

(58) Roth László: Az új fotográfia/Kassák Lajos = Munka, 1933. 31. sz. 911. p. – újraközölve: Szemelvények... 1. köt. – i. m.: 35. tétel.

(59) U. o.

(60) Egy beküldött könyvről/Rónai Dénes = magyar Fotográfia, 1934. 4. sz. 16. p. – újraközölve: Szemelvények... 1. köt. – i. m.: 36. tétel.

(61) Az új fotográfia/(Vydarény Iván ?) = Fotoművészeti Hírek, 1934. 4. sz. 81. p. – újraközölve: Szemelvények... 1. köt. 38. tétel.

(62) Megnyílt Roth László fotokiállítása... = Napló [Oradea (Nagyvárad)], 1934. március 11. 13. p. – újraközölve: Szemelvények... 2. köt. – i. m.: 93. p.

(63) Világnézeti fotografiák/(Tabéry Géza) = Szabadság [Oradea (Nagyvárad)], 1934. március 13. 7. p. – újraközölve: Szemelvények... 2. köt. – i. m.: 94. p.

(64) Roth László fotókiállítás/Méliusz N. József = Napló [Oradea (Nagyvárad)], 1934. március 13. 7. p. – újraközölve: Szemelvények... 2. köt. – i. m.: 96–98. p.

(65) A fénykép mint tömeg-művészet. Megállapítások Roth László szociofotóiról/Erdélyi Ágnes = Brassói Lapok, 1934. márc. 18. 11. p. – újraközölve: Szemelvények... 2. köt. – i. m.: 99–104. p.

(66) U. o.

(67) A dokumentum teljes terjedelmében magyar nyelven közreadva a

Szemelvények... 2. kötetében – 106–108. p.

(68) A „mesterkönyv” fénymásolata a szerző birtokában van.

(69) Roth Erzsébet levele Tasnádról Roth Lászlóhoz 1944. február 4-én. A levél fénymásolata a szerző birtokában van.

(70) Igazolvány az állítási kötelezettség teljesítéséről. (Nyomtatvány, kézírással kitöltve, lebélyegezve és hivatalosan aláírva.) – Fénymásolata a szerző tulajdonában.

(71) A Roth-életmű kutatásának egy korábbi szakaszában, 1984-ben ez ügyben levelezést folytattam Albertirsa anyakönyvvezetőjével. A vonatkozó információk Kárpáti Istvánné akkori anyakönyvvezető hozzám intézett hivatalos leveléből származnak. Az eredeti levél a gyűjteményemben van.

(72) A M. kir. budapesti honvéd hadtestparancsnokság levele Róth Fülöp úrnak – a levél fénymásolata a szerző gyűjteményében.

(73) A dokumentum fénymásolata a szerző birtokában.

(74) Lakásigazolvány – az igazolványon Ráth László aláírása mellett a házbizalmi és a házfelügyelő aláírása szerepel. Ismeretes, hogy ezek valódi bizalmi funkciók voltak abban az időben... – a dokumentum fénymásolati példánya a szerző gyűjteményében.

(75) Levél Kádár Jánoshoz 1962 októberében – idézett forrás 2. p.

(76) Lásd mint fent!

(77) „Aztán jött egy rendelet”/Kincses Károly = Fotóművészet, 1983. 3. sz. 50–51. p.

(78) Levél Kádár Jánoshoz 1962 októberében – fénymásolata a szerző tulajdonában.

(79) Képi dokumentumok a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében – Sándor Tibor. In: Érték a fotóban. Országos fotótörténeti konferencia Tata, 1993. Tata: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Múzeumainak Igazgatósága, 1994. 54–55. p.

(80) A demokratikus Magyarország újjáépítése. Szerk. Ráth László. Szerkesztőbiz. Sipos István-Pásztor Béla stb. (1948), Kisiparosok Orsz. Szabadszakszerv., 264. p.

(81) A fénykép új értelme/Ráth László = Új Magyar Fotó, 1950. 4–5. sz. 23–24. p.

(82) A kézzel írott levél fénymásolata a szerző tulajdonában.

(83) A szociofoto-montázs/Ráth László = Fényképművészeti Tájékoztató, 1965, 2–3. sz. 65–73. p.

(84) Ez a már idézett Kádár Jánoshoz írt 1962-es beadvány következménye. A történteket Ráth egy 1964. március 15-i, a Kádár-titkársághoz írt levelében köszöni meg. – Ez utóbbi levél fénymásolatban a szerző gyűjteményében.

* * *

Ez az írás kéziratban már készen állt, amikor A magyar szociofotó története a kezdetektől a második világháború végéig című, a közelmúltban megjelent könyv (Magyar Fotográfiai Múzeum, 1997.) előkészítése folyt. A kötetbe – terjedelmi okok folytán – a Roth Lászlóra vonatkozó részek – közöttük Brogyányi–Roth publikációk közötti összefüggés – csak rövidebb formában kerülhettek be.

A jelenlegi feldolgozás a Roth (Ráth) Lászlóval kapcsolatos, általam eddig összegyűjtött ismeretanyagot teljes terjedelemben mutatja be. – A. B. – A szerző ez úton mond köszönetet Roth (Ráth) László leányának és második feleségének az anyaggyűjtéshez nyújtott segítségért.