A FOTOGRÁFIA MEGJELENÉSE A MAGYAR SAJTÓBAN

A 20. század fotótörténetének külön fejezete a fotóriportázs, a sajtófotó. Az egész világot beutazó legendás fotóriporterek, több százezres példányban megjelenő, szenzációs képeket közlő napi- és hetilapok, nemzetközi sajtóügynökségek jutnak eszébe még a témában járatlannak is. Alig ismert, vagy csak fotótechnika-történeti szempontból vizsgált a kezdeteknek, a 19. század második felének sajtójában megjelent fényképek története; az a folyamat, melynek eredményeként a fénykép önálló információt hordozó, a grafikánál technikailag gyorsabban reprodukálható, objektívebbnek, s így hitelesebbnek tűnő hírforrás lett. A dolgozat arra vállalkozik, hogy egy képes folyóirat, a Vasárnapi Ujság tükrében adalékokat szolgáltasson annak az útnak a vizsgálatához, amely a századfordulón a magyar sajtófotó kialakulásához vezetett.

Az elemzés középpontjában az 1880-as és 1890-es évek illusztrációi állnak, az összevethetőség érdekében kitekintéssel az 1860–as és 70-es évekre, valamint a századfordulóra.

A Vasárnapi Ujság – szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilapként – hatvannyolc esztendőn át (1853–1921) volt meghatározó módon jelen a magyar szellemi életben; ez a képes hetilapok területén egyedülálló teljesítmény a magyar sajtótörténetben. 1854-ben Pákh Albert, Jókai Mór és Gyulai Pál szerkesztésében indult, kiadótulajdonosa Landerer és Heckenast volt. Az alapítók szándéka egy illusztrált, enciklopédikus jellegű, de alapjában véve irodalmi profilú hetilap létrehozása volt, a mind szélesebb olvasótábort jelentő művelt középrétegek – a liberális polgárosodás útján haladó köznemesség, városi polgárság – számára. A követendő irányvonalat az olyan, Európában sikeres képes újságok adták, mint az Illustrated London News vagy az Illustrierte Zeitung.

A négy negyedrétű íven megjelenő, fél évre 1 pengő forintba kerülő lap első számai elsöprő sikert arattak. A lap a diadalmas bemutatkozást jól kiválasztott szerzői és munkatársi gárdájának (a kor jeles tudósai: Szilágyi Sándor, Pauler Gyula, Rómer Flóris, Vámbéry Ármin; legnépszerűbb írói, költői: Arany János, Tompa Mihály, Vajda János, Jókai Mór, Gyulai Pál) és nem utolsó sorban szép kivitelű illusztrációinak köszönhette. A tartós sikert és töretlen népszerűséget jól tükrözi olvasóinak száma, amely az 1860-as évek elején már 4-5000 körül mozgott.

1867-ben Pákh Albert utóda Nagy Miklós lett, aki harmincnyolc évig állt a Vasárnapi Ujság szerkesztőségének élén. Az 1870-80-as évek változást hoztak a lap szellemiségében és megjelenési formájában egyaránt. (Kiadója és tulajdonosa 1873-tól a Franklin Társulat volt.) A kezdetben enciklopédikus, majd a hetvenes években családi jellegűvé vált lap a nyolcvanas évekre vegyes hírtartalmú, szórakoztató, ugyanakkor fontos kulturális értékeket és hasznos tudnivalókat közvetítő, képes irodalmi lappá formálódott.

A századforduló ismét jelentős változásokat hozott a Vasárnapi Ujság életében: az új századhoz illő, új szellemiségre és modern megjelenésre törekvő lapként kívánt megjelenni. Kiszélesített horizontjának megfelelően ismét figyelmet fordított a világpolitika nagy változásaira, de megélénkült a társadalmi-szociális kérdések iránti érdeklődése, érzékenysége is. A múlt századra jellemző „arisztokratikus” szemlélet átalakulóban volt, s az újság fogalomtárában és szempontjai között megjelent a hétköznapi ember. A 20. század a technika százada: találmányok és műszaki szenzációk tömege (pl. az autó, a repülő) töltötte meg a tudományos és ismeretterjesztő rovatokat. A lap külső megjelenése is e vezérgondolatnak megfelelően alakult. A fényképek szerepének megnövekedése, a képriportok megjelenése aktuálisabbá, érdekesebbé, színesebbé tették a Vasárnapi Ujságot, amely a 1910-es évek elejére a világszínvonalat megütő képes hetilappá vált.

A fametszetek kora (a kezdetektől 1883-ig)

A fénykép fotomechanikai úton történő sokszorosításának elterjedéséig az illusztrált lapok indirekt módon közölték a fotográfiákat: a képek alapján fametszeteket készítettek, s azt nyomtatták. Ez megkönnyítette a rajzoló munkáját, ugyanakkor az olvasó is hitelesebbnek, objektívebbnek érezte a híradást. A fénykép előképként való használata egyúttal külön műfajjá emelte a szépirodalmi illusztrációt, ahol a rajzolói fantázia továbbra is elsődleges maradt.

A Vasárnapi Ujság már a kezdetektől megérezte a fotóban rejlő lehetőségeket. Amellett, hogy az 1860-as évek elejétől folyamatosan közölt fametszet útján sokszorosított fényképeket, cikkeiben is rendszeresen figyelemmel kísérte a fotográfia fejlődését, műszaki újdonságait, a fényképészeti élet híreit. Hirdetési rovatában pedig több fényképész-műterem hirdette magát.

A fotográfiával foglalkozó írásainak egy része a technikai újításokat mutatta be. Beszámoltak például a víz alatti fényképezés kísérleteiről, (1) a csillagászatban való felhasználásáról, (2) cikket közöltek a zselatinos szárazlemez megjelenéséről. (3) Az apró híradásokban (az Egyveleg vagy a Mi Ujság rovatban) is gyakran szerepelt a fényképezés. Ezek a ma már néha nevetségesnek tűnő, pár soros cikkecskék remek dokumentumai a hőskorszak különféle próbálkozásainak a fotó hasznosítására, s hűen tükrözik, hogy az 1860-70-es évek emberét mennyire „izgatta” az eltűnő pillanatot megőrizni képes masina és a fényképezés. „A photográfia mint gyilkos-fölfedező”, (4) „Egy nyakleves lephotographirozva, bűnjel?”, (5) „Bankóhamisítás fényképészeti úton”, (6) „Hamisítások fölfedezésére használják a fényképet” (7) és egyéb, ezekhez hasonló szenzációt ígérő, külföldről hozott hírecskék tarkították a lap hasábjait. A magyarországi fényképezés híreit nem a technikai vagy az ismeretterjesztő, hanem a kulturális híradások között találjuk. Többek között Rosti Pál dél-amerikai utazásával, s ennek kapcsán az elkészült fényképalbummal többször is foglalkozott a lap. (8) A Földtani Társulat gyűlésén bemutatott, majd a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott albumról leírást is közölt: „… Rosti Pál ur … ki nem régiben tórt vissza több évig tartott külföldi utjából, egy a maga nemében ritka tökélyü photographiai müvet hozott magával, mellynek czime: »Fényképi gyüjtemény, mellyet Havannában, Orinocco vidékén és Mexicóban tett utazása alatt készitett Rosti Pál 1857 és 1858-ban.« Az imperial nagyságu, igen sikerült 45 fényképből álló gyüjtemény a párisi könyvkötő művészet utján diszes albummá alakult s mint ollyan, méltó helyet foglaland el muzeumunk nevezetességei között. épületek, tájképek, romok, városok és egyes helyek átnézetei, kertek, növényzet, régiségek stb. kellemes változatosságat nyujtanak a szemnek, s a képek természethűsége tanulságosabb fogalmat nyujt az egyes tárgyakról, bármily hosszas leirásnál. Megemlitjük még, hogy e gyüjteményben Havanna 4, Venezuela 10, Mexico pedig 31 különnemü képpel van bemutatva. Az album a mult héten a nemzeti Casino olvasótermében volt szemlére kitéve, hol érdemlett figyelemben és méltánylatban részesült”. (9)

De hírt adott a lap más jelentős fényképész munkák tervbe vételéről vagy elkészültéről, így a Schrecker-féle fényképekből összeállított országgyűlési albumról (10) – erre vonatkozóan a lapban később előfizetési felhívás is megjelent –, (11) valamint a különleges, reprezentatív alkalmakra készített egyedi díszalbumokról is. (12)

A fényképészek hirdetései az 1860-as években tömegesen szerepeltek, az 1870-es évektől megritkultak, csak egy-egy aktualitás kapcsán jelentkeztek. Hirdetett pl. a lapban Simonyi Antal, (13) a bécsi Angerer és Aigner műterem, (14) Mayer György, (15) Borsos és Társa. (16)

A Vasárnapi Ujság minden év elején kiadta a múlt évi számainak tartalomjegyzékét, témák és műfajok szerinti csoportosításban. 1857-ben már külön közölte a képek és rajzok jegyzékét is.

Az illusztrációk legnagyobb részét ebben a korszakban a portrék adták. Külföldi példák nyomán bevezették, hogy az első oldalon arcképet, mellette szöveges élet- és jellemrajzot közölt. E szerkesztési elv mellett a lap csekély kivételtől eltekintve a századfordulóig kitartott, és évtizedekig politikusok, tudósok, művészek, főpapok, arisztokraták képmásával a címlapján jelent meg.

1861-től új rovat jelentkezett, a Képek a hazai népéletből című, mindig gazdagon illusztrált életképsorozat. Fontos kategóriát képeztek a honismereti szempontokból hangsúlyozott táj- és útiképek, épületrajzok. A Vasárnapi Ujság különösen szorgalmazta az ország legkülönbözőbb tájainak, helységeinek bemutatását. A külföldről szóló híradásokat is szívesen egészítették ki az adott országot vagy várost bemutató képekkel. Külön csoportot alkottak a tudományos cikkekkel kapcsolatos képek és rajzok, majd az 1870-es évek közepétől az időszerű illusztrációk.

A fényképek jelenlétére utaló első nyomok a hatvanas évek elején tűntek fel. A képaláírások ekkor a kép meghatározásán kívül már azt is közölték, hogy a fametszet mi alapján készült. Mind gyakrabban fordultak elő az XY rajza, egykorú olajfestmény, érem stb. „után rajzolta” kiegészítések. Ettől az időponttól állíthatjuk, hogy a Vasárnapi Ujságban a fénykép mint előzmény megjelent. A forráslehetőségek ugyanis nem engedik meg az esetleges korábbi keltezést: csak arról a metszetről állítható, hogy az előképe fotó volt, amelyik alá ezt odaírták. A vizsgált anyagban többször bukkantak fel olyan metszetek, melyekről okkal sejthető, hogy fotó alapján készültek, ezt viszont a képaláírásban nem közölték. Vagyis hiába a gyanú, ha hiányoznak a megfelelő források. Sajnos nem jelentene perdöntő bizonyítékot az sem, ha a mintául szolgáló, eredeti pozitív képre bukkannánk. A fametszés technikája, a sokszorosítás során bekövetkező minőségromlás, valamint annak lehetősége, hogy a metsző fantáziája, esetleg gyengébb képességei jelentős változtatásokat eredményeztek az eredeti fotóhoz viszonyítva, kizárják a teljes bizonyosságot.

A metszetek előképeként megjelenő fotók jelölése a képaláírások megfogalmazása szerint (egy-egy példával illusztrálva a típusokat):

1.Nem közöl a fotóról információt.

„Vámbéry Ármin, mint kolduló dervis Bokharában – Fénykép után” (17)

2.Közli a fényképész nevét.

„A Hídkapu Kolozsvárott – Veress F. fényképe nyomán” (18)

3.Közli a rajzoló nevét.

„A kelebiai kastély – Fénykép után Keleti Gusztáv” (19)

4.Közli a fényképész és a rajzoló nevét is.

„A juhász – Gondy és Egey után Jankó” (20)

5.Közli a kép eredetét, származási helyét.

"Perzsa és perzsanő – Perzsiában készült eredeti fénykép után” (21)

A magyar arcképek közlésekor az újság legtöbbször közölte a fényképész nevét – ez minden bizonnyal a napi munkakapcsolatokat is tükrözi, hiszen a szerkesztők leggyakrabban közvetlenül a fotográfustól vagy műteremtől jutottak a képekhez. Nem közölhettek viszont nevet a többnyire más illusztrált lapokból átvett, külföldi portrék esetében, ilyenkor gyakran a kép származási helyét jelölték meg. A rajzoló nevét leginkább a táj- és útiképek aláírásaiban tüntették fel, érthető okokból a tájkép átrajzolása engedte meg a legtöbb művészi szabadságot. A származási hely megjelölése egyaránt hangsúlyozta a kuriozitást és a hitelességet is. (A rajzokat többnyire szignálták, s általában a metszőt is megnevezték.)

A fényképek mintaként való megjelenése mennyiségileg nehezen vizsgálható, de a növekvő tendencia mindenképpen tapasztalható. Az 1864-65-ös évben még csak hat-nyolc képnél jelölték a fotó előzményt. Később ugyan ez a mennyiség látványosan megnövekedett, de még a hetvenes évek végén is jelent meg olyan szám, ahol indirekt fotó nem szerepelt (vagy nem jelölték!). Ugyanakkor 1874-ben már dupla oldalas, fotó alapján készült, kilenc rajzból álló összeállítás is napvilágot látott. (22) A rajz és fénykép alapján készült metszetek aránya a nyolcvanas évek közepére került egyensúlyba. (Természetesen arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vizsgált időszakban a lap terjedelme és az illusztrációk száma folyamatosan növekedett.)

A fényképek alkotói között ott találjuk a szakma legjelesebb hazai képviselőit: nincs a magyar fotótörténetnek olyan említésre méltó alakja, aki ne szerepelne szerzőként a Vasárnapi Ujságban. Azonban a profik mellett – akár az írók, költők, rajzolók esetében – az amatőrök is jelen voltak. A portré műfaja talán az egyetlen, ahol nem találunk műkedvelőket: az arcképeket mindig a legnevesebb portrékészítők jegyezték. A hatvanas években a Borsos és társa által készített, míg a hetvenes évek második felétől az Ellinger-portrék voltak a leggyakoribbak. A királyi családot kizárólag Koller Károly fényképezte. A leggyakrabban szereplő alkotók: Borsos és Doctor, Veress Ferenc, Gondy és Egey, Koller Károly, Klösz György, Ellinger Ede, Beszédes Sándor, Kozmata Ferenc és a földrajztudós amatőr fényképész, Déchy Mór.

1880 fotótörténeti szempontból döntő jelentőségű dátum a Vasárnapi Ujság életében. A lap – fennállása óta először – fénykép mellékletet küldött ajándékba előfizetőinek, első ízben téve kísérletet arra, hogy a fényképet direkt módon megjelenítse. Az olvasókhoz való eljuttatás itt még ugyan a hagyományos gyakorlatot követte (kis példányszámban, könyvekbe beragasztott vagy mellékletként betett fényképek mintájára), de ezt tekinthetjük az első lépésnek a fotóval való közvetlen illusztrálás felé vezető úton. „Stefánia belga kir. herczegnőnek, Rudolf trónörökös arájának fényképét veszik olvasóink lapunk mai számával mint rendkivüli mellékletet. A kabinet-alaku fényképet boritékba helyezve lapunk minden előfizetőjének megküldjük a jelen számmal, mely éppen ezért küldetik szét ezuttal keresztkötés alatt. Tudtunkra első eset, hogy képes ujság fénykép- (nem fényképnyomat) melléklettel kedveskedik olvasóinak, mely legtöbb biztositékot nyujt a kép hűsége iránt. A másolatokat – a mi, mint a fényképészet technikájában rendkivüli eset, szintén emlitésre méltó – kétszáz matrice előállitásával Géruzet-féle eredeti fénykép után, a lapunkhoz szükséges sok ezerre menő példányszámban, Ellinger ismert jeles fényképészünk öt nap alatt készité el.” (23)

A fotomechanikai sokszorosítás megjelenése (1883-1885)

A Vasárnapi Ujságban a nyolcvanas évek elején már teljesen megszokott volt a fénykép után készült rajz. A címlapon megjelenő portrék kevés kivétellel fotóelőzmény alapján készültek.

Az 1883. év jelentős technikai újítást hozott: a lap hasábjain megjelentek az „árnyalatos” képek. Ezek először fotomechanikai úton sokszorosított, vonalas rajzok voltak. Az első ilyen Biczó Géza rajza: Boehm József, műtermében. (24) A kép jobb sarkában a rajzoló szignója, a bal sarokban pedig „Angerer & Göschl ph.” jelzés látható. Karl Angerer bécsi fotográfus 1871-ben alapította „kemigráfiai műintézetét”, majd két esztendővel később Alexander Göschllel társult. A kettőjük nevével fémjelzett sokszorosító cég – melynek állandó megrendelői voltak a magyar képes újságok – fotokémiai úton állított elő, kő- vagy réznyomó sajtón keresztül, nyomtató lemezeket. Ilyen nyomtatólemez alkalmazásával készült Jókainé Laborfalvy Róza képe. (25) Ebben az esetben a képaláírás az eredetet is közölte: „Kozmata legújabb fényképe után”, a kép bal sarkában a rajzoló szignója, a jobb sarokban az Angerer & Göschl felirat szerepel. Az eljárás során a fényképről rajzot, majd a rajzról nyomóformát készítettek.

1884-ben tovább növekedett azoknak a fényképek után készült rajzoknak a száma, melyeket már fotomechanikai úton sokszorosítottak, (26) és megjelent a grafika közbeiktatása nélküli fénykép is. Véleményem szerint a Vasárnapi Ujság első, direkt módon közzétett fényképének a Mária Valéria főhercegnőt Amália bajor hercegnő társaságában ábrázoló, Koller Károly által készített fotográfia tekinthető. (27) Az aláírásban ugyan még a hagyományos, „Koller Károly m. kir. udvari fényképész legujabb fölvétele után” kitétel szerepel, azonban az „után” szó ebben az esetben már közvetlenül magára a sokszorosításra utal. A képet ugyanis nem szignálta rajzoló, csak a bécsi sokszorosító műintézet. Márpedig ellenkező esetben a Vasárnapi Ujság bevett gyakorlata szerint mind a grafikus, mind a nyomólemezt készítő aláírásának szerepelnie kellett volna. Valószínűleg a pécsi hadgyakorlatról a 48. számban megjelent képeket is fotográfiáról másolták. (28) Zselesny Károlynak a József főherceg számára készített képei a főhercegi család körében nagy sikert arattak, és lelkesedéssel írt róluk a Vasárnapi Ujság is:

„A kis főherczegek Pécsett tartózkodásuk ideje alatt mindennap jelen voltak a hadgyakorlaton, s a csapat-elvonulásokat is megszemlélték. Egy ilyen gyakorlati nap délutánján folyt le a jelenet, melyet képünk ábrázol... Zselesny Károly pécsi fényképész izléses kiállitásu, tiszta és hű képben örökitette meg a jelenetet és már vasárnap, midőn ő Fenségeik elutazandón a vonathoz hajtattak, a teljes kész képet átnyujtotta nekik. Képzelhető, hogy milyen nagy volt a kis László főherczeg öröme látva a sikerült képet, József főherceg pedig teljes megelégedésének adva kifejezést a mű felett, a képekből nyomban több példányt megrendelt, a mestert pedig néhány nappal ezután udvari fényképészének nevezte ki.” (29)

Nem lehet eldönteni az 52. szám címlapján megjelent képről (Mária Magdolna, Zala György szoborműve), hogy a fotomechanikai sokszorosításnak rajz vagy fénykép volt-e az alapja. (30) Általános nehézség ez a képzőművészeti alkotások esetében, ahol többnyire csak a művész neve szerepelt, a rajzolóé vagy a fényképészé szinte soha. Némileg könnyít a helyzeten – ezt a későbbi évfolyamok jól példázzák –, hogy gyakorlatias meggondolásból a lap mindig az egyszerűbb és gyorsabb fotózást választotta a festmények és szobrok megörökítésekor. A Mária-Magdolna illusztráció igazi érdekessége inkább abban rejlik, hogy a Vasárnapi Ujság egy új címlapformát vezetett be általa, már maga a kép a címlap, s mellette nincs szöveg. Ezt a megoldást a továbbiakban gyakran alkalmazták. A jó, a szuggesztív, az atmoszféra-teremtő címlapkép feleslegessé teheti a szöveget.

1885-re általános gyakorlattá vált a fotomechanikai sokszorosítás. A lapban megnövekedett a fényképek által elfoglalt felület, nem ritka a fél oldalas, sőt az egész tüköroldalt elfoglaló illusztráció sem. Mind gyakoribbá váltak az egy-két oldalas fénykép-összeállítások. Ez utóbbira pregnáns példa a Jókai számára készült, Goszleth István-féle emlékalbum. Az Aranyember színpadi változatának szereplőit és színpadképeit megörökítő sorozatot a Vasárnapi Ujság több oldalon keresztül közölte, Angerer & Göschl sokszorosításában. (31) Ugyancsak fénykép után közvetlen történő sokszorosítással tették közzé az Országos Kiállítás festményeit és „szoborműveit”. (32)

A fotó előretörésével együtt járó arculatváltozás új tördelési formát kívánt: a lapot jellemző illusztrációs formává lettek a középső dupla oldalon, átmenő képekkel tarkított fotó-összeállítások, amiket különös előszeretettel alkalmaztak a kiállítások, képzőművészeti tárlatok, a város- és természeti képek bemutatásánál.

Felmerül a kérdés, hogy a fotomechanikai sokszorosítási eljárások közül mellyel vagy melyekkel készültek a Vasárnapi Ujság illusztrációi? Erre szinte lehetetlen egyértelmű választ adni. Egy újságban megjelent fénykép alapján nem állapítható meg biztonsággal a technika. Véleményem szerint az 1883 és 1885 közötti időszakra vonatkozóan a fénynyomatos technika látszik a legvalószínűbbnek. A fénynyomtatás ekkor már közismert és gyorsan terjedő technika volt – elég, ha Divald Károly eperjesi sokszorosító üzemére gondolunk (33) –, a fényképészek közül is egyre többen nyitottak grafikai műintézetet, fényképsokszorosító műhelyt. Ilyen vállalkozások létrejöttéről a Vasárnapi Ujság is beszámolt:

„A jó hirnevű Borsos és Doktor fényképész-czég legujabban ismét egyesülve, Borsos, Doktor és Varságh m. kir. udvari fényképész czim alatt berendezék Budapesten az erzsébettéri 1. számu házban a főváros legnagyobb műtermét. A fényképirda működési köre kiterjed minden a fényképészet, olaj és viz- (aquarell) festészet terén ismert dolgozatokra, nagysága továbbá megengedi, hogy 50-60 egyént is felvehetnek egyszerre, s tökéletes müvészi berendezése mellett a czég térképek, vázlatok, rajzok stb. vagy fényképészeti, fametszési és fényképnyomat utáni sokszorositásra is vállalkozik.” (34)

A fénykép és a rajz egyensúlya (1886-1900)

A fotomechanikai úton való sokszorosítás megjelenése a különböző technikák egymás mellett élését eredményezte. A Vasárnapi Ujság továbbra is közölt fametszeteket (rajzok és fényképek alapján), továbbá másoló eredeti klisé segítségével féltónusos képeket. Klisé egyaránt készülhetett fényképről és rajzról.

A metszet, a fotomechanikai úton sokszorosított rajz és a fénykép akár ugyanazon az oldalon, egy képösszeállítás részeként is szerepelhetett. Különösen jellemző volt ez olyan esetekben, amikor a képanyag, pl. egy írói jubileum alkalmából vagy nekrológ keretében, több évtizedet átfogó pályaívet volt hivatott bemutatni. (35)

A különböző technikák egymás mellett élését, felhasználásuk arányainak változását meglehetősen nehéz számszerűen adatolni. Ebből a szempontból még az 1890-es évek képanyaga is teljes esetlegességet árul el. Vannak olyan lapszámok, amelyek alig vagy egyáltalán nem közöltek fényképet (pl. 1892-ben az első hét számban nincs fotó), ugyanakkor vannak olyanok is, ahol a metszetek hiányoznak. E szélsőséges esetektől eltekintve viszonylag kiegyensúlyozott állapotot tükröznek a képek technika szerinti gyakoriságát vizsgáló adataim. A mintavétel alapját az 1895. év januári képanyaga adta: fénykép 28 db (46%), metszet 18 db (30%), fotomechanikai úton sokszorosított rajz 15 db (24%).

A fénykép előretörésére, műfaji önállósodására sokkal inkább rámutat a tematikai keretek kiszélesedése. A portrék, műalkotások reprodukálása, táj- és épületképek területén a fénykép megjelenése még nem jelentett igazi földindulást. Előnyei, a hitelessége, gyorsasága, naprakészsége révén viszont egy új, igazán jól csak a fotó által művelhető műfaj született: az eseménykép. A képaláírásokban mind gyakrabban jelent meg a „pillanatnyi fénykép” kifejezés. Ez már a fénykép állandó jelenlétét, növekvő rangját jelezte a sajtón belül és a közéletben egyaránt: többé nem lehetett számottevő politikai vagy kulturális eseményt elképzelni sajtófotográfus nélkül. Teljesen természetes, hogy 1887-ben Deák Ferenc tetemének a mauzóleumba való szállításáról már fénykép tudósított. (36) Kozmata Ferenc A Jó szív bazár árusnői című képét 1888-ban már kifejezetten a lap számára fotografálta. Képaláírásban itt fordult elő először: „A Vasárnapi Ujság számára készitett fénykép után”. (37) Az eseményképek elszaporodása megváltoztatta a lap tördelését is. Az aktuális híreket, kulturális tudósításokat most már a róla szóló képpel egy oldalon közölték. A szövegek megrövidültek, s egyúttal – akárcsak a képek – megsokasodtak. Vagyis az eseményt ábrázoló fotó már önmagában is annyi információt hordozott, hogy a szöveg egyenrangú partnerévé vált, sőt részben ki is szorította azt. Ez a tömörség pedig lehetővé tette a sokkal színesebb, változatosabb, az apró hírek mozaikjára építő szerkesztést.

Jelentősen emelkedett a lapban megjelenő fotográfusok száma is. Az 1880-as évek közepétől, a már említetteken kívül Klösz György, Weinwurm Antal, Erdélyi Mór, Strelisky Lipót, Divald Károly, Glatz Henrik és a Dunky fivérek jelentkeztek képeikkel. Mellettük ugyancsak megszaporodtak az amatőrök felvételei is. Az 1890-es „Műkedvelő-Fotográfiai kiállítás” alkalmából a Vasárnapi Ujság a legjobb műkedvelők (Déchy Mór, dr. Téry Ödön, Bohus László, Lóczy Lajos) felvételeit bemutatta, s egyúttal cikksorozatot indított a fotográfiáról. (38)

A fénykép fokozatos térnyerésének és sikerének egyik legbiztosabb fokmérője és bizonyítéka a grafikusok egy részének részbeni vagy teljes átnyergelése az új műfajra. Például Az országgyűlési képviselők 1893-as, al-dunai kirándulásáról tudósító képek egyik részét Paur Géza mint rajzoló, a másik részét mint „pillanatnyi fényképfölvételek” készítője szignálta. (39) Ugyanitt említhetők a metsző, Morelli Gusztáv fényképei is. (40)

A fototechnika, s ezen belül a fényképezőgépek fejlődése szintén elősegítette a tematika sokszínűsödését. A villanófény általános használata lehetővé tette belső terek, enteriőrök megörökítését. Mind gyakrabban kaptak helyet a lap hasábjain azok a fényképek, melyek egy-egy jeles személyiség környezetét mutatták be. Megszaporodtak a műtermekben, (41) főúri kastélyok lakóhelyiségeiben, (42) az újonnan emelt középületek (43) vagy egyesületek (44) termeiben, a különböző kiállításokon (45) készült felvételek.

A nyomdai és fényképészeti technikák együttes fejlődése lehetővé tette azt is, hogy 1894-ben „Budapest Fő- és Székváros látképe”, Klösz György két gyönyörű felvétele, panorámakép formájában juthasson az olvasóhoz. (46)

A hirdetésekben is megjelentek a fényképes reklámok. A Vasárnapi Ujság hirdetési rovatában először Dollinger Gyula, „a testegyenészet magántanára” ajánlotta Massage című könyvét a műből kivett fénykép-illusztrációval. (47) 1890-ben pedig a Mayhofer kávéház cigányzenekara már kifejezetten reklám célú fotóval, a tagok csoportképével csalogatta a vendégeket. (48)

A fénykép és a rajz vagy metszet egymáshoz való viszonyát kezdetben a sokszorosítás módja határozta meg. 1885-től lényegében minden technikai akadály elhárult a fotográfia egyeduralkodóvá válása elől, ennek ellenére a sajtógrafika – némileg visszaszorulva – mégis tovább élt és virágzott. Bizonyos illusztrációk, az idealizálás vagy a karikírozás esetében ugyanis a lapnak továbbra is szüksége volt a csak a grafika által nyújtható lehetőségekre. A rajzolónak vagy metszőnek – még ha az objektivitást elvben előfeltételező fotó alapján is dolgozott (vö. a lap képaláírásainak „fénykép után” kitételével) – módjában álltak bizonyos változtatások. Így a portréknál a jellemre utaló jegyek minél hangsúlyosabb megjelenítése, a táj- és városképek érdekesebbé tétele. Elég, ha megnézzük az 1878-ban megjelent Budapesti Egyetem bonctanintézete című képet. A metszet Klösz György fényképe alapján készült. Az eredeti felvételen minden bizonnyal csak az épület szerepelt, a koporsót cipelő halottszállítók és a sétáló járókelők a grafikusi fantázia szülöttei. (49)

A fotó vártnál lassúbb térhódításának oka lehetett az is, hogy jónéhány esetben – a technikai váltás ellenére is – a korábban fametszetként megjelent változat maradt közforgalomban. Orbán Balázs 1889-ben megjelent Torda város és környéke című munkájának bemutatásakor a lap nem használhatta a szerző eredeti felvételeit, hanem csak a könyvben megjelent, Morelli-féle metszeteket. (50)

A nehezen lefényképezhető témák továbbra is grafikai formában jelentkeztek. Az új Országházról készült képösszeállítás vegyesen tartalmazott fényképeket, sokszorosított rajzokat, metszeteket. A bokréta ünne-

pély „Divald Károly pillanatnyi felvétele”, de a kupola és csarnok átmetszeti képe természetesen rajz. (51)

A fénykép minősége sem engedte meg minden esetben a fotomechanikai sokszorosítást (a retust csak az 1890-es évek elején kezdték el használni a Vasárnapi Ujságban), s arról sem szabad elfeledkezni, hogy előfordultak olyan – pl. időjárási – körülmények, melyek nem tették lehetővé a foto-grafálást. Minden bizonnyal ilyen megfontolásból történt, hogy 1893 áprilisában a Vasárnapi Ujság „...részéről Jantyik Mátyás rajzoló művész utazott el Belgrádba, hogy az eseményekről illusztrációkat készítsen”. (52)

Minden aktuális eseménynél – és ez főleg az ún. szenzációs képekre vonatkozik – persze nem lehetett ott a fényképész. Egy váratlan merényletet vagy balesetet a fénykép csak utólag illusztrálhatott, így magát az eseményt – szóbeli információk nyomán – a rajzolói fantázia jelenítette meg. Vagyis a szenzáció pillanata a rajzolóé, utóélete és napirenden tartása a fotográfusé volt. Időnként azért előfordult, hogy egy katasztrófát csak fényképek illusztráltak. 1894-ben egy Kolozsvár mellett történt vasúti balesetet a Dunky fivérek sikerült fényképfölvételei után" mutatta be olvasóinak a lap. (53)

A különböző illusztrációs technikák egymás mellett élésének és egymást kiegészítő szerepének jellemző példája a Kossuth Lajos halálakor és temetésekor megjelent képek tömege. Kossuth különböző portréi egykorú metszetek, dagerrotípiák és fényképek után készültek (54) – a sokszorosítás már minden esetben fotomechanikai volt. „Kossuth a halottas ágyon” megjelent rajzban, fényképen egyaránt. Az „Ambrosetti turini fényképe fölhasználásával” megrajzolt, fekete tónusú kompozíció a halottas ágyon fekvő Kossuthot angyallal ábrázolta, a háttérben „1848” lenyugvó napja, sugarai a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”. (55) A következő szám címlapján pedig lehozták „Schemboche turini fényképe után” a koszorúkkal körülvett, felravatalozott holttest fényképét. (56) Magáról a halott hazahozataláról, a Nemzeti Múzeumbeli ravatalról, a temetési menetről, a gyászünnepségekről számtalan képet közölt a lap. Jóformán nem volt olyan fotográfus, akinek ne jelent volna meg képe a temetésről. De még a fényképekkel agyon illusztrált oldalakon is megjelentek a rajzok. A gyászoló nők menete a „Kerepesi út sarkán” rajzban, az „Erzsébet-körúton” viszont fényképen jelenik meg. A két illusztrációt egy lapon, egymás alatt, fél-fél oldalas méretben helyezték el. A mai olvasó számára érthetetlen a rajz szerepe. (57) Talán a fotókapacitás pillanatnyi hiányával magyarázható, esetleg azzal, hogy a lap minden illusztrátora lehetőséget kért és kapott e történelmi esemény megörökítésére.

Kossuth temetésének fényképei között szép példát találunk a retus használatának megjelenésére is. Weinwurm Antal fölvétele, a „Kossuth ravatala a Nemzeti Múzeum előcsarnokában” valószínűleg a gyenge megvilágítás miatt rosszul sikerülhetett, retus segítségével „keltették életre" a ravatal mellett álló díszőrséget (ruhájukat, arcukat átfestették), a háttérben lévő pálmákat, a koszorú-szalagokat. (58)

A klisé készítői

A fotomechanikai sokszorosítás a maga nemében páratlan technikai újítás volt. Nem csoda, hogy a készítők, egy akkor még különleges, ritka, a művészet határát súroló szakma egyedi megbecsülésnek örvendő tagjai – ugyanúgy, mint korábban a fametszők – valamilyen módon jelölték, szignálták a kezükből kikerült másolóeredetiket, kliséket. A Vasárnapi Ujság vizsgálata rávilágított arra, hogy milyen keveset tudunk ezeknek az embereknek és műhelyeknek a működéséről, még akkor is, ha az egyes fényképészek (pl. Klösz György) fotográfusi tevékenységével a fotótörténet behatóan foglalkozott.

A fotomechanikai sokszorosítás megjelenésétől (1883) egészen 1889-ig a bécsi Angerer & Göschl cég egyeduralkodó volt, a Vasárnapi Ujság fényképeiről is ők készítették a nyomóformát. Általában kiírták a cég nevét, de gyakran csak az AG ph. megjelölést használták. Magáról a sokszorosító cégről a lap semmiféle információt nem közölt.

A második cég, amely a képes újság számára dolgozott, Klösz György Fényképészeti műintézete volt. Az első, „Klösz Gy. ch.”-val jelzett kép 1889-ben jelent meg a lap hasábjain, (59) addig az ő fényképeit is Angerer & Göschl sokszorosította. A Vasárnapi Ujság 1892-től majdnem minden számban közölte a műintézet hirdetését: „Elvállal mindennemű fényképi felvételeket, többszörösítéseket gépekről, ipar-mű és tantárgyakról, s.a.t. Photográfia, Czinkographia, Fénynyomat, Autographia, fénymásolat.” (60) A szignó legtöbbször Klösz vagy Klösz Gy. volt, egy esetben „Fényny. Klösz Gy. Budapest ”. (61)

Ugyancsak 1889-ben jelent meg az első, Weinwurm Antal által sokszorosított fénykép, és Klöszhöz hasonlóan „Weinwurm Antal fényképész első magyarországi chemigraphiai műintézete” is 1892-ben hirdette először önmagát a Vasárnapi Ujságban. A cég önreklámja szerint „készít mindennemű czinkedzésű dú-czot, autotypia, phototypia, chemographia és chromotypia útján”. (62) A képeken a szignók: Weinwurm Antal ph., Weinwurm ph., AW ph.

A lapban 1890-ben tettek először említést a sokszorosító műhelyek hazai elterjedéséről: „...és hogy egyebet ne említsek, nálunk is nem egy intézet van már, melyben a fotográfiai reproduk-cziókkal foglalkoznak”. (63) A hirdetések alapján viszont egészen biztosra vehető, hogy a Vasárnapi Ujságnak dolgozó fényképész-sokszorosító műhelyek a kor valamennyi technikai megoldását ismerték és használták az 1880-as évek végén.

A negyedik sokszorosító cég, mely az újság számára dolgozott, az Egyetem tér 6. szám alatti „Kurcz Lipót és Társa Chemográfiai Műintézete” volt. Viszonylag későn, 1894-től jelentek meg a lapban, Kurcz és T. ph. vagy Kurcz és Társa ph. megjelöléssel. Műhelyük készített „mindennemű nyomtatványokhoz szükségelt cliséket chemigrafia, chromotypia, photo - (auto) - typia fametszet stb. útján” (64)

Divald Károly műintézete csak ritkán szerepelt a Vasárnapi Ujság klisékészítői között – képe is kevés jelent meg –, és sokszorosító tevékenysége saját felvételeire korlátozódott. (65) Wessely & Folta ph. szignóval is jelentek meg képek, de e cégről a lap nem közölt további információkat. (66)

A klisékészítés a századfordulóra széles körben ismert, bevett gyakorlattá lett, s valószínűleg ekkor már teljességgel nyomdai felségterületté vált. Ennek megfelelően a századelőn a képek megkülönböztető jelzése a Franklin Kiadó szignója volt.

A fénykép útja az olvasóhoz

A 20. század olvasója számára teljesen természetes a fényképek jelenléte a sajtóban, a fotóriporterek hada, a sajtó-irodák, képarchívumok a képek tömegét termelik. A 19. század második felében ezek még nem álltak rendelkezésre. Hogyan jutottak mégis az újságok a fényképekhez? A Vasárnapi Ujság vizsgálata többek között arra is rámutatott, hogy források hiányában nem térképezhető fel teljességgel, a fényképek milyen módon, milyen közvetítéssel kerültek a szerkesztőségekhez. Az újságot a képekkel együtt olvasva, a fényképekre vonatkozó utalásokat keresve a következő tendenciák figyelhetők meg:

A képek egy részét külföldről vették át, a cikkeket gyakran illusztrációval együtt, egy az egyben közölték.

A hazai portrékat valószínűleg a nagy fényképész-műtermektől kérték és kapták, gyakran magától a képen szereplőtől.

Az útirajzok illusztrációi általában a szerzőtől származtak, aki vagy a saját, vagy az utazásairól hozott, külföldön vásárolt fényképét bocsátotta a szerkesztőség rendelkezésére.

A képek többségének megszerzési módjáról szinte alig tudunk. Ez alól csak a megrendelt eseményképek a kivételek, amelyek viszont csak az 1890-es évektől tűntek fel a lap hasábjain.

Az alábbi szemelvény-gyűjtemény a képszerkesztés ezen hőskorába" enged bepillantani, adalékokat szolgáltatva arról a sokszor igen esetleges útról, amelyen a fénykép az olvasóhoz eljutott. (A képek megszerzésének módjával foglalkozó, legtöbbször néhány mondatos utalások magukban az illusztrált cikkekben találhatók. Ezek tördelési okokból gyakran távol esnek maguktól a képektől. Sőt az sem ritka, hogy egy fényképre vonatkozó információ – beharangozásképpen – az előző számban jelent meg. Bőséggel találni példát arra is, hogy egy képre vonatkozó híradás csak a következő számban látott napvilágot. A Vasárnapi Ujság szívesen alkalmazta azt a gyakorlatot, hogy egy eseményről több számban, a témára visszatérve jelentessen meg képeket, szöveg vagy visszautalás nélkül.)

A Retyezátról: „Déchy Mór nagyhirű tourista hazánkfia, ki nemcsak Európa nevezetesebb hegyvidékeit járta be, de még a Himalaya hegyláncait is meglátogatta s tanulmányi utja közben fényképi fölvételeket eszközölt oly pontokról, melyeken kevés ember járt azelőtt, – legujabban Erdély déli hegységét is bejárta oly célból, hogy arról jegyzeteket és fölvételeket készítsen s hazánknak e kevéssé ismert hegyit a külföldieknek is bemutassa és szélesebb körben megismertesse. Most, hogy Erdély déli havasai a királyfi látogatása által egyszerre nagyobb érdeklődés tárgyává lettek, Déchy ur fölkérésünkre átengedte lapunk számára jegyzetei egy részét, melyet ez alkalommal közlünk s a Hátszegvidékén és a havasok közt fölvett szép fényképeit, melyet lapunk jövő számában fogunk bemutatni.” (67)

Képek Rio de Janeiróból: „A »Vasárnapi Ujság« mai számában lévő rio de janeiroi képeket Stuller László úr volt szíves lapunknak átengedni, ki mint mérnök, Európa több országán kívül huzamosabb ideig működött Afrikában és Amerikában, s több hónapig lakott Rio de Janeiroban is.” (68)

József főherceg és családja a Deli Yachton az Adriai tengeren: „Képeink, melyeket a főherceg ő Fensége engedélye folytán bemutatni szerencsések vagyunk, Petrak A. kir. hajógépész pillanatnyi fényképei után készültek.” (69)

A karsztok között: „A helyszínről hozott fénykép-fölvételek némi fogalmat nyujtanak arról, minő volt a hó a karsztok között.” (70)

Az EMKE közgyűlése Deésen: „Az ünnepélyességek egyik jelenetét mutatjuk be a Dunby fivérek kolozsvári fényképészeti czég felvételén, mely a szakadó eső daczára is igen szépen sikerült. Képünkön a hatalmas ref. templom és környéke látható, telve a nagy számban összesereglett közönséggel, melynek sorait többféle képviseletű vidéki alakok tarkítják, jeléül, hogy e hazafias ünneplésen az egyszerű falusi nép is jelen kívánt lenni.” (71)

Munkácsy Mihály műtermében: „Párizsi eredeti fénykép után, melyet Pekár Gyula úr, mint Munkácsytól kapott emléket engedett át lapunknak közlés végett.” (72)

Kossuth utolsó sétája a Supergán: „A legutolsó kirándulása alkalmával egy műkedvelő fényképen pillanatnyi fölvételt készített róla, melyet lapunk Turinba küldött levelezőjének adott át közlés végett.” (73)

Pillanatnyi fényképek a Múzeum-kertből a főrendiház május 10-ei szavazása alkalmával: „A jelenetek méltók voltak, hogy a fényképező gép ott nyomban hiven megörökitse az eléje kerülő érdekesebb mozzanatokat. Egy fiatal műkedvelő fényképész pillanatnyi felvételre berendezett gépével meg is tette ezt, s ime a rögtönzött fölvételek segítségével bemutathatjuk a múzeumi híres lépcsőzet máj. 10-iki eseményeinek több pillanatnyi epizódját és alakját... érdekesnek véltük e fényképeket alkalmasságuknál fogva lapunkban is bemutatni.” (74)

Gróf Zichy Jenő ázsiai utazásairól: „Említett hír-adásunkban azt mondottuk, hogy gr. Zichy és társai már eddig is szép sikerrel fáradoztak főleg a nyelvekben és régiségekben mutatkozó rokonsági nyomokat illetőleg. Ezt most maga gr. Zichy Jenő is megerősíti egy szerkesztőségünkhöz intézett levelében... Tobolszk, július 3-ikán 1898. Igen tisztelt szerkesztőség! Ma veszem a »Vasárnapi Ujság«-ot itt, a világ legridegebb és legszomorúbb vidékén, a melyet bizony méltán neveznek »nagy temető«-nek. A czivilizált világnak itt valóban teljesen vége van. Siessünk is el innen. Ma még megnézzük a nagy gyüjtő-fogházat s holnap indulunk Omszkba, honnan majd Tomszkba megyünk. Ide mellékelve küldök egy csapat fényképet. Legnagyobb részt kirgizeket ábrázolnak, a kik Asztrakhántól fölfelé, szemben a »kalmuk-steppé«-vel, a Volga folyam bal partján az úgynevezett »kirgiz-steppé«-ket (sivatagokat) lakják föl egészen Uralszk, Orenburg és Szamara városokig. A kirgizeken kívül küldök csuvasokat, mordvinokat, cseremiszeket és tatárokat ábrázoló fölvételeket... Gróf Zichy e levele mellett küldött fényképi fölvételek nagyobb részét is bemutatjuk ezúttal, melyek mint néprajzi jellemző ábrázolások méltán megérdemlik a figyelmet.” (75)

A lapban esetenként a fényképek nem illusztrációként, hanem önmagukban jelentek meg. Ilyen esetekben a szerkesztőség hosszabb-rövidebb magyarázatot fűzött a képekhez.

A csikós: mai számunk egyik képe, egyike azon kitünően sikerült fényképeknek, melyeket Gondy és Egey debreczeni fényképészek a mult évi párisi fénykép kiállitáson bemutattak, s azokkal ott jutalmat nyertek. E képek közül még többet is közlendünk, a kiállitók szivességéből, kiknek műterme a legjobb hazai fényképészi czégek közé tartozik.” (76)

Kossuth arcképe: „Nagy hazánkfia arczképének minél hivebb bemutatása czéljából, igyekeztünk Kossuth hiteles arczképeit eredeti fölvételek szerint megszerezni. Legutóbbi fényképi fölvétel az, mely Turinban H. Le Lieure fényképésznél... készült... Ezen fénykép után készültek az elterjedt fényképi másolatok... E ... kép már annyiban eltér a turini fényképtől, hogy a szakáll rajta erősebb és tömöttebb, a haj őszebb, mert az élethűség szempontjából az engedély megadásakor maga Kossuth tette e megjegyzéseket a pár évvel előbb készült fényképre. A »Vasárnapi Ujság« természetesen nem először közli most Kossuth arczképét, s hogy ez alkalommal minél hivebb képet adhassunk, megszereztük a turini fényképnek kisebb és nagyobb alaku eredeti kiadását, s ezek után az ... fentebb emlitett változtatások szerint, rajzolta Haske Ferencz a lapunk mai számának első oldalán levő arczképet.” (77)

Előfordult, hogy a kép megszerzésének módjáról is írtak.

Stefánia hercegnő fényképe: „Midőn a trón-örökös eljegyzésének hire ment, mi azonnal lépéseket tettünk, hogy a fejedelmi ara hiteles arczképét lapunk számára megszerezzük. ...azonnal sürgönyöztettünk Brüsszelbe az ottani fényképészekhez és műárusokhoz az arczkép megküldése iránt. Az lőn rá a válasz, hogy Stefánia herczegnőnek arczképe még nincs meg. Még előbb fordultunk kérésünkkel Alcsuthra József főherczeghez, hogy ha a kir. herczegnő arczképe esetleg meglenne, sziveskednék azt a »Vasárnapi Ujság«-nak használatra átengedni. Azonban innen is azt az értesitést vettük, hogy ott sincs meg az arczkép, s más felől azt a fölvilágositást nyertük, hogy Stefánia herczegnőről csak kilencz-éves korában történt fényképi fölvétel... E közben a külföldi lapok természet után fölvett futólagos vázlat nyomán közöltek Stefánia herczegnőről egy arczképet, melyet mi, – eredeti fénykép megszerzése végett tett ez első kisérleteink sikerre nem vezetvén, – szintén bemutattunk, midőn a már egy fényképi fölvétel után készült, a herczegnőt fején magyar kalappal, utczai öltözetben feltüntető második kép a külföldi lapokban megjelent. ...s e közben történt, hogy József főher-czeg kegyes volt lapunk számára megküldeni a fényképet, melyet, saját kifejezése szerint, »hugától kapott, egyelőre mint unikumot«, – az első levonatok egyikét, melyek Stefánia herczegnő fényképi felvételéből az uralkodócsalád tagjai között osztattak szét, mielőtt még a fényképek a közönség közé kerültek volna... József főherczeg tette tehát nekünk lehetővé, hogy a magyar közönségnek leendő királynénkat teljesen hü arczképben bemutathatjuk.” (78)

Végül egy korai dokumentum a fényképekkel kapcsolatos szerkesztőségi tévedésekre és helyreigazításokra.

Wohl Stefánia arcképe: „Lapunk mult heti számában a korán elhunyt magyar irónőről, Wohl Stefániáról megemlékező soraink közlésénél nyomdai tévedés következtében ama sajnálatos eset történt, hogy a kiszenvedett irónő arczképe helyett nővéréé, Wohl Jankáé jelent meg lapunkban. A tévedés magyarázata az, hogy mind a két testvér irónő arczképei az Atheneum idei nagy naptárában jelentek meg, a nevezett nyomda vezetősége fölkérésünkre szives volt átengedni közlés végett a kért clichét, azonban a Wohl Jankáé érkezett nyomdánkba, s mi a tévedésnek csak akkor jutottunk tudomására, mikor lapunk a sajtó alól már kikerült. A tévedést ezuttal azzal igazitjuk helyre, hogy Wohl Stefánia arczképét pótlólag ime bemutatjuk.” (79)

A fénykép elsődlegessé válása (1900-1912)

A századfordulóra a Vasárnapi Ujság hasábjain megszokottá vált a fénykép, nem jelentett már újdonságot a fotomechanikai sokszorosítás sem. A portrék mellett az eseményképek váltak a legfontosabbakká, s ennek következtében az egész újságot az állandó pezsgés kezdte jellemezni. E korszak már kívül esik a dolgozat behatóbb vizsgálati körén, csupán néhány, nagyon jellemző vonásra próbálok rámutatni. Az 1900 és 1912 közötti korszakra a fénykép szerepének állandó növekedése volt a jellemző.

Egy 1901-es számban már képriportszerű próbálkozásokat is találhatunk. A margitszigeti Nagyszálló „fölemeléséről” a lap már a képek alapján tudósított, a képaláírások is hosszabbak lettek, magyarázóbbá váltak.(80) Általánossá vált a gyakorlat, hogy egy nagy felvezető-összefoglaló képaláíráshoz kapcsolódva (itt tüntették fel a fényképész nevét) kerültek bemutatásra a képek a történések sorrendjében, alattuk kisebb, magyarázó aláírásokkal.

A szenzációs címlapkép szinte kötelező lett, s egyre több kép kapcsolódott a Mi újság rovathoz. Megjelentek a tudatosan szerkesztett, asszociatív képösszeállítások. 1904-ben például A modern asszony címmel közreadott, emancipációval foglalkozó cikket (aktualitását az Uránia színházban bemutatott, azonos című darab adta) különböző témájú, de a női szerepekhez valamilyen módon mégis kapcsolódó fényképekkel illusztrálták. (81)

A képek mind nagyobb csoportjánál vált érezhetővé, hogy kifejezetten újság számára, megrendelésre készültek. 1904-től egyre gyakrabban fordult elő Balogh Rudolf (82) és Jelfy Gyula (83) neve. Ők voltak az első, mai értelemben vett riportfényképészek, akik a tízes években a legtöbbet dolgoztak a Vasárnapi Ujság számára. A képaláírások között feltűnt egy, az új időket jelző, addig ismeretlen kategória: „a Vasárnapi Ujság fényképészének fölvételei”. (84) Az aktuális világpolitikai képek száma is megnőtt. A búr, az orosz-japán és a balkáni háborúk, a századelő nagy sztrájkhullámai mind képi híradások formájában tűntek fel. A hazai képek tematikája is megváltozott. Egyre gyakoribbak lettek a hétköznapi életet bemutató összeállítások, mint a „Pesti gyerekek nyári mulatságai”, (85) az „Útcsinálás a fővárosban”, (86) és a szociális viszonyokat taglaló anyagok, mint a „Lakásnyomor a fővárosban” (87) vagy „A cigányrazzia napjaiból”. (88) Új témaként megjelent a sport, a „foot-ball" mérkőzések, (89) majd a stockholmi olimpia képei, bizonyára még több olvasót szerezve a Vasárnapi Ujság számára.

JEGYZETEK

(1) Vasárnapi Ujság (a továbbiakban: VU.) 1861. 45. sz. 539.

(2) VU. 1865. 35. sz. 439.

(3) VU. 1879. 31. sz. 496.

(4) VU. 1865. 45. sz. 567.

(5) VU. 1866. 17. sz. 205.

(6) VU. 1870. 7. sz. 89.

(7) VU. 1881. 28. sz. 442.

(8) VU. 1859. 2. sz. 22., VU. 1859. 10. sz. 115.

(9) VU. 1859. 2. sz. 22.

(10) VU. 1867. 1. sz. 9.

(11) VU. 1868. 22. sz. 264.

(12) Pl. „gr. Mikó Imrének névnapjára díszalbum arczképekkel” VU. 1867. 45. sz. 557.

(13) VU. 1864. 28. sz. 280.

(14) VU. 1863. 51. sz. 466.

(15) VU. 1865. 11. sz. 132.

(16) VU. 1864. 26. sz. 259.

(17) VU. 1864. 49. sz. 525.

(18) VU. 1870. 4. sz. 44.

(19) VU. 1865. 33. sz. 408.

(20) VU. 1870. 7. sz. 85.

(21) VU. 1867. 44. sz. 541.

(22) VU. 1874. 26. sz. 406-408.

(23) VU. 1880. 15. sz. 224.

(24) VU. 1883. 25. sz. 397.

(25) VU. 1883. 48. sz. 765.

(26) Pl. „Török koldusnő” VU. 1884. 3. sz. 41., „br. Fejérváry Géza, honvédelmi miniszter” VU. 1884. 46. sz. 729.

(27) VU. 1884. 48. sz. 765.

(28) VU. 1884. 48. sz. 769.

(29) „Az első tűzpróba” VU. 1884. 48. sz. 765.

(30) VU. 1884. 52. sz. 829.

(31) VU. 1885. 3. sz. 40-41., 43.

(32) VU. 1885. 27. sz. 432-433., VU. 1885. 29. sz. 464-465.

(33) A témáról l.: Vannai Nándor: A nyomtatott fénykép. In: Cs. Plank Ibolya, Kolta Magdolna, Vannai Nándor: Divald fényképész és vegyész üzemcsarnokáról Eperjesen. Bp. 1993. Magyar Fotó Múzeum-VIPress Kft.

(34) VU. 1877. 14. sz. 221.

(35) Pl. Jókai írói jubileumakor VU. 1893. 53. sz., 1894. 1. sz., vagy Kossuth halálakor VU. 1894. 12. sz.

(36) VU. 1887. 24. sz. 393.

(37) VU. 1888. 21. sz. 340-341.

(38) VU. 1890. 19. sz. 298-299., 1890. 20. sz. 322-323., 1890. 21. sz. 340-341.

(39) VU. 1893. 25. sz. 416-417.

(40) VU. 1893. 31. sz. 508.

(41) Pl. „Stróbl Alajos tanár, amint műtermében Simor János hercegprímás szobrán dolgozik. Morelli G. tanár fényképe után.” VU. 1894. 51. sz. 860.

(42) Pl. „gr. Andrássy Gyula budai palotájából. Klösz fényképe után.” VU. 1890. 8. sz. 120-121.

(43) Pl. – A budapesti törvénykezési palota.” Klösz György fényképei. VU. 1891. 12. sz. 184-185.

(44) Pl. „Az Országos Nőképző-Egyesület társalgó terme. Ellinger Ede fényképe.” VU. 1893. 13. sz. 208.

(45) Pl. „Az Országos Kiállításból. A keleti pavilon szerb osztálya.” VU. 1885. 40. sz. 641.

(46) VU. 1894. 35. sz. 580-581.

(47) VU. 1886. 45. sz. 731.

(48) VU. 1890. 35. sz. 572.

(49) VU. 1878. 43. sz. 681.

(50) VU. 1889. 24. sz. 388-389.

(51) VU. 1894. 19. sz. 312-313.

(52) VU. 1893. 17. sz. 287.

(53) VU. 1894. 23. sz. 385.

(54) VU. 1894. 17. sz. 184-185.

(55) VU. 1894. 13. sz. 213.

(56) VU. 1894. 14. sz. 221.

(57) VU. 1894. 15. sz. 245.

(58) VU. 1894. 14. sz. 222.

(59) „Fejzi pasa.” VU. 1889. 30. sz. 484.

(60) VU. 1892. 7. sz. 126.

(61) VU. 1891. 12. sz. 189.

(62) VU. 1892. 33. sz. 575.

(63) VU. 1890. 21. sz. 340.

(64) A Kurcz Lipót és Társa cég hirdetései 1894-től jelentek meg a lapban.

(65) Pl. VU. 1894. 45. sz. 744-745.

(66) Pl. VU. 1891. 33. sz. 536.

(67) VU. 1882. 3. sz. 32.

(68) VU. 1889. 47. sz. 773.

(69) VU. 1892. 20. sz. 345.

(70) VU. 1893. 5. sz. 76.

(71) VU. 1893. 24. sz. 401.

(72) VU. 1894. 5. sz. 69.

(73) VU. 1894. 15. sz. 242.

(74) VU. 1894. 20. sz. 333.

(75) VU. 1898. 30. sz. 513.

(76) VU. 1870. 1. sz. 9.

(77) VU. 1877. 1. sz. 12.

(78) VU. 1880.15. sz. 241.

(79) VU. 1889. 45. sz. 735.

(80) VU. 1901. 1. sz. 8.

(81) VU. 1904. 1. sz. 4-5.

(82) VU. 1904. 17. sz. 284.

(83) VU. 1904. 13. sz. 208.

(84) VU. 1906. 8. sz.

(85) VU. 1907. 22. sz. 446.

(86) VU. 1906. 35. sz. 558.

(87) VU. 1906. 41. sz. 660-661.

(88) VU. 1907. 31. 626-627.

(89) VU. 1911. 17. sz. 343.