A FIATALOK FOTÓMŰVÉSZETI STÚDIÓJÁRÓL

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója húsz éve fennálló szervezet. Története során több olyan periódust is átélt, mikor tagsága kimagasló aktivitást fejtett ki a fotográfia aktuális problémáinak kutatásában, s közel került a fotóesztétika egy sajátos területéhez, azaz a képzőművészet és a fotográfia műfaji határterületeihez. Jelenlegi munkánk során azonban a kérdés egészen másképp vetődik fel.

Magyarországon az elmúlt 8-10 év során teljesen átstruktúrálódott a fotó- és a képzőművészet szervezeti háttere, társadalmi szerepe és megítélése is, s ez alatt az időszak alatt nőtt fel egy új képző- és fotóművész generáció, amely a megváltozott helyzeteket már magától értetődő alkotói közegnek tekinti. Az ebben az időszakban felnőtt képzőművészeket egyáltalán nem érdeklik azok a határok, melyeket képzőművészet és a fotóművészet között húztak. Ezt az elkülönítést korábban nemcsak művészetelméleti szinten tették meg, hanem intézményesítették is az egykori Művészeti Alappal és a Fotóművészek Szövetségével, ezzel téve mindenki számára félreérthetetlenné a helyzetet. Az említett generáció tagjai fiatal koruk ellenére már külföldi akadémiákon jártak, beutazták a világ legkülönbözőbb országait, s szinte mindegyikük rendelkezik több-kevesebb külföldi kiállítói tapasztalattal, ismereteik és alkotói gyakorlatuk szinkronban van a nemzetközi művészeti életben történő változásokkal. Nem titok, hogy a fotográfia egy sajátos önértékelési korszakot él át, ahol is az új technikai képfajták és a különböző médiumokkal és képrögzítő ill. képközvetítő technikákkal szembeni térvesztését igyekszik feldolgozni, s ez az átértékelődési időszak a fotóművészetre is nagy hatással van. Köztudomású az is, hogy a kortárs képzőművészetben feloldódtak a hagyományos műfaji határok, sőt aki pl. a klasszikus avantgarde korszakainak és műfajainak ismeretében szeretne megítélni egy-egy műtárgyat, az esetek legnagyobb részében már ezzel sem jutna túl messzire. Az alkotók egyszerűen szándékaik szerint választják meg azt a médiumot, mely a legalkalmasabb gondolataik kifejezésére, s természetesen a fotográfia sem célként, hanem az egyik lehetséges médiumként kerül a kezükbe. Legtöbbjük tehát alkalmazza a fotográfia által kínált sajátos kifejezési lehetőségeket, de nem a fotóművészet esztétikája, vagy fejlődése érdekli, hanem gondolatmenetének lehető leghitelesebb felmutatása. Természetesen a fotóművészet felől közelítve az egész kérdés ide nem tartozónak tűnhet, főleg, ha a megszokott és jól begyakorolt fotóesztétikai megközelítéseket alkalmazzuk. Csakhogy lényegesen óvatosabban kell alkalmaznunk e megszokott kategóriákat, mert a fotóművészet – ha már élünk ezzel a kifejezéssel – a világ művészeti változásai közepette egyáltalán nem a megszokott helyzetében van. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója vezetőivel beszélgetve kiderült, hogy a sokféle médiumot és kifejezésformát alkalmazó generáció az utóbbi években a szokottnál erőteljesebben fordult a fotográfia felé, s ez az érdeklődés ma is töretlen. Nem mehetünk el azok mellett az események mellett sem, melyek 97’ nyarán a Dokumentán történtek. Ha valakinek szerencséje volt személyesen látni, vagy hozzájut a kiállítás katalógusához, meglepetéssel láthatja, hogy milyen sok fotográfia került a falakra, s ezeknek jelentős része nem csak egyszerűen egy-egy képzőművészeti esemény dokumentációja, hanem a fotóművészet szempontjából is izgalmas elemzésre alkalmat adó műtárgy. Ugyanezen a nyáron Halléban került megrendezésre a Közép-Európai Kortárs Fotóművészeti Kiállítás, ahol négy képzőművész képviselte hazánkat. Eközben Noel Villers a Clevelandi Kortárs Művészeti Központ számára állított össze egy csoportot olyan magyar képzőművészekből, akik az un. nem-hagyományos fotográfia területén működnek. Ezek a megmozdulások világosan jelzik, hogy a képzőművészet felől erőteljes az érdeklődés az átalakulóban lévő fotográfia eredményei iránt, miközben úgy tűnik, a fotóművészet belső önértékelési rendszere nem reagál ilyen érzékenyen. Az Iparművészeti Múzeumban látható kiállításon több képzőművész is helyet kap, s bemutatkozik éppen aktuális munkáival. Ez a helyzet kiváló lehetőség arra, hogy összevessük a fotóművészetről alkotott ismereteinket azzal, amit fiatal képzőművészek gondolnak a fotográfia alkalmazási lehetőségeiről. A kiállításon nagyon különböző formában jelenik meg a fénykép, sokszor más anyagokkal, vagy tárgyakkal szervesen együttműködve, táblaképszerűen, vagy objekt és installáció formájában. Egyetlen dolog azonban biztosan megállapítható róluk. Azok a gondolatok, amelyek ezekben a művekben megjelennek, kizárólag a fotográfia sajátos kifejezéstárának bevonásával voltak megmutathatóak.

Szűcs Tibor