INTERKAMERA ’97

Az 1967-ben indított, évtizedes hagyományú, kb. ötvenezer látogatót vonzó biennálé másik jelentős találkozóra is alkalmat adott. Május 18–21. között a Kodak Professional és az Interkamera Foundation meghívására az európai fotós szakfolyóiratok főszerkesztői tanácskoztak Prágában.

A magyar résztvevő számára kézenfekvőnek tűnik az összehasonlítás a korábban látott pesti Profocus és az Interkamera rendezvényei között. Természetesen az első perctől egyértelmű, hogy a cseh rendezvény más kategória, más „súlycsoport”, a kis magyar Profocusunk nem mérhető hozzá. Az Interkamerán a technikai kiállítások, mintegy kétszáz cég részvételével, tizennégyezer négyzetmétert töltenek meg. A négy kapcsolódó szimpóziumon túlmenően huszonegy fotókiállítás adja a műszaki rész kulturális kiegészítését. Ezek egy részét és a nemzetközi szerkesztői találkozót a Kodak Professional támogatta.

Mike O’Farrel, a Kodak Európai Régiója kommunikációs igazgatója szerint Kelet-Európa kulcspiac. Daniela Mrázková, a Fotografie-Magazin főszerkesztője és az Interkamera kulturális részének egyik szervezője kitűnő érzékkel és rengeteg munkával ötvözte a Kodak érdeklődését a helyi lehetőségekkel. A huszonegy tárlat egy részét a tavalyi photokinán „kötötte le” a prágai bemutatásra, ehhez társította a többi kiállítást. (Siessünk megjegyezni: Benkő Imre ózdi anyagát a kiállítási csarnokon túl a Magyar Kulturális Intézet jóvoltából a Magyar Házban is láthatták az érdeklődők.)

A photokinát megjárt tudósító tehát nemcsak a technikai újdonságokat felvonultató standokon, hanem a kiállítások körül sürgő-forgó vendégrendezők között is látott ismerős arcokat. A Kodak stuttgarti munkatársain kívül a főszerkesztők találkozóján részt vett és előadást tartott Susan McLaughlin elnökhelyettes, aki az USA-ból repült át, az általa az évtized legfontosabb tanácskozásának nevezett kelet-nyugati megbeszélésre.

Természetesen a mintaszerűen és irigylésreméltó gondossággal megrendezett esemény nem volt teljesen zökkenőmentes. Nem is lehetett az, hiszen a résztvevők nagyon különböztek. Az első esti díszvacsorán még egymással ismerkedő kollégák igen eltérő lehetőségekkel, hagyományokkal és célokkal rendelkező lapokat képviseltek. A British Journal of Photography című hetilap például a 144. (!) évfolyamánál tart, harmincnyolc, négyszínnyomású oldalon tájékoztatja olvasóit, igen gyakran első kézből kapott információkkal. A. N. Dobrinkin Csuvasföldön, Csebokszkáriban szerkeszti tizenkét oldalas, vékony papírra ofszet eljárással nyomtatott, fekete-fehér képeket közlő lapját. Nyilvánvalóan eltérően álltak hozzá a tanácskozás alaptémájául szolgáló felvetéshez, a „Kép” jövőjéhez, vagy egy másik előadás címével élve, a fényképezés klasszikus korszakának végéhez. (Anélkül, hogy az utóbbi témához hozzászólok homlokegyenest különböző, sőt, még a felvetést is megkérdőjelező nyilatkozatait ismertetnénk, röviden elmesélek egy epizódot. Az egyik szünetben Hannelore Gausterrel beszélgettem. A Stern szerkesztője „hozta el” egyébként H. J. Burkard kitűnő, színes, oroszországi riportkiállítását, melyről a photokina kapcsán már írtunk. Nos, azt találtam mondani Hannelorenak, hogy szerintem a vég kezdete 1981-ben, a svájci Camera című lap megszűnése volt. Bár ő ezen kissé csodálkozott, egyáltalán nem lepett meg, amikor később az egyik lengyel kolléga előadásában ugyanez a megfogalmazás hangzott el.)

A későbbiekben az előadásokkal lépést tartani igyekvőknek óhatatlanul feltűnt, hogy a mintegy húsz országból jött főszerkesztők kissé elbeszélnek egymás mellett. A lengyel, orosz, ukrán, cseh hozzászólók ismerős gondokat, financiális vagy éppen technikai nehézségeket emlegettek. Marianne Fulton, aki Rochesterből, a világ talán legnagyobb fotómúzeumából érkezett, a szó szoros értelmében lelkendezve sorolta fel a digitális képfeldolgozás és az Internet által nyújtott lenyűgöző lehetőségeket.

A legnagyobb élményt a kiállítások jelentették. A kiállítók éltek a lehetőséggel, és nemcsak a megnyitókon voltak jelen, hanem becsülettel végigülték az előadásokat, illetve a rendezvény más eseményeit is. Így két előadás szünetében, vagy a helyszínek közötti buszozáskor megtapasztalhattuk H. J. Burkard fiatalos közvetlenségét, Vladimir Sjomin őszinte érdeklődését, Ben Fernandez szarkasztikus humorát, Ralph Gibson egyszerűségét.

A véletlen néha a protokolláris részeket is oldottá, emberibbé tette. A prágai polgármester nyitotta meg a Fotográfusok Házát, Jozef Sudek kiállításával, emlékeztetve az alkotó születésének 100., halálának 20. évfordulójára. Az ünnepinek induló beszédet a pezsgőüvegek folytonos durrogása nyilvánította befejezetté.

Hazafelé utazva, a hosszú vonatozás alatt folyton Ralph Gibson tárlata jár az eszemben. Ezt az anyagot a Camera közölte az 1970-es évek legelején, szinte a készítésével egyidőben. Amikor a vonat, már Pest felé közeledve átrobog Vácon, hirtelen eszembe jut: huszonhat évvel ezelőtt barátommal leutaztunk, és a klub könyv-tárából kikölcsönöztük a legfrissebb számot. Annyi időnk volt az anyag közös megbeszélésére, amíg Rákospalotára értünk, mert ő ott le-szállt. Gibson képeit is így csodáltuk, megállónként fel-felnézve, hogy mennyi időnk van még... Most a vonat Rákospalota után hirtelen balra fordul, és nem fut be a Nyugatiba. Némi zötyögés után a Keleti pályaudvar tűnik fel: itt vagyunk...

Fejér Zoltán