FÉNYKÉPTÁR

Búcsúzó századunk gyorsított ütemben leltároz. Számbaveszi és rögzíti kulturális értékeit, ugyanakkor üzenetet is küld az utókornak, valamint arról vélekedik, mit tart megőrzésre méltónak.

A magyar fotográfia is ezt tette és teszi. A múlt – a fényképezés első évtizedei – még föllelhető örökségét már összegyűjtötte. Aligha lappanghat valahol ismeretlen gyöngyszem: nagy néha előbukkan egy-két dagerrotípia – de meglepetést keltene egy teljes, korabeli életmű napfényre kerülése. A küszöböt kaparó század-, sőt, ezredfordulóval szinte egybeesik a fotográfia második nagy érájának – nevezzük önkényesen brómezüstkorszaknak – lezárása. Ha nem is egyik napról a másikra, de felváltja – nem legyőzi! – a gyorsabb, praktikusabb, elektronikus képcsinálás. Mindezt belátjuk és tudjuk, ámde azt is, hogy e leáldozóban levő, nagyszerű korszak legszebb, legjobb produktumai nem merülnek feledésbe, hanem árverési tételek, múzeumok és képtárak remekei lesznek rövidesen.

A legnagyobb gondossággal dédelgedett negatív- és kópiagyűjtemény is enyészetté válik majdan: kevés, porlékonyabb anyagra dolgozó művészeti ág próbál átlépni a maradandóság határán, az örökkévalóság álmát kergetve (talán csak a filmművészet termékei halandóbbak). Élettartamuk növelésének – a születőben levő digitális technika mellett – a legjobb módja egyelőre a könyv. Spóraszerű szétszóródása még kataklizmák, világégések esetén is esélyt ad a „túlélésre”, kézbevehetősége és tapinthatósága pedig a régimódi műélvezetet is megengedi.

Nem véletlen, hogy számos fotóalbum látott napvilágot mostanában. Közöttük is figyelemre méltó helyet foglal el a könyvespolcon a már negyedik kötetéhez érkezett Fényképtár sorozat. Célját, arculatát világosan határozta meg Gera Mihály szerkesztő, a könyvek hátoldalán található néhány mondatával: „Aki a fotográfia iránt érdeklődik, tapasztalhatta: a kortárs magyar fotográfusok legtöbbjének műveiből nem készült album. Alkotásaik, mondhatni, láthatatlanok, csak hosszú utánajárással, kereséssel lehet egy-egy művüket felfedezni egykori újságokban, katalógusokban, gyűjteményes kötetekben. Ezt az áldatlan állapotot kívánta megszüntetni a Magyar Fotóművészek Szövetsége, amikor útjára indította a Fényképtár című albumsorozatot, amelyben kortárs magyar fotográfusok életművének javát jelenteti meg. Egy kötet átlagosan száz fényképet, a hozzátartozó képszövegeket, valamint a szerző életrajzát tartalmazza.

Gera makacs, céltudatos ember (és talán a „legnagyobb látószöggel” szemlélődő szakírónk, aki a fotográfia valamennyi területét jól áttekinti), megtalálta a két kötet után sajnálatos módon kimúlt (egyébként korábban számos más fotóskönyvet nyomdába segítő) Pelikán Kiadó utódát: a sorozat újabb darabjait már az Intera Könyvkiadó gondozza. A szponzorok sorában található a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti Szakmai Kollégiuma, a Fortuna Kft., a Relaxa Kft., a Magyar Fotográfiai Múzeum és Balla Demeter. A sorozat küllemét egyszerű, de finom eszközökkel Horváth Imre avatott tipográfiája adja meg.

Az első kiadvány Berekméri Zoltán hagyatékát dolgozta fel: a szerencsétlenül törött életívű alkotó soha nem tudott volna lépéseket tenni egy hasonló mű létrehozására. Más szempontból mostohább sorsú fotográfus, a vidéken élés „hátrányos helyzetével” küzdő Fejér Ernő legjobb műveiből adott válogatást a második kötet.

A harmadik – eszmefuttatásunk és receziónk voltaképpeni és időszerű tárgya – Tóth József csaknem egy évtizeddel korábbi kezdeményéből jött létre: végiglátogatta a hazai fotográfiai élet jelentős, korosodó alakjait. Az idea abból a megfigyeléséből pattant elő, hogy amíg a művésztársadalom más, kortárs képviselőiről módszeres alapossággal készülnek fényképek százai, addig saját kollégánk képmását alig-alig vagy elvétve „vetjük fotópapírra”.

Tóth képcsokrából 1988-ban – ugyancsak Gera Mihály közreműködésével – kiállítást rendezett a Fotóművészeti Galéria. A fotókon szereplők legtöbbje – szerencsénkre – ma is jó egészségnek örvend, sajnos azonban, időközben jónéhányan eltávoztak körünkből. Esetünkben Tóth – ismét szerencsénkre! – időben érkezett.

A könyv külön megemlítendő értéke – a kitűnő, jellemábrázoló erejű portrék mellett – a szerzőnek a képek alá írott egy-két mondatos „kiegészítése”. A frappáns, szellemes megjegyzések az ábrázolt személy figuráját éppúgy gazdagítják, miként a „szülőatya”, a népszerű Füles énjéről, belvilágáról is sokat elárulnak.

A napokban újabb darabbal, a Lengyel Lajos munkásságát bemutató kötettel bővölt a Fényképtár, s előkészületben van – további „várólistán” levőkkel együtt – a Rév Miklós életművét felölelő könyv.

Az egyre inkább testet öltő, hézagpótló sorozat tehát folytatódik. A tervek szerint évente három-négy művel gyarapodik és hozzásegít ahhoz, hogy fogyjanak, majd lassan eltűnjenek a fehér foltok huszadik századi fotográfiánk térképéről.

Markovics Ferenc