NIKON KAMERÁK AZ AUKCIÓKON

Egy 1986-os tematikus (Leica) árverés óta rendszeresen figyelem a Christie’s aukciós ház katalógusait. A véletlen úgy hozta, hogy ez az időszak egyértelműen és kimutathatóan a Nikon márka iránti kereslet növekedésével is egybeesett.

Visszatekintve ezekre az évekre, a katalógusok és a leütési árak jegyzékeinek átlapozása után három szakasz különíthető el.

Először a gyűjtők érdeklődése a korábban favorizált és már többszörösen körüljárt német, angol, olasz, francia márkák után a japán fényképezőgépgyártók felé fordult. Gyors egymásutánban jelentek meg az Asahi, a Canon és a Nikon történetéről szóló gyűjtői könyvek. Robert Rotolini, aki az USÁ-ban megalakította a Nikon-történeti Társaságot (ma már világszerte négyszáz tagjuk van) megjelentette a távmérős gépek, objektívek történetét, kiegészítve a Nippon Kogaku históriájával. Eleinte a gyűjtők a rendszertelenül, esetlegesen felbukkanó szebb darabokat vásárolták az árverésen. Így például 1987. július 16-án 440 fontért kelt el egy Nikon F, 1,4-es normál és 3,5/135-ös teleobjektívvel.

A helyzet gyökeresen megváltozott az 1993. július 8-i aukció után. Ezen az éves (hagyományosan Leica és Leica-copy) árverésen a rendezők a 250 tétel után tíz, gondosan összeválogatott Nikon érdekességet is felvonultattak. Ezek egyértelmű és átütő sikert arattak. Így például egy 1,4-es objektíves, vakuszinkronos M 1.100 fontért kelt el, míg az S 3 fekete változatért már 3.850 fontot fizetett a vevő...!

1994. január 13-án egy Nikon I-ért a valószínűleg nem babonás új tulajdonos 13.200 fontot adott. Ugyanekkor egy fekete, motoros SP „csak” 4.400 fontba került. Ez az árverés is megmutatta, hogy komoly, fizetőképes kereslet jelentkezett a régi Nikon fényképezőgépek, tartozékok iránt.

1994. június 9-én emiatt a szokásos tematikus árverésen már a Leicák mellett több Canonra és negyven korai Nikonra és tartozékra lehetett licitálni. Egy krómozott SP motorral, jó állapotban, eredeti dobozban 13.200 fontért kelt el. Nem talált gazdára a félformátumú, motoros S 3M, pedig ebből 1960-ban csak 195 darab készült... Rekordösszegnél (17.600 font) koppant a kalapács egy Nikon I-esnél. Ezt a gépet a mellékelt számla szerint 1949. augusztus 16-án Szingapurban vette meg tulajdonosa, az árverésre pedig fia adta be.

1995. március 16-án egy aranyozott FA-t 1.068 fontért vihette haza új tulajdonosa. A júniusi aukció száz (!) Nikon tétele között pedig több nagyon érdekes darab került kikiáltásra. Így például 4.725 fontért kelt el az F2-es H-MD 100-as, úgynevezett gyorsmotoros változata. Egy jókora adag alkatrészt pedig 14.625 fontért vitt el egy vevő.

(Évekig javíthatja vele az F, F2, Nikonos és Nikkorex gépeket.)

19.125 fontnál koppant a kalapács egy technikatörténeti szempontból is érdekes, fekete Nikon M kikiáltásánál. A gépet Michael Rougier, a Life haditudósítója használta az 1950-es évek elején Koreában és az aukcióra is ő adta be. Ez volt az első eset, amikor ilyen, korábban csak leírásokból ismert kivitelű kamera a nagyközönség előtt bukkant fel.

A koreai konfliktus 1950. június 25-én robbant ki. A térségbe érkező haditudósítókkal szemben kétségtelen előnyben voltak a Life Tokióban dolgozó munkatársai, Hans Walker, Carl Mydans, Michael Rougier és David Douglas Duncan. Ők már évek óta Japánban fotóztak, munkájukat jónéhány helyi kolléga is segítette. Yun Miki, a Life külső munkatársa megmutatta néhány felvételét D. D. Duncannek és Horace Bristolnak, a Fortune magazin fotósának. A képek a 2/85 mm-es Nikkor objektívvel készültek, és olyan jó technikai minőségűek voltak, hogy a két kolléga azonnal elfogadta a meghívást Ohiba, a gyárba. Bristolt és Duncant meglepték és elégedettséggel töltötték el a látottak. Mindketten egy-egy sorozatot vásároltak a 39-es menettel készített objektívekből Leicáikhoz. Néhány héttel később Duncan a gyakorlatban is kipróbálhatta új felszerelését, amikor szinte elsőként érkezett Koreába. Leica III C-jében leggyakrabban az 1,4/50-es és a 4/135-ös Nikkor objektívet használta. Az őt követő Hans Walker volt az első, aki Nikon M géppel fényképezett Koreában. Michael Rougier jutott el először az első vonalakba, de szinte azonnal visszaparancsolták azzal, hogy vadonatúj, krómozott kamerája a katonák számára elviselhetetlenül feltűnő, csillogó. (Persze, nem az ellenség katonái számára...) 1925-ben, a kezdetekkor a Leitz csak fekete kivitelben készítette a Leicákat, de amikor tíz évvel később megjelentek a krómozott modellek, szinte mindenki azokat vásárolta. Hadicélokra a II. világháború alatt gyártották ugyan a fekete, szürke „hidegtűrő” Leicát, ezek további fejlesztését azonban a háború után nem folytatták. Ilyeneket csak az ötvenes évek közepén állítottak elő a Bundeswehrnek és a svéd hadseregnek. A Nippon Kogaku viszont azonnal lépett: nemcsak a Rougier kérésére, repülővel visszaszállított Nikon M-et, hanem a Life stábjának a többi gépét is nehezen kopó, fekete festékanyaggal vonták be. Walker, és a későbbiekben Nikon S-sel dolgozó Duncan a tél beálltával mínusz 20 fokos hidegben fotóztak. Duncan híressé vált, könyvben is többször publikált sorozatát igen keserves munkával készítette el. Az egyenruhája alatt, a testén melegítette a kamerát, és szinte csak a felvétel pillanatában kapta elő.

Azért is volt fontos esemény Rougier Nikonjának felbukkanása a Christie’s aukcióján, mert a gép megerősített egy legendát is. A 35 mm-es, Contax objektívvel felszerelt Nikon M ezek szerint egyike azon kameráknak, melyekről a korábbiakban sokszor lehetett hallani: az új márkával ismerkedő haditudósítók kedvük, lehetőségeik szerint cserélgették a különböző gyártmányú objektíveket. (Nyilván sokan próbálták ki Robert Capa kedvenc márkájának, a Contaxnak a lehetőségeit is Nikkor objektívekkel.)

1996. június 13-án a Nikon gyűjtők ismét két érdekességet találhattak a londoni aukción. A hibás zárszerkezetű Nikon I-et 19.500 fontért vitte haza új tulajdonosa, míg a többi érdeklődő egy Nikon M prototípusra figyelt.

Az árverőház kérésére R. J. Rotolini adott szakvéleményt a gépről, mely eredetileg Tsurayuki Yagi úré (1897–1987) volt, aki a II. világháború után a Nippon Kogaku elnökhelyettese volt. Ő vezette a fejlesztési osztályt, irányítása alá tartozott a Nikon fényképezőgépet kifejlesztő csapat is...

Nyilvánvalóan nem túlzás, ha azt állítjuk, a Christie’s saját maga elé állított magas követelményeinek – tartósan – nem lehet eleget tenni. Az 1997-es év árverései egy szélcsendesebb időszakot jeleznek. Kialakult egy vevőkör, sőt a gyűjtés harmadik szakaszaként megjelentek az ínyencek is. A leütési áraknál – az érdekesség kedvéért – megadom a cikkírás idején érvényes valutaárfolyamon átszámított összeget is.

Egy Nikon I betolható, 2/5 cm-es objektívvel 12.075 fontért kelt el (3.846.853,– Ft). Úgy tűnik, ez ennek a gépnek a stabil árszintje. Egy ismerősöm említi, hogy barátjának hat (!) ilyen kamerája van. Még nem döntöttem el, irigyeljem-e vagy sajnáljam. Nem vették meg azt a körülbelül ezerötszáz fontra tartott, különben jó állapotú Nikon M-et a gyűjtők, amelyen névfeliratának festése megkopott...! (Itt említeném meg, hogy a Zeiss Ikonra meglehetősen hasonlító Nikon névnek még egy érdekessége van: a Nikon első betűjének a két függőleges vonalat összekötő vonala ugyanolyan görbületű, mint a Zeiss Ikon feliratban az 1930-as évek elején. Zeissék az 1940-es évek elején változtattak az emblémán, az új betűtípusban a vonal már egyenes.)

A viszonylag alacsony gyűjtői értékű Nikon S egyik változata nyolc jegyű gyártási számmal készült. Egy ilyen modellért a június 12-i aukció vevője 2.070 fontot fizetett. (659.460,– Ft) Tette ezt – valószínűleg – azért, mert a nyolc számjegyből négy egyes...!

Mi, magyarok, sajnos nem vagyunk jó helyzetben. Soós András harmincegy árverésén mindössze egy távmérős Nikon bukkant fel, ez ma ezen sorok szerzőjének tulajdona.

Fejér Zoltán