EGYETEMI SZAKDOLGOZATOK 6.

A szerző elsőként vállalkozott a székesfehérvári fényképészek és műtermeik adatainak összegyűjtésére, a szakma történetének megírására. Dolgozata levéltári kutatásokra és a helyi sajtó tudósításaira épül, de forrásként használja fel a közgyűjteményekben őrzött, Székesfehérváron készült fényképeket is.

A fehérvári fotográfusokra vonatkozó első adatok 1860-ból valók.

Ebben az időben fényképezett itt Enczman László. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában két felvétele található, de sajnos Fehérváron nem sikerült általa készített képre bukkannom, sem levéltárakban a nevével találkoznom. Így azt sem sikerült kideríteni, hogy vándorfényképész volt-e, vagy hosszabb ideig tartózkodott a városban.

A Pribék-műterem

Közvetve bizonyítható, hogy Pribék Antal 1860-ban alapította műtermét. (Az adat egy Pete Gyula számára kiállított hatósági bizonyítványban szerepel.) A műterem a történelmi belvárost a külvárostól elválasztó csatorna partján, a zsinagóga mellett volt. Kezdetben nem egyedül dolgozott. A hatvanas években Pribék és Társai, később Pribék és Társa megnevezés szerepel a képek hátlapján. Egyik munkatársa biztosan Bülch Ágoston magyar királyi udvari fényképész volt. 1879-ben együtt állítottak ki a székesfehérvári országos mű-, ipar-, termény- és állatkiállításon. Látható volt: „Stereoscop, úgynevezett revolver-szekrény forgatható képekkel. 500 diapositiv kép rámácskákban és fényképek." A nyolcvanas években már egyedül szignálta felvételeit.

Pribék Antal a város köztiszteletben álló polgára volt: 1869. október 14-1872. április 18. között „helyettesített polgármester", teljes polgármesteri hatáskörrel felruházva, s később is tagja a városi tanácsnak. Nagy érdemei voltak az országos iparkiállítás megrendezésében.

1878. január 16-án kelt a következő Tekintetes Városi Tanácsnak címzett levele. „Városunk közönségének minden rétegében átszövődött ama köztisztelet és szeretet, melyet sok kitűnő tulajdonságuk mellett főméltóságú Szőgyény Marich László főispán úr ő excellentiája főleg városunknak igazságszeretettel párosult bölcs és tapintatos kormányzása, méltóságos és főtisztelendő dr. Dulánszky Nándor – fájdalom csak rövid ideig volt fehérvári, jelenleg pécsi püspök úr – pedig kiváltképpen városnak irányában számtalanszor tanúsított bőkezű adományai által maguknak kiérdemeltenek, indított tisztelettel alulíratott arra: hogy magas személyüknek arcképeit a városház számára emlékül és ajándékképpen átnyújtsam."

A városi tanács természetesen elfogadta az arcképeket és a bizottsági gyűlés termében helyezte el azokat. Sajnos másolat sem maradt róluk.

Pribék Antal anyagi helyzete a nyolcvanas évek elején megrendült. Már 1880-ban illeték elengedését kérelmezte. 1882-ben a Magyar Királyi Kincstári Jogügyek Igazgatóságának megkeresésére a városi tanács a következő választ adta: „Pribék Antal él és magát fényképészi művészetéből tartja fenn, csekély értékű ingóságai és fényképészeti üzletéhez tartozó készülékeken kívül egyéb vagyona nincs." A városi tanácsi iratok iktatókönyvéből tudható, hogy 1886-ban árverésre került sor (dokumentumait nem találtam meg). A következő évben a „királyi járásbíróság részéről foglalás történt." Az iratokból annyi derül ki biztosan, hogy 1886. november 16. előtt „ingó és ingatlan vagyon hátrahagyása nélkül halt meg". Feleségét 1902-ben a város temettette el.

Pribék Antal nem csak az első, de az egyik legjelentősebb fehérvári fényképész is volt. Közgyűjteményekben, a ciszter albumban, szinte minden, a múlt században már Fehérváron élő család fényképei között számtalan felvétele található. Ő készítette az első városképeket, melyek jelentős része a Szent István Király Múzeum gyűjteményében van.

Műtermében előbb Fodor József dolgozott, akitől két női arcképen kívül nem lelhető fel egyéb, és akitől levéltári adatunk sincsen. A képek hátlapján olvasható: Fodor József, Székesfehérvár, Várköz utcza 2. A volt Pribék-féle műterem helyén.

Fodor József legfeljebb négy évig dolgozhatott itt, mert 1890-ben az üzlet már Elbl és Pitsch műterme. Ők Budapestről anélkül költöztek ide, hogy 1 frt 25 kr közmunka váltságtartozásukat kifizették volna. 1890 novemberében fehérvári helybéli lakosok, 1891 májusában már a városban „feltalálhatóak nem voltak".

1910-től Pete Gyula dolgozik majd ebben a műteremben.

Schmidt és Majláth

A műterem alapításának egészen pontos évszáma nem határozható meg, de az biztos, hogy az 1860-as évek legelején már működött. Schmidt Vilmos életéről mindössze annyit tudunk, hogy Párizsban sajátította el a nedves eljárást, majd Nagyszebenben megtanította erre Glatz Tódort. Valószínűleg onnan került Székesfehérvárra. Itteni műtermének címe a városrendezés következtében sokszor változott. Kezdetben Kórház u. 750., a hetvenes évek elején Fazekas tér 110. (néhány helyen Fazekas tér 10. is olvasható) végül Kórház u. 3. 1876-ban építési engedélyt kért fényképészeti műtermének átalakítására. Örvendetes, hogy a tervrajzot is sikerült megtalálni.

A műterem átépítése után az 1870-es évek végétől lett munkatársa székhelyi Majláth János. Az 1879-es országos kiállításon együtt vettek részt. A nyolcvanas évek elején Majláth önálló műtermet nyitott a Vörösmarty téren, a dr. Say József-féle házban. 1883-ban udvari fényképésszé nevezték ki. Ebben az évben még biztosan Fehérváron dolgozott. 1890-ben a Magyar Királyi Belügyminiszter felhívta Havranek József polgármester figyelmét, ha Majláth „üzletét már nem folytatná, avagy azt más egyénre ruházta volna át, az „udvari" címet sem ő nem viselheti, sem üzletutódai újabb engedélyezés nélkül nem viselhetik." A polgármester válasza: „Majláth János e városból több évvel ezelőtt eltávozott... és jelenleg Pozsonyban tartózkodik."

Schmidt Vilmos újabb munkatársa egy Antal nevű fotográfus lett. Nem sokáig dolgozhattak együtt, mert a gyűjtés során egyetlen közösen szignált képük került elő. Schmidt Vilmos 1887-ben feketehimlőben elhunyt.

Műtermében 1890-től a Sréter és Bartos üzlet, majd 1897-től a Rembrandt

fényirda működött.

A századfordulón hirtelen megsokasodott a városban fényképező fotográfusok száma. Sokan közülük egy-két évig maradtak csupán. Az itt töltött néhány esztendő során is többször műtermet változtattak. Ugyanakkor ebben az időben alapítottak és építettek olyan műtermeket is, amelyek évtizedekig működtek.

Rembrandt és Makart fényirdák

Bartos Henrikné helybéli lakos bejelentette, hogy: „1897. év szeptember 17-én 7883. sz. alatt megkezdett és Kossuth u. 11. sz. alatt gyakorolt Rembrandt fényképészeti iparát 1906. év február 1-én beszüntette; az üzletutód Szigeti és Társa." Annak ellenére, hogy a

fényirda néhány évig működött csupán, nagyszámú ott készült fénykép van közgyűjteményeinkben. Rembrandt-műterem volt Veszprémben (Kaszinó u. 32.), Győrben (Árpád u. 42.) és Siófokon is. A fehérvári képek hátlapján két különböző cím olvasható: Kórház u. 3. Schmidt-féle ház és a Kossuth u. 11. Egyetlen kép került elő – rajta jól olvasható az 1890-es évszám –, amely a Sréter és Bartos fényképészeti műteremben készült, e műterem szintén a Schmidt-féle házban működött. A Rembrandt tehát valószínűleg ennek a cégnek jogutódja és később költözött a Kossuth utcába.

Rejtélyes a „MAKART" fényképészeti műterem munkája. A Szent István király Múzeum gyűjteményében egyetlen felvétel található, a hátlapon sajnos semmilyen adat nincs. 1902-ben a Magyar Királyi Adóhivatal leiratot küldött a városi hatóságnak, amelyben kérik Bartos Henrik és Schwarcz Dániel székesfehérvári fényképészek kihallgatását arról, hogy a „Makart" nevű fényképészeti műterem teljes berendezése és felszerelése mennyit ér. 1905-ben a nagymérvű adóhátralék fejében bútorokat és egyéb ingóságokat foglaltak le. Sajnos a felvett jegyzőkönyv nem került elő.

Feltehetően a családhoz tartozik Bartos Malvin is. Mindössze annyit tudunk róla, hogy mint helybéli lakos 1895-ben iparoktatási célra befizetett 50 kr-t. Műterme a Nádor utcában volt, a színházzal szemben lévő Töltényi-házban. A Rembrandt-fényirdával való kapcsolatra utal, hogy neki is volt Siófokon egy másik üzlete.

A Szigetiek

A Fehérváron dolgozó Szigeti nevű fényképészek közötti tájékozódást rendkívül megnehezíti, hogy gyakran a levéltári adatok sem közlik teljes nevüket. Szerepelnek mint Szigeti fényképész, Szigeti és Társa, Szigeti J. – ami lehet Jakab, József, esetleg István is. Az általuk készített fényképek hátlapja sem tesz lehetővé biztonságosabb azonosítást, mert műtermeik egymás közelében voltak, de az sem lehetetlen, hogy ugyanazon műteremben dolgoztak. (Az utcanevek és házszámok gyakran változtak.)

Szigeti Jakab 1886 márciusában kérvényezte, hogy özv. Stauber Henrichné Kaszárnya (később Kossuth) u. 5. sz. házának udvarában egy új ideiglenes fényképészeti műtermet építhessen. "Az épület közvetlen a szomszéd tűzfala mellé lesz építve és bádoggal tetőzve." Az engedélyt megkapta.

1892 márciusában Szigeti József engedélyt kért, hogy a Kaszárnya u. 5. sz. ház telkén lévő fényképészeti műtermét kibővíthesse. Az építészeti szakosztályi ülés jegyzőkönyve szerint a terv „az építészeti szabályoknak általánosságban megfelel, az építkezés megengedhetőnek véleményeztetik". Szigeti József Szolnokról érkezett Fehérvárra, adóhátralékot hagyva maga után. Ennek fejében 1893-ban egy Wertheim-szekrényt foglaltak le, tudjuk meg egy adóvégrehajtó jelentéséből. Szigeti Jakab 1895-ben iparoktatási célra 50 kr-t fizetett. Ebben az időben Szigeti Jakab és József egy műteremben dolgozott.

1898. november 1-én Szigeti Jakab átadta üzletét (vagy üzletrészét) Szigeti Hermann (más források szerint Henrik) szolnoki lakosnak. Utóbb néhány évig ebben az épületben működött a Rembrandt fényirda. Szigeti Jakab Budapesten a Kristóf tér 6. sz. alatt nyitott műtermet, és 1902-ben kamarai fényképészeti címet szerzett.

Ebben az időben dolgozott Fehérváron Szigeti István is, akiről mindössze annyit tudunk, hogy üzlete a Stadler-féle házban volt, és párhuzamosan Kaposvárott, a Korona u. 8. sz. alatt is volt műterme. Szigeti József 1904. november 28-án új üzletet nyitott a Tobak u.

11. szám alatt. Iparát 1907. október 1-én beszüntette. Szigeti Józsefről további adat nincs. 1906. március 3-án Szigeti Jakab (aki időközben budapestiből helybéli lakos lett) és Erdélyi Mór bejelentették, hogy a város területén „Szigeti és Társa" cég alatt a (Rembrandt fényirda üzletutódaként) és Erdélyi Mór üzletvezetése mellett fényképész ipart szándékoznak gyakorolni. Ez év októberében „Szigeti Artur, mint cégtárs a Szigeti és Társa fényképész közkereseti társaságban belép, melyhez Erdélyi Mór cégtárs hozzájárul, és kijelentik, hogy a jelenlegi cég változatlanul fennmarad. Az üzletet Szigeti Artur vezeti." Valószínűleg csak néhány évig, mert 1910-ben Szigeti Jakab több hirdetésben tette közzé, hogy műterme „most már állandóan és kizárólag személyes vezetése alatt áll."

1908 októberében egy Szigeti Pál nevű fényképész nyitott üzletet a Kossuth u. 11. sz. alatt, egészen közel Szigeti Jakab műterméhez. Róla az utolsó adatunk 1920-ból való, amikor is tanoncot szerződtetett. Nála tanult 1919. szeptember 1-től nyolc hónapig Pete Gizella.

Szigeti Artúr segédként dolgozott tovább Szigeti Jakab mellett 1922-ig. Akkor önállósította magát, és a Berényi u. 28. sz. alatt műtermet rendezett be. Négy év múlva, 1926-ban felszámolta az üzletet, és visszament segédnek előző munkahelyére.

Nemes Pál

1872-ben született Csetény községben, Várpalotán anyakönyvezték. 1898-ban alapította műtermét Fehérváron a Vilmos császár tér 10. szám alatt. Az 1929-ben megjelent Magyar Ipar Almanachjában is ez a cím szerepel. Valószínű, hogy nem a műtermet helyezte át a Liget sor 5. sz. alá, hanem a tér neve változott meg átmenetileg. Nemes Pál többször volt külföldi tanulmányúton, évekig harcolt az I. világháborúban. Ipartestületi elöljárósági tag, a Városi Dalárda alapító tagja volt. Neve a Székesfehérvári Naptárban 1929-ben szerepel utoljára. Műtermében 1933-1936 között Bányai Géza, 1942-1945 között Müller Istvánné dolgozott. Felbukkan Virányi Mihály neve is, önállón szignálta a Vilmos császár tér 10. sz. alatt készített képeit, de hogy pontosan mikor volt tulajdonában vagy bérleményében a műterem, nem lehet tudni.

Fekete Zoltán

1883. április 21-én született Győrött Schwarcz Adolf és Klein Antónia gyermekeként. A neológ izrealita hitközségnél anyakönyvezték. A székesfehérvári iparlajstromban 1907-től szerepel, iparigazolványát október 23-án állították ki. 1909-ben kapott engedélyt a névváltoztatásra. 1908. augusztus 27-én Hungária cím alatt fényképészeti és festészeti műtermet nyitott a Bognár u. 2. sz. házban (az árvaházzal szemben). 1914-ben a polgármesterhez írott levelében felajánlotta, hogy a félárú vasúti igazolványokhoz szükséges arcképeket kedvezményesen elkészíti. „Tekintve, hogy a mai nehéz viszonyok között a fényképek előállítása csak az esetben lehet jutányos, ha a fényképész tömeges rendelést biztosíthat magának... méltóztassék a város tisztikarának azon ajánlatomat becses tudomására hozni, hogy az igazolványokhoz szükséges arcképeket műtermemben a legolcsóbb áron és pedig 1 db 1.20; 2 db 1.60 és 3 db 2 – koronáért készítem el és az így rendelt képek árából 5%-t a megyei hadbavonultak családtagjai számára van szerencsém felajánlani."

1915-ben ő is bevonult a császári és királyi 69. gyalogezredhez. Felesége a Honvédelmi Minisztériumban kérvényezte leszerelését: „Férjem Székesfehérváron az egyik legnagyobb fényirda tulajdonosa, ki több alkalmazottat foglalkoztat. Bevonulása óta az üzemet beszűntetni s személyzetünket elbocsájtani kellett, mert vezető nem volt, s így azok is keresetüktől elesve nyomorba jutottak." Fekete Zoltán hazatért. 1929-ben megvásárolta a Kempelen tér 1. sz. házat, ahová később műtermét is áthelyezte, és ahol 1938-ig dolgozott. A későbbi évekből nincsen rá vonatkozó adatunk.

A Pete-műterem

Az első, Pete Gyulára vonatkozó adat 1899-ből való. A Magyar Fényképészek Lapjában olvasható a következő hirdetés: „Gyakorlott negatív és pozitív retoucheur, ki vételt is csinál, keres alkalmazást azonnal. Címe: Pete, Székesfehérvár, Dinnye u." 1905-től folyamatosan ő készítette a letartóztatott rovott múltúak arcképeit a rendőri nyilvántartáshoz.

1910-től önálló műterme volt. Két forrás is bizonyítja, hogy Pribék Antal egykori házát vette meg. Egy 1915-ből származó hatósági bizonyítvány szerint: „Pete Gyula székesfehérvári fényképész üzlete Székesfehérvárott már 1860 óta áll fenn."

A másik, hogy mindketten - Pribék is, Pete is - az izraelita templom mellett jelölik meg műtermük helyét. A Vár körutat a csatorna beboltozásával alakították ki századunk elején. Pete Gyula 1911-ben engedélyt kért a városi tanácstól új, egyemeletes műterem építésére. 1915-ben a 17. népfelkelő gyalogezredhez besoroztatott. „A nagymérvű katonai összpontosítások óta Székesfehérvárott a hadbavonultak és azok családja részére nagymérvben fényképeket készít. Az üzletében alkalmazva volt Illey József, Tóth Károly, Fehér István és Steiner Géza segédek hadbavonultak, úgy hogy a nagykiterjedésű fényképész-üzletet neki magának kell vezetnie." A kérelem ellenére be kellett vonulnia, végigharcolta a háborút, és az ott szerzett betegségében 1918-ban meghalt. A műtermet nővére, Pete Ilona vette át és Bodó Lajos üzletvezető irányította. 1940-ben Bodó Lajos Pataki Máriával társult, és közösen kértek engedélyt, hogy iparukat, ugyanazon helységben közösen és személyesen" gyakorolhassák. Az engedély indoklásában olvasható: „Az iparűzés eredményessége vélelmezhető, mert folyamodók évtizedes múlttal és kiterjedt üzletkörrel bíró műtermet vesznek át." Pataki Mária 1946-ban ipara szüneteltetését kérte.

Virág Sándor

1881-ben született a Tolna megyei Ozorán. 1907-ben Fehérváron már mint helyben állandó lakos kérvényezte, hogy a városban önálló fényképész ipart gyakorolhasson. Az iparlajstromban 10/1907. sz. alatt szerepel. Műtermét a Rákóczi u. 5. számú házban alakította ki. 1908-ban hadmentességet kapott, 1915-ben ismét kérelmezte. Ez évben kelt két hatósági bizonyítványból a következőket tudhatjuk meg: fehérvári műtermében „állandóan 3-4 alkalmazott dolgozik. Székesfehérvárott, Pécsett és Győrött „Enyveshát" műtermei vannak, amelyeket állandóan és kizárólag egyedül vezet. A felvételeket fehérvári műtermében készíti ki. Ha be kell vonulnia, úgy kénytelen lenne eme vállalatokat feladni, ami által az azokban alkalmazott összesen 15, részben családos egyén kereset nélkül maradna. Virág Sándor műtermének fennmaradása nem csak jól megalapozott vállalat további létezés szempontjából, hanem a város közönsége érdekében is kívánatos."

Virág Sándornak 1915-ben mégis be kellett vonulnia Komáromba a 7. vártüzér ezredhez.

A háborúból szerencsésen hazakerült. 1918. szeptemberében a Závornik cukrásznál elhelyezett szekrényért évi 20; a Koronafi házon levőért évi 25 koronát fizetett és egy újabb fényképészkirakatot is óhajtott nyitni. A Zichy-ház Kossuth utcai bejáratától jobbra lévő első és második ablak közti falra elhelyezendő kirakatért évi 50 korona bérösszeget volt hajlandó fizetni.

A kirakat magassága: 3 m 25 cm, szélessége: 1 m 55 cm, mélysége: 34 cm

Virág Sándor 1920-ban elhunyt. Felesége a következő évben még tanoncot fogadott, 1922-ben azonban átadta üzletét Tóth Károlynak.

1910 után – a világháború következményeként – több mint egy évtizedig nem nyílt új műterem. 1922-ben aztán Daró József a Halász utcában, Szigeti Artúr a Berényi úton, Tihanyi Mór a Hal tér 17. sz. alatt rendezte be üzletét, Tóth Károly pedig a volt Virág-féle műteremben kezdett el dolgozni.

Tóth Károly

Nem csupán a két világháború közötti korszak legreprezentatívabb mestere, hanem a legnagyobb műgonddal dolgozó, legeredményesebb és legismertebb fehérvári fényképész volt.

1895. augusztus 11-én született Temesváron, református családban. 1898-ban költöztek Székesfehérvárra. 1910-ben történt, hogy Tóth Károlyt, az akkor tizenöt éves fűszerinast elküldték Pete Gyula fényképész mesterhez, hogy vigye haza a családról készült képeket. „Életének sorsdöntő találkozása volt ez a szakmával. Mindaz, amit akkor a műteremben látott, annyira megragadta, hogy az élményt többé nem tudta, de nem is akarta elfelejteni." Elszegődött fényképész tanoncnak a mesterhez. Fehérváron és Nagykőrösön volt segéd. Háromévi katonáskodás után, az I. világháborúból hazatérve önállósította magát. Iparigazolványát 1919. augusztus 31-én kapta. 1922-ben Grósz Józseffel társulva megvásárolták özv. Virág Sándorné Rákóczi u. 5. sz. alatti műtermét. Grósz néhány év múlva felköltözött Pestre, ahol a húszas évek végén megalapította a később nagy hírnévre szert tett Mosoly Albuma céget.

Tóth Károly kiváló fényképészeket nevelt, tanítványa volt Inkey Tibor is. Inkey, aki 1922-ben szerződött hozzá inasnak és további három évig segédje volt, könyvében (Egy fényképész visszaemlékezései, Pelikán Kiadó, 1993.) nagy elismeréssel ír mesteréről. Tóth Károly 1980-ban egy újságírónak elmondta, hogy ideje jelentős részét a műtermi felvételek és kidolgozások – az iparos munka vette el. Reggel hattól késő estig dolgozott feleségével együtt, akit ő tanított meg fényképezni. Mindig szolgálatban voltak, húsvétkor, karácsonykor is. Ennek ellenére sohasem mondott le a művészi munkáról. Brómolaj-átnyomással tájképeket, hangulatfelvételeket, portrékat készített. Már 1922-ben országos kiállításon vett részt. Képeiért először az 1929-ben, Budapesten rendezett III. Országos Kézművesipari Tárlaton kapott díjat. Attól kezdve rendszeresen szerepelt kiállításokon itthon és külföldön – többek között Angliában, Japánban, Franciaországban – egyaránt. Első önálló kiállításán, 1933-ban a fehérvári Megyeházán portrékat mutatott be.

Figyelemmel kísérte a szakfolyóiratok működését. A Fotóművészeti Hírek fenntartásához 1923-ban 1.000, 1924-ben 15.000, 1925-ben 11.000 koronával járult hozzá. 1936-37-ben a Fotóéletben jelentek meg felvételei, közülük kettő a címlapon.

Az 1927. évi székesfehérvári országos ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági kiállításon a város fényképészei közül egyedül ő vett részt. Nemcsak képeit mutatta be, hanem az ipari bizottság III. csoportjának elnöke is volt.

Fehérvárnak talán nincs is olyan része, amit ne örökített volna meg. Legkedvesebb fotója a Polgármesteri Hivatal előtti 10-es huszárok emlékére állított lovasszobor behavazott, télesti, különleges megvilágítású felvétele. 1930-ban a székesegyház tornyából és repülőgépről is fényképezte a várost.

1935-től bajonettzáras „Makina" géppel dolgozott. Ebben az időben készített egyórás expozíciós idővel felvételeket a ciszter templom fafaragásairól, freskóiról.

1930-ban megjelent a Székesfehérvári Kalauz, s azt követően még másik három, a városba invitáló kiadvány Tóth Károly képeivel. Az 1938. augusztus 18-i országgyűlés alkalmából a Dunántúli Hétfői Újság Szent István év Székesfehérvárott címmel mellékletet adott ki, fotóriportot közölt a város kettős jubileumi ünnepségeiről. Az eseményekről és a hét évig tartó előkészületekről közel százhúsz kép számolt be. A felvételek legnagyobb része Tóth Károly munkája. 1944 októberében műtermét bombatalálat érte, s csak 1945 szeptemberében tudott újra üzletet nyitni a Táncsics u. 7. számú házban. A közbeeső majdnem egy év alatt bejárta és fényképezte a romokban heverő várost.

1952-ben egyike volt a szövetkezet alapító tagjainak. 1962-ben ment nyugdíjba, de azután is bejárt a műterembe. Életének 90. évében, 1985. június 18-án hunyt el.

1939-ben a Székesfehérvár és Vidéke Ipartestület elnöksége a következő indoklással javasolta az Országos Ipartestület elnöksége által meghírdetett díszéremre: „Egyike a legszorgalmasabb és legtörekvőbb, legmegbízhatóbb kézművesiparosoknak, aki önerejéből küzdötte fel magát azon polcra, amelyen iparának szaktudása tekintetében jelenleg áll. Igen sok külföldi kiállításon részt vett, amely kiállításokon a magyar fényképésziparnak elismerést és megbecsülést szerzett".

A harmincas években volt a fotográfia virágkora Székesfehérváron. 1938-ban a város kettős jubileumra, Szent István király halálának 900. és a város török megszállás alóli felszabadulásának 250. évfordulójára készült. A tudatos városrendezési és városfejlesztési koncepció jegyében új vízmű, strandfürdő, korcsolya- és teniszpálya épült, elkészült az ország első fedett sportcsarnoka. A belváros maradandó értékű emlékművekkel és köztéri szobrokkal gazdagodott. Helyreállították a régi épületeket, restaurálták a műemlékeket.

A Szent István király Múzeum gyűjteményben található fotókon a változások lépésről-lépésre nyomon követhetők. A fényképészek megörökítették a Szent Anna kápolna és a székesegyház helyreállítás előtti állapotát, a munka folyamatát és eredményét. Többszáz felvétel készült a bazilikában folyó ásatásról: a kultuszminiszter első kapavágásáról, feltárt épületrészekről, faragványokról, a kibontott sírokról, az épülő kőtárról és mauzóleumról, Aba Novák Vilmos freskójáról.

1935-ben Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város országos fotópályázatot hirdetett. Ennek az eredményeként hetvenkét kép örökíti meg a megye és a város legszebb tájait, hegyeit, vizeit, utcáit, tereit. 1937-ben a mohácsi kiállításra készült több mint harminc fehérvári fénykép.

1938-ban tíz fényképészmester dolgozott a városban, többségük két-három segédet és tanoncot foglalkoztatott.

A Hege-család

Hege Károly 1903-ban Székesfehérvárott született. Pete Gyula műtermében volt tanonc, majd 1922. szeptember 10-ig segéd. Azután Berlinben, Bécsben és Budapesten dolgozott. Bécsben tökéletesítette tudását, pasztell- és képfestészetet tanult. Visszatért szülővárosába, 1929-ben a Bank u. (majd Szent Korona u.) 6. sz. alatt műtermet nyitott. Az 1930-ban rendezett kirakatversenyen IV. díjat és elismerő oklevelet nyert. Tőle tanulta a mesterséget felesége, valamint Hege István és a később magát önállósító Hege László.

Hege Károlyt 1939-ben motorkerékpár-szerencsétlenség érte. Az ipart özvegye a saját jogán folytatta tovább. Fiukat, az akkor 13 éves Róbertet Kaposvárra küldte fényképészinasnak.

Hege Róbert – miután megtanulta a mesterséget – átvette a műterem irányítását. A front alatt fogságba esett, s csak 1947-ben térhetett vissza Fehérvárra. 1952 szeptemberében egyike volt annak a tizenkét fényképésznek, akik létrehozták a Fejér megyei Fényképész Szövetkezetet.

Hege László 1912-ben született Székesfehérváron. A középiskola befejezése után tanonc majd segéd lett Hege Károly műtermében. Iparigazolványának kelte: 1834. január 30. „Ezután Bécsben tanult a Foto Kunst Szalón J. Weitzmann cégnél. Később a grafikai és kísérleti állami intézetben 1937-ben tett jeles eredménnyel vizsgát művészeti, valamint fényképészeti technikából, optikából, reprodukálási művészetből és az egész fotó szakmából. Székesfehérvári műtermét különféle fényhatásokat kiváltó lámpákkal szerelte fel, ennek eredménye az, hogy sok művészi kép került ki műterméből. A fények bizonyos határait a képeknél egyéni művészettel emeli és domborítja ki, ahogyan az arc azt megkívánja. Több alkalommal készített budapesti és más lapok részére riportképeket, például: „Gömbös és Hóman miniszterek látogatásakor" – olvashatjuk egy 1938-ban megjelent kiadványban. Műterme a Vörösmarty tér 12. sz. házban volt. 1945-ben átmenetileg a Várkörút 35. sz. alá költözött. 1952-ben részt vett a szövetkezet létrehozásában.

Ullmann József

Székesfehérváron született 1903-ban. Apja Ullmann Imre, a város neves amatőr fényképésze volt. A reáliskolai érettségi után a mesterséget Tóth Károlytól tanulta. Ismereteit Budapesten és külföldön tökéletesítette. 1929-ben a Károly király tér 5. sz. (később Megyeház u. 5.) alatt nyitott üzletet. Több kiállításon oklevéllel tüntették ki. A fényképészet mellett fotócikk-kereskedéssel is foglalkozott. Műterme 1944-ig működött.

Hajdú Sándor és felesége

Hapári Tamásné, született Heizer Terézia Vár körút 13. sz. alatti műterme 1938 óta működött. A feltehetően özvegyen maradt fényképész asszony 1940-ben férjhez ment Hajdú Sándorhoz.

Hajdú Sándor rövidesen iparigazolványért folyamodott a Kereskedelmi és Iparkamarához. Kérvényében írja: „Szegedi születésű, nős, római katolikus vallású magyar állampolgár vagyok, két gyermekem van és 1935 óta vagyok önálló iparos.

Először Szombathelyen volt fotoszaküzletem, majd Budapesten Teréz körút 1/c. alatt Hajdú Testvérek címmel működő szaküzletben felestárs voltam, azután Balatonszemesen folytattam iparomat. 1943. szeptember 1-én megszűntettem, hogy Székesfehérvárott feleségem meglévő fényképészeti műtermét fotócikk kereskedéssel bővítsem ki." Még ebben az évben fényképész iparengedélyért is folyamodott és új műtermet rendezett be egy pékségből átalakított épületben, a Kossuth u. 15. sz. alatt.

1943. november 22-én kelt a városi tanácsnok levele a Kereskedelmi és Iparkamarához: „A mai rendkívüli viszonyok ellenére a fényképésziparban a kereseti lehetőségek növekedtek, mert azok száma, akik a fényképész iparos munkáját igénybe veszik, jelentékeny mértékben szaporodott... amennyiben folyamodó a jogosítványt megkapja, úgy felesége, aki Székesfehérvárott már régebb óta fényképész ipart folytat, az iparral felhagy és jogáról lemond..., A városban oly üzlet, amely kizárólag fotócikkek forgalomba hozatalával foglalkozik nincsen, az ily cikkeket árusító kereskedők üzletkörében az árusítás alárendelt szerepet játszik... műszaki fénymásolással is óhajt foglalkozni, ami pedig közérdekből is kívánatos, mert bár az ily munka iránt a kereslet jelentékeny, azzal eddig senki sem foglalkozott." 1944-ben elkezdte a munkát, de nem sokáig dolgozhatott nyugodtan. Karácsonykor Fehérvár frontváros lett: „mint közismert fényképész üzletem pár nap alatt a megszálló orosz csapatok által a leglátogatottabb lett, oly annyira, hogy naponta 200-300 felvételt is kellett csinálnom... a katonák fegyverrel arra kényszerítettek, hogy riport felvételt is készítsek, amihez is éjszakánként a közeli front bunkereibe vittek le... egyik napon a megszálló csapatok parancsnokától azt a parancsot kaptam, hogy miután Székesfehérvár frontváros, így területén mindennemű fényképezés tilos... az üzletet bezártam... ám a türelmetlen katonák feltörték és engem ismételten fegyverrel kényszerítettek a további éjszakai fényképezésre." Családját Veszprémbe vitte, onnan pedig a nyilasok nyugatra hurcolták. Sebesülten, betegen tért haza 1946-ban. Miután igazolták, rendbehozta műtermét, és egyedül, alkalmazott nélkül dolgozott tovább.

A Kossuth u. 12. sz. alatti műtermében alakult meg 1952-ben a Székesfehérvári Fényképész Kisipari Termeltető Szövetkezet. Az üzletvezető Szigmeth Kálmán lett.

A Fehérváron működő fényképészek és műtermük neve, címe:

Bartos Henrik–Schwarcz Dáni­el 1902(?)–1905(?) „Makart”

Bartos Henrikné 1897–1906 „Rembrandt” Kórház u. 3., Kossuth u. 11.

Bartos Malvin 1894–1900(?) Nádor utca Töltényi-ház

Bányai Géza (üzlettársa: Pataki Mária) 1940–1946 Vár kö­rút 29/a.

Daró József 1922–1930 Halász u.

Elbl és Pitsch 1890–1891 Vár körút 2.

Enczmann László 1860-as évek eleje

Erdélyi Mór 1906–1910 Szigeti és Társa Kaszárnya u. 5.

Fekete (Schwarcz) Zoltán 1908–1938 „Hungaria” Bognár u. 2., 1930: Kempelen tér 1.

Fodor József 1886–1890 Vár körút 2.

Hajdú Sándor 1944 szövetkezet Kossuth L. u. 15.

Hajdú Sándorné 1938–1944 Vár körút 13.

Hajdú Sándor II. 1949 k. „Művészfotó” a Püspökség épületében, Lakatos u.

Hege Károly 1929–1939 Bank u. 6.

Hege Róbert 1939 szövetkezet Bank u. 6.

Hege László 1934 szövetkezet Honvéd u. 1., 1935: Vörösmarty tér 12., 1945: Vár körút 35., 1946: Vörösmarty tér 12.

Majláth János 1880-as évek Vörösmarty tér, dr. Say József-féle ház

Müller Istvánné 1942–1945 Vilmos császár tér 10.

Nemes Pál 1898–1929 Vilmos császár tér 10. (Liget sor 5.)

Ormai Gyula 1940–1949 Ferenc József tér

Pataki (Paraszt) Mária (üzlettársa: Bodó Lajos) 1940–1946 (?) Vár körút 29/a

Pete Gyula 1910–1918 Vár kö­rút 29/a

Pete Ilona 1918–1940

Pribék Antal, Pribék és Bülch, Pribék és Társai 1860–1888 A csatorna­parton az izraeliták új imolája mellett

Ragányi János 1948 szövetkezet Lépcső u. 4.

Schmidt Vilmos 1860–1887 Kórház u. 3. (Fazekas tér 110.)

Schmidt és Majláth 1870-es évek

Schmidt és Antal 1880-as évek

Sréter Júlia 1932 szövetkezet Gyümölcs u. 2., 1949: Schőnherz Z. u. 4.

Szigeti Artúr 1906–1922 (?) Kaszárnya u. 5., 1922–1926 Berényi u. 28.

Szigeti István 1890–1990 (?) Stadlerféle volt (Brein-ház) a Vörösmarty tér át ellenében

Szigeti Jakab 1886–1929 Kaszárnya u. 5. (Kossuth u. 5.)

Szigeti József 1892–1904 Kaszárnya u. 5., 1904–1907 Tobak u. 11.

Szigeti Pál 1908–1920 Kossuth u. 11.

Szigmeth Kálmán 1946 szövetkezet Dózsa György tér 12.

Tóth Károly 1922 szövetkezet Rákóczi u. 5. (Bazilika tér 3.), 1945: Táncsics u. 7.

Tihanyi Mór 1922 szövetkezet 1922: Hal tér 17., 1929: Ybl Miklós u.

Ullmann József 1929–1944 (?) Megyeház u. 5.

Vass Antal 1935–1937 1935: Kisteleki u. 77., 1937: Olaj u. 62.

Virágh Sándor 1907–1922 Rákóczi u. 5.

Virányi Mihály 1935 k. Vilmos császár tér 10.

FORRÁSOK

LEVÉLTÁRI IRATOK. Székesfehérvár város Tanácsának iratai 1872-1929.

Székesfehérvári Ipartestület Ideiglenes Igazolvány segédlajtsroma 1888-1908.

Iparos és kereskedő lajstrom 1910-1935.

Székesfehérvár város Polgármesteri Hivatalának iratai: rendészeti iratok 1945-1949.

Székesfehérvár város Tanácsa V. B. Ipari és Kereskedelmi osztályának iratai 1950-1952.

Székesfehérvári Ipartestület iratai 1887-1948.

NAPTÁRAK, ÉVKÖNYVEK. Székesfehérvári Naptár. Székesfehérvár, Szammer ny. 1873-1943.

Székesfehérvári Hírlap Naptára 1909. Székesfehérvár, 1908. Csitári ny.

Székesfehérvári Hírlap naptára és címtára az 1917. évre. Székesfehérvár, 1916. Csitári ny.

A testvér naptára az 1920. évre Székesfehérvári keresztény címtár Székesfehérvár 1919. Szammer ny.

Fejér megyei keresztény nemzeti naptár 1920-1923. Székesfehérvár, Csitári ny.

Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad királyi város évkönyve az 1929. évre szerk.: Dévay József Róbert. Székesfehérvár 1928. Csitári ny.

Fejér vármegye és Székesfehérvárszabad királyi város általános ismertetője és címtár az 1931-32. évre I-II. főszerk.: F. Szabó Géza. Kiadja a Vármegyei Tisztviselők Országos Egyesülete, Bp., 1932.

Fejér vármegye. Szerk.: Schneider Miklós, Juhász Viktor. Magyar városok monográfiája K. h. Bp. 1937.

Székesfehérvár és Fejér megye ipari és kereskedelme Szent István évében főszerk.: B. Szabó István. Székesfehérvár 1938.

Magyar Ipar Almanachja 1929. szerk.: Ladányi Miksa kiad.: A „Magyar Ipar Almanachja" kiadó hivatal Bp. 1929.

KATALÓGUSOK. Az1879-ik évi székesfehérvári országos mű-, ipar-, termény és állatkiállítás. Hivatalos katalógus, összeáll.: Rubin Simon. Székesfehérvár, 1879. Szammer ny.

A székesfehérvári országos ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági kiállítás és vásár katalógusa. Székesfehérvár, 1927. Vörösmarty ny.

FOLYÓIRATOK. Fényképészeti Lapok (szerk.: Veress Ferenc) Kolozsvár, 1882-1888.

Fotoművészet (szerk.: Balogh Rudolf) 1914.

Fotoművészeti Hírek Bp. 1921-1936.

A fényképész Bp. 1929.

Fotoélet Bp. 1931-1944.

VISSZAEMLÉKEZÉSEK. Vörös Gyula: beszédes fotográfiák. Fejér megyei Hírlap 1980. augusztus 24.

Móré Erzsébet: A romos város fotósa. Fejér megyei Hírlap 1985. április 3.