CSÚCSKAMERÁK TESZTJE

A professzionális tükörreflexes kamerák automatikus élességállításának gyorsasága már sok éve meghaladja a kézi beállítás gyorsaságát. (Aki ezt vitatja, az nem vette magának a fáradságot, hogy megtanuljon autofókusszal dolgozni.) A különböző márkák gyorsaságáról azonban az autofókusz bevezetése óta folyik a vita a fotósok között. Bár a gyorsaság csak az egyik szempont az automatikus élességállítás minőségének meghatározásában, azonban kétségtelen, hogy ez a leglátványosabb, a legjobban érzékelhető, illetve a fotós szempontjából egyes területeken – például sportfotóban – a legfontosabb tényező. Megítélése azonban meglehetősen szubjektív és nagyon sok tényezőtől függ, például az alkalmazott objektív optikai felépítésétől, illetve az élességállítás optikai rendszerétől is.

A műszeres mérés is sok nehézségbe ütközik, a váz megbontása nélkül nem is lehetséges. Nem véletlen tehát, hogy a látókörünkbe kerülő külföldi fotós lapok közül a német Color Foto 97/2. száma az első, amely négy kisfilmes profi kamera automatikus élességállítási gyorsaságának exakt, századmásodperc pontosságú mérését közli (bár ha arra gondolunk, hogy a Forma 1-ben ezredmásodpercet mérnek...). Az Óriások párharca címet viselő cikk négy gépet vizsgált, a Canon EOS1N-t, a Minolta 9xi-t, a Nikon F5-öt és a Contax AX-et. Ez utóbbi inkább csak profi mivolta, mintsem autofókusza miatt került a sorba. (Részletesen ismertettük a Fotóművészet 96/5–6. számában.) Az F5-öt az alkáli elemes, az EOS1N-t a lítium elemes kivitelben mérték, tehát nem az akkuval, illetve a Boosterrel.

A gépeket három szempontból vizsgálták: az élességállítás gyorsasága, az expozíció vezérlés pontossága és az élességállítás pontossága.

Az automatikus élességállítás gyorsaságát az 1,4/50 mm alapobjektívekkel és a 2,8/300 mm telékkel mérték 0, 5, 10 és 15 fényértékes megvilágításoknál (0 Fé = 1,0 rekesz és 1s; 15 Fé = 8 rekesz és 1/500s, ISO 100).

Az eredeti cikk kameránként és nem egyenlő léptékű osztással készült oszlopdiagramokkal közölte az eredményeket. Ezek alapján mi az azonos fényértéknél azonos objektívvel mért eredményeket közöljük egymás mellett. Az oszlopokba írt számok a Color Foto által mért időket jelzik másodpercben, az oszlopok fölé írt százalékok pedig azt mutatják, hogy az adott gép + objektív hány százalékkal lassabb a leggyorsabbnál. A mérések végtelen állásból történtek az 50 mm.es objektívekkel 0,47 m-re, a 300 mm-es telékkel 3,05 m-re.

A diagramokból néhány meglepő eredményt olvashatunk ki.

Az, hogy az USM motoros Canon alapobjektív átlagban 28,75%-kal lassabb, mint a vázba épített motorral hajtott, teljesen azonos felépítésű Nikon objektív, igencsak meglepő (mindhárom alapobjektív 7 lencséből álló Gauss típus). Emögött feltehetően az az általában mellőzött műszaki tényező áll, amiről ritkán esik szó, éspedig az adatfeldolgozás gyorsasága. (Más formában ugyan, de ugyanez fennáll a fénymérésnél is.)

Ezt a tényezőt látszanak igazolni a 2,8/300 mm-es telékkel mért eredmények is. Itt már 36%-kal lassabb a Canon objektív, mint a szintén ultrahang (Silent Wave) motoros Nikon tele. Mivel a két objektív belső élességállítása nagyjából azonos tömeg mozgatásával történik, a különbség nemigen lehet máshol, mint az elektronikában, illetve – esetleg – a CCD érzékelőkben. Gondoljunk azonban arra, hogy az EOS1 alaptípusa 1989-ben, a módosított változat, az EOS1N pedig 1994-ben került forgalomba. Az azóta eltelt idő az elektronika fejlődés irama mellett nagyon sokat jelent. Kérdés, hogy az inkább előbb, mint utóbb várható új EOS kamera mire lesz képes.

A legmeglepőbb eredmény azonban az, hogy a Minolta 9xi az alapobjektívvel csak 10,35%-kal, a telével pedig mindössze 5,5%-kal lassúbb, mint az EOS1N. Szintén kérdés, hogy a kifutóban lévő típus helyett belépő új Minolta mit tud majd.

A 0, illetve a 10 Fé-nél mért adatokból egyértelműen látszik, hogy erős fénynél az élességállítás ideje mindhárom gépnél nagyjából felére csökken. Ennél erősebb megvilágításnál már egyiknél sem nő lényegesen az élességállítás sebessége.

Az expozíció pontosságát programautomata, időautomata és rekeszautomata üzemmódban vizsgálták, szintén különböző fényértékeknél. A pontos expozíciótól való eltérések Fé-ben vannak megadva. Pl.: –0,33 = egyharmad Fé-kel alulexponált.

Műszaki szempontból érdekes, hogy mindhárom gép 5 Fé-nél adta a legpontosabb expozíciót, mind program- mind időautomatánál, illetve hogy rekeszautomatánál 7 Fé-nél volt a legnagyobb az eltérés. A Color Foto 97/6 számában 21 darab SLR kameráról közölt általános teszt adatai az EOS1N-re és az F5-re is szinte századnyi értékre azonos adatokat, illetve eltérés-tendenciákat mutatnak. A 9xi már nem szerepel ebben a tesztben.

Az élességállítás pontosságát 0,47; 1; 1,5; 3 és 5 méteres távolságra vizsgálták. A közeli távolságokra viszonylag nagyobbak voltak az eltérések, de minden távolságnál és minden mérésnél a mélységélességi határok közé estek az eltérések, természetesen teljes nyílásnál. A gépek között nem voltak számottevő különbségek.

Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a Color Foto említett általános teszjében a Sigma SA-5 kamera volt a leglassúbb. A mért idők 0,80; 0,61; 0,57 és 0,55 másodpercesek voltak, ami 0 Fé-nél kétszerese, 15 Fé-nél 2,9 szerese az F5 sebességének, és erős fénynél sem nő olyan mértékben az élességállítás sebessége, mint a csúcsgépeknél.

Schwanner Endre