A NIKKOR OBJEKTÍVEK HATVANÖT ÉVE

A Nippon Kogaku K. K.-nak kezdettől fogva egyik legfontosabb működési területe az optikai üvegek gyártása volt, az általuk készített optikai eszközökhöz. A három gyár egyike is – amelyből a cég alakult – az Iwaki Glass Manufacturing Co. volt.

A Nikon a mai napig is azon kevés fényképezőgépgyár egyike, amely a különböző típusú és tulajdonságú üvegek fejlesztésétől az üvegek gyártásán és az objektívek tervezésén át az objektívek összeszereléséig a teljes folyamatot saját kezében tartja.

A fejlődés iramát bizonyítja, hogy az alapítás után húsz évvel már új üzemet építettek az optikai üvegek gyártására. A cég történetében szó esett róla, hogy a húszas években készített első fotóobjektívjeiket még különböző neveken forgalmazták, 1932 óta azonban minden fotográfiai célra készült objektív a Nikkor márkanevet viseli. A második világháború után több évtizedig még egy betű is volt a Nikkor név után, amely az 1–10-ig terjedő számok latin, illetve görög nevének kezdőbetűje, és az objektívben lévő lencsék számát jelzi:

U (Unus) = 1 lencse; B (Bini): 2 lencse; T (Tres) = 3 lencse; Q (Quatur) = 4 lencse; P(Pente) = 5 lencse; H (Hex) = 6 lencse; S (Septem) = 7 lencse; O (Octo) = 8 lencse; N (Novem) = 9 lencse; D (Decem) = 10 lencse.

A tíznél több lencséből álló objektíven két szám van. Például: PD = 15 lencse.

1932-ben már Aero Nikkor objektívek készültek 50 cm, illetve 70 cm gyújtótávolsággal, valamint rollfilmes gépekhez különböző gyújtótávolsággal négy darab f/4,5 fényerejű objektív Nikkor néven.

A Leica mérethez 1935. júliusában készült az első objektív, az 5 cm f/3,5, amelyet a Hansa Canon gépbe építettek be. Ezt a gépet az akkor még Seiki Kogaku Kogyo K. K.-nak nevezett cég készítette, amely 1947 óta Canon Camera Company néven vált világszerte ismertté. A Canon kamerákhoz 1947-ig a Nippon Kogaku szállította az objektíveket.

1937. augusztusában 5 cm f/2, majd 1939. januárjában 5 cm f/1,5 Nikkor objektív készült Canon kamerákhoz. Közben azonban más célra, például filmfelvevőkhöz és röntgengépekhez (6 cm f/0,85) is gyártottak objektíveket. 1940-ben (!) pedig két televíziós objektív készült, a 98 cm f/4,5 és a 20 cm f/1,9 objektívek.

A háború után, 1946 áprilisában – feltehetően amerikai érdeklődésre – Leica foglalattal készítették el az 50 mm f/3,5 objektívet, majd később a saját távmérős gépeikhez készült, elsősorban nagy fényerejű típust is gyártották Leica foglalattal. 1948-ban a Nikon I-hez készült a két első objektív, az 5 cm f/2 alapobjektív és a 135 mm f/4 tele. Ez évben már egy 5 cm f/3,5 EL-Nikkor, azaz nagyító objektív is megjelent. Az időben nagyon nagy fényerőnek számított a saját kamerájukhoz 1949-ben készült 8,5 cm f/2 objektív.

1950-ben először f/1,5, majd félév múlva f/1,4 fényerejű 5 cm-es objektív jelenik meg a Nikon kamerákhoz, majd a módosított tele, a 135 mm f/3,5 és a 35 mm f/3,5 nagylátószögű objektív. Két év múlva ez utóbbinak már f/2,5 fényerejű változata kerül forgalomba, majd 1953-ban a szenzációnak számító 28 mm f/3,5 és 85 mm f/1,5!

1954-ben két érdekes objektív is megjelent az S-kamerákhoz. Távmérős géphez szokatlanul hosszú a 250 mm f/4 objektív, amelyet természetesen csak tükörházzal lehetett használni, valamint a 105 mm f/2,5 objektív első típusa. Számtalanszor áttervezett, egyre javított változata a tükrös Nikon gépekhez minden időben a legjobb objektívek egyike volt például színházi fotózáshoz. A kézi élességállítású Nikkorok választékában ma is megtalálható. Ugyanezen évben kihoztak egy f/0,75 fényerejű 390 mm-es TV objektívet is.

1955–1957 között egymás után kerülnek forgalomba az S-típusú kamerákhoz az ötvenes években különlegesnek számító objektívek: 25 mm f/4; 180 mm f/2,5; 500 mm f/5; 35 mm f/1,8. Még ezeknél is különlegesebb az 1956-ban megjelent 50 mm f/1,1 objektív, amely sok évig a világ legfényerősebb fotó objektívje. A maga nemében első az 1:2 leképzési arányhoz készült 50 mm f/3,5 Micro Nikkor. A tükörreflexes gépekhez készült későbbi 55 mm-es Micro Nikkor optikai felépítésével teljesen azonos objektívet a távmérős géphez csak külön eszközökkel lehetett csatlakoztatni. Készült menetes csatlakozással is.

1957-ben készül egy 50 mm f/2,8 EL Nikkor. Ez évben kerül forgalomba egy rollfilmes kamerával egybeépítve az első Nikkor Fish Eye objektív 16,3 mm-es gyújtótávolsággal, f/8 fényerővel. Az angol Robin Hill által 1924-ben meteorológiai célra, felhők mozgásának rögzítésére készült első 180°-os objektívhez hasonló Nikkor halszem objektívet szintén ilyen feladatra készítették. Körülbelül 5 cm átmérőjű képet készített.

1958 már felkészülés a tükörreflexes korszakra. Az S-típusokhoz már csak 1960-ban készül két új objektív.

1959 májusában ugyan még az S-típusokhoz jelenik meg a máshol már említett 21 mm f/4 objektív külön keresővel, de novemberben már az F-bajonettes változatot is bemutatják az öt hónappal előbb megjelent Nikon F-hez. Ezután a hetvenes évek közepéig – néhány speciális darabtól eltekintve – már minden új Nikon objektív Auto felirattal van ellátva, ami az automatikus rekeszműködésre utal.

1959 decemberében a Nikon F-hez jelent meg az első Nikkor-Zoom objektív, a 85–250 mm f/4–4,5. Az 50 cm f/2 normál objektíven kívül már egy 35 mm f/2,8 nagylátószögű is szinte a géppel egyidőben kapható. Elkészül a 105 mm f/2,5 és a 135 mm f/3,5 F-változata is. Ebben az évben készítik a 6x6-os Bronicához az első objektíveket, 50, 75 és 135 mm-es gyújtótávolsággal.

1960 első hónapjában kerül forgalomba az 5,8 cm f/1,4 akkor hatalmas fényerejűnek számító alapobjektív. A tükör helyigénye okozta hosszabb gyújtótávolságot csak 1962-re tudták 50 mm-re csökkenteni.

1961 augusztus: Micro-Nikkor 55 mm f/3,5. Segédeszköz (közgyűrű) használata nélkül 1:1 leképzési arányig használható, rekesz előválasztásos objektív. Rövid ideig van forgalomban, két év múlva jön a sokáig élő új változat.

Az azóta sok változáson átesett, de mindmáig közkedvelt 200 mm f/4 teleobjektív is ez évben kerül piacra, valamint egy új tervezésű, relatíve nagy fényerejű tükrös teleobjektív, a Reflex 500 mm f/5.

Az 1962-es év is sok újdonságot hoz. Júliusban két „első” objektív is megjelenik. A 8 mm f/8 halszem objektív a kereskedelmi forgalomba kerülő első ilyen típus, és nem műszaki kameránál a PC 35 mm f/3,5 teszi először lehetővé az objektív eltolását (Shift), az összedűlő vonalak párhuzamosítását. Műszaki okokból ebben nincsen – nem is lehet –

automata rekeszvezérlés.

A Medical-Nikkor 200 mm f/5,6 azóta sok változáson átesett első típusa is ez évben, decemberben jelenik meg. Neve mutatja, hogy elsősorban orvosi célokra készült ez a beépített körvakuval ellátott objektív, ahol operáció közben a beteg hasában kell fényképezni – és ahol árnyékmentes felvétel kell. A közeli fényképezést a tartozék előtétlencsék teszik lehetővé 22 cm tárgytávolságig.

Szintén ez évben, 1962 augusztusában jelenik meg az ipari célokra készült Ultra Micro-Nikkor 105 mm f/2,8. Az akkor fellendülő mikroelektronikai ipar egyre nagyobb felbontóképességű, lekicsinyítéshez tervezett objektíveket követel. Ezeknek minimum 400 vonal/mm a feloldásuk, de a később, 1969-ben megjelenő 30 mm f/1,2h típusú, azaz a 404,7 nanometer hullámhosszúságú fénnyel dolgozó, 25-szörösen kicsinyítő objektív feloldó képessége 1600 vonal/mm akkor, amikor az elméleti határérték 1688 vonal/mm! Igaz, ez mindössze egy 2 mm átmérőjű körben, de erre lett tervezve. A gyakorló fotós számára hihetetlen az f/1,2 fényerő, de matematikailag is levezethető fizikai tény, hogy ha egy objektívet adott, állandó tárgytávolságra, adott hullámhosszúságú megvilágító fényhez terveznek, akkor annál nagyobb a feloldóképesség, minél nagyobb a fényerő. Az adott esetben az említett feltételek biztosítottak, 8-as rekesszel ugyanez az objektív már „csak” 253 vonal megkülönböztetésére képes milliméterenként. A 435,8 nanométeres hosszabb hullámhosszúságú fénynyel dolgozó 28 mm f/1,7g objektív feloldása már „csak” 900 vonal/mm teljes nyílással.

Nyomdai célokra is ez évben készül el az első objektív, az APO Nikkor 360 f/9.

1963 első hónapjában mutatkozik be a 43–86 mm f/3,5 „normál” gyújtótávolságú zoomobjektív, amelyet februárban már a Nikkorex Zoom 35 kamerában forgalmaznak. Márciusban az automata rekesszel ellátott 55 mm f/3,5 Micro Nikkort mutatják be. Közgyűrű nélkül 1:2, a tartozék M típusú közgyűrűvel pedig 1:1 leképzési arányig használható. (Hogy a valójában a makro tartományban dolgozó objektívjeit a Nikon miért nevezi Micro-Nikkornak, erre még nem találtunk magyarázatot.)

Egyedülálló megoldás volt ebben az objektívben, hogy a kihuzat növelésével párhuzamosan nyitja a rekeszt, azaz kompenzálja a fényerő csökkenését. (Közgyűrű használatakor egy rekesznyit eleve nyitni kell.) Ezt a megoldást a Photomic T kereső bevezetésekor megszüntették, mert TTL-fénymérésnél helytelen eredményt adott. Csak harminc év után, az F5 és a 60 mm-es AF Micro-Nikkor használata esetén lehetséges ismét ez a főleg különböző méretű tárgyak, képek reprodukálásakor a munkát nagyon megkönnyítő megoldás. Ma már ez természetesen elektronikus úton valósul meg. (De miért nem ír erről az F5 kezelési útmutatója?)

1964 a hosszú teleobjektívek éve. Július, augusztus, szeptember hónapokban hét tele jelenik meg. Csak a 85 mm f/1,8*-+F* rövid, a többiek: 300 mm f/4,5; 400 mm f/4,5; 600 mm f/5,6; 800 mm f/8; 1200 mm f/11, és végül a katadioptrikus 1000 mm f/6,3. Ez utóbbi az S kamerákhoz készült objektív F-bajonettes változata. Új Ultra Micro Nikkor is megjelenik az 1970-ig folytatódó sorozatban.

1965 decemberében három új objektív is forgalomba kerül. Egyik az első f/1,2 fényerejű 55 mm-es alapobjektív, a másik az akkor szintén nagyfényerejűnek számító nagylátószögű 35 mm f/2, és egy 135 mm f/2,8 teleobjektív.

1966 a nagyító objektívek éve. 63, 80, 105, 135 mm-es gyújtótávolságú EL Nikkorok jelennek meg, a legrövidebb f/3,5, a többiek f/5,6 fényerővel. Februárban új, 1000 mm f/11 tükrös tele gyártása kezdődik meg. A másfél rekesznyi fényerő csökkenés és az optikai számítások fejlődésének jóvoltából a 10 kg-os elődjével szemben csak 1,9 kg a súlya, és 30 méter helyett 8 méter a legrövidebb beállítható távolság. Ebben a típusban, és az 1974-ben megjelenő változatban is a beépített szűrőket revolver rendszerrel lehetett váltani. Az 1976-tól a mai napig gyártott típusban viszont a hátsó lencsetag mögé kell a 39 mm átmérőjű szűrőket becsavarni. A planparallel üveg ugyanis az optikai rendszer része (az 500 mm-esnél szintén), ezért szűrő nélkül életlen lesz a kép. Ha nincs szükség szűrőre, az L39 jelzésű UV-szűrőt kell felcsavarni.

Új típusú 7,5 mm f/5,6 halszem objektív jelenik meg júliusban. Hátsó lencsetagja majdnem a redőnyzárig ér, csak felcsapott tükörrel, külön keresővel használható.

1967 február. Az első hatszoros átfogású zoomobjektív, a Nikkor Zoom 50–300 mm f/4,5 megjelenése. Ma már ED-üveges, sokadik változata szerepel a választékban.

Optikai szenzáció 1967 nyarán az új nagylátószögű objektív, a Nikkor-N Auto 24 mm f/2,8. Részben igen rövid gyújtótávolságához képest viszonyított nagy fényereje miatt, részben mert a retrofókusz konstrukció jóvoltából mozgó tükörrel is használható. Világújdonság viszont az a módszer, ahogyan a nagylátószögű objektívek addigi hibáját, hogy közeli tárgytávolságnál rossz képminőséget adott, kiküszöbölték. A Nikon által CRC-nek (Close Range Correction) elnevezett optikai rendszer lényege, hogy közeli beállításkor a lencserendszer egy adott csoportjának (adott esetben a hátsó lencsecsoportnak) az egész rendszeren belüli mozgásával korrigálják a leképzési hibákat. Természetesen az egész optikai rendszer is a filmsíktól távolabbra kerül. A rendszert ma már más cégek is alkalmazzák, esetenként rövid telékben is.

1968. Nőnek a fényerők és rövidülnek a gyújtótávolságok. 20 mm f/3,5 és PC 35 mm f/2,8 a két új objektív. Elsőnél a gyújtótávolság, másodiknál a megnövelt fényerő az újdonság.

1969 márciusában különleges, de abban az időben igen hasznos objektív kerül piacra, a GN Nikkor 45 mm f/2,8. A Tessar típusú objektív a vakuval dolgozó fotósok fejszámoló művészetét tette feleslegessé, mivel akkor még a „komputeres” vakuk sem léteztek, nemhogy a TTL-vezérlés. A fotós beállította az élességet, leolvasta a távolságot (ha látta), evvel elosztotta a vaku kulcsszámát, eredményként kapott egy számot, ami a rekeszértéket jelentette. Ezt beállította az objektíven és exponált – ha még volt mire. A GN Nikkoron beállított vaku-kulcsszám jóvoltából viszont az objektív élességállító gyűrűje egyben a távolságnak megfelelő rekeszt is beállította. A nyugatnémet Zeiss Ikon Contarex gép több objektívje is hasonlóan működött. A vakutechnika fejlődése rövidesen feleslegessé tette ezt a műszaki megoldást, a GN Nikkor gyártását 1977-ben abbahagyták.

Ugyancsak márciusban egy „rövid” gyújtótávolságú katadioptrikus objektív első változata jelenik meg, az 500 mm f/8 tükrös objektív. Szeptemberben a 85–250 mm zoom új változata f/4 fényerővel jelenik meg, azaz végig tartja a kezdő nyílást, és könnyebben kezelhető.

Felső állásban rögzített tükörrel volt csak használható a szintén ez évben, májusban megjelent Nikkor 6 mm f/5,6 220° (egyik forrás szerint 230°) látószögű kisméretű, könnyű halszem objektív. Alig több mint egy évvel később, 1970. augusztusában már a mozgó tükörrel használható 8 mm f/2,8 halszem objektívet mutatják be. 180°-os látószöggel 23 mm átmérőjű képet ad.

1970 szeptember: Nikkor Zoom-Auto 80–200 mm f/4,5*-+F*. Az évek folyamán összesen öt változata jelent meg, amikor 1981-ben az f/4 fényerejű AI-típus váltotta le.

Ebben az évben, az őszi photokinán mutatják be egy máig közkedvelt objektív első változatát, a Nikkor-P Auto 180 mm f/2,8 objektívet. Ma már mindent (AI, ED, AF, IF) beleszámítva legalább a hetedik változatánál tart. Kézi beállítású és autofókuszos változata egyaránt kapható.

Az 1971-es év valódi szenzációja volt az AF Nikkor 80 mm f/4,5 objektív. Azért említjük az objektívek között, mert bármely F-bajonettes vázhoz használható volt, ugyanis az automatikus élességállítás teljes rendszere az objektívben, illetve az alatta lévő egységben volt. A kameráknál már esett róla szó, most képét és működési elvét is bemutatjuk. Súlya telepekkel együtt 2,7 kg volt, plusz a kamera.

Két új nagyfényerejű nagylátószögű objektív is kijön ez évben: Nikkor-N Auto 35 mm f/1,4 és Nikkor-N Auto 28 mm f/2.

Az 1970-es évek elején vezette be a Nikon a levegővel érintkező lencsefelületek többrétegű tükrözésmentesítését. Az eljárás neve: Nikon Integrated Coating (NIC). A rétegek szerves részei az optikai rendszernek, ezért a különböző üvegfajták különböző bevonatot kapnak. Ezek összetétele és az üvegre történő felvitelük a legszigorúbb titok. Mindenesetre a Nikon állítja, hogy 6 mm-től 2000 mm-ig valamennyi fotóobjektívjének azonos a színvisszadása. E többrétegű bevonatot jelzi az ez időtől ismét megjelenő C betű, amelyet néhány év múlva – amikor már kivétel nélkül minden objektív így készül – megszüntetnek.

Ugyanezen időben új objektív tervezési és számítási eljárásokat vezet be a cég – feltehetően számítógépes módszerrel. A régi típusokat is újra számítják, általában új ruhát is kapnak, és teljesen új típusú, új területeken használható objektívek is kerülnek piacra. Rövidesen megjelennek a színhibát erősen javító ED (Extra low Dispersion) üveget is tartalmazó optikai rendszerek, és 1977-ben áttérnek az objektíveket a fénymérővel egyszerűen összekapcsoló AI (Automatic Index) csatlakozásra.

1972 szenzációja a 6 mm f/2,8 220°-os látószögű halszem objektív. Külön optikai bravúr, hogy tükörreflexes keresővel használható ez a retrofókusz elv alapján épített 5,2 kg súlyú objektív, amely 23 milliméter átmérőjű kör alakú képet készít.

Ugyanez év azonos hónapjában jelenik meg a leghosszabb gyújtótávolságú Nikkor objektív, a 2000 mm f/11 tükrös rendszer. A 300 mm-es objektív f/2,8 fényerővel jelenik meg, a 24 mm f/2,8 új változata pedig már a NIC bevonattal készült. Új nagyítóobjektívek is megjelennek nagyformátumú filmekhez 300 és 360 mm gyújtótávolsággal.

1973 az extra nagylátószögű objektívek éve. A Nikkor PD Auto 15 mm f/5,6 110° látószögű nem halszem, hanem egyenes oldalú képet rajzoló objektív. Az eddigi legnagyobb látószögű objektív. Természetesen már ez is mozgó tükörrel használható. Hat év múlva f/3,5 fényerejű kisebb méretű változata jelenik meg.

1974-től a már eddig használt gyújtótávolságú objektívek újra számított, javított konstrukciójú, részben módosított fényerejű változatainak sora jelenik meg. Ilyenek az új 80–200 és 50–300 zoomok, az f/4 fényerejű 20 mm-es, majd később a többiek. Megjelennek azonban új objektívek is, mint a PC 28 mm f/4 1975-ben, és szintén ez évben az első nagylátószögű zoom objektív, a 28–45 mm f/4,5.

1975 az ED-üveges teleobjektívek esztendeje is. Az 1964-ben megjelent 300, 600, 800, 1200 mm-es telék új konstrukcióját hozzák forgalomba ED üveget is tartalmazó optikai konstrukcióval.

Az objektívek minőségét rontó leképzési hibák egyike a kromatikus abberáció, a színhiba. Ennek oka, hogy az üvegek a különböző hullámhosszúságú fényeket, a színeket különböző mértékben törik meg, így azok nem a filmsíkban fókuszálódnak. Fizikai hatásoknak ki nem tett optikai rendszerekben, például mikroszkópokban ezt fluoritból készült tagokkal csökkentik a minimumra, ezek színszórása, azaz diszperziója ugyanis nagyon kicsi. Ugyanakkor a fluorit nagyon sérülékeny, és hő hatására törésmutatója erősen változik, ezért fotóobjektívekben nem alkalmazták.

Elsőként a Nikon és a Canon tudott olyan üvegfajtát előállítani, amelynek diszperziója alacsony, és fizikailag kevésbé kényes. Ezek az Extra, illetve Ultra Low Dispersion, ED illetve UD üvegek. Ma már minden objektívet gyártó cég használ ilyen üveget a teleobjektívekben. A Nikon ED üvege azonban a hőhatásokat jobban viseli, mint a többi cég alacsony színszórású üvegei, ezért a Nikon teléi fekete tubusban maradnak, szemben a többi cég világos szürke, majdnem fehér teleobjektívjeivel. 1975-ben a 105 mm f/4 Micro Nikkor jelenik meg. Rövid társához hasonlóan közgyűrűvel tud 1:1 leképzési aránnyal dolgozni. A hosszabb gyújtótávolság sok esetben teszi könnyebbé, vagy egyáltalán lehetségessé a munkát.

1976 március: Nikkor 13 mm f/5,6. Újabb rekord. 118°-os látószögével mai napig világelső a nem halszem típusú nagylátószögű objektívek között. 16 lencséből álló CRC optikai rendszere azóta változatlan, csak AI majd AI-S variációja jelent meg.

1976-ban egy könnyű, f/5,6 fényerejű 400 mm-es és két zoom, a 180–600 mm f/8 és a 360–1200 mm f/11 objektív kerül forgalomba. Utóbbi évekig a leghosszabb zoom objektív.

1977-ben a Nikon áttér az objektívek AI-csatlakozására. A Photomic FTN keresőnél alkalmazott rekeszgyűrű ide-oda forgatása helyett a simán behelyezett objektív külön mozdulat nélkül közli az objektív alapnyílását a gép fénymérőjével. A megoldás a tíz évvel korábban megjelent SR-T 101 óta használt Minolta rendszerre „emlékeztet”. – A villa még jó ideig megmarad, hogy az új objektíveket használni lehessen a régi vázakkal. A régi objektívek túlnyomó részét pedig a szervizek át tudják építeni az AI-csatlakozásra.

Az optikai számítások komputerizálása és az új üvegfajták ugyancsak komputer segítette előállítása egyre nagyobb fényerőket és extra objektívek készítését teszi lehetővé. Ezek persze meglehetősen drágák, nem általános használatra készültek.

1977 március: Noct-Nikkor 58 mm f/1,2. Az 1,4 fényerejű normál alapobjektív sokszorosába kerülő rendszer aszférikusan csiszolt lencsetagja a kóma hibát teljes nyílásnál is szinte teljesen megszünteti. Szokatlanul nagy fényerejű rövid tele a 135 mm f/2. Evvel egyidőben jelenik meg a belső élességállítással (IF) működő első két hosszú teleobjektív, a 400 mm f/3,5 ED IF és a 600 mm f/5,6 ED IF.

Az ED üveg és a belső élességállítás (IF = Internal Focusing) együttes alkalmazása teljesen új minőségi kategóriát jelentett. Amikor e sorok írója először nézett bele a keresőbe, majd később színházban fotózott a 400 mm-es objektívvel, napokig csodálkozott a keresőben látott, majd a papíron is megjelenő kép tónus- és színvisszaadásán.

A belső élességállítás lényege, hogy a nagy tömegű teljes objektív mozgatása helyett a rendszeren belüli 2–3 tagból álló negatív lencsecsoport állítja az élességet, és egyúttal a távolságnak megfelelő optikai korrekciót is végez. A minimális tömeg mozgatása nélkül, hagyományos élességállítással az automatikus élességállítás is megvalósíthatatlan lenne. Valószínűleg ez is volt az egyik, netán a legfontosabb szempont a jövőre is gondoló tervezésnél. Ma már rövid teleobjektívnél is alkalmaznak ilyen élességállítást.

1977-ben nagylátószögű (W), 1978-ban szuper nagylátószögű (SW) objektívek készülnek különböző méretű nagyformátumú stúdió kamerákhoz.

1978-ban a 300 mm f/2,8 új változata már AI-csatlakozással, ED-üveggel és belső élességállítással jelenik meg.

A teljes objektív-park újratervezése ekkorra nagyjából befejeződik – ha egyáltalán lenne megállás. Mindenesetre az új számítások szerves része volt az objektívekkel együtt tervezett, azokkal optikai egységet adó, gyújtótávolság növelő konverterek elkészítése. Jó eredményt csak az azonos gyártmányú, együtt számított konverterekkel lehet elérni, bármely neves cég gyártmányáról legyen szó. Az objektív tervezés szigorúan matematikai feladat, egymástól függetlenül számított optikai rendszerek nem illenek össze. Ez a képen erősen meg is látszik. Ugyanakkor a „saját” konverterek nem látható – esetleg csak mérhető – minőségromlást eredményeznek.

Az optikai rendszerek különbözősége miatt minden neves cég más optikai rendszerű konvertert tervez a rövid és a hosszú gyújtótávolságokhoz. A Nikonnál 200 mm a határ. Az 1976-os photokinán bemutatott TC-1 a 200 mm alatti, a TC-2 a 300 mm feletti gyújtótávolságokhoz készült. Ezek még a villás objektív csatlakozással működtek. Forgalomba már az AI változatok kerültek, TC-200, illetve TC-300 típusjelzéssel, 1983-ban pedig a TC-201 és TC-301 jelű S változatok jelentek meg. 1978-ban jött ki a TC-14A, amely a gyújtótávolságot 1,4-szeresre növelte egy rekesznyi fényveszteséget okozva, szemben az előzőek kétszeres fókusznövelésével járó, két rekesznyi fényveszteséggel.

1979 március: Micro-Nikkor 200 mm f/4 IF. A belső élességállítás jóvoltából a közeli távolságoknál sem csökken a fényerő. Kétszerező konverterrel 1:1 leképzési aránnyal lehet vele dolgozni.

1979-ben kétszeresése nőtt a nagylátószögű zoom objektív átfogása is, ez volt a 25–50 mm f/4 objektív. A 15 mm-es objektív fényereje f/3,5-re nőtt, és a teljes kockát kirajzoló, átlóban 180°-os képet adó 16 mm f/2,8 halszem objektív is piacra került.

A rekeszautomatát lehetővé tévő, úgynevezett S típusú objektívek is megjelentek 1981-ben. Külsőleg nem volt lényeges változás, de az objektív rekeszét állító kis kar mozgását lineárissá tették, azaz azonos elmozdulásához azonos rekeszérték-változás tartozott. Az elődöknél ez nem így volt, de akkor nem is volt ennek jelentősége. A rekesz automatikus vezérléséhez viszont szükség volt e változásra. Könnyen felismerhetők ezek az objektívek, mert a legkisebb rekesznyílást jelző szám narancs színű.

Az autofókusz-korszakig kevés kivétellel a már meglévő objektív konstrukciók AI-csatlakozású S változatai, és a teléknél az ED üveges változatok jelentek meg. 1980-ban még megjelent az új konstrukciójú Micro-Nikkor 55 mm f/2,8 hat lencséből álló objektív.

1981-ben új konstrukció volt az f/3,5 fényerejű 28 mm-es PC objektív, valamint az ED üveges, nagyformátumhoz készült T jelzésű, hosszú gyújtótávolságú 270 és 360 mm-es két objektív.

1983-ban nagyformátumhoz készült újabb 500, 600, 800 mm gyújtótávolságú teleobjektívek jelennek meg.

1984-ben két extra teleobjektív került forgalomba. Az egyik a 300 mm f/2 ED IF teleobjektív, a másik szintén ED üveges, de zoom objektív 200–400 mm gyújtótávolsággal, és ehhez képest nagy, f/4 fényerővel. Súlya 3,6 kg. Új optikai konstrukció az 500 mm f/8 tükrös objektív. Hossza mindössze 116 mm.

1985 decemberében új kis zoom jelenik meg, a 28–85 mm f/3,5–4,5. Új konstrukció a 400 mm f/2,8 ED IF objektív.

1986-ban az F-501 megjelenésével az objektíveknél is megkezdődik az AF-Nikkorok korszaka. Részben a már meglévő objektívek AF-változatai, részben új tervezésű rendszerek jelennek meg.

Minden autofókuszos objektívben van egy CPU, amely az objektív minden olyan állandó és változó adatát tartalmazza, ami részben az automatikus élességállításhoz, részben az új rendszerű fényméréshez szükséges. Az adatok aranyozott érintkezőkön keresztül jutnak el a vázban lévő mikroszámítógép(ek)hez. A vázban lévő motorhoz sok áttételen keresztül csatlakozik az objektívben lévő tengely, amely az élességállítást végzi. Ugyanakkor megmaradt az objektíveken az AI-csatlakozás is, hogy a régi vázakhoz is lehessen az új objektíveket használni és kompatibilis maradt a rekeszvezérlés, akár az F-vázzal is.

Az első két évben főleg a régi típusok AF-változatai kerültek forgalomba, majd 1988-ban először az AF Zoom Nikkor 80–200 mm f/2,8 ED jelenik meg, év végén pedig az AF Nikkor 180 mm f/2,8 ED, mindkettő új tervezésű objektív. Ez évben még bemutatják az 500 mm f/4P ED objektívet, amely nem autofókuszos, de van benne CPU a többi információ átvitelét lehetővé téve. Egy könnyű f/4 fényerejű 300 mm AF objektív is forgalomba kerül.

1989 októberében az AF Micro-Nikkor 60 mm f/2,8 teljesen új optikai és mechanikai konstrukció. Utóbbi jelentősen javította 55 mm-es elődjének teljes kihuzatnál kissé lötyögő tubusát. A következő évben az AF Micro-Nikkor 105 f/2,8 is forgalomba kerül CRC rendszerrel. Új tervezés a AF Zoom Nikkor 75–300 mm f/4,5–5,6 kiváló optikai teljesítménnyel, mindössze 850 g súllyal.

1992 szeptemberétől jelennek meg a D jelzésű AF objektívek, amelyek – mint más helyen már említettük – az F90-nel, majd későbbi társaival a beállított tárgytávolságot is közlik a pontos fényméréshez. Elsőként a 28–70, 35–70 és 80–200 mm D típusok kerülnek forgalomba.

1993-ban a Micro-Nikkor család harmadik, 200 mm-es tagjának is megjelenik az AF változata, teljesen új optikai rendszerrel. Azóta egyfolytában jelennek meg a ma is forgalomban lévő D típusú objektívek.

Közben nagy szenzáció a szakmában, hogy 1992–93-ban megjelenik a három csúcs teleobjektív, a 300 mm f/2,8, a 400 mm f/2,8 és a 600 mm f/4 AF-I jelzésű változata. Az I jelzés az objektívbe épített autofókusz motort jelzi. A Canonon kívül, amely kezdettől, 1987-től fogva az objektívekbe építette az AF-motort, ez az első eset, hogy más cég, bár csak a hosszú telékben, de ezt a megoldást választotta. Csupán az elektromos jeleket kell átvinni, elmarad a komplikált mechanikus átvitel a váz és az objektív között. Elektronikai okokból azonban az új Nikkor objektívek csak az F90X-szel, illetve az F4-gyel működtek. 1994-ben az 500 mm f/4 AF-I változata is megjelent.

1996-ban azután három objektívben már a „Silent Wave” ultrahangos motoros meghajtás van. Ezek 300, 500 és 600 milliméter gyújtótávolságúak, jelzésük AF-S.

Szintén a tavalyi évben hozták ki a nagylátószöggel kezdődő legnagyobb, ötszörös átfogású 24–120 mm f/3,5–5,6D IF, azaz belső élességállítású zoomot. Végső formájában jelenik meg a világ leghosszabb gyújtótávolságú zoomja is. A Nikkor Zoom 1200–1700 mm f/5,6–8P IF ED súlya 16 kg, hossza 880 mm. Csak külön megrendelésre szállítják, 150 ezer német márkáért.

Az APS rendszerű Pronea 600i géphez három IX-Nikkor objektívet készítettek, 20–60, 24–70 és 60–180 mm gyújtótávolságokkal. Bár az objektív foglalat a majd’ negyvenéves F-bajonett, ez a három objektív azonban csak a kisebb méretű APS formátumot rajzolja ki, tehát csak a Proneához használhatók. A „normál” Nikkorok viszont használhatóak az APS kamerához.

Jelenleg több mint kilencven Nikkor objektív szerepel a katalógusban a három darab IX objektívvel együtt. Ezeknek körülbelül fele kézi élességállítással működik, és egy részüket nem is lehet autofókuszos változatban elkészíteni. Ilyenek például a PC-objektívek, a tükrös telék, vagy a Medical Nikkor, illetve 6 és 8 mm-es. 1986-os megjelenése után ugyan a Nikon bejelentette, hogy attól kezdve csak autofókuszos objektíveket gyárt, a fotósok felháborodására azonban rövidesen megváltoztatta elhatározását. A kezdeti nagyon vékony, rosszul kezelhető kézi élességállító gyűrűt is megváltoztatták az AF-objektíveken. Így ma már ez sem okoz gondot.

A választék tehát óriási, és állandóan változó. Összeállításunknak éppen ezért nem lehetett célja több mint hat évtized Nikkorjainak nemhogy ismertetése, de még teljes felsorolása sem. Kimaradt több nagyon speciális objektív és a különösebb érdeklődésre számot nem tartó objektívek ismertetése. Mint a műszaki élet minden területe, az objektívek fejlődése, illetve fejlesztése is állandó folyamat. Az objektívekre ez még fokozottabban áll, hiszen tervezésük alapjában véve matematikai feladat. Gondoljunk arra, hogy a kis híján száz éve, 1901-ben megjelent, mai szemmel nézve roppant egyszerű Tessar objektívet több, mint másfél évig tervezték, igaz, logaritmus táblával (az mi? – kérdezik most bizonyára sokan). Ez ma legfeljebb egy-két perces feladat az e területen használt komputerekkel.

Egy tényt azonban soha ne felejtsünk el. Minden fényképet az objektív készít. A kamera – valamennyi régi vagy új szerkezetével – tulajdonképpen csak segédeszköz ehhez. Az objektív minősége tehát egyértelműen meghatározza a kép minőségét. Egy kapitalista piacon az árak általában értékarányosak. Ha egy olcsó „idegen” objektív minden – nemcsak optikai – szempontból annyit tudna, mint a nagy cégek termékei, akkor annyiba is kerülne. Gondoljunk csak egy zoom objektív mechanikai szerkezetére, vagy nézzük meg egy objektív metszeti képét. Ebben a bonyolultságban elég egy század milliméteres kotyogás, és vége a képnek. A jó mechanika pedig mindig drága, – az olcsó pedig nem lehet jó.

E sorok írója évekig dolgozott az 5,8 cm f/1,4 Nikkor objektívvel. Ez akkor a világ legjobb nagyfényerejű alapobjektívje volt, borotvaéles képpel, kiváló, egyszerű mechanikával. Azonban tíz évvel későbbi, 50 mm-es utódjával összehasonlítva a színes dián észrevehetően sárgább volt a vele készült kép. És már e próba óta is eltelt majd’ három évtized.

Schwanner Endre