A MAGYAR FOTÓIPAR EMLÉKEIBŐL – II.

Előző cikkünkben a magyar fényképezőgépgyártás manufakturáiról szóltunk, most a két nagy gyárat, a Gammá-t és a MOM-ot ismertetjük.

A hiteles adatok felkutatását nehezíti, hogy az új épületbe költözés miatt a Magyar Országos Levéltárban csak a jövő év elejétől kutathatók az irányítási, intézményi és vállalati iratok. (A MOM anyagát a gyárból ez év januárjában már egyenesen az új levéltári épületbe szállították.)

A Gamma Műszaki Rt.-t 1920-ban alapították szabadalmak értékesítésére, mechanikai és elektrotechnikai cikkek gyártására és árusítására. A kis céget 1921-ben vette át a Juhász István és Juhász Zoltán gépészmérnök testvérpár. Eleinte négy munkás próbálta a finommechanikai készülékgyártási elképzeléseket megvalósítani. A Bp. VIII., Koszorú utca 14–16-ban lévő, földszintes, három helyiségből álló, 45 m2-es házat hamar kinőtte a cég.

Családi pénzből, 1923. júliusában kezdtek el a budapesti Fehérvári út 73. alatti telken építkezni. Később bankkölcsönből bővítették a telephelyet. Az 1929-es gazdasági válság ellenére is kaptak egy jelentős összegű jelzálogkölcsönt, amiből megteremtették egy fontos találmány kutatási és gyártási hátterét. Az akkor bejegyzett Juhász István-szabadalom, a lőelemképző 1940-re a legfontosabb magyar exportcikké vált. (A készülék félautomatikusan irányította a légvédelmi ütegeket.)

Az optikai üvegcsiszoló részleg 1935-ben alakult, 1940-ben már harminchárman dolgoztak ott. A háborús konjunktúrában a gyár folyamatosan növekedett. Az ismert, félköríves saroképület 1941-ben kapta mai formáját. A józan, előrelátó vezetés már a háború alatt elkezdte felkutatni a „békegyártásra” alkalmas cikkeket. Ezek közé tartoztak a fényképészeti objektívek és a fényképezőgépek is.

A vezérigazgató utasítására 1943 elejétől az optikai részleget folyamatosan bővítették, jónéhány, a későbbiekben nevessé váló, más cégeknél is tevékenykedő szakember kezdte ott pályáját. Barabás János és munkatársai ekkor indították el egy, a Leicához hasonló kisfilmes fényképezőgép kifejlesztését, melyen 1947 végéig, még a legvadabb háborús időszakban is, folyamatosan dolgoztak. „Külsősök” is jelentkeztek a Gammánál elképzeléseikkel, ezek közül két-három kísérleti példánnyal foglalkoztak 1944 nyaráig.

A szakmai köztudatban – elsősorban dr. Vajda Pál 1970-es évekbeli cikkei alapján – a Gamma prototípusai közül a Kinga, a Reflex S és természetesen a Duflex szerepel. Dulovits Jenő 1944 nyaráig mint „külsős” próbálta elképzeléseit megvalósítani, de gyáron belül és kívül is voltak vetélytársak, párhuzamos próbálkozások. Ezek feltárása, publikálása izgalmas feladat – mindenesetre a magam szerény eszközeivel dolgozom rajta...

Egyértelműen sikeres történet a cikk előző részében már említett Pajtás 6x6-os box fényképezőgép. A tervezés 1954. augusztusában kezdődött. A gép 1955-ös forgalomba hozatalakor tízezres minimális és harmincezres gazdaságos darabszámmal kalkuláltak. Az előállítás hét fázisra oszlott, és a gondos előkészítő számítások szerint ötezer darab elkészítése öt hónapot vett igénybe. A Gamma csak a kisebb bakelit alkatrészeket tudta maga legyártani, a gépvázat a Kábelgyár szállította. Annak ellenére, hogy több módosítás is felmerült, a Pajtás 1962-ig készült a Gammában, összesen több, mint százhetvenezer példányban!

A többszörös profilváltás során az optika helyét a nukleáris műszergyártás foglalta el, a geofizikai és orvosdiagnosztikai műszerek mellett. Az 1944-ben alakult Gamma Műszaki Rt. is ezt a profilt folytatja, igaz, jóval kisebb alapterületen. A mai gyár az 1970-es években elkészült új házban üzemel, míg a régi épülethez vezető kapu helyén kis utcát találunk. Az 1940-es években legendássá vált Gamma épületét eladták, az egykori kísérleti laboratórium és más, a fényképezőgépgyártás szempontjából érdekes helyeken ma kis kft.-k irodái és üzletek vannak.

A MOM története százhúsz évre nyúlik vissza. Ferdinand Süss államilag engedélyezett Mechanikai Műhelye az 1880-as években a Mozsár utca 8-ban működött.

Süss a tanítás mellett tudományos műszereket is készített, meghonosítva ezzel hazánkban a precíziós finommechanikát. 1900-ban az Alkotás utca 9-be költözött az akkori nevén Süss Precíziós Mechanikai Intézet. Az Eötvös-féle torziós ingák, teodolitok, szintezők gyártására a forgalmas hely az épület rázkódása miatt alkalmatlannak bizonyult, így hosszas keresés után 1918-ban elköltöztek a csendes, nyugodt Csörsz utcába. (A környéken akkor alig állt ház, csak két temető terült el a jókora telek mellett.)

A cég 1930. után fejlődött nagyvállalattá, 1939-ben változtatták nevét Magyar Optikai Művek Rt.-re. A második világháborúban, akárcsak a Standard, a Gamma, vagy más magyar gyárak, hadicélpont volt, és épületeinek, berendezéseinek nagy része elpuszult.

A háború után a német kézben lévő részvényeket a Szovjetunió vette át, így a MOM 1952-ig legnagyobbrészt jóvátételre termelt. 1952-től a gyár a Kohó- és Gépipari Minisztérium felügyelete alatt műszeripari nagyvállalattá fejlődött. Fénykorában hat vidéki telephelyével együtt összesen nyolcezer fős vállalat volt...!

1953-ban, az Optikai Kutatólaboratóriummal együttműködve kifejlesztettek egy távmérős, kisfilmes fényképezőgépet. A felszerszámozás után a gyártás 1954. őszén indult meg. A Momikon néven ismertté vált kamerát a gyártási tapasztalatok és a kereskedői visszajelzések alapján folyamatosan módosították. Így a gyártásban résztvevők egyre nagyobb rutinra tettek szert, és jónéhány saját elképzeléssel is előálltak. Ezek közül többet egy 1959-es sajtótájékoztatón be is mutattak, de a felszerszámozás ellenére a gyártásra mégsem került sor.

Bár egy felső szintű döntés az 1960-as évek elején a MOM-hoz “profilírozta” a fényképezőgépgyártást, azt 1962-ben mégis abbahagyták. A KGST-n belül a MOM állította elő a legjobb minőségű teodolitokat és más, részben hasonló és katonai célra is használható optikai mérőeszközöket, így abban vitathatatlanul jóval nagyobb üzleti lehetőség rejlett.

Ülök a levéltárban, és olvasgatom a MOM iratanyagának leltári címjegyzékét, mely maga a legújabbkori magyar történelem. Szmirnov igazgató iratai, sztálini műszakok, munkaverseny híradók, Marosán, Hruscsov, Grósz Károly látogatása; a Szocialista Munka Vállalata; a Kirov és a MOM óragyárak a barátság útján, feloszlás kft.-kre, rt.-re. Átalakulás, csődeljárás, értékesítési terv.

Egy márciusi újságcikkben olvasom, hogy a Bayerische Hausbau megvásárolta a MOM teljes üzemi területét, és ott 60%-os beépítéssel lakóépületet, mélygarázst stb. kíván építeni, az összes korábbi ház lebontása után. Az új tulajdonos képviselőjének engedélyére az őrök készségesen végigvezetnek a kihalt telepen, épületeken. Felmegyünk az irodaépület tetejére. Gyalog, mert villany már nincs. A készenléti díj állítólag havonta hétszámjegyű összeg lenne. Nyolcadik kerületi lakos vagyok, és láttam már néhány lomtalanítást, mégis meglepődöm párszor a séta alatt. Kísérőm egymás után mutatja a szuroksötét helyiségeket, ahová vakuval be-befotózok. A negatívokon műszerekkel telezsúfolt szobák tűnnek fel, de mindenütt rengeteg a szemét, a limlom. Bevezet egy öltözőbe. Megdöbbentő, mi mindent tudnak az emberek maguk után hagyni. Nézegetem a szekrényre írt neveket és először, még mielőtt felfognám azokat, a régi temető jut az eszembe, úgy állnak a nevek az egyforma bútordarabokon. És akkor rádöbbenek, ez női öltöző, hirtelen zavarba jövök, itt semmi keresnivalóm, de hát ennek már nincs jelentősége...

Régi MOM-osokkal beszélgetek. Képeket mutatok nekik. Megtudom, a gyár fénykorában ötvenhatan dolgoztak a fényképezőgépek összeszerelésén. Neveket mondogatnak egymásnak, olykor a keresztneveket pár perc múlva kijavítják, esetleg eszükbe se jut. A kissé testes minőségellenőrt ábrázoló, 1957-es kép megáll az egyik beszélgetőtársam kezében, látom rajta, alig tud megszólalni. Ki ő, és mit csinál a képen? – kérdezem. Filmmel ellenőrzi a zárlefutást egy kollimátorban. Egyébként Fenekes Bélának hívták az illetőt, és két hete halt meg.

Fejér Zoltán

Fejér Zoltán:

Magyar fényképezőgépek

1856–1966