ADALÉKOK BROGYÁNYI KÁLMÁN ÉLETRAJZÁHOZ

A szociofotó-történetben jegyzik elsősorban Brogyányi Kálmán (1905–1978) nevét és tevékenységét. A Sarló-mozgalom szociofotó munkacsoportjának a vezetője, az első pozsonyi szociofotós tárlat aktív alakítója; kritikus. Elméletírói, teoretikusi munkássága alapvető fontosságú a (szlovákiai) magyar nyelvű fotótörténet-írásban. A Bauhaus működésének utolsó, dessaui évében, 1933-ban adta ki fotóelméleti cikkeinek a legfontosabb egyidejű törekvéseket is (pl. Moholy-Nagy László) bemutató gyűjteményét, A fény művészete című könyvét (Forum, Bratislava, 1933), amelyben „a festőművészet, illetve a fényalakítás, a társadalomalakulás és a tudományos-technikai fejlődés egymásra hatásán keresztül vázolja fel a fotó fejlődésének útját” (Gró Lajos, 1933).

Brogyányi fotóelmélet-írói, kritikusi munkásságánál is kevésbé ismert művészettörténészi tevékenysége, amely megelőzte – és föltehetően meg is alapozta – a fotóhoz, a fotográfia elméletéhez való közeledését. Brogyányi művészettörténészként máig páratlan, magyar nyelvű összefoglalót írt a szlovákiai festőművészetről (Festőművészet Szlovenszkón, Kazinczy-könyvtár, Kassa, 1931). A könyv első fejezetében rövid európai/egyetemes művészettörténet címszó-összefoglalást ad. Végigpásztázza, bemutatja a naturalizmust, az impresszionizmust, a futurizmust, az expresszionizmust és a kubizmust. A monografikus igényű tanulmány súlypontjában a szlovákiai (korabeli, Brogyányi által is átvett fogalommal: szlovenszkói) magyar művészet, illetve az annak központjaiban (Komárom, Kassa) dolgozók, s a modern törekvésű alkotók állnak. Brogyányi megrajzolja a szlovák művészek és törekvések körét is. Külön, appendixszerűen 33 címszóban bemutatja a szlovákiai festőművészek életrajzi adatait is – Angyal Gézától Weiner Imréig. A könyv szövegét kísérő jegyzetekben ugyancsak címszószerű tömörséggel, rövid művészettörténetet ad: az őskori ember művészetétől Kandinszkijig, Moholy-Nagy Lászlóig eljutva.

Brogyányi festészeti és fotóelméleti munkájában egyaránt a modern művészet talaján áll, az izmusok, a 20. század első három évtizedének avantgárd törekvései s azokból is a társadalmileg előremutató (pl. szociofotó) tendenciák és stíluskörök vonzzák leginkább kutatói, összegzői figyelmét. Úttörő jelentőségű festészeti összefoglalójának utolsó, Moholy-Nagy Lászlóról szóló címszava logikusan és szervesen átvezet a fotókönyvéhez, a festészettől a Bauhaus műhelymunkájába, a fényírásba, a fotómontázsok képi világába, a fény művészetébe.

Brogyányi az 1930-as évtizedben s az 1940-es évek elején tovább folytathatta művészettörténészi, kritikusi tevékenységét (v. ö.: Brogyányi Kálmán: A szlovenszkói magyar művészet krízise. Magyar Írás, 1937/2.) és szerkesztői munkáját. A második világháború pokla s az azt követő kusza szlovákiai viszonyok kilódították szülőföldjéről: emigráns lett. A Bécsi Nemzeti Könyvtárban, Kovách Aladár kéziratos hagyatékában megtalált – itt most először közlésre kerülő – levele éppen emigrációja nehéz körülményeiről nyújt őszinte beszámolót.

Brogyányit egy 1977-ben, New Yorkban megjelent magyar nyelvű lexikon (Gyimesy Kásás Ernő–Könnyű László: Külföldi magyar hivatásos képzőművészek, American Hungarian Review) így aposztrofálja: „felvidéki magyar művészettörténész, aki New Yorkban él”. Brogyányi ausztriai évei után kerülhetett New Yorkba – ahogy levele végén is említi: foglalkoztatja a kivándorlás gondolata.

A Kovách Aladárnak írt Brogyányi-levél őszinte beszámoló, amely bepillantást enged a levélírónak friss történeti tapasztalatokkal súlyosbított keserű gondolataiba, élet- és munkakörülményeibe.

1950. máj. 3.

Kedves Barátom!

Nagy örömet szereztél nekem lapoddal és az életjellel, amit adtál. Én már egy éve próbálkoztam címedet megszerezni: Kossányi Jóska, Ludwig Aurél ígérték, de az ígéret jó magyar módra ígéret maradt.

Én már két és fél éve eszem az emigráció „verejtékes” kenyerét. Szó szerint vedd, mert az itteni – linzi – vas és acélműveknél – Abteilung: Stahlgiszerei – vagyok Schwerstarbeiter. Nehéz, nehéz nagyon, napi 10–11 órai munka szünet nélkül egybe.

Én otthon maradtam az összeomlás után. Családom, szerencsére már előbb ide – Kremsmünsterbe evakuáltam. 3 nappal az oroszok előtt én még megjelentem lapommal. Ez volt az utolsó magyar írás Pozsonyban. Lakásom elvették, engem kerestek. Nov. 20-án Ó-Gyallán elfogtak. Két év a népdemokrácia börtönében. Népbírósági ítélet – 7 év – aztán gyűjtőtábor, ott kellett volna bevárni kiszolgáltatásunkat M.országra. Hát én nem vártam be! Megjegyzem a cseh népbíróság előtt csak magyar vádlóim voltak: humanisták, európerek, demokraták! Szalatnai Rezső, Peéry-Limbacher Rezső, Somos Elemér! És esküdtek a feszületre: fasiszták voltunk, Szt. Istváni gondolatot terjesztettük, irredenták, német együttműködők stb. Szegény Nórival közös vádlevelet kaptunk. Neki 8 évébe került, hogy nem volt humanista. Most a handlóvai szénbányában dolgozik kényszermunkán.

Én most csöndes vagyok. A börtön, a kínzások nem törtek meg, de megsérült a hitem a ma élő magyarokban, magyar közösségben. Elfogatásom előtt voltam Pesten is feketén 2 napig – visszamenekültem fatornyos hazámba. Hidd el a magyar középosztály, mely két évvel előbb még ősöket és keresztleveleket kutatott, most demokratikus, népdemokratikus meggyőződésének bizonyítékai után vadászott. S itt olvasd a különböző emigrációs sajtótermékeket. Enthuziazmus, frázisok, közben vígan megyünk tönkre. Szervezés, jövőbe nézés, okos minimális program hiányzik. Azt hiszem, erről más alkalommal beszélhetünk, lehet, hogy nem vagyok jól informált, hiszen hétszámra nem jutok magyar szóhoz. A legkínzóbb: magyar olvasnivalóm sincs. Szellemi mozgalomban részt nem veszek, ha van is ilyen, egy vasmunkás nem érdekli a szervező urakat. Minimum „szerkesztő úrnak” kell lenned! Salzburgban – probatum est! Ezek után megérted Alikám, miért gyúlt ki a szívem, mikor a címbe írt üzenetedet olvastam. Sokszor gondoltam Rád a börtönben is – és most is törtem magam utánad. Múltam ama kevés emberei közé tartozol, akivel szemben nem múlt el ragaszkodásom és hitem. Pedig milyen keveset voltunk mi együtt eddig!

Nagyobbik fiam Bécsben van: Wiener Sängerknabe, az egyetlen idegen és magyar, de fölvették azonnal hangja és tehetsége miatt. A múlt évben Dél-Amerikában volt velük turnén s a múlt héten jött vissza a németországi koncertkörútról – Münchenben is volt. Szegény három nyugati nyelvet beszél – de a magyart csak töri. Amikor 2 napra nálunk volt, kérdi tőlem szorongva: Apukám, mert nem tudok már magyarul, én már nem vagyok magyar? Megnyugtattam és kértem: fiam, ha lehet, maradj meg magyarnak. Könnyes szemekkel feleli: – Én mindig magyarul álmodom, magyarul imádkozom, csak számolni és írni nem tudok magyarul. 11 éves.

Kremsmünsterben lakom. Linzben dolgozom, a hétvégeken járok haza. Itt munkásbarakkban lakom.

Alikám, röviden beszámoltam magamról. Ha tudsz, írj mielőbb. Lapodat köszönöm, élvezettel olvastam. Az előfizetést beküldöm. Párisból is kapok egy lapot „Szabad Nemzet” – miféle lap az? Kérlek, világosíts fel, mi lészen az a „Nemzeti Bizottmány” s kik állnak mögötte?

Most a kivándorlás gondolatával foglalkozom.

Válaszodat várva szeretettel köszönt

Kálmán

Címem: Brogyányi Kálmán, Kremsmünster, Unterburgtried 31. Ober. Öst.

Közzéteszi: Sümegi György