SOMOSI Rita: Wifin érkező művészet

Pár hónapja nyitotta meg kapuit Budapesten a legújabb, jelenleg egyetlen kizárólag digitális művészetre szakosodott galéria, a MyMuseum.  A fiatal, kísérletező attitűd nem csak az általuk képviselt művészekre, hanem a helyszín létrehozóira is igaz: online platform és klasszikus galériás tevékenység kombinációjával szeretnék megszólítani a leginkább olaj-vászon uralta hazai gyűjtői és vásárlói közeget, egyszersmind inkubátorként kívánnak szolgálni egy még feltörekvő, nem intézményesült generációnak. A MyMuseum egyik alapítójával és kurátorával, Török Tünde esztétával beszélgettünk.

Fotóművészet: Hadd kezdjem azzal, hogy Ti hogyan definiáljátok magatokat: kortárs kereskedelmi galéria, online platform, art space vagy nonprofit kiállítóhely? Melyik megfogalmazás áll legközelebb hozzátok?

Török Tünde: Ezeknek az összessége. Kereskedelmi galéria, ezt ki lehet jelenteni, amelynek a fókuszában a digitális művészet áll, és ehhez kapcsolódik egy online platform. Nagyon szeretnénk műhelyként működni, teret adni digitális művészek számára kísérletező együttműködésre. Igyekszünk nemzetközi projekteket is kezdeményezni külföldi művészekkel, akár más galériákkal együttműködve. A nonprofit számunkra ilyen irányban értelmezhető, de azt nem mondanám, hogy nonprofit vállalkozás vagyunk. Szeretnénk egyszerre megtartani a hagyományos galériaszerkezetet és az erős online jelenlétet. Limitált művészkörrel rendelkezünk, az a célunk, hogy művészeink szakmai előrejutását is támogassuk és egy inspiráló közeget hozzunk létre számukra, illetve kéthavonta kurátori koncepció alapján rendezett kiállításaink vannak. Ezt azért hangsúlyozom, mert nagyon gyakran az online platformoknál ez nincs, hanem van háromszáz művész és egy-egy kulcsszó alapján kereshet az ember. Mi nem így szeretnénk működni. Az is fontos, hogy a nálunk megtalálható alkotások mind többpéldányos munkák, ami lehetővé teszi, hogy mint galéria az affordable art vonalat kövessük úgy, hogy közben megfelelünk a piaci áraknak.

FM: A hazai közegben azért ez nem újdonság, többpéldányos munkákkal ‒ akár printekről akár fotókról van szó ‒ más kereskedelmi galéria is foglalkozik, és van több kifejezetten printeket vagy nagypéldányszámú fotókat értékesítő vállalkozás is. Nálatok nem ilyen szériákról beszélünk.

T. T.: Nem azt mondom, hogy egyedül vagyunk, akik ezt az irányt követik, de ha definiálom magunkat, akkor az affordable art kategóriába tartozunk. Főleg a printek értékesítésére fókuszáló galériák vonalát követjük, de nálunk ritkább a 100 példányos munka, főleg 10–50 példányosak a nálunk megtalálható művek, illetve, bár nálunk is vannak printek, a digitális keretre nagy hangsúlyt fektetünk.  Szendrő Veronika, akivel közösen vezetjük a galériát, videókkal foglalkozik, annak is a határterületeivel, természetesen ennek is hatása volt arra, hogy ezt a digitális irányt kitaláltuk. Mindketten affordable artban gondolkodtunk és egyetértettünk abban, hogy el szeretnénk mozdulni a csak printekre való specializációtól és tágabb körre, nem egy médiumhoz kapcsolódva, a digitális művészet irányában indultunk el. Emellett természetesen megtalálhatóak nálunk egypéldányos alkotások is, installációk, vegyes technikás munkák, lightboxok.

FM: A MyMuseumban művészek tekintetében az emerging artist kategória dominál, ez is tudatos vállalás, hogy pályakezdő vagy relatíve fiatal művészeket ‒ a saját generációtokat ‒ segítsétek?

T. T.: Igen, az benne van a profilban, hogy fiatal művészekkel foglalkozunk. Fontos számunkra, hogy digitális művészettel foglalkozó tehetséges fiatal művészek rajtunk keresztül nagyobb láthatósághoz jussanak és közös projektek, programok segítségével inspirálják egymást. 

FM: Hány művészt képviseltek jelenleg és hogy választottátok ki őket?

T. T.:  Jelenleg tíz művészt képviselünk, a honlapon még csak kilenc szerepel, de Rubi Anna lesz a tízedik, ezt a következő kiállítással fogjuk bejelenteni. Hogy találtuk meg őket? Hát, a Fiatalok Fotóművészeti Stúdióján keresztül sokakkal találkoztam, meg kiállításokon, ajánlottak is művészeket, amikor már megvolt a koncepció és meséltünk ismerősöknek a galériáról. Olyan művészeket kerestünk meg, akiknél azt láttuk, hogy ebbe a profilba tartoznak valamelyik munkájukkal ‒ nem azt mondom, hogy mindenkinek az összes munkája csak ezt a vonalat követi, mert nagyon sokszor előfordul, hogy egy művészünknél a fotó dominál, de kísérletező digitális munkái is vannak, és azokkal jelenik meg itt nálunk.  Az volt a cél, hogy legyen valami, ami összeköti a nálunk található műveket, hogy legyen egy digitális médiumhasználat az alkotófolyamatban, de legyen széles az alkotások spektruma.  És azt gondolom itt elég változatos paletta lett, például vannak alkalmazott művészettel foglalkozó grafikusok, akiknek szuper munkái vannak, mások konceptuálisabb vonalon mozognak, és van olyan művész is, aki elsősorban fotós vagy a videoművészet területén alkot.  A fotósok közül Martinkó Márkot, Nagy Tibort, Piti Marcellt, Trembeczki Pétert és Isabel Valt képviseljük. Mindegyikük művészetére jellemző a különböző  médiumokkal való kísérletezés, és nálunk olyan munkáik találhatóak meg, melyeknél a digitális technikahasználat fontos szerepet játszott az alkotófolyamatban. Jelenlegi kiállításunkon látható például Martinkó Márk City Noise című munkája, amely a digitális kamera manipulációja eredményeként létrejött absztrakt fotósorozat és a hozzá tarozó hanganyagokból álló installáció. Nagy Tibor lightboxáról már beszéltünk, Narrative Spaces a címe és a fotót használja médiumként. Nagy Tibor munkáját, valamint Trembeczki Péter sóoldatos nyomatait, amelyek YouTube vloggerek portréit ábrázolják, az első kiállításunkon mutattuk be. Az Art Marketen állítottuk ki Isabel Val Formas című digitális kompozíciót, amelyek használt analóg fotók negatívjaira pigmentekkel létrehozott formák beszkennelve és digitálisan megszerkesztve. 

FM: Mondhatjuk akkor, hogy őket ti képviselitek, mint egy klasszikus kereskedelmi galéria, itthon és külföldön?

T. T.:  Általában egy kereskedelmi galéria kizárólagos szerződést köt vagy Magyarországra, vagy külföldre. Mi úgy csináljuk, hogy olyan munkákra kötünk kizárólagos, külföldre nem vonatkozó szerződést, amelyek illenek ebbe a profilba, tehát külföldi galériánál lehetnek a művészek. Hosszú távon mi is a klasszikus kereskedelmi galériák elvét szeretnénk követni, és nem korlátozni a képviseletet egyes művekre.

FM: Végig galériaként beszélünk a kezdeményezésetekről, honnan jött akkor a klasszikusabb, intézményesültebb profilt sugalló MyMuseum elnevezés?  Miért nem MyGallery vagy MyPlatform?

T. T.: A lényeg, hogy legyen benne a „my”, az online platform miatt. Ha van egy felhasználói fiókod, akkor azon keresztül tudsz böngészgetni az alkotások között, mint az Instagramon – hasonló is a fiók megjelenése. Másrészt pedig azon keresztül tudod feltölteni a megvásárolt munkát a digitális keretre.  Ezért van tehát a „my”, a fiók miatt. A Museum pedig azért van, hogy mutassa, amit a legelején mondtam, hogy mi művészeket képviselünk, kiállításokat szervezünk, nem pusztán egy webshopként működünk, fontos számunka a művészeti vezetés. Hogy miért nem gallery és miért museum? Mert jobban hangzik a „my”-jal a Museum.  Ez ennyire egyszerű.

FM: Beszélhetnénk egy kicsit a platformról? Hogyan működik a galériátokban a digitális művek vásárlása? A galériában materiálisan is jelen vannak műalkotások ‒ fotók vagy print formájában ‒, de van a platform, melyen keresztül wifin tudják a vásárlók otthon megjeleníteni a megvásárolt munkákat.

T. T.: Kifejlesztettük ezt a digitális keretet, azért mert szerettünk volna egy jó prezentálási módot találni a digitális munkáknak és gifeknek. Ez egy hagyományos külsejű múzeumi keret fehér passzpartúval. Ezzel is a galéria kettősségét akartuk bemutatni. Viszont nem minden műalkotás illik a digitális keretre, tehát van, ami ott működik jobban, van, ami meg print formában. Vannak lightboxok is, installációk is, nem akartuk a kerettel korlátozni a művészi szabadságot. A honlapon egyértelműen le van írva, hogy az adott munka megvásárolható-e digitális keretre vagy nem. Van olyan munka, amely elérhető digitális kereten és printben is ‒ mindig a művésszel beszéljük meg, hogy mit gondol: illik-e az adott műhöz a keret, vagy sem. A digitális keret esetében a vásárlás úgy zajlik, hogy megveszi a vásárló a keretet és hozzá a kiválasztott munkát.  Hazaviszi, bedugja és működik. Ha a vásárló szeretne rá további műalkotást tölteni, az is lehetséges, és második alkalommal már nem kell hozzá megvenni a digitális keretet. Ezért vannak külön az árak, ilyenkor csak a műalkotás árát kell kifizetni. Minden mű esetében előre meghatározzuk a példányszámot és az összes eladás abból vonódik le. A wifi ahhoz kell, hogy frissüljön a fiók: ha veszek egy új műalkotást, akkor, miután a webshopban megvásároltam, rákattintok a MyMuseum fiókban, hogy melyik keretemen szeretném látni, és pár perc elteltével a műalkotás megjelenik a falon a keretben, ehhez kell a wifi kapcsolat. A wifi-jelszót egy távirányítóval lehet beállítani a kijelzőn. Ez azért is jó, mert az ember kialakíthatja magának a saját kiállítását a digitális kereten, ha szeretne például több munkát megjeleníteni rajta, vagy, amit az egyik legideálisabb felhasználásnak tartok, fotósorozatokat, ahol az egyes fotók előre meghatározott ütemben váltják egymást.

FM: Tehát ezek a keretek műalkotástól vagy igénytől függően több méretben elérhetőek?

T. T.: Több méretben és színben, attól függően, hogy az adott művésszel miben egyezünk meg. A webshopban van olyan műalkotás, amelyet csak kis keretben lehet megvásárolni, mert abban tartjuk igazán jónak, valamihez meg inkább nagyobb való. De persze van egy ideális méret, ami a legtöbb munkánál jól néz ki. Fontos, hogy keretet nem árulunk műalkotás nélkül ‒ ez nem egy digitális keretbolt, amire utána fel lehet tenni a nyaralásos képeket.

FM: Emellett print formájában is meg lehet venni a fotókat, de ha digitális formában is meg lehet vásárolni, akkor hogy megy a számozás? És más ár vonatkozik a print vagy digitális formára? Ha megveszem printben, akkor megkapom digitálisan is?

T. T.: A fotósorozat nem videóként jelenik meg, hanem a fotók egyenként kerülnek a keretre. Például ha veszek egy 12 műből álló sorozatot és beállítom, hogy óránként váltson, akkor például egy nap alatt megy le a sorozat. A printek és a digitálisan értékesített műalkotások ugyanabból a példányszámból mennek le.   Ugyanannyi az ára mindkettőnek, de két különböző példány. Az ár természetesen a mérettől is függ. Egy nagyobb keret vagy print drágább. Egy körül-belül A3 méretű print és a 35x27 cm-es kereten megjelenő műalkotás ára nagyjából megegyezik. Amikor azt gondoljuk a művésszel, hogy jobban működik a munka digitális kereten vagy printen, akkor változtatunk a két áron. Ez a ritkább. Kivételes esetben a print és a digitális kiadás elválik egymástól, ilyenkor azonban tájékoztatjuk erről a vevőt.

FM: És mi a helyzet az installációkkal?

T. T.: Ezek általában egypéldányosak, nem áruljuk őket digitális kijelzőn.  Minden esetben a műalkotástól függ, hogy mi illik hozzá.  Például az első kiállításon Szendrő Veronika szoborral vetített videomunkája is egypéldányos alkotás volt.

FM: A MyMuseum-platform csak a gyűjtőknek-vásárlóknak szól, vagy egy szélesebb, érdeklődő közönséget is megcéloztok vele?

T. T.: Az érdeklődőknek is szól. Egy böngészgetős oldallal kezdődik az egész, ahol lájkolgatni lehet a képeket, és ha megtetszik valamelyik, akkor a webshopon keresztül lehet megvenni a műalkotást.  De amíg nem vásárol valaki, addig is lehet egy fiókja, ahol nézegeti a műalkotásokat és követheti a művészek munkásságát.

FM: A Széchenyi 2020 programmal tudtatok elindulni, szerinted a hazai, inkább konzervatívabb közegben mennyire lehet üzletileg rentábilissá tenni egy ilyen profilú galériát?  Egyértelműen fontos kitölteni azt az űrt, amit a Videospace Galéria vagy a Higgs Field hagyott maga után, de talán figyelmeztető jel is lehet, hogy a szakmailag átgondolt, jó kiállítási program, és művészek ellenére sem biztos a fennmaradás…

T. T.: Tudjuk, hogy kockázatos vállalkozásba kezdtünk. Bízunk benne, hogy a kifejlesztett kerettel könnyebben elképzelhetővé válik egy videomunka megvásárlása. Nem egy hordozót adunk, amelyet valamilyen technikai eszközzel kell csatlakoztatni a videó lejátszásához, hanem egy keretet, amit fel lehet azonnal tenni otthon a falra. Nagyon szeretnénk rentáblissá tenni a vállalkozást, további pályázgatások nélkül.

FM: Az online platformot tekintitek a kulcsnak ehhez?

T. T.: Több irányból indulunk.  Egyrészt van az online platform, aminek a segítségével és nemzetközi profil kialakításával szeretnénk elérni egy tágabb, nemzetközi közönséget online. Azt gondoljuk, hogy a digitális keret és a wifin alapuló kommunikáció adta lehetőségek megkönnyítik ezt a típusú értékesítést.

FM: Jelenleg azért főleg magyar művészeket képviseltek, de ezek szerint azt tervezitek, hogy a MyMuseumot egy nemzetközi művészkörrel rendelkező galériává fejlesszétek?

T. T.: Igen, artist call-okon keresztül tervezünk eljutni külföldi művészekhez. Ez a következő lépés. Jelenleg ott tartunk, hogy megnyitottunk és szeretnénk a hazai közegben megmutatni magunkat.

FM: És látnak titeket?

T. T.: Egyre inkább, azt hiszem.

FM: Most vagytok túl az első „komolyabb” megjelenéseteken az Art Market Budapesten, gondolom azért jó platform volt arra, hogy megismerjenek Titeket.

T. T.: Igen, az Art Market óta többen megkerestek, sokat jelentett az ottani szereplésünk. Sokan a vásáron találkoztak velünk először, ami picit meg is lepett, a nyitás utáni pozitív visszajelzések és jó sajtó-megjelenések miatt azt gondoltam, már jobban látszunk, de nagyon nagy szükség volt erre a bemutatkozásra. Elindult egy külföldi együttműködés is, ami nagyon fontos számunkra az előbb említett nemzetközi profil elérése miatt.

FM: Ezt nemzetközi vásárokon keresztül próbálnátok?

T. T.: Úgy is, illetve külföldi online marketing formájában. Szeretnénk menni külföldi vásárokra is, de nem affordable art vásárokra, hanem sokkal inkább tematikus, digitális művészetre fókuszáló vásárokra. 

FM: A kortárs ékszer hogyan kapcsolódik a profilotokhoz?  A digitális technológia a kortárs ékszertervezőknél is megjelenik, őket is ennek a médiumnak a használata kapcsolja a galériához?

T. T.: Még nincs olyan ékszerművészünk, aki kifejezetten digitális technikát alkalmazna, olyanokkal dolgozunk, akiknek az anyaghasználata vagy alkotófolyamata valamennyire hasonlít erre a kísérletező digitális művészi attitűdre. Tengely Nóra ékszerei jól passzolnak például a jelenlegi kiállításunkhoz (Stop the music!), hangot adnak ki, amikor viseljük őket.

FM: A kiállított műalkotások mindegyike digitális úton készül. Akkor analóg fotóval nem is foglalkoztok, csak digitálissal?

T. T.: Ha van az alkotófolyamatban digitális technika, akkor igen, például erre jó példa Nagy Tibor egyik műve, ahol analóg fotók negatívjait digitalizálta és nagyította fel, majd abból készített light boxot. Nagyon izgalmas munka és szerintem jól mutatja azt a határterületet, amely még abszolút a mi profilunkba illik. Pusztán analóg fotóval nem foglalkozunk. Nem fotógaléria vagyunk.

FM: Itthon sikerült megszólítani a gyűjtőket? 

T. T.: Mi nem törekedtünk arra, hogy a magyar gyűjtőket megtaláljuk. A gyűjtők főleg galériákhoz és személyekhez kötődnek, ebbe nem kezdtünk bele, más utakat kezdtünk el járni.  Szeretnénk, ha maguk a művek kerülnének előtérbe, amelyek azután vonzhatnak gyűjtőket is. Inkább a vásárlókra koncentrálunk, mert az affordable art vonal egy olyan közönséget szólít meg elsősorban, ahol inkább vásárlókról beszélhetünk, illetve vásárlókból is lehetnek később gyűjtők. A cégekkel, vállalkozásokkal való kommunikációra is igyekszünk hangsúlyt fektetni.