fotóművészet

MUNKÁCSI MÁRTON HÉTKÖZNAPJAI

Budapest, fürdőváros

Nem először nyílik alkalmam cikket írni a Fotóművészetbe, azt remélve, hogy a lap olvasói számára újdonságot jelentő fényképekről tudok beszámolni. Ezeket a képeket saját terepemen, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában találtam anyagrendezés, feldolgozás közben; vagy Bécsben bukkantam rájuk, az Osztrák Nemzeti Könyvtárban vagy az Albertinában, amikor szerencsém volt Klebelsberg Ösztöndíjjal magyar fényképek után kutatni.

Most ismét egy csokorra való, eddig nem ismert fotót szeretnék bemutatni a lap hasábjain. Munkácsi Márton képeiről lesz szó. Mivel hazánk nem bővelkedik a világhírű Munkácsi által készített fotográfiákban – sőt világviszonylatban is csak néhány száz vintázs képe gyűjthető össze –, ezért nagy örömmel soroltam fel a Fotóművészet egy korábbi számában azokat a műveit, amelyeket addig a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában össze tudtam gyűjteni tőle.1 A cikk megjelenése óta eltelt időben újabb 10 kép került a látóterembe, s ezeket mind sikerült nyilvántartásba vennünk és elhelyeznünk a Fényképtárban. Ezek a képek sajnálatosan és kétségtelenül nem tartoznak Munkácsi kiemelkedő munkái közé, mégis fontos, hogy a világszerte elismert magyar fotóriporter hazai gyűjteményben található újabb fényképeiről hírt adjak, és e felvételek is a magyar fotótörténet ismert darabjaivá váljanak. A képek közül 5 egy sorozatot alkot.2 Ennek témája: a Budapest Fürdőváros Egyesület által kiküldött bizottság József Ferenc főherceg vezetésével terepszemlét tart a gellérthegyi Citadellában. A képek 1927 elején készültek, hiszen március 2-án egy már megjelent közülük a Tolnai Világlapjában. A következő két kép politikusokról, illetve országgyűlési képviselőkről készült 1925-ben, és megjelent Az Est július 12-i számában, abból az alkalomból, hogy július 10-én volt az országgyűlés utolsó napja a három hónapos nyári szünet előtt. Az egyik felvételen Szilágyi Lajos és Létay Ernő3 halad a Parlament előtt a Kossuth téren. Dr. Létayt a biharnagybajomi választókerületben, pártonkívüli ellenzéki programmal választották meg. Dr. Szilágyi pedig Berettyóújfalu jelöltjeként jutott be az országgyűlésbe, szintén ellenzéki programmal.4 A másik fénykép (ez a 7.) Ugron Gábort örökítette meg a Parlament folyosóján5, aki liberális demokrata programmal, de függetlenként került be az országgyűlésbe Budapest egyik választókerületében. Ez a két kép keveset árul el Munkácsi tehetségéből, a napi rutinban teljesített kötelező feladatokhoz sorolhatjuk őket. Az Est című napilap, amelyben a két kép megjelent, ebben az esetben sem tüntette fel a fotográfus nevét. Azért tudtam a lapban beazonosítani Munkácsi Márton felvételeit, mert a két eredeti fénykép hátoldalán különféle megjegyzések olvashatók, amelyek elvezettek Az Esthez.
A nyolcadik kép keletkezésének körülményeiről pillanatnyilag nem sokat lehet tudni. Valamilyen vallási eseményre érkezett két külföldi vendégről (zarándokokról?) készült a budapesti utcán. Hátoldalán kézírással ez olvasható: „Balról Karl Ulke és Ervin Thomas[?] a Zrínyi utcában Munkácsi”. A kérdőjel tőlem származik (nem tudom kiolvasni a nevet), s nem a felirat írójától, aki Munkácsi Márton lehetett.6 A kilencedik képet már felsoroltam a Fotóművészet említett számában megjelent írásomban, de akkor még mint leltári szám nélküli, frissen előkerült fényképet, amelynek a tartalma még megfejtésre várt. Mindössze annyit tudtam róla, hogy hátoldalán kézírással ez állt: „Exhumálják Cser Istvánékat”.7 Azóta kiderült, hogy az exhumálás a tiszazugi arzénes gyilkosságok nyomozásának egyik jelenete volt. Munkácsi Mártonnak a vádlottakat, illetve a bűnügy egyik tettesének házát bemutató felvételeit már közöltem a korábbi, 2010-es cikkemben. Ezen a képen, az exhumált személyek az arzénes gyilkosságok áldozatai voltak, Cser Lajosné két újszülött gyermeke és apósa, id. Cser István.8
A tizedik kép már inkább emlékeztet Munkácsi igazi munkáira, ezen ugyanis egy autóversenyzőt látunk a versenyautójában, éles kanyarban. Az autóversenyző, Szmick Viktor, jól ismert az autózás története iránt érdeklődők előtt. A képen Salmson gyártmányú autójában ül a János-hegyi autó- és motorkerékpár versenyen.9

Baji Etelka

 

Jegyzetek
1 Munkácsi Márton fényképeit szemlézve = Fotóművészet, LIII. évf. 2010. 4. sz. 84–95. oldal.
2 Leltári szám: 2014.50.1-50.5. ME.I.B. A képeket Stemlerné Balog Ilona gyűjtötte korábban.
3 Leltári szám: 69.1550 ME.I.B. Megjelent Az Est XVI. évf. 154. sz. 1925. július 12. 5. oldal.
4 Parlamenti almanach az1922- 1927. évi országgyűlésről (Almanachok 1884–1949) www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/almanach.html.
5 Leltári szám: 67.864 P. Megjelent: Az Est XVI. évf. 154. sz. 1925. július 12. 4. oldal.
6 Leltári szám: 2012.10.1. ME.I.B.
7 Leltári szám: 2012.11.1. ME.I.B. Köszönet Stemlerné Balog Ilonának, aki segített a kép tartalmának megfejtésében.
8 A tiszazugi arzénügy hírei a szolnoki sajtóban 1929–1933 Összeállította: Kósa Károly 6/11. oldal, http://www.kosakaroly.hu/adattar/arzen/zug06.html.
9 Leltári szám: 2014.26.1. ME.I.B.  Négyesi Pál ajándéka.