fotóművészet

E számunk szerzői - 2015/4.

Albertini Béla, Dr. (1940)
Fotótörténész, emeritus professor (Kaposvári Egyetem). Apáczai Csere János-díjas (2009), Németh Lajos-díjas (2010).

Bacskai Sándor (1961)
Író, újságíró, a Fotóművészet munkatársa. A kilencvenes években körülbelül száz életút-interjút készített a Magyar Fotográfiai Múzeum archívuma számára.

Bognár Katalin (1977)
Történelem és muzeológia szakon végzett az ELTE-n, 2001 óta a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának muzeológusa.

Böröczfy Virág (1979)
2000-ben a Budapesti Közgazdasági- és Államigazgatási Egyetemen szerzett diplomát, majd 2001–2006-ig az ELTE művészettörténet szakán tanult, mellette alkotói fotográfia kurzusokon vett részt. A Fotografus.hu Alapítvány munkatársa, iskolájának tanára, rendszeresen publikál művészetkritikai és a hazai intézményrendszerrel kapcsolatos írásokat művészeti folyóiratokban.

Fejér Zoltán (1951)
Szabadúszó fotós. 1968 óta foglalkozik a fényképezés különféle alkotó módozataival. 1985 óta folytat fotótörténeti kutatásokat, ezekből eddig kilenc könyvet publikált. Lapunk munkatársa.

Kotzan, Anne (1961)
Szabadfoglalkozású publicista. Egyetemi tanulmányai alatt egy évet Rómában töltött DAAD-ösztöndíjasként, majd kultúrával foglalkozó útikönyveket kezdett írni, köztük Magyarországról is. Már tanulmányai idején kapcsolatba került a fényképezéssel, és több éven át dolgozott egy fotográfus mellett asszisztensként. Ma független szerzőként foglalkozik a fotóval. Szövegei főleg német szaklapokban jelennek meg: foto-MAGAZIN, Photo International, Photopresse, Schwarz-weiss. Kölnben él.

Montvai Attila (1942)
Fotóművész, az ELTE fizikus szakán szerzett diplomát. Fotóművészként és aktív elméleti szakíróként a fotográfia, illetve tágabb megközelítésben a vizuális közlési csatornák technikai, kulturális és intellektuális határainak felmérésével, kiterjesztésével foglalkozott. Fizikusként hasonló vonalak mentén dolgozott a matematikai modellek érvényességét vizsgálva. Ennek eredményeként a Cambridge-i International Biographical Centre Montvai Attilát, mint a 21. század iránymutató tudósát tartja számon, és 2006-ban jelölte az Archimedes Awardra.

Nagy Anita
Fotográfus, blogíró. A Kodolányi János Főiskolán végzett, majd az index.hu fotóriportereként dolgozott. Szabadúszóként a FotoVideo, a Hamu és Gyémánt, a Mercedesz magazin foglalkoztatta. Honlapjának címe: http://www.anitanagy.com/, blogcíme: Check MyBudapest Blog.

Palotai János (1939)
Történelem–filozófia szakot végzett az ELTE-n, esztétikából doktorált. A Műegyetemen művészetfilozófiát, az Iparművészeti Egyetemen vizuális kommunikációt, az ELTE-n média ismeretet tanított. A mozgóképkultúra oktatásához Pásztor Erikával közösen készített tananyaga az interneten olvasható. A Balkonban, a Filmkultúrában, a Filmvilágban, a fotografus.hu-n és az Új művészetben publikál.

Surányi Mihály (1959)
A BME Vegyészmérnöki karán diplomázott 1982-ben. 2005 és 2008 között a MOME művészeti menedzser képzésére járt. A magyar fotográfiai életben a Nessim Galéria vezetőjeként vált ismertté: 2006 óta több, mint negyven budapesti és külföldi kiállítást rendezett. Fontos feladatának tartja a kortárs magyar fotográfusok nemzetközi bemutatását. Érdeklődésének középpontjában a kortárs fotográfia alkotói és tendenciái állnak. Az utóbbi időben figyelme a fotográfia vizuális hagyományban betöltött szerepe felé fordult.

Szarka Klára (1955)
Az ELTE történelem–népművelés szakán végzett 1978-ban. Három évtizede publikál szakíróként, kiállításokat rendez, fotótörténetet oktat. A Szellemkép Szabadiskola tanára, a Magyar Fotótörténeti Társaság elnöke.

Tímár Péter (1948)
Építészmérnök, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotóművészet főszerkesztője. http://www.timarpeter.hu.