A NÉPRAJZI MÚZEUM ZSIDÓ TEMATIKÁJÚ FOTOGRÁFIÁIRÓL

A Néprajzi Múzeum Kő kövön. Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából című kiállításán első alkalommal láthatóak a múzeum gyűjteményeiben őrzött speciális "judaika" anyagok.1  Bár a középpontban a tárgyak állnak, ezzel párhuzamosan egy-egy terület bemutatásakor fontos szerepet kapnak a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményében található fényképek is. A gyűjtemény ide vonatkozó, második világháború előtti fotóanyagának egy része ismert, a képek több kiadványban megjelentek,2  azonban szisztematikus feldolgozásuk eddig nem történt meg: a kiállítás alkalmat adott arra is, hogy ezt megtegyük, és az adatokat pontosítsuk.

A Kő kövön kiállításon bemutatott tárgyakat – a tudatosan vállalt töredékességet hangsúlyozva – egy-két kivétellel a Néprajzi Múzeum gyűjteményeiből válogattuk. A fotók kapcsán megengedőbbek voltunk: a témák vizuális megjelenítéséhez más intézmények fotógyűjteményekből is válogattunk.3 Jelen írásomban azonban csak a Néprajzi Múzeum második világháború előtt készült, zsidósághoz kapcsolódó fotóanyagát tekintem át.4 A tárgyak esetében sem beszélhetünk szisztematikus gyűjtőmunkáról, mégis, a múzeum történetében előfordult, hogy egy-egy műkereskedő, tanár jóvoltából a 20. század elején, egyes földrajzi területekre koncentrálva, tárgysorozatokat vásároltak meg. A fényképek bekerülése még esetlegesebb, nem tudatos, nem a zsidóságra koncentráló gyűjtés vagy terepmunka eredménye. Mindezek ellenére fontos darabok: egy elveszett világ megismerésének forrásai.
A múzeum tárgyai elsősorban a Dunántúl területéről származnak, a fényképek zömmel az ország északi, északkeleti megyéiben készültek, így a két típusú anyag részben kiegészíti egymást. A tárgyak és a fényképek többsége I. világháború előtti, így egyazon korszaknak a dokumentumai. A múzeumi fotóanyag elsősorban a kereskedelmet, viseletet bemutató kiállítási egységéhez illeszkedik, segítségükkel a vitrinben látható tárgyak használatát jeleníthettük meg, és a hiányzó tárgyakat fotográfiákon fennmaradt formában pótolhattuk.
A második világháború előtt készült, zsidó vonatkozású képanyagunk jelentős része hivatásos fotográfusok műterméből került ki. Az intézmény munkatársai 1921-ben és 1922-ben minisztériumi támogatással a pusztuló néprajzi értékek megmentése miatt a vidéki fotóműtermeket járták, hogy ott az első világháború ideje alatt felhalmozott üvegnegatívokat vásároljanak. Két szempontból vált fontossá a "leletmentés": egyrészt, a fényképészek a lemezek tárolását nem tudták megoldani, ezért újrahasznosításra eladták vagy pedig megsemmisítették azokat. "Helyszíni tapasztalataink csakugyan arról győztek meg bennünket, igazán az utolsó órában fogtunk hozzá a mentéshez, sőt sok helyen el is késtünk vele. Voltak olyan esetek, amikor a fényképész 10–50 000 darabnyi lemezanyagát potom áron eladta üvegkereskedőknek és tükörcsiszolóknak, vagy melegházas kertészeknek, vagy kocsiszámra kihordta a város végére, vagy fuvarköltség kímélése végett kertjében elásta, padlásra, pincébe hordatta stb. mert a háború alatt szinte epidémiáva vált fényképeztetés annyi lemezt halmozott föl raktárukon, hogy a régiektől mindenáron meg kellett válniok."5 Másrészt, a trianoni békeszerződés következtében a néprajztudomány számára kiemelt jelentőségű területeken történő terepmunka lehetetlenné vált. "A korábban gyakorlatban lévő nagyobb területre szóló gyűjtőutakról sajnos le kell mondanunk, hanem e helyett rá kell vetnünk magunkat a vidéki fotográfusoknál hosszú idők óta összegyűlt és tudomásunk szerint elkallódó, népviseleteket, nép ünnepségeket, népi foglalkozásokat, arctípusokat ábrázoló, aránylag olcsó, jóformán üvegárban megszerezhető, s néprajzi szempontból felette értékes fényképlemezek öszszegyűjtésére."6
A helyszínre utazó kutatók (Györffy István, Kemény György, id. László Gyula,7 Madarassy László, Viski Károly) közel száz településen, helyenként több műteremben jártak és válogattak anyagot.8  Egyes helyszíneken a korábbi ismereteikre alapozva, tudatosan kerestek meg fotóműtermeket. A múzeumba kerülés után a fotók leltárba vétele rövid időn belül megtörtént. A közel 20 000 üvegnegatív adatolása esetleges: a fotók leírókartonján csak elvétve szerepel a helyi fotográfus neve, a pontosítást lehetővé tevő múzeumi iratanyag (Néprajzi Múzeum Iratai – NMI, törzskönyvek, leltárkönyvek) sem fedi le a teljes anyagot. Mivel a fényképek 9×12-es, 13×18-as üveglemezek formájában kerültek a múzeumba, így a pozitív képek adta előnnyel, a műtermi verzókkal nem számolhatunk a beazonosításnál. A fotók konkrét datálása a bekerüléskor elmaradt, azok feltételezhetően az 1890-es évek és 1918 között készülhettek. A jelenleg rendelkezésre álló dokumentáció alapján a teljes anyagból 53 eladó vagy fotós, műterem (itt nem minden esetben maga a fotós, hanem az eladást intéző családtag neve szerepel) név szerinti azonosítása történt meg.9 Ezek között találunk több olyan fotográfust is, akiknek anyaga zsidókról készült portrékat tartalmaz. A sátoraljaújhelyi Bartizek fivérek 1890 és 1915 között működtették üzletüket a városban.10 Bartizek Lászlótól (aki 1930-ban nyitott a városban műtermet) vásárolt negatívok között 14 portrén láthatunk zsidó nőket és férfiakat.11 Kiss József egri fényképésztől már korábban, 1905-ben a Néprajzi Múzeumba került egy, különféle méretű, verzóval ellátott pozitív képeket tartalmazó műtermi fotósorozat Lichtneckert József székesfehérvári kőszén nagykereskedő, műkereskedő jóvoltából (F 6953–6983). Kiss Józsefet az első Egerben műtermet üzemeltető fotográfusként tartják számon, az 1890-es évektől állandó műtermet tartott fenn a Káptalan utcában.12 Az 1921. évi gyűjtés alkalmával több száz fotót hoztak be tőle, köztük öt zsidó portrét.13 A soproni Stágl Ferenc vagy Rupprecht R. (F 35443) műterméből egy zsidó portré került a gyűjteménybe. A bécsi származású Franz Stágl 1872-ben költözött a városba, ahol az 1880-as években már fotóstúdiót tartott fenn. Az ő műtermét vette át fia, Ferenc 1901-ben, tőle vásárolt a Néprajzi Múzeum.14 Az átadókat tartalmazó listán szerepel Rupprecht R., aki a soproni Rupprecht Mihály fényképész szintén fotografálással foglalkozó gyermeke, Rupprecht Riza is lehetett. Egy eddig azonosítatlan pápai fényképész anyagában található két zsidó lányt ábrázoló műtermi felvétel (F 37383). A mezőkövesdi Weiszbach Rilly15  üzletéből egy kalapos zsidó férfit megörökítő negatív került a gyűjteménybe (F 27227). Lakatos Antal Jászapátin örökített meg egy asszonyt külső helyszínen (F 34527). Egy Veszprém vidéki zsidó férfi (F 29466) és egy szeghalmi zsidó asszony (F 50242) portréja is bekerült az anyaggal.16 A műtermi portrékon kívül a gyulafirátóti zsidó kocsmáros családját is megörökítette egy, feltehetőleg veszprémi fotográfus (F 29597). A fotók többségénél a leírásban szereplő zsidó férfi/nő megnevezés, a jellegzetes haj- és fejviselet (pajesz, kipa) alapján állítható össze a fenti lajstrom. Ezen felül további 15–20 képen a főkötőkből valószínűsíthető, hogy azon zsidó származású asszonyok láthatóak, de további adatok hiányában ez csak feltételezés. Az egyértelműen beazonosítható felvételek túlnyomó része műtermi háttér nélküli mellkép, valószínűleg okirathoz készíttethették őket. A mellképek és egész alakos portrék a kiállítás Strájmli és főkötő című egységéhez szolgáltak fontos forrásul: a női (főkötő, kendő, paróka) és férfi fej- és hajviselet (kalap, kipa, pajesz, szakáll) példái.
A gyűjtemény két emblematikus, sokak által publikálásra kölcsönzött darabja a taleszban, strájmliban, imakönyvvel a kezében zsinagógába induló és egy kipában álló máramarosi zsidó férfit ábrázoló, azonos helyszínen készült fotó. A leírókartonokon a gyűjtő, illetve fotósként Nagy Miklós neve olvasható, akit a pontatlan leírás következtében a felvétel készítőjének is gondolhatnánk. Nagy Miklós a Vasárnapi Ujság felelős szerkesztőjeként (1867–1905 között) számos neves fotóműteremmel állt kapcsolatban, ahonnan fényképeket kért és kapott. Hagyatékának egy része a Néprajzi Múzeumba került,17 azonban leltározáskor nem tüntették fel a műtermek nevét. Évtizedekig az eredeti pozitív képek fekete-fehér negatív reprodukciójáról készül másolatokat adta ki a múzeum, ezért nem látszott a műtermi pecsét a kép alatt. A Kő kövön kiállításon az eredeti pozitív képeket mutatjuk be: a verzó alapján a műterem, a Dunky fivérek, Ferenc és Kálmán is azonosításra került.18 A Dunky testvérek fotóit 1889 és 1911 között rendszeresen publikálta a Vasárnapi Ujság,19 az említett két egész alakos zsidó portrét azonban nem közölték. A Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteménye a két újonnan beazonosított darabbal együtt összesen huszonegy Dunky-fotót őriz, ezek közül a legismertebb a kalotaszegi lakodalmas sorozat, mely a Vasárnapi Ujságban is megjelent. A Dunky fivérek két máramarosi képe a férfi viseletek bemutatásának forrásai. Ebbe a sorozatba illeszkedik Szöllősy Kálmán két, a második világháború alatt Ungvár környékén készült, fiatal pajeszos zsidó fiút ábrázoló fotója (F 329712, F 329735). A 9×12 cm-es pozitív felvételek 1980-ban, a több ezer tételt számláló Szöllősy-hagyaték részeként kerültek a gyűjteményébe.
A kiállításon bemutatott felvételek egy kivételével vidéki közösségeket vagy azok tagjait dokumentálták. A budapesti ortodox hitközség főrabbijának, Reich Jakov Koppelnek a szukoti sátrát Kapusi Ödön két fotón is megörökítette 1906 körül. A képek a sátor díszítését hűen adják vissza, ezért illesztettük a kiállítás sátoros ünnepet bemutató tárgyegyütteséhez: a szukoti és mizrah táblákhoz, a sátrat díszítő Dávid-csillaghoz. Az egyik fotót Kapusi Ödön adta a múzeumnak (F 10364), egy többségében Budapesten és Pest megyében készült sorozat részeként. A főrabbinál készült fotó egy másik példányát (F 11906) Seemayer Vilibáld gyűjtötte fel. A főleg Budapesten készült fotósorozaton nincs feltüntetve Kapusi neve, de a szukoti képnél egyértelmű kapcsolat feltételezi a szerzőséget.
A Néprajzi Múzeum munkatársai közül a terepen is rendszeresen fotózó, gyűjtő néprajzosok, akik adott esetben több tízezer fotót hagytak a múzeumra, csupán néhány alkalommal örökítették meg a vidéki zsidóság egy-egy képviselőjét vagy a közösség lakóhelyét. Ha az így ránk maradt negyedszáz felvételt a terepmunkáikon készített hatalmas anyaghoz mérjük, akkor nem mondhatjuk, hogy a téma kapcsán tudatos fotózásról lenne szó, inkább a helyzet adta lehetőségek kihasználásáról. Mégis, az így fennmaradt fotók a Néprajzi Múzeum gyűjteményének kiemelkedő darabjai. Kovács Gyula és Jankó János Vereckén 1895 körül fényképezett egy muzsikus bandát, rutén és zsidó zenészekkel  (F 508–509). A múzeumban dolgozó Timkó Imre geográfus 1904-ben Bősön egy zsidó lányt (F 6880), a Győr vármegyei Ásványon pedig egy "zsidó zugiskola tanítóját és tanítványait" (F 6340) örökítette meg. Györffy István 1908-ban Kunmadarason birkabőrrel kereskedő, pipázó zsidó férfit fotózott (F 9373), 1928-ban a hortobágyi vásáron örökítette meg a sátra mögött imára készülő férfit imakendővel és imaszíjjal (F 176090–176091). Dincsér Oszkár folklorista 1941-ben Hosszúmezőn járva a háza előtt álló idős zsidó férfiról készített egy felvételt (F 89075).
A gyűjtemény egy másik, sokat publikált, ritkán látható helyzetet megörökítő darabja a Nyitra megyei Pogrányon készült: a helyben működő saktert mutatja munka közben (F 12476). A fénykép egy sorozat része, mely a település építészetét, különféle munkafolyamatokat dokumentáló (cséplés, mosás) fotókat, a helybeliekről készült csoportképeket tartalmaz. A felvételt a gyógyszerész végzettségű, egy ideig a Néprajzi Múzeumban dolgozó Ernyey József20 készítette, aki rendszeresen járt és fényképezett terepen, illetve műtermek anyagát is gyűjtötte. A pogrányi fotó egy 1911-ben Nyitra, Trencsény és Bars vármegyében készült nagyobb sorozat része, melyben a garamszentkereszti zsinagóga (F 12579) és egy nyíregerszegi csecsemőt a karjában tartó zsidó fiatalasszony fotója (F 12450) is megtalálható.
A kiállítás Handlé és nagykereskedő témájánál a vidéki boltokat, kocsmákat és az ezeket üzemeltetőkről készült felvételek is bemutatásra kerülnek.21 Balogh Péter főgimnáziumi irodalomtanár 1910 körül készített máramarosi fotósorozatában található egy, az alsóapsai Adler-féle italmérést mutató felvétel: a kép meghatározásánál a fotós a román asszonyokat emelte ki (F 12114). Balogh Kabolacsárdán pedig zsidók házait fotózta le, az egyiken feltehetően egy boltot láthatunk (F 12115–12116). Móricz Zsigmond 1909-ben vagy előtte Szatmár vármegyében készített sorozatának egyik érdekes darabja egy "oláhosan járó zsidó asszony" fotója (F 10072). Egy breznóbányai zsidó kávésról (kávékereskedő vagy kávét áruló boltos) készített fotót Teszák Károly antropológus 1926-ban (F 56263). A handlé, kereskedő személyét megörökítő fényképek közt találjuk a Gönyey Sándor néprajzkutató által Dercenben 1940-ben lencsevégre kapott furulyázó kenderkereskedőt (F 85493), Gyönyey "Fütyülős zsidó férfi kendert cserél" meghatározásával.
Kovács Károly, akiről a fennmaradt források alapján nincsenek adataink, valószínűleg amatőr fotográfusként 1907-ben ajándékozta a múzeumnak a Huszton készült, pozitív képekből álló sorozatát. Ennek hat darabja a kárpátaljai ortodox zsidó közösség zárt, a zsinagógát is magába foglaló lakóhelyét, a judenhofot mutatja, szinte azonos háttérrel különböző férfiakat és nőket ábrázolva. Ezen kívül a sorozat része még két fotó, mely azt a városi teret örökíti meg, ahová a judenhof boltíves kapuja nyílt: vásárteret és boltokat. A kinti üzletek tulajdonosai a látható cégérek alapján a judenhof "rejtettebb" épületeit, a zsinagógát is látogató férfiak lehettek.
A zsidó közösségeket jellemző, fényképezésre vonatkozó tiltások következtében a második világháború előtti vidéki zsidóság vallási, rituális életéhez kapcsolódó hétköznapok és ünnepek képi világáról keveset tudunk. Éppen ezért minden egyes felvétel, amely ezen falusias közösségek életmódjáról, szokásáról szól, olyan forrást jelent, amely hozzájárul a róluk szerzett ismereteink további gyarapításához. A műtermekben készült portrék, a vidéket járó hivatásos vagy amatőr néprajzosok "utcán" talált (egy-egy személy, házak) témái, a jellemzően gyér adatolás ellenére is ritka és értékes múzeumi fényképanyagot képviselnek.

Bata Tímea

Jegyzetek
1 A kiállításról bővebben: Szarvas Zsuzsa – Bata Tímea – Gebauer Hanga – Sedlmayr Krisztina: Kő kövön. Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából. Néprajzi Múzeum, Budapest, 2014.
2 A kiadványok közül kiemelném Száraz Miklós György: Írd fel házad kapujára… című munkáját (Helikon, Budapest, 2004), mivel illusztrációs anyagának nagy részét a Néprajzi Múzeum zsidó tematikájú fotográfiái, képeslapjai adták.
3 A Néprajzi Múzeum anyaga mellett a képi ábrázolások fontos forrását jelentette a Centropa Alapítvány fotóanyaga. Emellett a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum (Makó), a Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém), a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Völgységi Múzeum (Bonyhád) és a Wosinszky Mór Múzeum (Szekszárd) anyagából kölcsönöztünk fotókat.
4 A gyűjtemény második világháború utáni anyaga elsősorban a megmaradt zsidó temetőket, zsinagógákat örökíti meg. Ezek közül kiemelkedik Váli Dezső 2500 darabos sorozata (ÁEA 1994/36). A második világháború után készült felvételek többségét Gebauer Hanga kolléganőm dolgozta fel, és válogatott belőle. A gyűjteményben a magyarországiakon kívül elvétve találunk más területekről is felvételeket, például Varró István 1912 körül Szalonikiben készült sorozatát spanyol rakodómunkás zsidókról.
5 Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának tisztviselői által az 1921. év első félévében végzett gyűjtőútjairól (NMI 1921/55).
6 Uo.
7 A régész-történész László Gyula édesapja, aki könyvtárosként dolgozott a Néprajzi Múzeumban.
8 A megvásárolt üvegnegatívok szerzőségének beazonosítása, tételes feldolgozása jelenleg még nem lezárt, a fenti adatok hozzávetőlegesek, elsősorban a múzeumi iratanyagot összesítik.
9 Többek között Barkó Imre (Miskolc), Dimény Olivér (Tatatóváros), Fürst Frigyes (Tata), Keglovich Emil (Szeged), Kerpitz Kristóf (Mezőtúr), Klomann Nándor (Esztergom), Mózer és Rudda (Cegléd), Papszt Piroska (Szolnok), Pollák Fülöp (Jászberény), Schrantz Ferenc (előbb Róth János, Tolna), Szentgyörgyváry Károly (Siklós), Wesel Hugó (Kiskunfélegyháza) műterméből.
10 Szakács Margit: Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon 1840–1945. Magyar Nemzeti Múzeum, 1997. 108. o.
11 F 25337, F25485, F 25685–25688, F 25691–25692, F 25790–25793, F 25796–25797.
12 Pető Ernő: Régi egri képekről. In: Érték a fotóban. Országos Fotótörténeti konferencia. Fűrészné Molnár Anikó szerk. Tata, 1994. 84–90. o.
13 F 30871, F 30915, F 30971, F 31082, F 31104.
14 Hárs József: A fényképezés története Sopron városában, 1840–1857. Kézirat.                    A szerző internetes oldalán publikálva. http://harsjozsef.wahavi.hu/sites/harsjozsef.wahavi.hu/irasok/palyazatok/1984_A_fenykepezes_tortenete_Sopron_varosaban.pdf.
15 Weiszbach (Weissbach) Rilly műtermi verzóján a "Graf R utóda olvasható". A Németországból származó Rilly és lánytestvére az 1910-es évektől az 1950-es évekig működtették műtermüket Mezőkövesden (Kunt Ernő: Fényképek a magyar parasztság használatában. In: Uő: Fotóantropológia. Fényképezés és kultúrakutatás. Miskolc–Budapest, 1995. 37–86. o.)
16 A két utóbbi portré készítője a fennmaradt iratanyag alapján nem beazonosítható.
17 Nagy Miklós (1840–1907) hagyatéka 1909-ben és 1929-ben került a múzeumba, a fotók közt Adler Alfréd, Auerbach & Letzter, Borsos és Varságh, Koller Károly, Teodor Glatz, Divald Károly darabjaival.
18 Miklósi-Sikes Csaba: Fényképészek és műtermek Erdélyben, 1839–1916. Székely-udvarhely, 2011. 116–117. o.
19 Baki Péter: A Vasárnapi Ujság és a fotográfia (1884–1921). Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecsemét, 2005. 56–58. o.
20 Ernyey József (1869–1945) gyógyszerész 1903 és 1923 között a Néprajzi Múzeumban dolgozott. Gyermekkorát Nyitra megyében töltötte. Bővebben Hegedűs Lajos: Ernyey József élete és munkássága. Kézirat. NM EA 21639.
21 A gyűjteményi szakmutatóban az utcaképek, terekről készült fotók feldolgozása esetleges, az ott található üzletek és egyéb funkciójú épületek megnevezése nem mindig történik meg. Emellett az épületeken található cégérekből kiindulva a tulajdonosok vallási hovatartozása is további kutatómunkát igényelne.