fotóművészet

E SZÁMUNK SZERZŐI – 2014/3.

Bacskai Sándor (1961)
Író, újságíró, a Fotóművészet munkatársa. A kilencvenes években körülbelül száz életút-interjút készített a Magyar Fotográfiai Múzeum archívuma számára.

Baji Etelka (1958)
1981-ben végzett az ELTE történelem–orosz szakán. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának muzeológusa.

Beke László, dr. (1944)
Kassák- és Munkácsy Mihály-díjas művészettörténész. 1963–1968 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténet–magyar szakán tanult. 1969-től csaknem húsz éven át az MTA Művészettörténeti Kutató Csoportjának tudományos munkatársa, illetve Művészettörténeti Kutatóintézetének igazgatója, majd a Magyar Nemzeti Galéria festészeti osztályának főosztályvezetője és a Műcsarnok főigazgatója is volt.

Chaillet, Zsazsi
Művészettörténész. A milánói egyetem filozófia és bölcsész karán hallgatott információ- és társadalmi kommunikáció elméletet, disszertációját fotótörténetből írta kultúrtörténet szakon. Svájcban él és dolgozik mint független kurátor.

Fejér Zoltán (1951)
Szabadúszó fotós. 1968 óta foglalkozik a fényképezés különféle alkotó módozataival. 1985 óta folytat fotótörténeti kutatásokat, ezekből eddig kilenc könyvet publikált. Lapunk munkatársa.

Montvai Attila (1942)
Fotóművész, az ELTE fizikus szakán szerzett diplomát. Fotóművészként és aktív elméleti szakíróként a fotográfia, illetve tágabb megközelítésben a vizuális közlési csatornák technikai, kulturális és intellektuális határainak felmérésével, kiterjesztésével foglalkozott. Fizikusként hasonló vonalak mentén dolgozott a matematikai modellek érvényességét vizsgálva. Ennek eredményeként a Cambridge-i International Biographical Centre Montvai Attilát mint a 21. század iránymutató tudósát tartja számon, és 2006-ban jelölte az Archimedes Awardra.

Müller Rolf (1974)
Történész. 1997-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem–politológia–tanár szakán, PhD-disszertációját 2007-ben védte meg. 1998 óta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója. Több publikációjában foglalkozott a második világháború utáni magyar politikai rendőrség képdokumentumaival.
Palotai János (1939)
Történelem–filozófia szakot végzett az ELTE-n, esztétikából doktorált. A Műegyetemen művészetfilozófiát, az Iparművészeti Egyetemen vizuális kommunikációt, az ELTE-n média ismeretet tanított. A mozgóképkultúra oktatásához Pásztor Erikával közösen készített tananyaga az interneten olvasható. A Balkonban, a Filmkultúrában, a Filmvilágban, a fotografus.hu-n és az Új művészetben publikál.

Perger Gyula (1961)
A Debreceni Egyetem magyar-néprajz szakán végzett 1985-ben. 1984-től 2013-ig a győri Xántus János Múzeum néprajzosaként dolgozott. 2004-től a Győr-Moson-Sopron megyei Múzeumok igazgatója. 2013. augusztus 1-jétől a tatai Kuny Domokos Múzeum igazgatója.

Pfisztner Gábor (1967)
Történelem–német szakon végzett az ELTE-n, és két félévig az Iparművészeti Főiskola vizuális kommunikáció szakán volt vendéghallgató. Gimnáziumi tanár.

Somogyi Zsófia (1978)
2003-ban végzett az ELTE művészettörténet–esztétika szakán. 2002 nyarán Guggenheim-ösztöndíjas volt Velencében. A Dorottya Galéria munkatársa, 2009-ben az Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai-ösztöndíjasa.

Sümegi György (1947)
Művészettörténész. Volt szerkesztő (Forrás, Múzsák Kiadó), dolgozott a közigazgatásban, levéltárban. Kutatásai, tanulmányai és könyvei a Duna-Tisza köze szakrális művészetéhez, a kecskeméti szeceszsziós építészethez, a hazai művésztelepekhez, a fotóművészethez (Pécsi József életműve, 1956 fotóhagyatéka), az 1956-os forradalom Képtárához, a 20. századi erdélyi (Nagy István, Szolnay Sándor, Miklóssy Gábor) és magyarországi képzőművészek (Szalay Lajos, Tóth Menyhért stb.) életművéhez kapcsolódnak. Több képzőművészeti film szakértője.

Szegő György (1947)
Építész, művészeti író. A hetvenes években több, fotófelhasználással is élő önálló kiállítása volt. 1979 és 1989 között a Kaposvári Csiky Gergely Színház díszlet- és jelmeztervezője. 1982-től rendszeresen publikál művészeti tanulmányokat és kritikákat.

Tímár Péter (1948)
Építészmérnök, Balogh Rudolf-díjas fotóművész, a Fotóművészet főszerkesztője. http://www.timarpeter.hu.