fotóművészet

CONTAFLEX – A TÖKÉLETES

Remekmű a Zeiss Ikontól

Amióta az ember eszközt állít elő, azóta törekszik a tevékenysége elvégzéséhez legjobban igazodó szerszám elkészítésére és birtoklására… Lehet, hogy első hallásra túlzónak tűnik az állítás, de a drezdai Zeiss Ikon cégnél megtervezett, az 1930-as évek közepén sorozatban gyártott Contaflex fényképezőgépet a fototechnika-történet meglehetősen kevés, a maga nemében tökéletes eszközének mondhatjuk.

Előzmények

1926-ban Drezdában – több német cég egyesítéséből – létrejött a világ legjelentősebb fényképezőgép- és tartozékgyártó konszernje, a Zeiss Ikon. A gyár természetesen nemcsak a helyiségeket, üzemeket, telepeket vette át, hanem az évtizedekkel korábban alapított cégek szakembereit és azok tapasztalatait is. A Zeiss Ikonban egyesült az 1902-ben alapított Nettel, a Contessa, az 1889 óta létező Ernemann, a működését 1886-ban, két berlini helyiségben megkezdett Goerz és az 1911-ben öt gyártóból alakult Ica cég. (Utóbbi 1909-ben keletkezett az 1862-ben alapított Hüttig, az 1888-ban induló Krügener, a fényképezőgépet 1896 óta gyártó Wünsche, valamint a Palmos és a zürichi Zulauf összeolvadásából.)
A Sankt Gallen-i Hausmann cég az 1920-as évek végén adta közre a három üzletükben is forgalmazott fényképezőgépek árjegyzékét és rövid leírását. A vékony papírra nyomtatott, papírkötésű, így is három centiméter vastag katalógus 968 oldalon (!) ismerteti a XX. század második évtizedének közkézen forgó gyártmányait, természetesen a Zeiss Ikont létrehozó gyárakéit is.
Az első világháború alatt rengeteg felvétel készült, a katonák még a frontra is magukkal vitték fényképezőgépüket. Megnőtt a kézi kamerák jelentősége, a javuló filmminőség felvetette a nagyítás lehetőségét is. Oskar Barnack, a wetzlari Ernst Leitz mikroszkópgyár mérnöke, egy évtizedes tervező munka után rábeszélte a cégtulajdonost egy 35 mm-es, kétoldalt perforált filmmel működő fényképezőgép próbagyártására. Ennek sikere után jelent meg 1925-ben a Barnack Camera, későbbi nevén Leitz Camera, azaz – a két szóból rövidítve – a Leica.
A nem cserélhető objektíves, vászon redőnyzáras, léptékes élességállítású, Newton-keresős Leicát különböző változatokban hat éven keresztül gyártották, majd 1930-ban megjelent a 39 mm-es csavarmenettel a gépvázhoz illeszthető objektívekkel működő típus. Barnack 28,8 mm-ben szabványosította a filmsík és az objektívgyűrű távolságát, és meghatározta a menetkezdet vázbeli pozícióját is. A vázvastagság egységesítése teszi mind a mai napig lehetővé az objektívek – csereszabatosnak mondott – használatát a „Leica-rendszerű” fényképezőgépeknél. Sokan, főleg a francia szakírók, Barnack legnagyobb teljesítményének azt tartják, hogy a távmérőt a gépvázba tudta integrálni, így a Leitz 1932-ben megjelentette a cserélhető objektívekkel is egybekapcsolt távmérővel működő Leica II-t.

A Zeiss Ikon és a kisfilm

Az Ernemann cég az 1920-as évek közepén Bobette néven három különböző kivitelű, alapdeszkás-harmonikakihuzatos, a szokásosnál jóval kisebb méretű és perforálatlan 35 mm-es tekercsfilmre dolgozó, 18×24, illetve 22×33 mm kép-méretű fényképezőgéppel lépett a piacra. A Bobette II-be pedig – a 35 mm-es fényképezőgépek közül elsőként – gyártója 2-es fényerejű normál objektívet épített be. (Árjegyzéki ár 1930-ban: 270 pengő.)
A Zeiss Ikon 1930-ban hozta forgalomba Kolibri nevű, 127-es típusú tekercsfilmre dolgozó, merev vázas, központi záras, csigamenetes élességállítású kameráját; az akkor újdonságnak számító 3×4 cm-es képmérettel. Az átnézeti keresős, léptékes élességállítású fényképezőgépet 2-es fényerejű Zeiss Biotar objektívvel is forgalmazták. Bár mind a két kamera „kézreállóan” kis méretű, a nagy fényerejű objektívek az átlagos amatőr-szintnél pontosabb élességállítást igényeltek volna…
Drezdában Heinz Küppenbender (1901–1985) dolgozott egy Barnack tervezői teljesítményeit felülmúlni megcélzó fényképezőgép tervein. Munkájának eredménye, a Contax a Leica II-vel nagyjából egy időben, 1932-ben került a boltokba. Küppenbender Contax I gépváza vaskosabb, nehezebb és szögletesebb, mint a Leica, viszont sokkal könnyebb a film betöltése, mert a gép alaplapjával egybeépített hátlapja levehető. (Emlékeztetőül: a Leicákba a gépvázzal párhuzamosan, alulról kellett a filmet tartó kazettát és a húzóorsót belecsúsztatni. Ez sokkal nehezebben elvégezhető művelet, mint a teljesen nyitott hátlapú, kazettából kazettába történő filmtovábbítást is lehetővé tévő Contax filmmel való megtöltése.)
A Contax függőlegesen lefutó, fémlamellákból álló zárszerkezete rövidebb utat tesz meg (24 mm-t a 36 mm helyett), így a legrövidebb megvilágítási idő a Leica 1/500-áról 1/1000-re nőtt. A Leica gumírozott vászon redőnyzára hosszú ideig tartó, erős, közvetlen napsütésben (például strandon) a leképezett égitest miatt egy kis ponton könnyen kilyukadhatott, kiéghetett. Ez a veszély a fémlamellás redőnynél nem állt fenn.
A nagy fényerejű normálok belső bajonettel, a többi objektív egy nagyobb átmérőjű, külső bajonettel csatlakoznak a Contax gépvázhoz, illetve annak távmérőjéhez. Később a gyártó kiegészítésképpen tükörreflexházat is ajánlott, és így – a 28-astól az 500 mm gyújtótávolságúig – összesen tizenhét féle objektívből állt a választék. A 35 és   a 180 mm közötti, tizenhárom féle Zeiss objektív a távmérővel egybekapcsoltan működött, a képkivágást optikai keresőn átnézve lehetett beállítani. A Leicánál ez a felső határ nem a 180 mm-nél, hanem a 135 mm-nél húzódott meg.
Barnack 1935-ben megbetegedett, egyes munkáit – például az előzőekben vázolt hátrányokat némiképpen kiküszöbölő Leica IV kivitelezését – félbe kellett hagynia; a kór végül legyűrte, és 1936 januárjában elhunyt. Hiánya rányomta bélyegét a Leitz fejlesztéseire.
A Zeiss Ikonnál természetesen gőzerővel tevékenykedett a tervező-csapat, aminek eredményeképpen 1936-ban a fényképészek kézbe vehették a keresőt és a távmérőt már egyesítő Contax II-t, illetve a fénymérővel egybeépített Contax III-at. A távmérőt is magában foglaló kereső egyébként 1934-ben, a berlini Plasmat GmbH Roland nevű, 120-as tekercsfilmes fényképezőgépén jelent meg először, Dr. Winkler és Dr. Paul Rudolph munkájának eredményeként. Több, mint furcsa, hogy a csavarmenetes objektíves Leicákba ezt a műszaki megoldást nem építették be.
A Contax II és III megjelenését viszont egy évvel megelőzte a cég csúcsminőséget megjelenítő fényképezőgépének, a Contaflexnek a bemutatása…
Nerwin és a Contaflex

Hubert Nerwin 1906-ban született Linzben. Mérnöki tanulmányai után az IBM stuttgarti leányvállalatánál, majd a berlini Siemensnél dolgozott. Emmanuel Goldberg elképzelései és javaslatai alapján Küppenbender és munkatársai megtervezték a Contax I-est. A Zeiss Ikon vezetése többeket, így a fényképezőgép-tervezési gyakorlattal nem rendelkező Nerwint is felvette a kameratervezői csoportba Martin Nowiczki és Arthur Mende mellé. A fényképészként is jeleskedő Nerwin számos felvétele megjelent a gyár katalógusaiban, sőt, a Tenax II-t ismertető kiadvány néhány képén ő maga is látható.
A csak általános mérnöki és „korai számítógépes” gyakorlattal rendelkező Nerwin zseniálisan alkalmazkodott a számára újszerű feladathoz. Ugyanis Nowiczki és Hans Paddelt segítségével 1935-re megalkotott egy mérnöki szemmel tökéletes, de a gyakorlatban némileg nehézkes kezelésűnek mondható fényképezőgépet, amiből a 765 márkás ára miatt a kereskedők csak mintegy 6300 darabot tudtak eladni. Egy korabeli, magyar nyelvű katalógus szerint a kamera „megteremtését a haladásért lelkesedő amatőrök látszólag teljesíthetetlen kívánságának köszönheti.”
Lássuk tehát a Contax II és III gépeket időben és teljesítményben is megelőző Contaflex műszaki adatait! Az objektív nélkül 1220 grammot nyomó gépváz 131×108×48 mm méretű. A ráépített fénymérő miatt a Leicánál jóval termetesebb Contax III gépváza is csak 730 gramm és 137×70×30 mm.
A Contaflex kisfilmes, kétfényaknás tükörreflexes, cserélhető objektíves fényképezőgép, amelyben a film vízszintesen halad. A kor meghatározóan fontos, de tekercsfilmes Rolleiflexében függőlegesen fut a nyersanyag. A hasonlóságot elkerülendő, több gyártó is próbálkozott a tekercsfilm vízszintes elhelyezésével, így többek között az Arnold a Karmaflexben vagy a Voigtländer a Superbben. A felépítése miatt viszont a Contaflex ez utóbbira és a Rolleiflexre egyaránt jobban emlékeztet, mint a kisfilmes gépekre. A fémlamellás redőnyzár, a levehető hátoldal, valamint a bajonettfoglalatba illeszkedő csereobjektívek viszont a Contax rokonságot hangsúlyozzák. A Contax-rendszerű, levehető hátlap egyébként hosszú évtizedeken keresztül, milliós példányszámban jelent meg a szovjet Kieveken, de felbukkant a japán távmérős Nikonokon is.
Megjelenésekor egyedülálló újdonságnak számított a keresőobjektív fölé beépített, a gépvázba szervesen integrált fénymérő. A kétfényaknás tükörreflexes keresőrendszer ellenére a Contaflex cserélhető objektíves, és a gyártó nyolcféle objektívet szállított hozzá (35 mm–135 mm).
Hogyan oldották meg Nerwinék a kétfényaknás tükörreflex-rendszerű gép objektívcseréjét? Nos, nem úgy, mint például a francia André Grange az 1949-es Rex Reflexben vagy az őt követő japán tervezők nálunk is jól ismert, 1957-es Mamiyaflexében: azaz egy közös lapra szerelt, két egyforma objektívvel. A Contaflex fixen beépített keresőobjektívje 2,8-as fényerejű és 80 mm (!) gyújtótávolságú, emiatt a kisfilmes képméretnél sokkal nagyobb – kb. 40×60 mm-es – mattüvegen rendkívül könnyen és pontosan lehet a kép élességét beállítani. A felvevő objektívhez tartozó képkivágást a fotográfus szemmagasságból, a képszéleket pontosan mutató, világító keretes, Albada-rendszerű keresőn keresztülnézve határozhatta meg. (A 35 mm-es nagylátószögűhöz optikai keresőt adtak.) Mai tudásunkkal hozzátehetjük: a tervezők ugyan szétválasztották az élesség  és a képkivágás beállítását, azaz lassították, nehézkessé tették a felvételezés folyamatát, viszont kikerülték a pentaprizma nélküli tükörreflexes fényképezőgépek hibáit (a felülről történő betekintést; az oldalfordított, illetve álló képformátumú felvételek esetén fejre állt képet).
Egy 1938-ban megjelent, magyar nyelvű prospektus szerint az 1,5-ös fényerejű, 50 mm-es Zeiss Sonnarral árult Contax II 1245 pengőbe, a Contax III 1475 pengőbe, a Contaflex pedig már 1625 pengőbe került. A kiadvány adatai alapján a Contaxhoz hasonló felépítésű, kisfilmes, szintén cserélhető objektíves, távmérős, fém redőnyzáras Nettaxot 600 pengőért meg lehetett kapni. Érdemesebb egybevetni ezeket az összegeket a Rolleiflexszel egy kategóriába tartozó, 6x6 cm képméretű, 3,5-ös Tessar objektíves, kétfényaknás tükörreflexes Zeiss Ikon Ikoflex III csupán 360 pengős árával is. A rendkívül robusztus, sokak által eredményesen használt, Compur-záras, távmérős, 6×6-os Super Ikontát, 2,8-as Tessar objektívvel, 495 pengőért forgalmazták.

Epilógus
A maga korában rendkívül drágának mondható Contaflex ma is a gyűjtők kedvence; objektívjeit, az üveglemez-adaptertől, a nagylátószögű keresőn át, a mikroszkóp-adapterig sorolható tartozékait nemcsak megbecsülik, hanem jól ismerik.
Hubert Nerwin a háború után családjával kivándorolt az Egyesült Államokba, és Rochesterben, a Graflex Inc.-nél kapott munkát. Ott az 1950-es évek elejére készült el egy eredetileg hadi megrendelésre szállított, de kis mennyiségben civil felhasználók számára is hozzáférhetővé tett fényképezőgép terveivel. A KE–4 típusszámú, Graphic Combat Camera 70 mm-es tekercsfilmre 5,5×7 cm méretű képet készítő, távmérős élességállítású kamera gyártója három cserélhető objektívet forgalmazott hozzá. Nerwin hű maradt önmagához; a Combat Graphicet, ha felbukkan egy-egy börzén vagy árverésen, csodálkozással vegyült meglepetéssel szokták fogadni. A fényképezőgép ugyanis nem más, mint a megnövelt képmérettel arányosan, mégis furcsán felnagyított, távmérős Contax…

Fejér Zoltán

Felhasznált irodalom:
– Klein-Camera und Spiegelreflexprinzip vereinigt in der Contaflex, Zeiss Ikon AG. Dresden, 1936. aug.; C 714-es sz. katalógus
– Contaxphotographie, C 740 d sz. prospektus, Drezda, 1939. május
– Zeiss Ikon készülékek és tartozékok ismertetője, 1931, C 473 P., Pápai E.
– Das Kleinphoto 3×4 cm, Zeiss Ikon C 492-es sz. katalógus, 1931. nov.
– Zeiss Ikon: 1000 alkalom, C 825 Ung.; katalógus, Klösz, Budapest, 1938
– Hausmann & Co. St. Gallen; Hand-, und Preisbuch, é.n. (kb.1927.)
– C 352 b. sz. Ismertető fényképezőkészülékek és azok tartozékairól, 1930, Zeiss Ikon A.G. Dresden
– Szerezzünk maradandó emléket Zeiss Ikon kamarával; Klösz, Budapest, é.n.
– Fesellos photographieren! Mit Zeiss Ikon Kleincameras; katalógus, 1937. jún.
– Patrice-Hervé Pont: Contax, Foto-Saga Superfiche 7, 1997 nov., Neuilly
– McKeown’s Price Guide to Antique & Classic Cameras, Grantsburg, 2004
– Bernd K. Otto: Carl Zeiss Kamera-Register, Verlag R.Hillebrand, 2013
– Horváth Győző Ferenc: Fotómúlt, HOGYF, Budapest, 1999