ESCHER KÁROLY RESTAURÁLÁSAI A PETŐFI-DAGERROTÍPIA ELŐTT

Escher Károly munkásságáról szólva szinte mindig megemlítik, hogy ő restaurálta, tette láthatóvá a teljesen tönkrement Petőfi-dagerrotípiát. Maga is büszke volt erre, nyilatkozott és írt róla, sőt az 1959-ben megjelent, Riportfényképezés című könyvének végére is odaillesztette erről szóló ismertetését.1

A Petőfi-dagerrotípiát Escher 1955-ben restaurálta. A dátumot hangsúlyozni kell, ugyanis több évszám forog a köztudatban, méghozzá Escher jóvoltából, aki az említett könyvben 1957-re teszi a Petőfi-dagerrotípia „megújításának” időpontját, jóllehet már 1956-ban2 is jelent meg írása a műveletről. A restaurálás valójában előbb, 1955-ben történt, ebben az évben ugyanis fényképekkel illusztrált cikk jelent meg róla a Művelt Nép című hetilapban,3 és a II. Országos Fényképkiállításon is bemutatták a dagerrotípia retusált papírfénykép másolatát. Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes megnyitó szövegében kiemelte Escher Károly munkájának jelentőségét.4

Escher arról is ír, hogy a Petőfi-dagerrotípiát megelőzően, 1953-ban, mintegy referencia munkaként a Magyar Nemzeti Múzeumtól (MNM) már kapott egy teljesen tönkrement dagerrotípiát, hogy kipróbálja módszerét, mielőtt a Petőfi-képet megkapja. A beavatkozás teljes sikerrel járt, az ezüstözött rézlapon előtűnt „Kossuth Lajos egyik ismeretlen fényképe”.5 A Petőfi-dagerrotípiát mégis csak két év múlva kaphatta kézbe, hogy elvégezze rajta a megújítási műveletet. Eddig körülbelül ennyit lehetett tudni a dologról.

Az Escher születésének 120. évfordulója kapcsán megalakult Escher Károly Emlékbizottság inspirálására kezdtem kutatni a Magyar Nemzeti Múzeum és a fotóművész kapcsolatát, a Fényképtárban fellelhető képeit. Eljutott hozzám egy irat,6 amelyből – és további, a Történeti Adattárban és a Történelmi Képcsarnokban megtalált iratokból – kiderült, hogy Escher 1953-ban nem csak egyetlen dagerrotípiát restaurált a Petőfit ábrázoló előtt, hanem még kettőt, továbbá az iratokban található adatok segítségével az is megállapítható, hogy ezek mely dagerrotípiák voltak.

A dokumentumokból rekonstruálható történet 1953. július 28-án kezdődött egy jegyzőkönyvvel,7 amely szerint az MNM Történelmi Képcsarnokának munkatársa átadja Escher Károlynak a volt Parlamenti Múzeum anyagából8 a 15044 leltári számú dagerrotípiát abból a célból, hogy „Escher Károly azt az általa felkutatott módszer szerint felújítsa”. A munkatárs, dr. Wilhelmb Gizella megállapítja, hogy „a kérdéses dagerrotípia teljesen visszament, azon semmi ábrázolás nem látható, kísérleti célra a múzeumi anyag vesztesége nélkül felhasználható.”

A kísérlet sikerült, az ezüstözött rézlapon megjelent Kossuth Lajos képe, amelyről Escher ugyan azt hitte, hogy egy teljesen ismeretlen ábrázolás, de Mihályfi Ernő már az 1965-ben megrendezett életműkiállítás katalógusában megírta róla, hogy „nem ismeretlen arckép volt, hanem egy közismert rajznak a reprodukciója.”9 A Parlamenti Múzeum leltárkönyvei ma a Nemzeti Múzeum Régészeti Adattárában találhatók. Ezekből kiderül, hogy az adott számon egy Kossuthot ábrázoló dagerrotípia van bejegyezve, tehát ha a történet szereplői akarták, már az átadáskor is tudhatták, hogy kinek a képét rejti a teljesen „visszament” dagerrotípia. Kossuthról több grafikus ábrázolás készült; a dagerrotípiát ezekkel összevetve megállapítható, hogy Barabás Miklós (1810–1898) 1847-ben készült

litográfiájának dagerrotípia reprodukciója volt az első, a kísérleti darab, amely később a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka fényképgyűjteményében az 1938/1961 leltári számot kapta. Fontos hangsúlyozni, hogy reprodukcióról van szó, ugyanis Kincses Károly a Fotóriporter 2000-ben kiadott Escher-számában forrásra hivatkozás nélkül állítja, hogy „Mihályfi rosszul tudta, ez egy amerikai Kossuth-dagerrotípia volt, eredeti fotó”.10

A sikeren felbuzdulva, még mielőtt Escher augusztus 5-én visszaadta a megújított dagerrotípiát a Történelmi Képcsarnoknak, a Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya 1953. augusztus 1-jén levelet írt Mihalik Sándor főigazgató-helyettesnek. Ebben egy megküldött jegyzőkönyvre11 hivatkozik, amelynek értelmében „Escher Károly kísérlete a dagerrotípia megújításában teljes sikerrel járt. Szóbeli megbeszélésünk szerint ez felveti hasonló rossz állapotban lévő egyéb értékes daguerreo felvételek, köztük a Petőfi daguerreo megújítását is.”12 Javaslatot kér további dagerrotípiák restauráltatására, annak költségvetési hatására, Escher munkadíjára. A Múzeumi Főosztály augusztus 12-én kelt levele két újabb dagerrotípia megújítására ad megbízást, és biztosít darabonként 300 forint munkadíjat a fotósnak.13 Az első, a Barabás-féle Kossuth-litográfia restaurálásáról tudtunk, a további kettőről azonban nem.

Öt nap múlva, augusztus 17-én Escher átvette a két dagerrotípiát a Képcsarnok fényképgyűjteményéből. Egy újabb Kossuth Lajos-mellképet szintén a volt Parlamenti Múzeum anyagából (régi leltári száma 157) és egy ismeretlen férfi képmását, ugyancsak egy mellképet (a Képcsarnok leltári számával: 858/1953 Fk.).14 A Kossuth-képről ezúttal is megállapítható, hogy grafikus ábrázolás, August Prinzhofer (1817–

1885) litográfiája 1848-ból. Az ismeretlen férfi portré szintén grafika, egy ismeretlen 1848-as honvédtiszt arcképének reprodukciója.15

Mindhárom dagerrotípia a litográfiához képest fordított állású, tehát a felvételek olyan fotografáló apparátussal készültek, amelyben nem volt az oldalhelyességet biztosító fordító prizma. Az elsőként restaurált, Barabás-féle Kossuth-kép és az ismeretlen negyvennyolcas honvédtiszt dagerrotípiájának installálása sok tekintetben hasonló, mindkettőt fehér papírkarton paszpartuban helyezték el, amelyet vékony aranyszínű keret fog össze az üveglappal.16

A Prinzhofer-féle Kossuth-litográfia dagerrotípiája zöld bársony paszpartuban, barna préselt papírtokban van elhelyezve, fedele fehér selyemmel bélelve. A doboz hátlapján Kossuth húga, Ruttkayné Kossuth Lujza írása: „Bizonyítom, hogy ez a kép Magyarország v. kormányzójának Kossuth Lajos szeretett bátyámnak tulajdona volt. Budapest 1898 sep. 25. Ruttkayné Kossuth Lujza”.17

Mindhárom dagerrotípia témája, technikája, installálása alapján ismeretlen magyarországi fotográfus munkája, a Barabás-féle Kossuth-képről 1847–1848-ban, a Prinzhofer-féléről 1848–1849-ben, az ismeretlen honvédtiszt képéről 1849 tavaszán vagy nyarán készülhetett.

A dagerrotípiák restaurálásánál Escher a kálium cianidos eljárást alkalmazta. Ennek az a lényege, hogy a megtisztított lemezt körülbelül 5 percig fürdeti az 1%-os kálium cianidos oldatban. A szakirodalom és a téma elismert hazai szakértője, Flesch Bálint a ma ismert restaurálási eljárások közül ezt tartja a legkárosítóbbnak, amely kétféle módon is árt a dagerrotípiáknak. Egyrészt már a beavatkozáskor azonnal roncsolja a kép felületét, a sötét részeken eltűnnek a részletek, a csúcsfények is szürkébbek lesznek. Pásztázó elektronmikroszkópos felvételen látható elváltozást okoz a dagerrotípia felületén. Másrészt, és korábban inkább ezt hangsúlyozták a szakemberek, hosszú távon olyan vissza nem fordítható károsodással jár, ami használhatatlanná teszi a képet.18

Nem vagyok restaurátor, tehát a kálium cianidos módszer azonnali károsító hatásához nem tudok hozzászólni, a hosszabb távon okozott kártevéshez azonban van néhány adatom. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a szóban forgó dagerrotípiákról 1966-ban, 1972-ben, 1989-ben is készültek felvételek. Ha ezeket a 2010 októberében felvett digitális képekkel összevetjük, nem tapasztalunk érzékelhető romlást.19

A már említett, 1953. július 28-án felvett jegyzőkönyvben szerepel az a kikötés, hogy „Escher Károly kísérletét a Baky Győző féle restaurátor műhelyben tartozik végrehajtani”, azaz a Nemzeti Múzeum restaurátor műhelyében. Ennek a vezetője volt Baky (Baki) Győző (1902–1972) festő, grafikus, restaurátor, aki a későbbiekben maga is „restaurált” dagerrotípiákat. A múzeumi leírókartonok adataiból,20 valamint Szakács Margitnak a gyűjtemény dagerrotípiáit ismertető cikkéből21 tudjuk, hogy Baky Győző mindhárom dagerrotípiát restaurálta 1962-ben. Mivel Baky ilyen irányú saját kísérletezéséről nem tudunk, ha egyáltalán hozzányúlt a lemezekhez, és nem csak az installációt tisztította, konzerválta, akkor feltehetőleg az Eschertől látott kálium cianidos eljárást alkalmazhatta.

1962 és 1971 között Baky a fényképgyűjtemény számos dagerrotípiáját restaurálta, Szakács Margit említett cikke szerint 1962-ben 18, 1966-ban 1, 1968-ban 13, 1971-ben 9 darabot. Hogy valójában milyen beavatkozást végzett rajtuk, nem tudjuk, sajnos ennek semmilyen nyomát nem találtam az iratokban. Szakács Margit írásán kívül a Történeti Adattárban átnézett éves jelentések közül csak az 1962. éviben szerepel adat erről, mely szerint abban az évben Baky Győző 25 dagerrotípiát restaurált Szakács Margit és Fejős Imre ellenőrzésével és irányításával a Képcsarnok fényképgyűjteménye anyagából.22

Escher 1953-ban végzett munkálatai a Petőfi-dagerrotípia megújításának előzményei voltak. A cél a Petőfi-kép láthatóvá tétele volt, hiszen a centenáriumi ünnepségek elmúltával is közérdeklődésre tartott számot a költő 1948-ban megtalált arcképe. Ennek ellenére Escher első sikeres kísérleti darabja után is csak azt érte el, hogy újabb két dagerrotípia restaurálásával bízták meg, a Petőfi-képre további két évet kellett várnia. A múzeumi szakemberek az eljárás esetleges utóhatásaitól, a műtárgyak állapotában később bekövetkező romlástól tartottak.

Az egész dagerrotípia restaurálási történet a Népművelési Minisztériumtól indult, erre Escher is hivatkozik a Művelt Nép említett interjújában. A múzeum óvatosabb volt, inkább csak felülről jövő kívánságnak engedett. Escher Károly régi barátja – a háború előtt az Est-lapok-beli munkatársa –, Mihályfi Ernő miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő és még több fontos funkciót betöltő kultúrpolitikus lehetett az, aki a Múzeumi Főosztályon keresztül, elsősorban nyilván a nemzeti ereklyének számító Petőfi-dagerrotípia miatt, kezdeményezte a restaurálásokat.

2010. november 4-én a Nemzeti Múzeumban tartott 35. Nemzetközi Restaurátor Konferencián előadást tartottam a témáról. Nem polemizálni szeretnék a restaurátor szakemberekkel, ezt ilyen irányú szakértelem hiányában nem is tehetem, csupán adatokkal szeretnék szolgálni az 1953-ban ciánkális módszerrel restaurált dagerrotípiák jelenlegi állapotáról, és megkérdezni, hogy miért nem romlott az állapotuk az elmúlt több mint ötven év alatt?

Stemlerné Balog Ilona

Jegyzetek:

1 Escher Károly: Riportfényképezés. Függelék. A Petőfi-dagerrotípia. Budapest, 1959. 130–133. o.

2 Escher Károly: Petőfi igazi arca. Foto, III. 1956. 5. (szeptember) 18. o. A cikkben az év februárjára teszi a műveletet.

3 Petőfi egyetlen hiteles arcképe. Művelt Nép, 1955. 6. 40. (október 2.) 3. o. Köszönöm Albertini Bélának a cikk másolatát.

4 A fotóművészetről. Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettesnek a II. Országos Fényképkiállítás megnyitó ünnepségén az Ernst Múzeumban elhangzott előadása. „A magyar fényképezés őskorának legdrágább képe került erre a kiállításra, a Petőfi Sándorról készült, s évszázados pusztulásából visszavarázsolt dagerrotípia. Escher Károly mesteri bravúrjának eredménye, hogy itt van előttünk Petőfi Sándor egyetlen hiteles, megrendítően szép arcképe, az igazi Petőfi, az eredeti dagerrotípia másolata.” Foto, II. 1955. 6. (november) 2. o.

5 Escher Károly: Riportfényképezés. 132. o.

6 Debreczeni-Droppán Béla iratrendezés közben bukkant rá a MNM Történeti Adattárában és juttatta el a Fényképtárba.

7 MNM Történelmi Képcsarnok iratai, 1953. Jegyzőkönyv. 863-01-67/1953. Kcs.

8 A Parlamenti (Országgyűlési) Múzeum 1923-ban alakult, 1949-ben megszüntették. Az év végén került a MNM Történelmi Képcsarnokába mintegy 5000 darab fényképe, kezelőjével, Fejős Imrével együtt.

9 Escher Károly fotóművész kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 1965. Katalógus. Mihályfi Ernő: Escher Károly művészete.

10 Fotóriporter, 2000. Escher Károly-szám, 34. o.

11 Ez a jegyzőkönyv nem került elő.

12 MNM Történelmi Képcsarnok iratai, 1953. 863-68126/1953. To. 1953. augusztus 1.

13 MNM Történelmi Képcsarnok iratai, 1953. Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztály 14-06.24/1953. To. 1953. augusztus 12. Az aláíró Korek József osztályvezető.

14 MNM Történelmi Képcsarnok iratai, 1953. 863-01-71/1953. 1953. augusztus 17. A megújított dagerrotípiákat Escher augusztus 21-én adta vissza a Képcsarnoknak.

15 Kilétét eddig nem sikerült megállapítani. Annyi látszik, hogy az 1849 tavaszától létező III. osztályú katonai érdemjelet viseli, amelyet Makai Ágnes szíves közlése szerint ezres nagyságrendben adományoztak, így ez nem visz közelebb a személy azonosításához. A dagerrotípiát 1953-ban vásárolta a Képcsarnok Kallós Oszkárnétól, a neves fotográfus feleségétől.

16 A Barabás-féle Kossuth-litográfiáról készült dagerrotípia lemez mérete 3x22,5 cm, 6x5 cm-es paszpartuban, üveg alatt, tok nélkül. Az ismeretlen honvédtiszt repró dagerrotípia lemez mérete 2,5x2 cm, 5x4 cm-es paszpartuban üveg alatt.

17 A lemez mérete 3,5x2 cm, 6x4,5 cm-es zöld bársony paszpartuban, 6x7 cm-es tokban.

18 Baki Péter: Ki mit tud a fotórestaurálásról? Interjú Stress Judit fotórestaurátorral. Fotóművészet, 2000. 5–6. 97.

19 1966-ban a 9x12 cm-es üveglemez és 1972-ben a 6x9 cm-es film negatív felvételeket Tajthy Gyula, 1989-ben a színes kisfilm diát Flesch Bálint, a 2010. októberi digitális képet Farkas Árpád készítette.

20 A fényképes leírókartonokon nem szerepel az 1953-ban végzett restaurálás ténye.

21 Szakács Margit: A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum dagerrotípiái. In: A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Évkönyve 1971–1972. 5–61. o.