OFER WOLBERGER: ÉLET MAGGIE-VEL

,,Az ajtóhoz és a küszöbhöz, a vendégszeretethez, az örökbefogadáshoz, a terhességhez és a gyermekágyhoz, a serdülőkorhoz, a beavatáshoz, a felszenteléshez, a koronázáshoz, az eljegyzéshez, a házassághoz, a temetéshez, az évszakokhoz és más egyébhez kapcsolódó rítusok módszeres elemzése”1

Van Gennep: Átmeneti rítusok

Maggie olyan, amilyennek szeretnénk.

Olyan, amilyennek mindenki szeretné.

Maggie kecses, bájos, szelíd, huncut ha szeretnéd, nyugodt, békés, álmodozó, néma, szemlélődő – ha szeretnéd. Érdeklődő, kíváncsi, játékos és tiszteletteljes, ha szeretnéd.

Az Ofer Wolberger által megálmodott és meg is valósított karakter, Maggie élete azokból a fotográfiákból áll, amelyeket ma-ga mögött hagyott. Ofer Wolberger Life with Maggie című sorozatában az időben és térben szabadon kószáló személyiséget adja vissza. Ez engem arra enged emlékeztetni, ahogyan Mauss vall Van Gennepről az Átmeneti rítusokról írt könyvkritikájában, azaz, azokhoz az antropológusokhoz hasonlította, akik „az egész történelmen és etnográfián keresztül kalandoznak, ahelyett, hogy néhány tipikus, jól tanulmányozott tényt elemeznének.”2

„Van Gennep viszont a maga részéről nem szerette az elsietett általánosításokat.”3

Az Ofer Wolberger által megszerkesztett fotográfiák Maggie-ja ugyan ellátogat ikonikus történelmi nevezetességekhez, mindazonáltal olyan beállításoknak kedvez, amelyekkel azonosulni tud. Ezeknél személyisége teljes bevetésével áll modellt. Pókerarccal, kifinomult gesztusokkal, amelyeket az a környezet egészít ki, amelybe beleilleszkedik, hogy a színek, érzések és érzelmek alapján elevenedhessen meg. A kellékek és a színpadkép azon kulturális máz kellékei, amelyek túlmutatnak a biológiai énen. Azok a biológiai események, amelyeknek az emberiség egészének halmazát tekintve van metszete, példának okáért a születés, a serdülőkor, az öregedés és a halál, illetve azon események sora, amelyek a bátrabbak kiváltságai, mint a reprodukció, az eljegyzés, a házasság vagy a gyermekágy, egyaránt kulturálisan beágyazottak. Az által a szertartássor által valósulnak meg, amelyet az adott kultúra biztosít, lehetővé tesz, és annyiban, amennyiben ezeket a hagyományokat élteti. Van Gennep véleménye szerint „a jelenlegi helyzetben (…) lehetetlen egy olyan fejlődési séma felrajzolása, amely az egész emberiség történetére nézve érvényesnek bizonyulna. Az emberiség számos intézményt hozott létre; ezek saját útjukon fejlődtek mindaddig, amíg zsákutcába nem értek; közülük csak néhány tudott fennmaradni és hozzájárulni ahhoz, amit a szó szoros értelmében civilizációnak nevezünk.”4

Maggie nem magányos, csupán úton van. Az egyik társadalmi helyzetből a másikba, vagy a biológiai érés során egy másik státuszba. Ahogyan megéli ezeket az átmeneteket, ahogy a rítus által megjelenítődnek ezek az átmenetek, ahogy feldíszíti az életét – várakozik a partnerére a Restaurant Schiller asztalánál Freiburgban. Az első saját autója, a Pink Cadillac mellett Maine-et-Loire-ban és betegen a Hotel Pattonban. A Fashion Care Cleaners sarkánál a kiállításmegnyitójakor, előtte meg a Chapelle Del Dolnál. Vagy amikor a normandiai amerikai katonai temetőben búcsúztatja a hozzátartozóját. És amikor virágot visz a Pe`re-Lachaise-be a halhatatlanoknak. Menyaszszonyként a New York-i Central Parkban, majd nászúton a Ve-nice Beachen. Maggie erről így vallana, ha nem volna számunkra oly kedves, hogy néma: „A következő héten úgy szálltunk le a hajóról Sucréban, mintha ott születtünk volna. Úgy tizenhatezer lakosa lehetett, mint akkoriban az ország annyi más nagyközségének, és mindenki mindenkit ismert, nem is annyira név szerint, mint inkább aszerint, hogy ki mit rejteget a többiek elől. Nemcsak a község, hanem az egész vidéke is egy nagy szelíd víztükör volt, amelynek aszerint változott a színe, hogy milyen virágszőnyegek borítják el az egyes időszakokban, helyeken, sőt lelkiállapotokban”.5

Az élet Maggie-val egyszerű. És ezt valahogy el is lehet hinni.

Ahogy ezeket az elkerülhetetlen átmeneteket az életben megéljük, feldolgozzuk, kifejezzük, meglehetősen variabilis, s ez felruházódik még nemzet-karakterológiai különbségekkel is.

Ofer Wolberger Life with Maggie kiállítása Berlinben a Talents 17-ben, illetve az azonos címen megjelent könyv nem egy identitás nélküli személyiséget mutat be. Valakit, aki egyszerre több identitással van felruházva.

Sokkal inkább arról van tapasztalatunk, hogy az idegen befogadási rítusok kapcsán mennyire elővigyázatosan és körültekintően járnak el. Természetesen azoknak az idegeneknek, akiktől tartanak, szintén van valahol egy otthonuk. A csoport szándéka szerint semlegesítené az idegent, legszívesebben „elvenné a bűverejét”.

Van Gennepnek sem volt könnyebb egyértelműen megítélni, hogy mikor beszélhetünk átmeneti, védelmi vagy netán szimpatikus rítusról. Hasznos lehet tudni, hogy a szimpatikusrítusok közé sorolja az irigységet is.

Az ellenfélből vetélytárssá majd szövetségessé formáló szövetségkötési rítusok közül egy szertartási aktusra utalnék: „Másnap egy szuahéli sivatag-lakó követségbe jött hozzám, hogy békét és testvériséget ajánljon (…) a két fél egymással szemben ül, lábukat összekulcsolják, közben pedig egy harmadik kardot lóbál a fejük fölött és megátkoz mindenkit, aki csak szétszakítja a testvéri kapcsolatot”6 – olvasható Richard Francis Burton The Lake Regions in Central Africa című művében.

Ahogy ezeket az átmeneteket Maggie intézi, kezeli, talán közelebb áll a mi kultúránkhoz, egy élhető életet segít elképzelni, hogy hogyan is lehetséges az átmeneti korszakokat megélni. A biológiai sors és a kulturális gyakorlat számunkra ideális vagyelfogadható elegyei.

Elhisszük, hogy élhető a lét, bármilyen krízishelyzetben, mert Maggie, a gravitációt elfeledve, elül egy strandlabda tetején is, és egy háromezer éves fa oldalán is elvan, s élvezi a láthatat-lanságot.

Vele valahogy minden rendben van. Tudja; nem is tudja, egyszerűen tisztában van vele, hogy a „temetés kiegyenlíti a születést, a válás a házasságot, a kézfogás vagy kalapemelés találkozáskor és búcsúzáskor kölcsönösen kiegyenlíti egy-mást”7, és hogy mindegyik eseménynek, szertartásnak megvan a speciális védő, kiengesztelő, tisztító és létrehozó szerepe. A Life with Maggie sorozatban nincsenek állóképek, ezek nem csendéletek. Igaza is lehetne annak, aki ezzel szemben érvel, ha nem vitatkozna. Folyamatokról van szó, azonnal, ahogy Maggie megjelenik. Integet a téli tájképen (Winter Landscape, Lebec, CA), így búcsúzik vagy talán üdvözöl. A tengerparton (On the Beach, Pensaola, FL) sem időzhet túl soká, áthalad a vízen és megtisztul, előbb vagy utóbb, de földet ér. Kizsilipel és bezsilipel a kapcsolatokba, elválik valakiktől, hogy másvalakikkel legyen, elegendő és befogadó szertartások sorát járja végig mindkét irányban.

Maggie azzal is tisztában van, ami Arnold Van Gennep 4. tézise: „a nyilvánosság előtt először végrehajtani valamit, ami az új státuszt szimbolizálja, az egyenértékű azzal, hogy az új felelősséget elfogadják”.8

Kemenesi Zsuzsanna

Jegyzetek

1 Arnold van Gennep: Átmeneti rítusok. MTA Néprajzi Kutatóintézete PTE Nép-rajz–Kulturális Antropológia Tanszék L’harmattan 2007. 3. o.

2 Mauss, Marcel [1910]: Könyvismertetés Van Gennep Les rites de passage című könyvéről. L’Année Sociologique 11: 200–

202. Újraközölve in Mauss, M.:Oeuvres. 1 Les fonctions sociales du sacré. Pré-sentation de Victor Karady. Paris, Edition de Minuit, 1968, 553–555.)

3 Vargyas Gábor: Arnold Van Gennep és az Átmeneti rítusok. In: Arnold van Gennep (2007) 12. o.

4 Uo. 14. o.

5 Gabriel García Márquez: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet. Magvető 2003. 155. o.

6 Vargyas Gábor: Arnold Van Gennep és az Átmeneti rítusok. In: Arnold van Gennep (2007) 63. o.

7 Uo. 27. o.