HALSZEM.OBJEKTÍVEK: ELMÉLET ÉS GYAKORLAT

A fényképezőgép objektívjének legszélső sugárnyalábjai által bezárt szög határozza meg azt a területrészt, amelyet az objektív egy felfogó felületen létrehozni képes. Ezt a szöget fokokban szokták megadni. A 80 foknál nagyobbakat soroljuk a nagylátószögű objektívek kategóriájába.

Ezen a területen a XX. század első évtizedeiben élen állt a német GOERZ cég Hypergon nevű szimmetrikus anasztigmátja, melynek látószöge 130 fok, rekeszelve kb. 140 fok. Az objektívet – miután a Goerz gyárat megvásárolta Carl Zeiss – Jénában gyártották a II. világháborúig, különböző gyújtótávolsággal, 9x12 cm-től egészen 18x24 cm-es képméretig. A nagyon nagy látószög miatt csillagrekeszt kellett alkalmazni, a kép szélét (sarkait) és a közepét külön-külön kellett exponálni a képre. A közepét a rekesz nélkül, míg a kép szélét a rekesznek az objektív elé fordítása után exponálták. Ez alatt a csillagrekeszt egy légpumpával forgatni kellett! Ilyen objektívvel fényképezte építészeti felvételeinek egy részét Seidner Zoltán.

Egy angol mérnök, Robin Hill nagy átmérőjű, kör alakú képet adó, 180 fokos látószögű objektívet szerkesztett és készíttetett az 1920-as évek elején, 13x18 cm-es vagy 5x7 inches képméretű fényképezőgéphez. (Camera for photographing the whole Sky, Robert Hill, British Paent 225398/1923.) A lapos fadobozos kamera vízszintesen tartva az egész látóhatárt leképezte, így a felhők teljes egészében rajta voltak a képen; innen adódott a név: Hill’s Cloud Camera. A 62 mm átmérőjű kört adó objektívet 1939-ig gyártotta az R. and Beck Ltd. Londonban. A képalkotás a központos vetítés törvényszerűségeinek felel meg, annak megfelelően torzít.

Mathew Wilkinson „Lens Collextor Vademecum” (London, 1997) című posztumusz könyvében a Hill-féle kezdeményezésen túl ismerteti a német AEG (Allgemeine Elektrische Gesellschaft) által 1932-ben szabadalmaztatott nagylátószögű objektívet is. Ez – ugyanúgy, mint a Hill-objektív – két lencsetagból áll. A 90 fokos látószögű hátsó tag előtt egy erősen domborodó első tag helyezkedik el, ami lehetővé teszi a 180 fokos leképezést. A 6,5x9 centiméteres lemezre fényképező objektívet egy Compound zárral építették egybe – legalábbis a 304-es sorszámot viselő példányon, amit bécsi barátom, Dr. Milos Paul Mladek képei segítségével be is tudunk mutatni olvasóinknak.

Az AEG Weitwinkelobjektív, akárcsak angol elődje, kevesek rendelkezésére állt, tekintélyes szakmunkák sem mindig ismertették őket. Johannes Flügge „Das Photographische Objektiv” (Wien, 1955) című alapműve egy 1951-es Egyesült Államokbeli közlemény alapján F. J. Havlicsek rajzát közölte egy kétlencsés, 150 fok feletti látószöget adó objektívről. Ez a példa jól jellemzi azt, hogy egyes országokban az elméleti és gyakorlati kutatók milyen elszigetelten dolgoztak: Magyarországon Majoros Sándor (1906–1970) és Sz. Szabó Sándor (1898–1958) az Optikai Kutató Laboratóriumban 1950-ben 208 fokos látószögű katonai megfigyelő eszközt állítottak elő, és a Nikonnál is dolgoztak a tervezők a 180 fokos fényképezőgép-objektíven. A „The evolution of the Japanese Camera” (Rochester, 1984) című kiállítási katalógus szerint a 120-as tekercsfilmre dolgozó, 2 inch átmérőjű, kör alakú képet adó Nikon Fish Eye Camera 8-as fényerejű, 16,3 mm gyújtótávolságú objektívvel 1957-ben készült el. Legalábbis Tokióban a Japan Camera Inspection Institute akkor kapott egy mintapéldányt belőle. A Fish Eye, „halszem” elnevezés az első lencsetag formájára és a víziállat szemének formai hasonlóságára utal. 2006-ban részt vettem a Nikon Történeti Társaság éves tanácskozásán Bécsben, és ott meghallgattam Wes Loder előadását. Ő levéltári kutatásai alapján felleltározta a Nikon által az USA-ba 1949 és 1951 között szállított optikai eszközöket. Szerinte Hans Liholm Ofitra nevű cégéhez 1948-ban szállítottak egy 1947-ben készített halszem-objektívet – ezek szerint egy kísérleti példányt.

Dr. Bárány Nándor, az optikai tudományok legjelentősebb hazai képviselője már 1939-ben megírta egy szakcikkben, hogy az ilyen típusú objektívek látószöge – elméletileg – 220 fokig fokozható: „…így ha ez megvalósul, akkor majd hátrafelé is lehet fotózni”. Bárány a szó szoros értelmében kívülről-belülről ismerte a témát: birtokolt és használt egy Hill-objektívet; képeit pedig magyar és idegen nyelvű publikációiban közzétette. (Életrajzát „Tudós fotós” címen megírtam, és az a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában körülbelül jelen sorokkal egy időben jelenik meg.)

1962-ben, tehát mintegy negyven évvel Hill úttörő kezdeményezése után hozták forgalomba az első kisfilmes Nikon halszem-objektívet, 8 mm-es gyújtótávolsággal és 8-as fényerővel; az 5,6-os fényerejű 7,5 mm-es pedig 1967-ben került a boltokba. (Mindkettőt 180-fokos látószöggel, tükörreflexes fényképezőgéphez.) Ezek használatakor a tükörreflexes kereső nem működött, felcsapott tükörnél, optikai keresővel kellett a képkivágást beállítani. 1969-ben jelent meg a 220 fokos Nikkor objektív, 5,6-os fényerővel és 6,2 mm gyújtótávolsággal. Ez valósította meg Bárány évtizedekkel korábbi elméleti felvetését a gyakorlatban. (Felcsapott tükör, külön kereső itt is!) 1970 augusztusában jelent meg a 2,8-as fényerejű 8 mm-es 180 fokos Nikkor halszem-objektív, mely már a tükörreflexes keresőn keresztül beállítható képet adott. 1972-ben készítette el a Nikon cég a 2,8-as fényerejű, 6,3 mm-es halszem-objektívet, mely 220 fokos szögben, a tükörreflexes keresőn keresztül dolgozott! Mindehhez 5,2 kg-os tömeg társult! A témát Schwanner Endre bőséges illusztrációs anyaggal ismertette a Fotóművészet 1997/3–4. számában. Tőle megkaptam az egyik forrásául használt, japán nyelvű kiadvány másolatát. Ebben a 73. oldalon 44-es szám alatt betű szerint ez szerepel: „SAP- Fish eye 6mmF5,6 (W=230)”. A többi hivatkozott közleménnyel szembeni ellentmondás jelenleg feloldhatatlannak látszik…

A Nikon egyébként háromféle képalkotási elvet alkalmaz a halszem-objektívjeinél, kétfélét a kör alakú képet adóknál, a harmadik a teljes 24x36 mm-es képet kirajzolja. Utóbbiakkal és a látószöget 180 fokra növelő előtétekkel jelen cikkben terjedelmi okokból nem foglalkozom. A magyar kezdeményezésekről, így Greguss Pál munkásságáról kétszer is írtunk már e lap hasábjain.

Uli Koch német szakíró 3 kötetes könyvében („Nikon F: The Camera, The Lenses, The Acessoires” Vienna, 2003) kimerítő részletességgel adja közre a Nikon F történetét. Az ő adatai szerint a Nikon World 1969/1. számában közzétett képen a 220 fokos látószögű objektív első változatának gyújtótávolsága 6,2 mm, a kirajzolt kép 21,6 mm. A tükörreflexes kereső használatát is lehetővé tevő, 5200 grammos, 6,3 mm-es gyújtótávolságú objektív pedig 23 mm-es képet ad. A későbbiekben a gyártó mindkét terméken kerekítve tüntette fel a gyújtótávolságot.

Jónás Pál, magyar származású amerikai szakíró 1976-ban megjelent könyvében („The Canon Manual” Amphoto, New York) ismertette a szintén japán, Canon gyártmányú 5,6-os fényerejű 7,5 mm-es, 180 fokos, 23 mm átmérőjű kört adó és a 2,8-as 15mm-es, teljes kockát kirajzoló objektíveket.A Minolta az 1970-es évek végén hozta forgalomba 4-es fényerejű, 7,5 mm-es kör alakú képet adó halszem-objektívjét. Korábban már forgalmaztak egy 9,5/18 mm-es, teljes kockát kirajzoló 180 fokos látószögű objektívet is. Az Olympus 2,8/8 mm-es halszem-objektívet gyártott kisfilmes tükörreflexes fényképezőgépeihez.

A halszem-objektívek a gyakorlatban1967 óta olvasom rendszeresen a hazai fényképészeti szaksajtó cikkeit, illetve a némileg esetlegesen elém kerülő idegen nyelvű kiadványokat. A Fotó 1969/9-es számában jelent meg Rainer Kiedrowski négy oldalas, öt képpel illusztrált cikke: „A halszemű objektív a gyakorlatban” címmel. A szerző említést tett a 6,2 mm-es gyújtótávolságú objektívről is, így annak híre szinte a forgalomba kerüléssel egy időben jutott el hozzánk.

Úgy vélem: kiállításokon, bemutatókon lehet ugyan egy-egy kiemelkedően érdekes, vagy forradalmian új műszaki megoldással találkozni, az ilyen módon szerzett tapasztalat azonban nem hasonlítható ahhoz, amire a napi gyakorlatban lehet szert tenni. 2006-ban barátomtól először egy teljes képkockát kirajzoló 2,8/15 mm-es, majd egy 23 mm átmérőjű, kör alakú képet adó 5,6/7,5 mm-es Canon halszem-objektívet kaptam kölcsön.

A 15 mm-essel nem tudtam megbarátkozni. Ismerkedésünk éppen az áprilisi dunai árvíz idejére esett; több tekercsnyi riport-jellegű városképet készítettem színes negatívra. Zavart, hogy a rendkívül nagy látószög ellenére sem tudtam hagyományosnak mondható, nagy teret befogó felvételt készíteni, mert a függőlegesen tartott, vízszintes optikai tengelyű géppel is hajlottak a kép szélén lévő lámpaoszlopok, épület-oldalak. Ebből a sorozatból azt a képet tartom a legjobbnak, amellyel a Magyar Fotóriporterek Társasága „Tagsági bélyeg” című kiállításán is szerepeltem. Az óbudai HÉV-felüljáróról jól lehetett látni a Duna-partra épített éttermet, amit körberaktak homokzsákkal, így a víz nem öntötte el, mint az előző évben. A HÉV-megálló felé eső részre csónakkal közlekedtek a víz által körülzárt épületből, ezt örökítettem meg. A 15 mm-es objektív az előredöntött optikai tengely miatt ívesen meghajlította a horizontot; a rálátásos nézőpont és az eltúlzottan naggyá vált víztükör pedig fokozta a térhatást.

Az építészeti és városkép-felvételekhez fűződő viszonyomat szinte alapjaiban változtatta meg viszont az elmúlt két és fél év, amióta módomban áll barátom kör alakú képet adó, 180 fokos Canon halszem-objektívjét is használni.

A 11 lencsetagból álló objektívbe 6 szűrőt építettek be, súlya mindössze 380 gramm és mérete (62 mm) lényegében azonos egy átlagos nagylátószögű objektívével. Élességet nem kell állítani, a nagy mélységi élesség miatt ez nem zavaró. A fényrekeszt kézzel kell a megfelelő értékre szűkíteni. Miután nem riportképeket fényképeztem, hanem mozdulatlan témákat, legnagyobbrészt állványról; ezt sem érzékeltem hátrányként. Felvételeim egy részét egy Canon FT-vel készítettem. (Ez az 1960-as évek végén forgalmazott típus volt a gyár első belső fényméréses modellje, ami még leblendézve mért.) A fényméréskor tehát amúgy is kézzel kellett a fényrekeszt a megfelelő értékre beállítanom. A későbbiekben használt Canon F1 pedig nyitott és leszűkített fényrekeszszel egyaránt mér.

Az első próbák után azt tapasztaltam, hogy az utcai felvételeken jelentkező nagy fényárnyék ellentéteket színes negatívval nem tudom áthidalni, ezért azóta fekete-fehér filmre dolgozom. Nehéz megszokni, de a halszem-objektívvel készülő külső felvételeknél egy képen látható teljes ellenfény és lapos világítás egyszerre.

A „Fény és forma” című építészeti-fotótörténeti kiállításról több írást tettem közzé, egyet a Fotóművészetben is. A tárlat anyagát ismertető, rendkívül jó minőségű nyomatokat tartalmazó vaskos albumot sokszor megcsodáltam. Megpróbáltam néhány, részben még ma is változatlan állapotban található épületbe bejutni, és az ottani terekben 180 fokos objektívvel fényképezni. Nem tűztem ki célul azt, hogy Seidner, Kozelka, Bánó, Marsovszkyné és mások korabeli eredményeit ma felülírjam. Megpróbáltam az épületek jellegzetességeit, adottságait a Hypergonnál nagyobb látószögű objektív segítségével kifejezően ábrázolni, bemutatni. Ez az elképzelésem különösen azoknál az épületeknél sikerült látványosan, ahol térben görbülő díszítő elemeket vagy kör alaprajzú épületrészeket találtam.

Amikor ismerőseimnek elmeséltem, hogy halszem-objektívvel fényképezek épületeket, szinte mindenki csodálkozva kérdezett rá: nem torzít túlzottan? Még a nézőképek bemutatása után is csóválták fejüket, pedig például a Rákóczi út 4. számú, egykori Georgia-bérház lépcsőkorlátját, vagy a Pozsonyi út 53–55.-ben álló épület lépcsőházát szerintem szinte teljesen torzításmentesen láthatták.

A Budaörsi repülőtér fogadócsarnokát – amely rotunda, azaz kör alaprajzú épületrész – függőleges tengelyű objektívvel fotóztam le. A Canont a padlózatra tettem – a terem közepére –, és gondosan vízszintesre állítottam a gépvázat, majd kiszaladtam a folyosóra, és önkioldóval exponáltam. Az expresszíven dekoratív képet kiállítottam a Senior Alkotócsoport 2008-as kiállításán, Fürstenfeldben. A 180 fokos Canon objektívvel készített építészeti fényképeimmel szerepeltem a Falk Art Forum I. Ezüstkép Fotópályázatának kiállításán is, 2008 áprilisában. A már említett Pozsonyi úti illetve Rákóczi úti ház fotóin kívül a Szalay utca 5. lépcsőháza és a Magyar Nemzeti Múzeum kupolatermének ábrázolásai tetszettek a megnyitó közönségének.

A Pozsonyi úti, illetve a Margit körúti lépcsőházi felvételen az a furcsaság is érzékelhető, hogy a 180 fokos, kör alakú képet adó Canon objektívnél a csúcsfények kifutnak a körből. Némely esetben a fényrészek képe több milliméterrel nagyobb, mint az árnyékrészeké.

Már elkezdtem az anyagot rendezni egy esetleges egyéni kiállításhoz, amikor egy újabb fordulat történt. A Canonnal készített képeket többször megmutattam fényképezőgép-gyűjtő barátomnak, aki megértette a gesztusban rejlő kérést, és kölcsönadott három, számomra addig elérhetetlennek tűnő eszközt kipróbálásra.

A Nikon Coolpix digitális fényképezőgéphez gyártott halszem-előtét ismertetésétől eltekintek, a Nikon 2,8/8 mm-es, 180 fokos látószögű, kör alakú képet adó halszem-objektívvel, illetve a 220 fokos látószögű 5,6/6 mm-es objektívvel szerzett tapasztalataimról viszont beszámolok Olvasóinknak.

A halszem-objektívek terén – amint az az elméleti-történeti részből kiderült – a Nikon gyártói nagy gyakorlatra tettek szert. A fényképezőgép-katalógusa révén fogalommá vált amerikai szakíró, Jim McKeown szerint tízféle Nikon halszem-objektív készült. Hogy jön ki ez a meglepően nagy szám? A rollfilmes kameráról már szóltunk, a többi kilenc objektívet kisfilmes, tükörreflexes géphez gyártották, nem AI-s, AI és AIS típusú fény-rekeszfényképezőgép (fénymérő) csatlakozással. Ez a besorolás a 2,8/6,3 mm-esnél három, a 2,8/8-asnál két változatot jelent. A 8/8 mm-es, az 5,6/7,5 mm-es és az 5,6/6,2 mm-es csak nem AI-s kivitelben készült. Az eddig felsoroltaktól eltérő leképezési módot valósít meg az 5,6/10 mm-es OP (Orthographic Projection) halszem-objektív. Sajnos elvi működésének ismertetésében még dr. Bárány Nándort sem hívhatjuk segítségül, mert az „Optikai műszerek elmélete és gyakorlata” V. kötetében és a „Wide-Angle image forming Systems” című tanulmányában az ekvidisztans és az ortografikus vetítési elv bemutató ábrája egymásnak ellentmondó, éppen fordított…

Barátom két objektívjével újra elkezdtem fényképezni a már ismertetett témákat; visszatértem a Nemzeti Múzeum kupolatermébe és Rotundájába. Ugyan-arra a pontra, a padlóra helyeztem a fényképezőgépet: a 220 fokos objektív valóban sokkal többet lát, mint a 180 fokos halszemek. Utóbbiak az előttünk lévő látvány félgömbjét ábrázolják síkba kiterítve, a 220 fokos ebből még 40 foknyit lát be mögénk. Nehéz megszokni azt, hogy az árnyékunk rávetül a témára, a hátunk mögött lévő nap pedig a kép szélén süt, mintha velünk szemben lenne. Furcsa, de az objektívhez szállított optikai kereső csak 160 fokot mutat, a többit érezni kell, vagy hozzágondolni! Ha nem figyelünk rá, fejünk teteje vagy kezünk rákerülhet a kép szélére. A keresőt a film-visszatekercselő gomb fölé kell illeszteni, a tükröt pedig fel kell csapni. A fénymérős prizma, de még a normál prizma is felesleges; tehát, ha eltávolítjuk, a teljesen lecsupaszított gépvázzal fényképezhetünk! Így az eszköz rendkívül könnyűvé válik; nem értem, hogy a gyári prospektusok miért mindig normál prizmával mutatják be a Nikon halszem-objektívet, miért nem gyártanak egy műanyag vázdeklit, vagy miért nem a tüköraknát használják ilyenkor. (Ugyanez a megoldás látható Schwanner Endre cikkének illusztrációi között, lapunk 89. oldalán is.) Néhány deka nem számít?

Nekem, gyalogosnak bizony alaposan át kellett gondolnom, hogy mit teszek a táskámba. Sokat töprengtem a megfelelően alacsony állványon is! Manfrottómnál 40 centi a minimális magasság; végül egy háború előtti, vastag csövű, kihúzható állvány mellett döntötten, ez „alapállásban” gömbcsuklóval együtt 20 centis felvételi magasságot tesz lehetővé. Így némi „rálátást” biztosít a padlózatra, ami kitűnően találkozik a 220 fokos objektív képalkotásával.

A 2,8/8 mm-es objektív 1 kilós tömegével, tekintélyes méretével bizony nehezen tartható kézben egy délelőttnyi fotóséta során. Előnye: a nagy fényerő miatti világos kép, a rekeszeléssel és a fényméréssel nem kell annyit bajlódni. Élességet 30 centiig lehet állítani, amit természetesen a filmsíktól kell érteni; ilyenkor a téma idegesítően közel kerül az arasznyi átmérőjű frontlencséhez! Az első próbafelvételeken meglepődve láttam, hogy néhány képnél a kör „kilóg” a film szélére. Kiértékeléskor kiderült: ezeket teljes nyílással, 30 centiméteres élességállítással készítettem. Ilyenkor a kép nagyobb, mint a leblendézett, végtelenre állított objektívnél.

Nem célom a két gyártó termékeinek összehasonlítása. Egyértelmű, hogy a másik cég felhasználta az egyik cég eszközének kiértékelése során adódó tapasztalati adatokat. Csak egy példa: az általam kipróbált Nikon halszem-objektívekbe fekete-fehér fényképezéskor használatos szűrőket építettek be. A 220 fokosba például (az UV-n, vörösön és narancson kívül) kétféle sárgát és egy XO jelzésű – ki tudná fejből? – zöldet. A Canon két színhőmérséklet-módosítót is biztosít a felhasználónak.

Remélem, hogy jövőre egy kamara-kiállítás keretében be tudom mutatni a két és fél éve készülő sorozat legérdekesebb darabjait; egy magyarázatokkal kiegészített válogatást addig is mellékelten közreadunk.