fotóművészet

AZ ÖTÖDIK ALBUM

Rosti Pál (1830–1874)Fényképi Gyűjteményének újabb példánya

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Rostinak három nővére volt, s bár Anna távolabb élt, nem valószínű, hogy vele rosszabb viszonyban lett volna, mint Ilonával és Ágnessel. Könnyen lehetett nála is egy »családi« példány…” – olvashatjuk Kincses Károly tanulmányában arról a Fényképi Gyűjteményről, mely Rosti Pál 1857–58-ban, Közép- és Dél-Amerikában készített felvételeit tartalmazza. A szakirodalom eddig az album négy fennmaradt példányát ismerte, köztük azt a kettőt, melyet Rosti két nővérének, Ilonának és Ágnesnek ajándékozott. Kincses Károly intuíciója kitűnőnek bizonyult, Rosti Pál ugyanis fényképeiből – mint a korábban a Szépművészeti Múzeum könyvtárában található, 2008 áprilisában a Nemzeti Múzeum Fényképtárába került album dedikációja mutatja – valóban készíttetett egy példányt harmadik nővérének, Rosty Annának is. * Rosti Pál, aki ezzel a 47 felvételből álló fényképsorozatával került be a magyarországi és az egyetemes fotográfia-történetbe, a 19. század elején a reformnemességhez tartozó, irodalom- és zenekedvelő barkóczi Rosty-család sarja volt. Apja, Rosty Albert békési alispán az 1830-as évek végén a Nemzeti Színház drámabíráló bizottmányának tagjaként, később az operai tagozat vezetőjeként tevékenykedett. Az ifjú Rosti Pál nevelője az a Vállas Antal matematikus volt, aki 1840 augusztusában jelenlegi ismereteink szerint először készített Magyarországon dagerrotípiát. A pesti Rosty-palota a liberális nemesség centralista csoportjának kedvelt társasági helye volt. Vendégeik közé tartozott a csoport két vezéregyénisége, Trefort Ágoston és Eötvös József is, akik Rosti két nővérét vették feleségül.Rosti Pál részt vett az 1848–49-es szabadságharcban, majd – a megtorlástól tartva – családja támogatásával külföldre utazott. A müncheni egyetemen tanult, többek között földrajzot és néprajzot, 1854-ben pedig Párizsban megtanult fényképezni – mint hangsúlyozta, azért, hogy legpontosabban és leghatékonyabban megörökíthesse az utazásai során felkeresett vidékeket. 1857–58-as közép- és dél-amerikai útja során, melynek tervét a neves német tudós, Alexander Humboldt több mint 50 évvel korábbi felfedező útja nyomán állította össze, fényképfelvételeket készített Kubáról, Venezueláról és Mexikóról. Rostit a venezuelai és a mexikói fényképészettörténet az első olyan fotográfusként tartja számon, aki országaik tájait, nevezetességeit tudományos céllal, leíró jelleggel örökítette meg. Rosti Párizsban a Le Gray által 1851-ben nyilvánosságra hozott viaszolt papírnegatív eljárást sajátította el, amelynek a kollódiumos nedveslemez eljárással szemben az volt az előnye, hogy a papírnegatívot előre el lehetett készíteni, nem pedig a felvétel előtt közvetlenül, mint a nedveslemez esetében, és az előhívást sem kellett azonnal elvégezni. Viszont az volt a hátránya, hogy hosszabb, akár tíz-tizenöt perces expozíciót igényelt. Ezért üresek Rosti Pál képein az utcák, terek, ahol csak a figyelmes szemlélő fedezheti fel a mozgó alakok árnyait. A hosszú expozíció miatt látható kétszer a San Fernando kolostorja című képén a kerítésnél álló kocsi, amelyik rövidebb várakozás után néhány méterrel arrébb újra megállt, és ott várakozott hosszabban. (1. kép)Rosti Pál a fényképek technikai kivitelezésében és témaválasztásában egyaránt felvette a versenyt a kortárs európai fotográfusokkal. Nemcsak az akkoriban népszerű motívumokat, vagyis a látványos, festői természeti jelenségeket, a nagyvárosok látképeit, illetve az építészeti (a mexikói székesegyházról készült felvételek) és régészeti emlékeket (A zochicalcói azték piramis romja) örökítette meg, hanem a kietlen bányásztelepüléseket (Pachuca, Real del Monte) és ipari üzemeket (San Raphael. Műhely, vashámor a londoni Rothschild birtokában) vagy a szegényes falusi utcákat, házakat is. A „Calle de sociega Caguában” című fényképen látható nádfedeles házak, az összeeszkábált, egyenetlen deszkakerítés, a poros földút szegénységről, igénytelenségről tanúskodik, a szemlélőt a falu közepébe helyező közeli beállítás pedig a fényképező együttérzéséről. (2. kép) Még nyilvánvalóbbá válik a szándék, ha ezt a szikár, sallangmentes, szinte dokumentarista jellegű felvételt összehasonlítjuk az album következő, „San Juan de los morros általjános nézete” című fényképével. A nádfedeles házacska itt egy dús vegetációjú táj közepén bújik meg. A felülnézetből készült, tehát egyfajta távolságtartást, kívülállást érzékeltető fénykép a háttér ködbevesző hegyvonulatával festői, romantikus hangulatot sugároz. (3. kép)Rosti fényképei közül a legismertebbek a 16. században épült tlalmanalcói (Mexikó) ferences kolostor romjait (4. kép), illetve a Cuernavacca (az egykori Quauhnahuac) közelében található vízesést (5. kép) ábrázoló felvételei. A venezuelai Catuche Turmeo mellett álló hüvelyes termésű, hatalmas fáról (Pithecolobium Saman), a nagy Zamangról készült fényképet (6. kép) megpillantva egy 19. század végi leírás szerint a 90 éves Humboldt – akinek Rosti az album egy példányát személyesen vitte el ajándékba a tegeli (Berlin) Humboldt-kastélyba – az ubi sunt? („hol vannak már?”) vanitas-toposz egy sajátos változatát alkalmazva így kiáltott fel könnyes szemmel: „nézd mi lett belőlem, ez a szépséges fa meg ugyanolyan, amilyennek hatvan éve láttam. Egyetlen hatalmas ága sem hajlott meg… Akkor fiatalok, erősek voltunk, telve örömmel, s fiatalos lelkesedésünk felderítette legkomolyabb tanulmányainkat is.” Az eseményről útleírásában Rosti is beszámolt: „a dicsőült aggastyán nagy örömömre első pillanatra megismerte a nagy zamangot, melyet fiatal korában szinte félszázadnak előtte látott s leírt volt, oly élénk volt a benyomás, melyet e szép növény az akkoriban még fiatal utas lelkére gyakorolt, oly bámulatos hű e nevezetes férfiú emlékezete, ki oly közel állott már sírjához, s oly csekély a változás, melyet 50 év az óriás fán ejthetett!”Művészettörténeti, stílustörténeti szempontból is figyelmet érdemel Rostinak a mexikói Aragua folyó völgyében lévő kávéültetvényen (El Palmar) készült felvétele (7. kép). A cserjés-ligetes erdőt, s az erdő belsejébe vezető gyalogutat ábrázoló fénykép olyan, mint egy barbizoni festő preimpresszionista plein-air festménye: nem az idegen ország egzotikus kultúrájának, csak rá jellemző természeti sajátosságainak vagy építészeti emlékeinek a tudományos-leíró bemutatásával találkozunk itt, hanem egy meghitt hangulatú, festői tájrészlet megjelenítésével. Rosti képeinek többsége a megörökítésre szánt látvány objektív befogadását, empirikus megismerését elősegítő távoli (gyakran felülnézeti) felvétel. Azonban a kávéültetvényen készült képen az ábrázolás bensőségességét hangsúlyozó közeli beállítást látunk: a szűk, intim kivágás a tekintetet az erdő belsejébe vezető kanyargós ösvényre vonzza, s szinte vágyat kelt a szemlélőben, hogy az ottfelejtett kiskocsi mellett elhaladva besétáljon a fák közé.Azt, hogy Rosti fogékony volt a természet szépségei iránt, jól mutatják 1861-ben megjelent útleírásának sorai: „…a valenciai tó regényes, festői környékéről a caracasiak csodadolgokat mesélnek, s hogy kiességével, nagyszerűségével a svajczi és skót tavakat felülmúlja, még azok is egyre bizonyítgatták, kik soha színét sem látták Európának. Képzeletem már is elkészült a táj festésével s valóban túlvilági tündérképet alkotott.” Úti beszámolójában magyarázatot találunk arra is, hogy miért láthatunk az európai erdőkhöz hasonlót a dél-amerikai kávéültetvényről készült fényképfelvételen. Az „…araguai völgyekben bucharesek s bananék vannak ültetve, az utóbbiak főleg a fiatal kávé közé, hogy széles leveleikkel a zsenge kávébabot beárnyékolják. A bucharesek pompás árnyat adó, magas, terebélyes fák, levelök a nyárfáéhoz, törzsük s alakjuk a bükkfáéhoz hasonlít…” Rosti egy helyen a kávéültetvényeket védő fák szépségét is festészeti hasonlattal írja le: Az „…utak mentében egybefonódott széles leveleikkel oly gyönyörű, árnyékos lugast képeznek, melynek képét csak mesterkéz festheti s a benyomást, melyet gyakorol, alig képzelheti az, kinek magának nem volt alkalma ily zöld lugasban andaloghatni.” S neki bőven volt alkalma élvezni a természeti szépségeket: egy hónapos El Palmar-i tartózkodása alatt – vendéglátójának birtokán készült a fénykép – szinte mindennap bejárta „…a kávébokrok sűrűit, a hegyoldalak erdőségeit, a réteket”.A fénykép nyomán az 1861-ben megjelent útleírást díszítő illusztráció is készült (52–53. lap között), Klette Gusztáv litográfiáján azonban már nem a bensőséges, festői hangulat dominál, hanem – az előtérben pihenő néger munkások ábrázolásával – az etnográfiai érdeklődésű életképi jelleg. (8. kép)Rosti másfél éves Közép- és Dél-Amerikai útjáról 1858. augusztus 8-án érkezett vissza az angliai Southamptonba. A feltehetően Angliában másolt fényképeket – amint az albumok borítóin olvasható cégjelzés mutatja – egy párizsi könyvkötőnél köttette be. November 1-én Berlinbe utazott, hogy felkeresse, s az egyik albummal megajándékozza Humboldtot, majd három nappal később Magyarországra érkezett.Hazatérése után tevékenyen részt vett a tudományos, művészeti, zenei és sportéletben. Úti élményeiről előadásokat tartott, cikkeket írt, majd – mint láttuk – önálló kiadványban megjelentette a hazahozott fényképek alapján készített litográfiákkal, acél- és fametszetekkel illusztrált beszámolóját. Ebben a meglátogatott települések fekvésének, az éghajlati viszonyoknak, a természeti látványosságoknak éppúgy figyelmet szentelt, mint a mezőgazdasági, ipari és bányászati tevékenységnek vagy az építészeti emlékeknek – az európai hódítás előttieknek és utániaknak egyaránt. Etnográfiai érdeklődését az őslakosság történelmének, szokásainak, vallásának, faji jegyeinek, ruházatának bemutatása jelzi.Útleírásából kiderül, hogy nem kívülálló, csupán a felszínes élményekre kíváncsi turistaként járta be a kontinenst, hanem megpróbálta megismerni a társadalom különböző rétegeinek, a szegényeknek és gazdagoknak, bennszülötteknek és bevándoroltaknak a mentalitását, értékrendjét, szokásait. A rabszolgaság rendszerét elítélte, bár hangsúlyozta, hogy a dél-amerikai rabszolgák sokkal jobb bánásmódban részesülnek, mint az észak-amerikaiak. Alkalomadtán a helyi tudományos életben is részt vett. A mexikói bányászakadémiának egy sajtóhír nyomán javasolta, hogy indítson expedíciót egy távoli vidéken található barlang kutatására. A barlang körüli rejtélyt vizsgáló társaságnak, képzett geológusként, természetesen Rosti is tagja volt.1861-ben a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Osztálya földrajzi íróként levelező tagjává választotta – fényképe megtalálható Schrecker Ignác 1865-ben készített Akadémiai Albumában is, mely a tudós társaság tagjait ábrázoló felvételeket gyűjtötte egybe. (9. kép) 1863-tól a Képzőművészeti Társulat igazgatóságában, majd a Pesti Műegylet bizottmányában tevékenykedett. Baráti kapcsolatban volt Richard Wagnerrel, a Budapesti Hajósegylet tagjaként pedig egy kétszemélyes csónakkal Rotterdamtól Pestig evezett. Fényképeket azonban – a kutatás jelenlegi állása szerint – többé nem készített. * Rosti a hazahozott albumok közül egyet – a honi tudományosság fejlesztésének ügye iránti hazafias elkötelezettségét hangsúlyozva – a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott. Ezt a fényképgyűjteményt ma az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Az Alexander Humboldtnak adott sorozat a müncheni Deutsches Museumban található, s amint a Szépművészeti Múzeum egykori példánya mutatja, egy-egy albumot ajándékozott mindhárom nővérének.Rosty Ágnes (1825–1913) Eötvös Józsefnek, az első felelős magyar minisztérium vallás -és közoktatásügyi miniszterének a felesége, Eötvös Loránd anyja volt. Az Ágnesnek adott sorozat ma az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben található. Rosty Ilona (1826–1870) az Eötvössel jó barátságban lévő, 1872-től 1888-ig vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedő Trefort Ágostonhoz ment feleségül. Az Ilonának ajándékozott s a Trefort-hagyatékba került album, melyet 1975-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége Fotótörténeti Gyűjteménye vásárolt meg, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban található. Erről az albumról készült 1997-ben a múzeum kiadásában Rosti Pál Fényképi Gyűjteményének 46 képet tartalmazó fakszimile változata.A Rosty Annának ajándékozott album bőrkötését 18 rézcsillag, illetve középen elhelyezett aranyozott, kilenc ágú koronás címer díszíti, melyben „A A” monogram látható. Az album egykori tulajdonosát a monogramon kívül a címlap felső részén olvasható sorok is azonosítják: „Amadey Anna grófnőnek testvéri szeretettel Rosti Pál.” Az album sötétszürke bőrkötéses borítójának alján aranyozott kisbetűkkel ugyanannak a párizsi könyvkötőnek a címe olvasható, mint a többi köteten: Despierres Rel. de l’Empereur 3 rue de L’Echelle. A címlapon – szintén a többihez hasonlóan – „Fényképi Gyűjtemény, melyet Havannában, Orinocco vidékén és Mexicoban tett utazása alatt készített Rosti Pál 1857 1858” felirat szerepel.Az album mérete – a többi ismert példányéval hasonlóan – 47,5 x 62 x 4,3 cm. A képek mérete nagyjából megegyezik az ismert albumok képméreteivel. 35 x 42 cm-es viaszolt papírnegatívról sóspapírra másolt kontaktok, amelyeket a kompozíció vagy a szélek sérülései miatt különbözőképpen vágtak körül. A képek felületét vékony albuminréteg fedi. Az albumot a Szépművészeti Múzeum könyvtárában a RF [reálfólió] 1682 jelzeten tartották nyilván, a címlap hátoldalán azonban egy másik jelzet is olvasható: F 1682-22124/1967.A fényképek alatt jobb oldalt, lent – éppúgy, mint a többi albumban – ceruzás sorszámozás található. Az albumban szereplő 47 kép közül kettő számozatlan, de mivel 1. és 47. sorszámú felvétel nem szerepel közöttük, a két számozatlan fénykép az album elején és végén helyezkedhetett el. Ezt erősíti meg az is, hogy a számozatlan képek egyike, a „Havanna, a Tacon színházról nézve” a többi albumban az első számot viseli, a másik be nem sorszámozott, az „Aztec naptár a mexicói székesegyházba falazva” című, a többitől eltérő méretű felvétel pedig az albumok utolsó képeként szerepel. Az album lapjai az idők folyamán kiszakadtak a kötésből, a rajtuk lévő fényképek azonban jó állapotban vannak.Bár a fényképek azonosak a többi albumban találhatókkal, a képaláírások alkalmanként eltérnek azokétól, s a képek sorrendje sem egyezik meg teljesen. A 2. sorszámú fénykép például Rosty Anna albumában a „Havanna a Passeo Isabel segundáról”, a többiben a „Havanna az érseki palotával” címet viseli. A kecskeméti múzeum albumához képest fel van cserélve az 5. és a 6. kép – itt az egyik cím is eltérő (a budapesti albumban Caracas, Quebrada de Catuche, a kecskemétiben Caracas szerepel) – illetve a 11. és a 12. kép. Az eddig a Szépművészeti Múzeumban található albumban néhány fénykép alatt a magyar cím mellett német képaláírás is olvasható (15. 16. 17. 19. 21. 27. 30. 35. [47].)Az egykor Rosty Annának ajándékozott album jelentőségét növeli, hogy a Magyarországon található négy példány közül egyedül ez tartalmazza az összes ismert (47 darab) Rosti-fényképet. A kecskeméti fotográfiai múzeumban őrzött albumban – éppúgy, mint fakszimile kiadásában – 46 kép található, a többi ismert albumban 1. sorszámot viselő, „Havanna, a Tacon színházról nézve” című felvétel hiányzik belőle. A Geofizikai Intézet albumában ma már csak 40 kép van, az Országos Széchényi Könyvtáré pedig – ahogy azt a korabeli tudósításokban is olvashattuk – eredetileg is csak 45 felvételt tartalmazott: „Az imperial nagyságú, igen sikerült 45 fényképből álló gyűjtemény a párisi könyvkötő művészet útján díszes albummá alakult s mint ollyan, méltó helyet foglaland el muzeumunk nevezetességei között. Épületek, tájképek, romok, városok és egyes helyek átnézetei, kertek, növényzet, régiségek stb. kellemes változatosságot nyújtanak a szemnek, s a képek természethűsége tanulságosabb fogalmat nyújt az egyes tárgyakról, bármily hosszas leírásnál. Megemlítjük még, hogy e gyűjteményben Havanna 4, Venezuela 10, Mexico pedig 31 különnemű képpel van bemutatva. Az album a múlt héten a nemzeti Casino olvasótermében volt szemlére kitéve, hol érdemlett figyelemben és méltánylatban részesült”. * Az ötödik album egykori tulajdonosa tehát – mint az ajánlás mutatja – Pál nővére, Rosty Anna volt, aki 1828. március 5-én született Pesten, s 1850 őszén férjhez ment az itáliai eredetű grófi családból származó osztrák Rudolf Amadei (1814–1898) udvari tanácsoshoz; ő később bukovinai tartományi elnök (Landeschef) majd az Österreichische Sparkasse igazgatótanácsának tagja lett. Egyetlen gyermekük, Albert 1851. augusztus 4-én, Budán született, s 43 éves korában, 1894. július 12-én, Bécsben halt meg szívszélhűdésben.A család az 1850-es évek elejétől Rudolf Amadei szolgálati helyén, Nagyszebenben (német nevén Hermannstadt, ma Sibiu, Románia) élt. A családfő az erdélyi Helytartóság tanácsosaként tevékenykedett, majd – miután az uralkodó 1861-ben megszüntette a Helytartóságot és visszaállította a kolozsvári székhelyű királyi főkormányszéket – 1862-ben családjával együtt újabb állomáshelyre, Bukovina fővárosába, a ma Ukrajnához tartozó Csernovicba került.Az irodalom, a képzőművészet, a tudományok és a zene szeretete – a Rosty családhoz hasonlóan – az Amadei családot is jellemezte. Nagyszebeni tartózkodásuk idején az élénk társasági életet élő Anna, aki maga is költőnő volt, baráti és szakmai kapcsolatba került Johann Karl Schuller (1794–1865) erdélyi szász költővel és történetíróval. Anna Amadei költeményei irodalmi folyóiratokban és antológiákban jelentek meg, egyik Schullerhez írott levelében például büszkén említi, hogy az Emil Kuh által szerkesztett, 1863-ban Bécsben kiadott Dichterbuch aus Oesterreich című gyűjteményben Anva álnéven megjelent két verse olyan híres költők műveivel szerepel együtt, mint Franz Grillparzer vagy Anastasius Grün. Fontosnak érezte szülőföldje irodalmi hagyományainak ápolását is: abban a verseskötetben, melyet váratlanul elhunyt fia emlékére adott ki, a halálélményt feldolgozó elégiák mellett olasz költemények, illetve 16 magyar népdal német fordítását is közreadta. Férje a tagsági díj átutalásával Csernovicból is támogatta a Nagyszebenben székelő erdélyi szász természettudományi és honismereti társaságot (Verein der Naturwissenschaften, Verein der Landeskunde).Anna kiválóan zongorázott, Nagyszebenben zenekedvelő barátaik közreműködésével gyakran rendeztek házi koncerteket. Fiát is ő tanította meg zongorázni Csernovici tartózkodásuk alatt. Hat hónapi gyakorlás után a tehetséges fiú – írta 1863-ban Schullernek – már egy rövid zenedarab eljátszásával lepte meg az apját. Albert Amadeinek, aki a zeneszerzést és a zeneelméletet később osztrák, német és olasz hivatásos zenészektől sajátította el, egy nagyzenekarra írt gyászindulója és 92 dala – köztük édesanyja „Am See” című versének megzenésítése – jelent meg nyomtatásban. A család zeneszeretetét jelzi, hogy zenei relikviákat is gyűjtöttek: tulajdonukban volt például Liszt Ferenc néhány levele s egy Beethoven által aláírt váltó. Anna Amadei levelezést folytatott Marianne Brandt osztrák énekesnővel.A Bécsben élő Amadei családnak – úgy tűnik – Anna magyarországi rokonságával sem szakadt meg a kapcsolata. Anna unokaöccsének, Eötvös Lorándnak (1848–1919), Rosty Ágnes fiának a felesége egy magyar Wagner-kutatónak adatokat szolgáltatott az Amadei család zenei gyűjteményéről, illetve Rosti Pálnak Annához került hagyatékáról, ismerhette tehát körülményeiket. Amadei Anna általános örököse, amint látni fogjuk, Eötvös Loránd testvére, Marie Plener-Eötvös (1851–1927 után) volt. Eötvös Mária 1886 márciusában Budapesten ment férjhez báró Ernst von Plener (1841–1923) osztrák liberális politikushoz, a későbbi pénzügyminiszterhez (1893–1895) és a közös állami számvevőszék elnökéhez (1895–1918). Házasságkötésüket a hazai történetírás annak a szoros és sokoldalú, a hasonló életformán, gondolkodáson, ízlésen és műveltségen alapuló személyes kapcsolatrendszernek példájaként említi, mely az osztrák és a magyar politikai, szellemi és gazdasági elit tagjait a 19. században és a 20. század elején jellemezte. U Természetesen ide sorolhatjuk Rosty Anna és Rudolf Amadei házasságát is. Amadei Albert később ismertetésre kerülő fényképgyűjteményében fennmaradt egy Karlsbadot ábrázoló látkép, melynek hátoldalán Rosty Anna kézírásával írt német nyelvű feljegyzés olvasható: 1883 nyarán Albert, Rudolf, Marie és én (azaz Rosty Anna) a képen látható szállodában töltött egy hónapot. Könnyen elképzelhető, hogy a családi utazáson résztvevő Marie az akkor még férjezetlen Eötvös Mária volt.Albert Amadeinek a magyar művelődési hagyományok iránti érdeklődésére, illetve a hazai kulturális élet képviselőivel való kapcsolatára vet fényt a pármai Diomede Carafa corvina lemásoltatásával kapcsolatos olasz nyelvű irat. Az 1878. október 18-án Pármában kelt levélben Albert Amadei aláírásával igazolja, hogy a Nemzeti Múzeum könyvtárának munkatársa, Csontosi János megrendelésére, a pármai könyvtár igazgatója, Pietro Perreau hozzájárulásával 25 olasz líráért készített corvinamásolat az eredetivel pontosan megegyezik. Albert a corvina könyvészeti adatainak ismertetése mellett megemlíti, hogy a Beatrixhoz, Mátyás király menyasszonyához szóló intelmeket tartalmazó kódex (No. 1654) eredetileg Corvin Mátyás magyar király gyűjteményében volt.Csontosi János corvinakutató, a Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára kézirattárának vezetője 1878-ban készíttette el a budapesti múzeum számára a nápolyi főudvarmester által 1476 körül írt De institutione vivendi című, a pármai Biblioteca Palatinában őrzött reneszánsz kódex két címlapjának színes kézi rajzát és a szöveg pontos másolatát. Az eredeti kódex és a másolat összevetésére – mint azt a fent említett irat bizonyítja – a Pármában tartózkodó Albert Amadeit kérte meg.Az Amadei család széles körű kulturális érdeklődésére világítanak rá a bécsi társasági és műgyűjtői körökben is ismert Anna hagyatéki iratai. Amadei Anna 1927. február 22-én, 99 éves korában Bécsben halt meg. Haláláig Bécs I. kerületében, a Plankengasse 7. szám alatt lakott – ugyanabban a lakásban, melyben 30 évvel korábban, férje halálakor éltek. Bár 1925. május 23-án kelt végrendeletének többször módosított záradékában általános örököseként – mivel egyetlen gyermekük, Albert, utód nélkül halt meg – unokahúgát, Marie Plener-Eötvöst jelölte meg, gyűjteményeit osztrák és magyar közintézményekre hagyta. Nagy fényképgyűjteményét a tárolásukra szolgáló dobozokkal és polcokkal, illetve művészeti lexikonokkal és katalógusokkal együtt a bécsi egyetem Josef Strzygowski által vezetett I. számú Művészettörténeti Intézetének ajándékozta, kikötve, hogy a gyűjteményt „Albert Amadei gróf hagyatékaként” kell nyilván tartani. Zenei gyűjteményét – Albert Amadei kompozíciói kivételével – a bécsi Zenebarátok Társaságára (Gesellschaft der Musikfreunde) hagyta, melynek maga is tiszteletbeli tagja volt. A három éneklő angyalt ábrázoló, A. Aspertini által jelzett festményét a budapesti Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta, többi, csekélyebb értékű képe pedig a hagyatéki tömeghez került. Saját kéziratait a bécsi nemzeti könyvtárra hagyta. Bár a műgyűjtők címjegyzékében 1914-ben miniatűrgyűjtőként szerepelt, ilyen jellegű kollekcióról nincs adat a végakaratában.A végrendelet 5. pontjában említett, a számítógépes feldolgozás jelenlegi állapota szerint több mint 800 darab épület- és műtárgyfelvételből álló fényképgyűjtemény – Amadei Anna kívánságának megfelelően Albert Amadei hagyatékaként számon tartva, de az egyetemi fényképtár tematikus rendje szerint szétosztva – ma a bécsi egyetem Művészettörténeti Intézetében található. Az 1870-es évek közepétől a külügyminisztériumban dolgozó Albert a fényképeket talán diplomáciai útjai során vásárolta, de gyarapodhatott a gyűjtemény – a korábban említett karlsbadi látkép is ezt jelzi – a családi kirándulások, utazások során „emlékeztetőül” vásárolt felvételekkel is.A gyűjtemény számos darabja származik az Európa-szerte terjesztett, több ezer darabból álló látképsorozatokból – ilyenek például a drezdai Stengel & Markert kiadónak a horvátországi Kastavról készült felvétele (166574), a nápolyi G. Sommer Pompejit, Milánót (166799, 166586) vagy Anderson fényképész Ostiát és Tivolit ábrázoló fényképei (166653). Néhány lapot az Edizione Brogi, (166579) néhányat az Alinari cég adott ki – utóbbiak közé tartozik a firenzei Museo Nazionalé-ban őrzött régi sakktábla képe (157653). A legtöbb fénykép itáliai építészeti emlékeket mutat be, de sok felvételt találunk osztrák, német, holland, cseh és francia városokról is. A képek egy részét feltehetően nem a készítés helyén vásárolták, néhány felvételen azonban olyan kézzel írott megjegyzéseket találunk, melyek arra utalnak, hogy a gyűjtő személyesen járt a helyszínen. „Die Statuen jetzt im Mus. Naz.”, azaz „a szobrok most a nemzeti múzeumban vannak”, olvashatjuk azon a képen, mely a római Casa delle Vestaliban készült (166167). (10. kép) A gyűjtemény műtárgyfényképei között – többek között – ortodox görög ikont és gótikus elefántcsont diptichont (Ediz. Brogi) ábrázoló képeket találunk. Szisztematikus gyűjtés eredményének tűnik az etruszk emlékekről, vázákról, szobrokról, szarkofágokról, lámpákról készült sorozat.A gyűjteményben magyar vonatkozású képek is találhatók: két nagyszebeni (167015, 166368), (11. kép) négy budapesti (166363-166366) és egy pozsonyi látkép (166378), legtöbbjükön a város vagy a városrész ceruzával írt magyar neve is látható. Az egyik budapesti képet a bécsi A. Wimmernél vásárolták (166365).Számos fényképen – például több Pompejiben készült felvételen – nincs fotográfus jelzés vagy pecsét, illetve nyomtatott felirat, ami arra utalna, hogy könyv- vagy műkereskedésben árusított sorozat része lenne, s a beállítás sem vall professzionális fényképészre. Nem zárható ki, hogy ezeket a fotográfiákat – vagy legalább egy részüket – Albert Amadei készítette, eddig azonban nem találtam utalást, adatot fényképezői tevékenységére. A szűkebb családból mindenesetre több példa is állhatott előtte: nagybátyján, Rosti Pálon kívül unokatestvére, Eötvös Loránd is fényképezett. A fényképek között 1898-ban, 1902-ben és 1908-ban készült felvételek is találhatók, a gyűjtemény gyarapítása tehát Albert halála (1894) után is folytatódott.Albert Amadei fényképgyűjteményének teljes terjedelmét csak a fotótári anyag most folyó digitalizálásának befejezése után lehet rekonstruálni (azt az adatot, hogy a fénykép Albert Amadei hagyatékából származik, az eredeti felvételeken lévő pecsét alapján minden digitalizált tétel tartalmazza), az azonban bizonyos, hogy a Művészettörténeti Intézet épület- és műtárgyfénykép-állományának megalapozásában kiemelkedő szerepe volt ennek a hagyatéknak. Mivel Anna Amadei végrendeletében név szerint megemlítette az I. Művészettörténeti Intézet vezetőjének, Josef Strzygowskinak (1862–1941) a nevét, elképzelhető, hogy személyes kapcsolatban állt a bécsi professzorral, s talán az is, hogy Strzygowski buzdítására ajándékozta jelentékeny fényképgyűjteményét az egyetemnek.Amadei Anna végakaratának megfelelően a budapesti Szépművészeti Múzeumba került Amico Aspertini (1474/1475–1552) olasz reneszánsz festőnek és szobrásznak, a bolognai iskola képviselőjének éneklő angyalokat ábrázoló festménytöredéke. Szándékáról, hogy az értékes festményt a múzeumnak ajándékozza, Anna már 1901-ben értesítette az intézményt. Halála után egy hónappal, 1927. március 22-én megérkezett a múzeumba Dr. Anton Gassauer bécsi ügyvéd levele, melyben – a végrendeletnek a képre vonatkozó sorait idézve – a festmény Budapestre juttatására vonatkozóan kér javaslatot. Arról, hogy az ajándék mikor és hogyan került a múzeumba, egyelőre nem találtunk adatot, az azonban bizonyosnak látszik, hogy csak 1949-ben vették nyilvántartásba.A Rosti-albumról sem Amadei Anna végrendeletében, sem a Szépművészeti Múzeum levéltárában nem találtam említést. Rosti Pál 1858 végén érkezett haza amerikai útjáról, a fényképeket akkor vagy a következő évben adhatta át nővérének. Az Amadei család abban az időben Nagyszebenben élt, de fenntartották bécsi (döblingi) házukat is, nem tudjuk tehát, hogy az albumot hol őrizték. Amadei Anna végrendeletének ismeretében az is elképzelhető, hogy az album 1925-ben, a végrendelet megírásakor már nem volt a tulajdonában. 97 éves korában írt végakaratában gondosan és pontosan rendelkezett fényképgyűjteményéről (a tárolásukra szolgáló polcokat is beleértve), zenei relikviáiról, saját irodalmi hagyatékáról, értékes és értéktelen festményeiről, s nemcsak a szolgálóinak juttatandó pénzösszegekre és ajándékokra tért ki, hanem díszmadarai jövőjére is. Úgy vélem, ha a fiatalon meghalt fiútestvérétől kapott, bensőséges és személyre szóló ajánlással ellátott, díszkötésű fényképalbum a tulajdonában lett volna, végrendeletében feltehetően említést tesz róla. Ha mégis elfelejtette megemlíteni, az albumnak a végrendelet értelmében a fényképgyűjteménnyel együtt a bécsi egyetemre kellett volna kerülnie. S ha a Rosti-album 1927-ben, az Aspertini festménnyel együtt került volna a Szépművészeti Múzeumba, a hagyatéki ügyben intézkedő ügyvéd valószínűleg említést tett volna erről is. Elképzelhető tehát, hogy az album nem 1927-ben, hanem előtte vagy esetleg utána került a budapesti múzeumba. Arra vonatkozóan ugyanakkor, hogy Amadei Anna még életében a múzeumnak ajándékozta volna a fényképalbumot, az intézmény 1884 és 1932 között keletkezett mutatókönyveiben (az 1908–1912 évek hiányoznak) nem találtam bejegyzést. Az album nyomára a gyűjtemények gyarapodását ismertető, 1925 és 1938 között vezetett éves jelentésekben sem bukkantam. Nem zárható ki természetesen az sem, hogy az album 1927-ben még Amadei Anna birtokában volt, s mivel nem történt róla említés a végrendeletben, az „Erbschaftsmasse”-hoz, vagyis a hagyatéki tömeghez került, s később jutott valamilyen módon a Szépművészeti Múzeum könyvtárába. A véleményem szerint ennek a véletlen egybeesésnek igen csekély az esélye, valószínűbbnek tűnik, hogy a Rosti-fényképek, az Aspertini-festményhez hasonlóan, Amadei Anna akaratából kerültek a budapesti múzeumba. A Rosti-albumot a könyvtár munkatársai 1967-ben katalogizálták, ebből az évből származhat a bőrkötéses borítóra felragasztott „Szépműv. Múz.” címke is. Az albumban az ajánláson kívül a provenienciára utaló semmilyen más jelzés, adat nem található. * A korabeli források alapján – hangsúlyozta tanulmányában Kincses Károly – az ismert sorozatokon kívül feltételezhetjük még több fényképkollekció létezését. „A fényképi gyűjteményből az egyik Humboldt hagyományai közt, a másik a nemzeti múzeumban, a harmadik a szerzőnél van, ki is Pesten, Magyar utcai szállásán megelőző szívességgel lát mindenkit, ki e valóban érdekes ritkaságokat megszemlélni vágyakodik…” – írta a kortárs tudósító 1861-ben, Rosti Pálnak tehát feltehetően volt egy saját albuma is. Bár a Rosti által készített fényképek szolgáltak mintaként az ugyanabban az évben Pesten megjelent útleírás illusztrációihoz – nagy részük Klette Gusztáv munkája volt –, ebből nem következtethetünk feltétlenül még egy sorozat létezésére, hiszen elképzelhető, hogy Rosti a metszetek elkészítésének idejére kölcsönadta a művésznek saját albumát. Természetesen azt sem zárhatjuk ki, hogy az immár öt ismert albumon kívül még kettő létezett, a Rostié mellett egy olyan is, melyet a fényképész metszetelőképként Klettének adott. Reménykedhetünk tehát, hogy a kör az ötödik album felbukkanásával sem zárult be. Papp Júlia A tanulmány az OTKA (62711) támogatásával készült. Jegyzetek: Rosti Pál 1830–1874. Kincses Károly tanulmánya Rosti Pál Uti emlékezetek Amerikából (Pest. Kiadja Heckenast Gusztáv. MDCCCLXI.) című könyve hasonmás kiadásához. Magyar Fotográfiai Múzeum & Balassi Kiadó, Budapest, 1992. 20. Kincses i.m. 1992, (1. jegyzet) 20.; Simon Mihály: Összehasonlító magyar fotótörténet. Magyar Fotográfiai Múzeum [Kecskemét] 2000. 23, 54. Egy 1996-ban megjelent összefoglaló munka szerzője csak három albumról tud. Szilágyi Gábor: Magyar fotográfia története. Budapest, 1996. 260–261. A Rosti névváltozatot a családban egyedül ő használta. Rosti Pál: Úti vázlatok. Olvastatott a Magyarhoni Földtani Társulat 1859-ki február 26-án tartott szakgyűlésében. In: A Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai. Szerk.: Szabó József. 1863. II. k. 160.; Vasárnapi Ujság, 1859. 10. szám (március 6.) 115. Pál Rosti. Memorias de un viaje por America. Introduccion: Prof. Tibor Wittman. Caracas. Universidad Central de Venezuela. 1968.; Maria Eugenia Haya Jiménez: „Apuntes para una historia de la fotografía en Cuba”. 1959–1979. cat. Historia de la Fotografía Cubana. XX Aniversario Casa de las Américas. 1979.; Josune Dorronsoro: Pál Rosti: Una Visión de America Latina. (Cuba, Venezuela y México, 1857–1858.) Caracas, 1983.; Pál Rosti. Memorias de un viaje por América (Colección viajes y descripciones, núm. 12) Fundación de Promoción Cultural de Venezuela, Caracas, Venezuela, 1988.; María del Consuelo Andara D: The vision of the other: images of the national identity. Travelers in Venezuela in the second half of the 19th century. In: Tierra Firme, Apr. 2004, vol. 22, no. 86, 229–240. Kincses i.m. 1992, (1. jegyzet) 19. 1892. szeptember 15-én a venezuelai El Cojo Ilustrado-ban megjelent egy cikk Rosti és Humboldt találkozásáról: El Arbor de Humboldt. 296. idézi: Dorronsoro i.m. 1983, (5. jegyzet) 63. Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából… i.m. 1992. (1. jegyzet) 70–71. Rosti Pál: Úti emlékezetek Amerikából… i.m. 1992, (1. jegyzet) 52, 55, 56, 59. Júlia Papp: Pál Rosti (1830–1874) Traveller and Photographer. Hungarian Quarterly (Volume 48) Winter 2007. 85–90. Magyar Akadémiai Album. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepélyes megnyitásának emlékéül. 1865. Schrecker Ignácz fényképészi műterméből Pesten. Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára. Pannóniai Féniksz, avagy hamvából fel-támadott magyar nyelv. Első nyomtatott tudományos könyveink (16–19. század). Budapest, 2005. Kiállítási katalógus. 146. Az albumok leírását ld.: Kincses i.m. 1992, (1. jegyzet) 20. Vasárnapi Ujság 1859. 2. szám (január 9.) 22. A család grófi rangját Ausztriában 1856-ban ismerték el. Gothaisches Genealogisches Taschenbuch der Gräflichen Häuser. 1890. Gotha. Justus Perthes. 26. A Ninának becézett Anna férjhezmenetele – írta sógora, Trefort Ágoston – megrendítette a forradalom után amúgy is zilált pénzügyi helyzetüket, mert „a még közös Rosty-féle javakat is megosztotta”. Trefort Ágoston önéletleírása. Sátoraljaújhely, 1991. (Kazinczy könyvtár). 66. Hof- und Staats-Handbuch des Kaiserthums Österreich für das Jahr 1856. V. Theil. Wien. 2., 20. Rudolf Amadeit 1862. május 1-én nevezték ki Bukovina „Landeschef”-jének, s a császár 1865. október 27-én mentette fel tisztségéből és helyezte nyugalomba. (Haus-, Hof- und Staatsarchiv des Österreichischen Staatsarchivs, Bécs, Kabinettskanzlei Vorträge (MC) 1862: 1282; 1865: 3241) [Friedrich Müller]: Johann Karl Schuller und die Gräfin Anna Amadei. (Separatabdruck von Jos. Drotleff.) Hermannstadt, 1896.; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1908. XII. 653–657. Sophie Pataky: Lexikon deutscher Frauen der Feder. Berlin, 1898, 9.; Szinnyei i.m. 1906, (17. jegyzet) XI. 1201.; Hans Giebisch – Gustav Gugitz: Bio-bibliographisches Literaturlexikon Österreichs. Wien, 1964, 5.; Elisabeth Friedrichs: Die deutschsprachigen Schriftstellerinnen des 18. und 19. Jahrhunderts. Ein Lexikon. Stuttgart, 1981, 5. Müller i.m. 1896, (17. jegyzet) 22–23. Gedichte. Von Gräfin Anna Amadei. Wien. K. u. k. Hofbuchhandlung Wilhelm Frick. é.n. [1896]. „Nem anyától lettél”; „Törött ágról messze repül a madár”; „Csak azt mond meg rózsám”; „Lehullott a hársfa levele”, „Jaj, de bússan szól a falu harangja”, „Jegenyefa tetejébe” stb. Müller i.m. 1896, (17. jegyzet) 8–9. Müller i.m. 1896, (17. jegyzet) 24. Végh János: Amadei Albert gróf. In: Művészeti Lapok (Zeneirodalmi Szemle). 1896. [6. sz.] 4.; The Musical Times and Singing Class Circular, Vol. 35, No. 619 (Sep. 1, 1894), 625–626. (William Charles Levey gyászjelentése); Ludwig Eisenberg: Das geistige Wien. Künstler- und Schiftsteller-Lexikon. Erster Band. Belletristisch-künstlerischer Theil. Wien 1893. 7.; Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon. I. Budapest, 1965. 61.; Österreichisches Musiklexikon. Band 1. Herausgegeben von Rudolf Flotzinger. Wien 2002, 30. Wienbibliothek im Rathaus, Musiksammlung. M.H. U 12/Cart.; M.H. 2112/cart. A bécsi gyűjtemény Albert Amadei tíz nyomtatott és 5 kéziratos kottáját, a németországi Brahms Intézet pedig kabinet méretű fényképét őrzi. Brahms-Institut an der Musikhochschule Lübeck. Nr. 30050. Brahms-Nachlass. Letters of Franz Liszt. Collected and edited by La Mara. Translated by Constance Bache. Originall published in 1894. First Greenwood Reprinting, New York, 1969. Vol. I. 58, 90. Vol. II. 241.; Schuldschein an Sigmund Anton Steiner, Wien, 30. Oktober 1819. Zugang: 1899. BH 48. Bonn, Beethoven-Haus. Quellen zu Marianne Brandt in der Wiener Stadt- und Landesbibliothek, Handschriftensammlung recherchiert von Jeanne Suzanne Rosenstein: Brandt, Marianne. Teilnachlaß, Inv. Nr. 77814.; Inv. Nr. 77815. Haraszti Emil: Wagner Richard és Magyarország. Budapest, 1916. 204–205. Eötvös Loránd felesége Horváth Boldizsár liberális reformpolitikus, igazságügy miniszter lánya, Horváth Gizella (1853–1919) volt. Eduard v. Wertheimer: Aus den Erinnerungen eines österreichischen Staatsmannes. In: Pester Lloyd 1921. július 24. 3.; Frank Tibor: Apponyi Rudolf londoni követsége (1856–1871). In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1974–1975. Budapest, 1978. 481–507. (Plener 1867-től az Apponyi Rudolf által vezetett londoni követségen attaséként tevékenykedett.); Frank Tibor: Eötvös és Carneri. Ismeretlen osztrák–magyar véleménycsere a dualista berendezkedésről. In: Aetas 2005 (20) 3. sz. 147–154.; Tibor Frank: Picturing Austria-Hungary: The British Perception of the Habsburg Monarchy 1865–1870. New York, 2005. 36, 327. Nyíri Kristóf: A Monarchia szellemi életéről. Filozófiatörténeti tanulmányok. Budapest, 1980. 11. Institut für Kunstgeschichte, Universität Wien, Fotothek. Ltsz.: 166375. Alberto Amadei levele Csontosi Jánoshoz. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. A levél 1892-ben, 21. ügyiratszámmal került a gyűjteménybe, a bekerülés körülményeiről azonban a növendéknaplóban nem található adat. Albert Amadei ebben az időben az Andrássy Gyula által vezetett közös osztrák–magyar külügyminisztérium fogalmazó-gyakornokaként (Concepts-Praktikant) tevékenykedett. Hof und Staats-Handbuch der Oesterreichisch-Ungarischen Monarchie für 1878. Wien. 199. Csontosi János: A pármai Corvin-codex. In: Magyar Könyvszemle, 1878. 6. füzet. 319–328.; u.ő.: Diomedes Carafa: De Institutione Vivendi. A pármai Corvin-codexből. In: u.o. 1890. I–II. füzet. 54–86. A kódexről már 1774-ben készült egy másolat, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára őriz. Mikó Árpád: A Corvinák és a magyar akadémia. A Bibliotheca Corvina történetének nyitott kérdéseihez. In: Művészettörténeti Értesítő 2007 (56) 1. sz. 107. vö.: Diomede Carafa: De institutione vivendi. Tanítás az életvezetés szabályairól. Emlékeztető Magyarország felséges királynéjának. Szerk.: Ekler Péter. Budapest, 2006. Wiener High Life. Almanach der wiener Gesellschaft. I. Jahrgang 1905. Wien, 67.; Joseph Zenker: Pantheon. Adressbuch der Kunst- und Antiquitäten-Sammler und –Händler…Eszlingen A.N. 1914. 480. Bezirksgericht Innere Stadt (I) – A4/1 – 1A – Verlassenschaften Amadei Anna (1A 26/1927.); (I) – A4/7 – 7A – Verlassenschaften Rudolf Amadei (7A 61/1898). Wiener Stadt- und Landesarchiv. Az 1898. március 24-én, 84 éves korában elhunyt Rudolf Amadei vagyonát feleségére hagyta. High-Life Almanach. Adreßbuch der Gesellschaft Wiens und der österreichischen Kronländer. 10. Jahrgang. 1914/15. Wien, 7. Teilnachlaß Ferdinand Wittenbauer. H 43/73. Werkmanuskripte, Sammlung von Werkmanuskripten von Anna Amadei. Österreichische Nationalbibliothek, Wien. Zenker i.m. 1914, (33. jegyzet) 480. Institut für Kunstgeschichte, Universität Wien, Fotothek. A fényképek hátoldalán „Aus der Hinterlassenschaft des Grafen Albert Amadei” felirat található. Abszolvált joghallgatóként 1874-ben jelentkezett a külügyminisztériumba, ahol 1875 novemberében sikeres diplomatavizsgát tett. 1878. december 31-én II. osztályú fogalmazóvá, 1883. január 27-én I. osztályú fogalmazóvá nevezték ki. 1885-től miniszteriális titkárként, 1890-től pedig osztálytanácsosként (Sections-Rat) tevékenykedett. 1881 novemberében Rómába került a Szentszék melletti követségre. Hof und Staats-Handbuch der Oesterreichisch-Ungarischen Monarchie für 1885. 2.; 1890. 260.; Haus-, Hof- und Staatsarchiv des Österreichischen Staatsarchivs, Bécs, Ministerium des Äußern Administrative Registratur F 4 (Personalien) Kt. 8. Amadei. Báró Eötvös Loránd, a tudós fotográfus. (Magyar Tudománytörténeti Szemle könyvtára 21.) Budapest, 2001.; Kincses Károly: Fenséges amatőrök. A magyar arisztokrácia és a fényképezés (1839–2006). (A magyar fényképezés történetéből 42.) Magyar Fotográfiai Múzeum (h.n.) 2006. 18–19. Heiligenkreuzról: Otto Schmidt, Fotogr. Kunstverlag, Wien, 155780, 153377, 152878; Salzburgról: Würthle & Sohn, Salzburg, 162617, 162614; Pula antik emlékeiről: Alois Beer k. u. k. Hof u. Marinephotograph, Klagenfurt, 166893, 166908. 227/1901.; 363/1901. Szépművészeti Múzeum, Budapest, Levéltár. 265/1937. Szépművészeti Múzeum, Budapest, Levéltár. Ahogy Rosti Pál hagyatékáról sem, mely – mint láttuk – Eötvös Lorándné szerint Amadei Annához került. „Sajnos Wagner magyar leveleinek túlnyomó része elveszett. Így néhai Rosty Pálnak Amadé grófnénál lévő hagyatékában egy levél sincs.” Haraszti i.m. 1916, (27. jegyzet) 204–205. Girókuti P. Ferencz: Utazási jegyzetek. Rosti Pál amerikai utazása. In: Girókuti P. Ferencz: Nagy Képes Naptár 1861-dik évre. Pest, 1861. 188. Vö.: Kincses i.m. 1992, (1. jegyzet) 20.