fotóművészet

2006/1-2. XLIX. ÉVFOLYAM 1-2.. SZÁM

TARTALOM


Bacskai Sándor: Az emberi nézőpontok kutatója – beszélgetés Hajtmanszki Zoltán fotóművésszel

Pfisztner Gábor: Életkép a mai magyar fényképezésről – beszélgetés Beke László művészettörténésszel a Magyar Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank által közösen szervezett Hungary Today fotókiállításról

Szarka Klára: Divatvalóság – pár mondat a divatfotóról

A stílus a lényeg – beszélgetés Hajdú Andrással

Az igazán jó anyag nem megrendelésre születik – beszélgetés Lábady Istvánnal

Az nem hőskorszak, hanem őskorszak volt – beszélgetés Lengyel Miklóssal

Kincses Károly: Cserebere – Kurtág Judit képei a budapesti Ludwig Múzeumban

Kemenesi Zsuzsanna: Konzervdobozok, Lomok és Ljubityelek – "MA" a Tekodemából

Turay Balázs: Árnyak egy pekingi ablakon, avagy Kínai Lakoma

Somogyi Zsófia: Új szögekből – Barakonyi Szabolcs fotói

Szegő Dóra: Egyénített és megszámolhatatlan – A IV. Lumix digitális fotópályázat kapcsán

Pfisztner Gábor: Tükröm, tükröm, mondd meg nékem! – Diane Arbus retrospektív a londoni Victoria & Albert Museumban

Somogyi Zsófia: Város/Táj/Beavatkozás

Pfisztner Gábor: "Múlt és jövő közt – a nyomasztó jelen – Kortárs kínai fotográfia a londoni Victoria & Albert Museumban

Markovics Ferenc: Újabb felfedezések – Szádvári Éva, Dr. Gróh Gyula

Katona István (1928–2006)

Lussa Vince (1924–2006)

Sümegi György: Kijavítjuk a történelmet – Almásy László 56-os fotóinak története

Sümegi György: Saját és gyűjtött fotográfiák – Pap Zsolt forradalmi és fotó-emlékei

Fejér Zoltán: Felhőfejes – egy elfeledett fotográfus, Szendrő István

Baji Etelka: Magyar képek nyomában Bécsben

Schwanner Endre: A Leica I-től a Nikon F6-ig (4. rész)

Rák József: "Kétéltű" kamerák

Tátrai Sándor: Színkezelés – Color Management (2. rész)

Tímár Péter: Könyvespolc

E számunk szerzői (Rövid életrajzok)

Summary

KATONA ISTVÁN

1928-2006

Fotográfus volt, semmivel sem rosszabb sokunknál, mégis az általa birtokolt hatalomnál fogva lett sokak számára, és a fotográfus szakma számára is először fontos. Nem a nekrológban kötelező tisztelet mondatja velem, hogy különösen tiszta jellemű, és tiszteletre méltó hitű ember volt – akkor is ezt éreztem, amikor abban a kiváltságban volt részem, hogy több évig egy szobában, egymásnak tolt íróasztalunk mellett együtt dolgozhattunk. Forma szerint a főnököm volt, főtitkárnak a Szövetség elnöke, abban az időben, amikor minden korábbi viszonyítási pont, addig biztos finanszírozási háttér – és amúgy mellékesen az ő hatalma és kapcsolatrendszere is – megszűnt. Aki azt hiszi, hogy a hatalom önmagában elég valakit naggyá tenni, annak elmesélem, hogy a Magyar Fotográfiai Múzeum átadása előtt körülbelül három nappal váratlanul és nagyon komolyan úgy fordult a helyzet, hogy abból az épületből nem múzeum lesz, hanem ortodox zsinagóga. Bal kézről kaptuk a hírt, és ha azt mondom, hogy pánik, tehetetlen düh és hisztéria tört ki, akkor enyhén fogalmazok. Ő látszott egyedül nyugodtnak (nem hiszem, hogy az volt), és másnap egyedül leutazott Kecskemétre. Neki akkor már hatalma semmi, csak tehetsége, felkészültsége, tárgyalóképessége volt, és úgy jött haza, hogy minden el volt rendezve.

Ahogyan a lovat rugdossa a lovas, belé is belekapdostak néhányan, akiket a hátán elvitt (gondolom, kihúzták magukat utána otthon a tükör előtt: Ej, de bátor ember vagyok!), de remélem, azért tudatában volt a barátságnak, tiszteletnek, amit iránta éreztünk. Egy kicsit olyan lett nálunk Katona István sorsa, mint annak a nőnek, aki gazdagon szegény emberhez megy feleségül. Mardoshatja a kétség, nem a pénzéért, hatalmáért szeretik-e. Ő szerintem hamar elrendezte magában, hogy igen, azért. Azután jött az elszegényedés – emitt a hatalom megszűnése –, és lám, megmaradt a szeretet. Nem volt hiú ember, a legkevésbé sem volt az, mégis talán kicsit jól esett neki, cserében azért a sok teherért, amit a vállára tettünk.

Tímár Péter