FÉNYKÉPKIÁLLÍTÁS A BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUMBAN

2004. október 4-én fotókiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeumban (Budavári Palota E épület). A kiállítás a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat – közismertebb nevén a BUVÁTI – fényképarchívumának egykori anyagából nyújt válogatást.

A Fővárosi Tervező Intézetet (FŐTI) 1949-ben a háború utáni helyreállítási és városrendezési tervek elkészítésére és a budapesti műemlékek feltérképezésére hozta létre a főváros vezetése. Az intézetet 1950-ben három vállalattá bontották, majd ezek közül kettőnek az újra egyesítésével 1952-ben jött létre a Budapesti Városépítési Tervező Iroda, későbbi nevén Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BVTV). A megalakulástól kezdve a vállalat egyik legfontosabb feladata a főváros városrendezési problémainak megoldása volt. Az építészek mellett közlekedési szakértők, közgazdászok, egyéb tervezési szakemberek és fényképészek dolgoztak az intézményben, ahol építészeti, gazdasági és szociológiai kutatások is folytak.

Az 1950-es évek végén a tömeges lakásépítés vált a városfejlesztés meghatározó programjává. A BUVÁTI részt vett a nagy lakótelepek tervezésében, ami hosszú időn keresztül stabil gazdasági-szakmai helyzetet biztosított a vállalatnak. Az 1970-es évek elején már több mint 700 fő dolgozott a cégnél. A lakóépületek tervezése mellett jelentősek voltak a középület-tervezési munkáik is.

A vállalat fejlődésében döntő változást hozott a lakásépítési program leállítása. A munkatársak létszáma fokozatosan csökkent, sokan kiváltak, önállósultak. Az 1992-ben részvénytársasággá alakult BUVÁTI-t 1997-től számolták fel. A főváros – a cég városrendezési szakembereire támaszkodva – még ugyanabban az évben megalakította a Budapest Főváros Városépítési Tervező (BFVT) Kft.-t.

A „BUVÁTI Fotó”, vagyis a vállalat fotólaboratóriumában dolgozó fényképészek feladata kezdettől fogva az volt, hogy dokumentarista jellegű utcaképeket, voltaképpen építészeti munkafotókat készítsenek, felvételeikkel segítséget nyújtsanak az építészeknek a tervezés szakaszában, illetve bemutassák az építkezések fázisait és az elkészült épületeket.

A munkamódszer lényegét és menetét (azaz hogy miként használták ezeket a képeket az építészek) plasztikusan láttatja az Üllői út és Ferenc körút kereszteződését ábrázoló három fotó. Az első kép 1957-ben készült: egy üres telek látható a körút sarkán. Ugyanezt a felvételt láthatjuk viszont fotómontázs alapként egy két esztendővel később megjelent kiadványban: a tervező gyakorlatilag „rátette” az általa elképzelt épületet a fényképre, vagyis az üres telekre. A harmadik kép 1962-ben készült, ezen már áll a felhúzott épület, a Lottó-ház.

A tervező vállalat fényképészei – feltétlenül meg kell említeni közülük Orlai Ágoston nevét, aki az ötvenes évektől évtizedeken át dolgozott a műhelyben – az 1950-es évek második felétől 1992-ig sok tízezer fényképet készítettek Budapest utcáiról, műemlékeiről, romos és épülő házairól, az új lakótelepekről. Jóformán nincs a városnak olyan szeglete, ahol ne jártak, ne fényképeztek volna. A képek negatívjait pedig megőrizték.

A rendszerváltást követően a vállalattal együtt a fényképarchívum sorsa is bizonytalanná vált, a negatívokat a szétszóródás, elkallódás, szemétre kerülés veszélye fenyegette. A gyűjtemény megmentése Szalatnyay Juditnak, a vállalat egykori fényképészének, később a Budapesti Történeti Múzeum munkatársának köszönhető. Jó érzékkel és még időben ismerte fel, hogy a negatívok történeti forrás-értéke feltétlenül érdemessé teszi őket a közgyűjteménybe való kerülésre. Segítségével a két intézmény (a BUVÁTI és a BTM) akkori vezetői 1995 decemberében ajándékozási szerződést kötöttek, amelynek értelmében a tervező vállalat térítésmentesen átadta a múzeumnak a fényképgyűjteményében lévő „városképi és épületfelvételek negatívjait a hozzátartozó nyilvántartással”.

A több, mint negyvenezer, zömében 6x9-es méretű negatívot tartalmazó archívum 1996 januárjában került a BTM Kiscelli Múzeumának Fényképtárába, a gyűjtemény legjelentősebb gyarapodásaként. Az eredeti fiókos szekrényeikben tárolt negatívok feldolgozását 1999 óta – pályázati pénzek felhasználásával – a Fényképtár munkatársa, Baróti Judit végezte. Az eredeti nyilvántartást (3 db regiszteres beíró füzet, 1960–1992) alapul véve először meghatározta, mit ábrázolnak a negatívok. Ezt a hosszú hónapokon át tartó munkát nagyban nehezítette, hogy a beíró füzetek csak rövid összefoglaló címszavakat (portálok, iskolák, műemléki helyreállítás, tatarozás stb.) vagy jobb esetben utcaneveket tartalmaznak, ritkán jelölik a kerületeket vagy a konkrét épületeket. A meghatározást követően a negatívok számítógépes nyilvántartásba kerültek, és megkezdődött az archívumnak a múzeum gyűjteményébe történő beosztása. A negatívok egy részéről pozitív kópiák készültek, amelyeket vagy topografikus, vagy tematikus rendben helyezünk majd el, követve a fényképtári szisztémát.

Természetesen továbbra is maradtak meghatározásra váró képek, és olyanok is, amelyek a történész muzeológus számára érdektelenek (pl. az építészeti részfeladatok dokumentálása). A negatívok egy része a vállalat történetét őrzi, a fotókon munkatársak, vállalati ünnepségek, május elsejei felvonulások, kiállítások láthatók.

A Fényképtár a több éves feldolgozó munka befejeztével a „Változó Budapest” című kiállítással ad ízelítőt ebből a sajátos gyűjtemény-együttesből. A tárlaton bemutatott fényképek az 1950-es évek második és az 1960-as évek első felében készültek. A felvételek az 1956 utáni újjáépítést és a városrendezés előtti Budapest utcáit, tereit ábrázolják, illetve a foghíjbeépítéseket, műemléki rekonstrukciókat, az első OTP-társasházakat és lakótelep-építéseket dokumentálják.

A kiállított fényképek a mai néző számára egy másik – ismerős vagy ismeretlen – Budapestet mutatnak. Azt az időszakot örökítik meg, amikor még állt a Nemzeti Színház és láthattuk a Corvin Áruház eredeti homlokzatát, amikor még lovas kocsik jártak a belváros utcáin, de már épült az új Erzsébet híd, a József Attila lakótelep, és modern pavilonok jelentek meg az utcákon. A látogatók egy része emlékszik erre az időre, saját fiatalkorára, és örömmel kalandozik az utcákon, keresi a jól ismert helyszíneket, nézi a portálokat, mozikat, presszókat. A fiatalabbak pedig rácsodálkoznak a terekre, utcákra, és megpróbálják összehasonlítani a ma látottal.

A helyszínek legtöbbje jól ismert; a Váci utca, a Deák tér, a Kálvin tér, a Kossuth Lajos utca, a Rákóczi út, a Blaha Lujza tér, a Várnegyed vagy a Moszkva tér mindenki által könnyen beazonosítható, így ezeken a képeken érzékelhető leginkább az elmúlt évtizedekben végbement a változás.

Voltaképpen „ipari fotókról” van szó, amelyek tömegesen készültek az építészek számára. Csupán romos épületeket, üres telkeket, félig kész lakóházakat, átalakítandó portálokat kellett dokumentálniuk, nem is mindig a legjobb minőségben. Ma azonban messze túlmutatnak eredeti rendeltetésükön: kitapinthatókká válnak általuk a közel fél évszázaddal ezelőtti főváros mindennapjai, az ott élő emberekkel, a maguk teljes valóságában.