fotóművészet

BUDAPEST 1 NAPJA

Huszonnégy óra képekben

Első hallásra szokatlan, valójában mégis magától értetődő helyen, a Millenáris Park sétányán mutatta be a Lumen Fotóművészeti Alapítvány és az ARC a május 23-i fotográfiai projektjük anyagából válogatott, jókorára nagyított képeket. Amint azt a Lumen Alapítványt képviselő Fekete András is elmondja, egy-egy tájegység vagy település huszonnégy órájának a képi dokumentálása nem új ötlet. Budapesten eddig mégsem volt hasonló kezdeményezés.

Kié volt az ötlet?

– A budapesti kiállítás ötlete tőlem származik, de már nagyon sok városban valósítottak meg hasonló projektet. Én például másfél évvel ezelőtt, Moszkvában részt vettem egy ilyen fotózásban, a „Moszkva 1 napjá”-ban. Gondoltam, ilyesmivel nálunk is érdemes volna próbálkozni. Elkezdtünk azon gondolkozni, hogy mit és hogyan mutassunk meg a városból. Tudtuk, hogy sokféleképpen lehetne fényképezni a mai Budapestet: csak a negatív oldalát és csak a szebbik arcát is meg lehet mutatni. Mi a végletek helyett egyfajta középutat választottunk. Budapestet érdekes, változatos, sokszínű városnak látjuk, olyan helynek, ahol a létező problémák ellenére lehet élni, ahol jó élni. Kitaláltunk egy dramaturgiát, próbáltuk meghatározni, hogy mik lehetnek érdekesek Budapesten, mikről születhetnek jó képek. Csak ezután kezdtünk el beszélni a fölkért fotósokkal.

Milyen szempontok alapján választottátok ki őket?

– A fotósok inkább a fiatalabb generációhoz tartoztak, nagy részük harminc év körüli vagy az alatti. A kiválasztásuk egyfajta előzménye, hogy a Lumen Alapítványnak volt egy kiállítása, amin kilenc fiatal dokumentarista fotós vett részt, részben azokra a kapcsolatainkra építettünk. Úgy gondoltuk, elég komoly feladat, hogy adott helyen és időben jó képeket kell fotografálni. Erre nem mindenki képes, kell hozzá gyakorlat. Másrészt azt reméltük, hogy a fiatalabbak másként fognak közelíteni a témához, mint az előttük lévő generáció. Menet közben sokan jelezték, hogy szeretnének részt venni a projektben, és mi igent mondtunk nekik, természetesen ki akartuk szélesíteni a spektrumot, hogy minél változatosabb képet kapjunk. Május 23-án, az ominózus, egyébként teljesen átlagos napon, amikor Budapestnek az egynapos, 0-tól 24 óráig tartó fotózására sor került, huszonhat fotográfus dolgozott. A fölkért és a maguktól jelentkező fotósok valószínűleg azért is vettek részt benne szívesen, mert Magyarországon nagyon ritkán nyílik alkalom hasonló megmozdulásra. Utólag elmondható, hogy mindannyian jól szerepeltek, és sikeres volt a projekt – mert azért egy ilyen méretű vállalkozásnál annak is megvan a veszélye, hogy a végeredmény elmarad a várakozástól.

Hány fénykép készült azon a napon?

– Mind a huszonhat fotós kapott tíz-tíz tekercs filmet. Nem mindenki fényképezte el a háromszázhatvan kockát, voltak viszont olyanok, akik hoztak magukkal még filmet, és sokkal többet fotóztak. Miután előhívtuk a filmeket, mindegyikről készítettünk nézőképeket, és egy előválogatás után, körülbelül hatszáz nézőképből válogatta ki az ötfős kuratórium azokat, amelyeket a július 23-i kiállításon bemutattunk. Az eredeti elképzelésünkben egyébként még csak hatvan kép szerepelt, végül hetvenkettőt állítottunk ki.

Nagyon érdekes, meglepő volt, hogy a nézőképeket látva, többeknek fel se tűnt, hogy nagyon sok ember fényképeiről van szó. A kiállítást én is leginkább egy filmhez tudtam volna hasonlítani, mintha egy Budapestről szóló filmből kiragadott jelenetek lettek volna.

Az alapítvány milyen céllal jött létre?

– A Lumen Fotóművészeti Alapítványt tavaly jegyeztettük be. Célkitűzése a vizuális kultúra nevelése és a fotográfia tág körben való propagálása. Azért is volt jó ez a kiállítás, mert a célkitűzésünk része, hogy a fotográfiát a galériákból a közterekre vigye, és nagyobb közönségnek is megmutassa; a galériákba egy viszonylag szűk kör jár, viszont a Millenáris Parkhoz hasonló, szabadtéri helyekre nagyon sokan ellátogatnak, és egyszerűen belebotlanak a kiállított fényképekbe.

Mi volt az ARC szerepe?

– Mi önmagunkban nem lettünk volna képesek a technikai megvalósításra. Az ARC-nak komoly tapasztalata van a közterületi kulturális események megvalósításában. Rendeztek már szabadtéri kiállításokat, többek között a tavalyi Földünk a magasból című tárlatot a Felvonulási téren, és lehetne még sorolni a példákat. Ebbe a sorba beleillik a közös projektünk, és nagyon örülünk, hogy jól együtt tudtunk működni.

Bacskai Sándor

A Budapest 1 napja fotográfiai projektben részt vett fotósok: Benkő Imre, Burger Barna, Cseh Zsófia, Dóka Béla, Erdei Krisztina, Fekete András, Fekete Dániel, Fekete Zsolt, Gárdi Balázs, Halász Gabriella, Ilosvai Zsófia, Kóczán Gábor, Koszticsák Szilárd, Lukács Dávid, Molnár Zoltán, Rajcsányi Artúr, Rákosi Péter, Sióréti Gábor, Sipos Dániel, Sopronyi Gyula, Szalontai Ábel, Szász Lilla, Telek Balázs, Tóth Szilvia, Túry Gergely, Vancsó Zoltán