BUDAPEST 1 NAPJA

Első hallásra szokatlan, valójában mégis magától értetődő helyen, a Millenáris Park sétányán mutatta be a Lumen Fotóművészeti Alapítvány és az ARC a május 23-i fotográfiai projektjük anyagából válogatott, jókorára nagyított képeket. Amint azt a Lumen Alapítványt képviselő Fekete András is elmondja, egy-egy tájegység vagy település huszonnégy órájának a képi dokumentálása nem új ötlet. Budapesten eddig mégsem volt hasonló kezdeményezés.

– Kié volt az ötlet?

– A budapesti kiállítás ötlete tőlem származik, de már nagyon sok városban valósítottak meg hasonló projektet. Én például másfél évvel ezelőtt, Moszkvában részt vettem egy ilyen fotózásban, a „Moszkva 1 napjá”-ban. Gondoltam, ilyesmivel nálunk is érdemes volna próbálkozni. Elkezdtünk azon gondolkozni, hogy mit és hogyan mutassunk meg a városból. Tudtuk, hogy sokféleképpen lehetne fényképezni a mai Budapestet: csak a negatív oldalát és csak a szebbik arcát is meg lehet mutatni. Mi a végletek helyett egyfajta középutat választottunk. Budapestet érdekes, változatos, sokszínű városnak látjuk, olyan helynek, ahol a létező problémák ellenére lehet élni, ahol jó élni. Kitaláltunk egy dramaturgiát, próbáltuk meghatározni, hogy mik lehetnek érdekesek Budapesten, mikről születhetnek jó képek. Csak ezután kezdtünk el beszélni a fölkért fotósokkal.

– Milyen szempontok alapján választottátok ki őket?

– A fotósok inkább a fiatalabb generációhoz tartoztak, nagy részük harminc év körüli vagy az alatti. A kiválasztásuk egyfajta előzménye, hogy a Lumen Alapítványnak volt egy kiállítása, amin kilenc fiatal dokumentarista fotós vett részt, részben azokra a kapcsolatainkra építettünk. Úgy gondoltuk, elég komoly feladat, hogy adott helyen és időben jó képeket kell fotografálni. Erre nem mindenki képes, kell hozzá gyakorlat. Másrészt azt reméltük, hogy a fiatalabbak másként fognak közelíteni a témához, mint az előttük lévő generáció. Menet közben sokan jelezték, hogy szeretnének részt venni a projektben, és mi igent mondtunk nekik, természetesen ki akartuk szélesíteni a spektrumot, hogy minél változatosabb képet kapjunk. Május 23-án, az ominózus, egyébként teljesen átlagos napon, amikor Budapestnek az egynapos, 0-tól 24 óráig tartó fotózására sor került, huszonhat fotográfus dolgozott. A fölkért és a maguktól jelentkező fotósok valószínűleg azért is vettek részt benne szívesen, mert Magyarországon nagyon ritkán nyílik alkalom hasonló megmozdulásra. Utólag elmondható, hogy mindannyian jól szerepeltek, és sikeres volt a projekt – mert azért egy ilyen méretű vállalkozásnál annak is megvan a veszélye, hogy a végeredmény elmarad a várakozástól.

– Hány fénykép készült azon a napon?

– Mind a huszonhat fotós kapott tíz-tíz tekercs filmet. Nem mindenki fényképezte el a háromszázhatvan kockát, voltak viszont olyanok, akik hoztak magukkal még filmet, és sokkal többet fotóztak. Miután előhívtuk a filmeket, mindegyikről készítettünk nézőképeket, és egy előválogatás után, körülbelül hatszáz nézőképből válogatta ki az ötfős kuratórium azokat, amelyeket a július 23-i kiállításon bemutattunk. Az eredeti elképzelésünkben egyébként még csak hatvan kép szerepelt, végül hetvenkettőt állítottunk ki.

Nagyon érdekes, meglepő volt, hogy a nézőképeket látva, többeknek fel se tűnt, hogy nagyon sok ember fényképeiről van szó. A kiállítást én is leginkább egy filmhez tudtam volna hasonlítani, mintha egy Budapestről szóló filmből kiragadott jelenetek lettek volna.

– Az alapítvány milyen céllal jött létre?

– A Lumen Fotóművészeti Alapítványt tavaly jegyeztettük be. Célkitűzése a vizuális kultúra nevelése és a fotográfia tág körben való propagálása. Azért is volt jó ez a kiállítás, mert a célkitűzésünk része, hogy a fotográfiát a galériákból a közterekre vigye, és nagyobb közönségnek is megmutassa; a galériákba egy viszonylag szűk kör jár, viszont a Millenáris Parkhoz hasonló, szabadtéri helyekre nagyon sokan ellátogatnak, és egyszerűen belebotlanak a kiállított fényképekbe.

– Mi volt az ARC szerepe?

– Mi önmagunkban nem lettünk volna képesek a technikai megvalósításra. Az ARC-nak komoly tapasztalata van a közterületi kulturális események megvalósításában. Rendeztek már szabadtéri kiállításokat, többek között a tavalyi Földünk a magasból című tárlatot a Felvonulási téren, és lehetne még sorolni a példákat. Ebbe a sorba beleillik a közös projektünk, és nagyon örülünk, hogy jól együtt tudtunk működni.

Bacskai Sándor