fotóművészet

ÚJ OBJEKTÍVEK

Fejlesztés, szakadatlanul

A fényképezőgép bemozdulás nélküli tartása – hasonlóan a filmfelvevő illetve video kamerákhoz – alapfeltétele az éles képnek. Míg mozgókép kamerákhoz már hosszabb ideje léteznek használható megoldások, fényképezőgépben csak egy rövid életű kompakt kamera jelezte öt évvel ezelőtt a probléma megoldására irányuló igyekezetet.

Canon

Nem sokkal ezután a Canon bemutatta első olyan fotóobjektívjét, amelybe be van építve egy giroszkópos elven működő képstabilizátor. Ez érzékeli az objektív bármely irányú elmozdulását, és optikai úton korrigálja. Négy év alatt egy 28-135, egy 75-300 és egy 100-400 mm-es zoomot, valamint egy 4/300 mm teleobjektívet mutatott be a Canon IS (Image Stabilization) jelzéssel. A gyakorlati próbák már az első, 75-300 mm-es objektívvel bebizonyították, hogy evvel a megoldással két értéknyi idővel hosszabb expozíció lehetséges, mint az eddig elfogadott 1/gyújtótávolság képlet alapján meghatározott megvilágítási idő.

Idén május végén a Canon újabb nagy lépést tett e téren. Bemutatta a főleg eseményfotósok által kedvelt és használt nagy fényerejű hosszú teleobjektívjeinek képstabilizátoros változatát.

Ezek a következők:

EF 300 mm f/2,8 L IS USM

EF 400 mm f/2,8 L IS USM

EF 500 mm f/4 L IS USM

EF 600 mm f/4 L IS USM

Az objektívekben a képstabilizátorok beépítése mellett más változások is vannak.

Teljesen újak az optikai konstrukciók, és 300-770 grammal könnyebbek az új objektívek. Változott a kezelőszervek elhelyezése is, közös panelra helyezték az eddig különálló kapcsolókat. Fél, illetve egy méterrel csökkent a beállítható legkisebb távolság. A szellemkép elkerülésére a frontlencse előtti védőüveg nem plánparallel, hanem gömbfelületre hajlított. Az optikai rendszer mögé helyezhető 52 mm-es szűrők tartóját is újratervezték.

Lényeges változás az eddig alkalmazott képstabilizátorokkal szemben, hogy kikapcsolható a vízszintes irányú működés, ekkor „utánhúzásnál” sem okoz problémát.

Nikon

A nyár elején két teljesen új Nikkor objektív jelent meg.

A PC Micro-Nikkor 85 mm f/2, 8D objektívben a tervezők egyesítették a perspektíva korrekcióhoz, illetve a közelfényképezéshez szükséges tulajdonságokat. Az alkalmazott CRC rendszer jóvoltából 1:2 arányú leképezés valósítható meg, és ugyanakkor plusz-mínusz 12,4 mm-rel eltolható, illetve plusz-mínusz 8,3 fokkal dönthető minden irányban az optikai rendszer.

Az elsősorban tárgyfotózáshoz készült objektívbe CPU van beépítve, amely közli a kamerával a 3D mátrix fényméréshez, illetve a 3D multiszenzoros vakuvezérléshez szükséges adatokat. A kizárólag manuális élességállítással működő objektív eleje nem forog, aminek főleg polarizációs és effekt szűrők használatakor van jelentősége.

Érdekessége az objektívnek, hogy optikai konstrukciója teljesen azonos az 1980 óta forgalmazott manuális 55 mm f/2,8 Micro-Nikkor felépítésével, csupán gyújtótávolsága változott, és mindkettő 1:2 leképezési arányig használható közgyűrű nélkül. Az objektív szűrőátmérője 72 mm, súlya 775 g.

Az AF-S Zoom-Nikkor 17-35 mm f/2,8 D IF-ED objektív az új Nikon D1 digitális kamera képérzékelőjéhez olyan 79-44o-os látószöget ad, mint a 24x36 mm képhez egy 25-52 mm-es objektív. Feltehetően ez is volt az elsődleges cél, hiszen a tükörreflexes digitális kamerák nagyon kis képméretéhez eddig nem volt nagyfényerejű, valóban nagylátószögű zoom objektív. Természetesen használható a 24x36 mm-es képmérethez is, ennél 104-62o-os képszöget ad.

A 13 lencsetagból két darab készült ED üvegből. A három aszférikus felületű lencséből kettő öntéssel készült, új technológiával, egy pedig hibrid lencse. A belső élességállítás nemcsak az igen közeli (28 cm) tárgytávolságot teszi lehetővé, de az ultrahangos (SW) motorral együtt nagyon gyors és pontos autofókusz működést is biztosít. Hasonlóan a többi SW-motoros Nikkor-hoz, kapcsoló nélkül lehet AF-ről kézi élességállításra átállni.

A szűrőméret 77 mm, az objektív súlya 745 g.

Schwanner Endre